Deutsch és a gyerek elkészítése
- Részletek
- Készült: 2021. augusztus 01. vasárnap, 08:54
- Találatok: 2343
Ezekben a napokban a benzinszagú Louis Hamilton nemzetünk közellensége, és mind az összes nagyjaink harcba is szálltak ellene. Úgymint Bayer Tagkönyv, Varga Igazságügyis, Budai Gyula – aki egyszerűen csak Budai Gyula –, Németh Szilárd két lecsó között, és maga Deutsch Tomi is. A mérvadó hangadók úgy nagyjából annyit mondtak el, hogy Hamilton barom, nem olvasta a Magyar Közlönyt, és tud magyarul, nem tud, na ugye. A kiváltó ok a nemzet megvédésére az volt, hogy a benzinszagúnak nem tetszett, miszerint ezek homofóbok, és nem értették, mi köze hozzá. Szegje le a fejét és nyomja a gázt, örüljön, hogy nálunk körözhet. Tömören: kuss legyen.
Most láthatja ez a Hamilton, hogyan jár az, akit Soros lefizet, hogy bírálja gyönyörű hazánkat, mint régebben a vészhelyzetes manus is, az a Klúni, meg a többi, akik nem bírnak örülni csöndben, hogy luk van a seggükön, és beszólogatnak. Nekünk. Láttak már ilyet? Láttak. Viszont fogást kellett találni ezen a Hamiltonon, és mindenki a képességei és készségei szerint tette ezt meg, de ki más, mint a Deutsch Tomi vitte a prímet. Hogy a sofőr kiállt az LMBTQ közösség mellett, a Tomi azt mondta neki, hogy nincsen gyereke. Egészen pontosan: „Lewis Hamiltonnak van 7 világbajnoki győzelme, van lovagi címe, van szivárványos véleménye, nincs viszont még gyermeke. Ennyi.” 
Ha netán az a képzete volna önnek, hogy egy tébolydában ücsörög, aminek eldobták a kulcsát, szabadulni belőle tehát nem nagyon lehet, ne tessen aggódni, nincsen egyedül. Tegnap a Nemzeti Választási Bizottság hitelesítette Orbán népszavazási kérdéseit, azokat, amelyeket ép elméjű ember fel sem tenne, nálunk pedig a magas grémium hagyta jóvá, igaz, akképp, ami már repedéseket mutat a monolit őrületen. Bizakodni sok ok nincsen azonban, tudjuk, hogy ezeket a repedéseket mindig begyógyítják, a hajó léket soha nem kap, s voltaképp gondolkodásunk egyik tárgya éppen az, hogy ez meddig mehet.
Tegnap Budai Gyula, a keresztény szellemiségű és erkölcsiségű, s ilyen értelemben kulturális fölényben lévő fideszcsürhe tagja, akik erősen óvják a közélet tiszta és magasröptű nyelvét, egészen egyszerűen és tömören, nagy nyilvánosság előtt elküldte a picsába Fekete-Győr Andrást. Neki az volt a bűne, hogy örült egy magyar olimpiai aranynak, két nappal azelőtt pedig, hogy ezt nem tette meg. Ebből is kitetszik, hogy Fekete-Győr jót tenni nem tud, a léte irritálja a kulturális fölényben lévő Budai fidesz-übermencset, ha örül, ha nem, ő el lesz küldve a picsába. Fekete-Győr nincsen egyedül ezzel a sorssal, a fideszcsürhe értékítéletében mindenki elmehet a nuniba (by Sheldon), aki nem ugatja velük a holdat.
A NAT színvonaltalansága nem követel magas szinten képzett tanárokat, így a tanterv elhülyítése után a tanárképzést is ennek a nívójához igazítja a NER, a totális elhülyítés folytatódik. Ma ott tartunk, hogy az ezerszer elátkozott Hofmann Rózsa ideje maga az idill, főleg, ha látjuk, hogy a NAT-ot ideológiai moslékká alakító Takaró Mihály jogosult lesz arra, hogy minden tanárképző intézmény kimeneti követelményeit felülbírálja. A tanárképzésre tehát az vár, mint a NAT-ra, tocsogni fog a nacionalista, nagymagyar búbánatban azzal a teherrel, hogy Takaró egy náci szellemiségű manus.
