Mindenhol vannak trumpok
- Részletek
- Készült: 2021. január 08. péntek, 14:16
- Találatok: 1925
„Mindenhol vannak trumpok”, jelentette ki Donald Tusk, Orbán szívbéli cimborája a capitoliumi események után, amivel óhatatlanul is nyelvteremtő erővé vált. Köznevesítve a tulajdonnevet jelentését kiterjesztette, mondhatni egyetemessé tette. A trumpok egy embertípus, amely meghatározott jellembéli, erkölcsbeli, bizonyos intellektualitással bíró (nem bíró) organizmus. Az esztétikát és a fodrászt most felejtsük el. Mindenkinek lehet trumpja, vagy másképp, a trumpok mindenütt előfordulhatnak: utcán, kocsmában, egyetemi katedrán, trump mindenki lehet, ha kézfertőtlenítőt szopogat.
Sok trump együtt veszélyes nagyon, mint azt láthattuk a nagy vízen túl, és itthon is 2006-ban. Donald Tusk azonban nem ezekre a köznapi trumpokra gondolt, amikor aggályait megfogalmazta, hanem azokra, akik az uborkafákon ücsörögnek, és a többi sok trumpot hergelik. Most, a Capitoliumnál lehetett tudni, ki volt a felbujtó, 2006-ban is, csak senki nem mondta ki. Tusk, amikor a mindenütt jelen lévő trumpokról beszélt, lelki szemei előtt a mi trumpunk trottyos képe lebegett, aki ugyanazt teszi itt, mint amerikai alteregója, veri szét a kultúrát és hergeli a gyalogos trumpokat, mint már említettem a 2006-os példát. 
Az Olympique Marseille futballklub felkínálta stadionját a francia egészségügyi hatóságoknak a koronavírus-járvány elleni küzdelem céljaira, a csapat vezetésének szerdai közleménye szerint a Stade Velodrome helyiségeiben is elvégezhetők a tömeges oltások. Az OM irányítói azért döntöttek így, mert a vakcina beadása lassú ütemben kezdődött el az országban. Franciaországban persze könnyű, ott a futball nem művészet és vallás, nemzeti identitás meg diktátori hobbi, könnyű volt hát belátni, a stadionokat mostanság nem nagyon használják ki, és elég hülyén néz ki, amikor a bazi nagy ojjektumban huszonkét ember szaladgál, a nézőtéren maximum játékmackók ülnek, és hangszórókból ordít a közönség.
Tegnap meghaladta a tízezret csöppnyi hazánkban a Covidban meghaltak száma, tehát Orbán Viktor járványügyi védekezésből (is) megbukott. Ez nem az én önkényes mércém szerint van így, hanem az önmagának állított lécet nem ugrotta meg. Mert ugyanis szeptemberben, amikor még csak úgy hétszáz halottunk volt, és azt hitte a kedves vezető, hogy hiába töketlenkedik, viszonylag olcsón megússza, a saját cserepes szájával jelentette ki, hogy a járvány elleni védekezés sikerének mércéje a halottak száma. És tessék, itt állunk egy kisvárosnyival, mintha itt a környékemen mondjuk Kőszeg vált volna szellemvárossá, és azért ez már egy szint.
Havasi uraság, a Berci, aki Orbán sajtófőnöke, tiszta és világos magyarázatot adott arra, hogy gazdája miért nevezte „asszonyságnak” Karikó Katalin biokémikust, a BioNTech cég alelnökét. Azért – fejtegette egészen ártatlanul –, mert „uraságnak mégsem nevezheti”, amiből kitetszik, a megnevezés oka, hogy Karikó Katalin szoknyát hord és nem nadrágot, ilyképp az „asszonyság” kifejezés megfelel a nemi kritériumoknak, más tehát nem határozza meg a magyar géniusz nyelvezetét. Gyerekszoba nuku, etikett-protokoll nuku, kiesett a száján az ólajtó. Értjük immár, miért nyáladzza össze Merkel kezét is rendre, ahogyan kéretlenül rábukik a trottyos gatyájában.