Orbán Viktor legfőbb hadúr kedden rendeletet alkotott, amelyben megtiltotta a légiforgalmi irányítóknak azt, hogy sztrájkoljanak. Beleszólt abba, amihöz semmi köze, a munkaadó és munkavállaló közötti vitába, és a munkaadó oldalára tette le a voksot. Igaz, magasabb szempontokra hivatkozva. A járvány ez az ok, amire manapság mindent rá lehet kenni, az összes lopást és az ellenfelek kisemmizését, a járvány Orbán Viktor falat kenyere, amit bőszen majszolgat, pedig már megsavanyodott. Ezúttal azért nem engedi rendeletileg sztrájkolni a légiforgalmi irányítókat, hogy zökkenőmentesen szállíthassa a védekezéshez elengedhetetlen eszközöket.
Szinte már tiszteletre méltó az a következetlenség, amivel most a Párbeszéd követeli Varga Judit lemondását a Pegasusos dolgok miatt, mondván, naponta ötször adott engedélyt lehallgatásra, most pedig halandzsázik és terel. Formailag a Párbeszédnek igaza van, és ez a megnyilvánulás minden más helyen értelmezhető volna, de ez itt Magyarország Orbán második királyságának tizenegyedik évében. Amit a Párbeszéd követel, az olyan, mintha nem illiberális fasizmusban élnénk, így viszont, hogy abban tengetjük magunkat, az a kósza érzés alakul ki az emberben, hogy a Párbeszéd nem ismeri kellőképpen az ellenfelet, amelyet le akar győzni.
Amikor Kaletáról kiderült, hogy erősen pedofil, akkor ő azzal védekezett, hogy viszont mélyen vallásos. Mégpedig keresztény, és innentől nem én tehetek arról, hogy mindezzel relativizálta a kereszténységhez való viszonyunkat, ha nem lett volna már amúgy is ambivalens attól, hogy Orbán a szájára vette a térdre, imához ordítása után. Ez a közismert megtérés nem valami megvilágosodás, hanem a hatalom akarásának eredménye, innen nézvést tehát a Fidesz – és csatolmányai – elvesztették azt a jogukat, hogy az ő kereszténységükkel szemben elnézőek legyünk, mert váltogatott köpönyegekkel szemben miért is lennénk azok.
Ártunk és ormányunk, s aki ezzel egylényegű, akárha atya, fiú, szentlélek, maga doktorminiszterelnök et. hozta a formáját megint. Mókát, kacagást és elszörnyülködő rácsodálkozást okozva Neria népének felötletve az amúgy patakként benne megbúvó, de mindig csobogó ontológiai kérdést, hogyhát hülye ez? Az is. De leginkább aljas. Még inkább tolvaj, de leginkább önmaga, megismételhetetlen, megtestesült, trottyos gonosz. Az Unió pár napja megkérte őtet, hogy legyen szíves, ne hazudjék. Hogy ne hazudja azt, azért nem kapja meg a helyreállítási pénzeket, mert ő – mármint az Unió – le akarja vágatni a magyari kisdedek kukacát.
A falu végén, ott, ahol a kukoricás mellett a temető felé kanyarodik az út, megint megjelent egy kék plakát. Ezúttal azonban nem csak ott, hanem a kultúrház mellett, sőt, a templom oldalában is, hogy ne legyen olyan hely, szög, irány, ahonnan egyet ne lehetett volna látni, bármerre is nézzen az ember. Ám másfajta kék plakátok voltak ezek, mint az eddigiek, valami szöveg állott rajtuk, alattuk meg vigyorgó vagy szomorkodó sárga fejek, hogy a falu népe nem is nagyon tudta mire vélni. Mentek egyiktől a másikig a duplagyűrűsök, az olajoshajúak és a bánatos szeműek, mint valami heringraj az óceánban, akképp hullámoztak ide-oda, nyomukban a kisdedek a műanyag dömperekkel, rollerekkel, surrogott tőlük a falu, míg a kémények pipáltak, pedig nyár volt.