A kedves vezető tegnap meglátta a fényes jövőt. Olyat, amit ma még kevesen értenek – mint volt szíves kifejteni -, ám ő igen. Ennek pedig az a lényege, hogy „az emberek is gyarapodni fognak, nagyobb otthonokban élnek és több gyermeket vállalnak”. S ha most azt hiszed én nyájasom, hogy szórakozok veled, erősen tévedsz. Betűhíven idéztem, amint a kis Orbán áll a kantáros rövidnadrágjában, és gondosan oldalra lenyalt hajjal adja elő álmait, amelyekben az emberek nagy házakban élnek. Az óvónéni pedig eltelten göcög a kicsi Viktoron, hogy de cuki a kiskrapek, egyem a pofáját, megtörli a taknyos kis orrocskáját, majd megsimogatja az édes pofikáját: okos vagy Viktorka, idd meg a kakaódat, aztán töröld meg a szájadat.
Novák Katika, aki pár napja megtanított minket ablakot pucolni, hogy ragyogjon az ünnepekre, ezek múltával jókedvünkről is igyekszik gondoskodni. Mondja a biztató mesét, hogy véletlenül föl ne kössük magunkat az első szembe jövő zászlórúdra. Mert van ez az ünnepek utáni depresszió, amikor már a kedves vezető kappanhangja sem vigasztal, se egy miatyánk vagy üdvözlégy, semmi az ég egy világon. Most múlnak az ünnepek erősen és kitartóan, konokon és kegytelenül, de még érezni az illatukat, állott olajszag van meg a gyertya fanyar gőze, szóval ez még nem hétköznap.
A migránsozás, illetve Soros György az a két propagandatéma, amit kitartóan folytathat a kormánypárt. A közbeszéd tematizálására tett többi fideszes kísérlet tavaly vagy elsikkadt, vagy hiteltelenné vált - nyilatkozta lapunknak Szentpéteri Nagy Richard politológus, alkotmányjogász.
Akik hisznek a széria-elméletekben, azokat nem érte meglepetés, hogy a Fidesz az év végére belecsúszott egy sor megmagyarázhatatlan hibába, amelyek – állításunk szerint – logikusan következtek abból, ahogy a párt, illetve a kormány kezelte az egész esztendőt, a ránktörő járványt, és az ebből fakadó kihívásokat. Mellesleg, ahogy elnézem ezt az előző mondatot, van benne egy jó adag efemizmus, hiszen pártról – azaz a Fideszről , illetve a kormányról beszélek, miközben tíz év alatt megtanulhattuk, hogy voltaképpen sem párt, sem kormány nincs, illetve csak formálisan van. Minden döntés Orbán Viktor kezében összpontosul; amúgy pedig dicséretére legyen mondva, hogy képes – immár évtizedek óta – ezt hatalmasra duzzadt konglomerátumot összetartani, illetve idáig képes volt. (Csak zárójelben: a látszat az, hogy most is ő igazgat, de ma már nem ő diktál – fut az események után.) 
…mindig a nemzetről beszélnek, miközben ez alatt csak a saját híveiket értik. Mindig a nemzethez szólnak, miközben csak a velük egyetértők szája íze szerint szónokolnak. És – jórészt e fönti ellentmondásnak köszönhetően – mindig mást is tesznek, mint amit megígértek, mert mindig mást kénytelenek ígérni, mint amire valóban szükség lenne. Határtalannak gondolt cselekvési lehetőségeik rendre beleütköznek az előbb vázolt ellentmondás következményeibe. Úgy kell beszélni, úgy kell dönteni és úgy kell a döntéseket megmagyarázni, mintha azok tényleg mindenki érdekeit szolgálnák. Utólag meg mindig az derül ki, hogy csak magukra gondoltak. Ezúttal is. S amikor a kísérleteik csődje nyilvánvalóvá válik, nem marad más hátra, mint az ellenségkeresés, a háborús logika elszabadítása, a folyamatos hárítás vagy a valós viszonyoktól történő intenzív eltekintés. Nevezhetnénk hazudozásnak is, ám ennél valamivel bonyolultabb összefüggésekről van szó. Mindig sikerekről papolnak, miközben van az úgy, hogy inkább a kudarcok szaporodnak, ám ilyenkor e balsikereket is kényszeresen sikerré stilizálják át.