Becsó, takony, kétharmad
- Részletek
- Készült: 2021. május 06. csütörtök, 09:20
- Találatok: 2085
Hűvös ez a tavasz. Az április különben is szeszélyes, az idei pedig módfelett. Mindemellett megértjük, hogy Becsó képviselő a szabadba vágyik, kirándulgat, mint arról beszámolt, amikor kiderült, hogy koronavírusosan, pláne tünetekkel terhesen ment be a parlamentbe, mert szólította őt a kötelesség. Erről majd később, most a járvány és a józan ész kapcsolatát vizsgálva annyit, hogy úgy egy éve verik az emberek fejébe, milyen tünetekkel jár, ha ezek a kis tüskés bigyók belefészkalódnak a romlandó testébe. Becsó képviselő nem nézi eleget az operatív törzset, tán még a nyunyókájától sem vált meg az eltelt egy évben, lehet, még azzal is kirándulgatott, és a tojásait sem hypózta ki.
Az elmúlt egy év alatt azonban azt sulykolták a mimagyarok fejébe, hogyha tapasztalnak magukon valamit abból, amit a kis tüskések okoznak, ne menjenek emberek közé. Ez az egy év a tesztelésről és a karanténról szólt, illetve kellett volna szólnia, ám ezek a pillanatnyi politikai és hatalmi szándékok szerint működtek, így nem csoda, ha Becsó képviselő tudata is föllazult a kuplerájban. Az ember, főleg, ha képviselő, ott őrlődik a kötelesség, pláne a hazamegmentő és felvirágoztató feladatok és a saját egészsége között, de ő mindig a föladatot választja. Csak a munka, csak a robot. Kivéve, ha az ellenzék hívná össze a házat, akkor mindig van más halaszthatatlan dolog. 
Azt nyilatkozta Kásler miniszter most, hogy azt hiszik legyőzték a járványt: “Volt olyan kórház, ahol az intenzív osztályon lévők nyolcvan százalékát elveszítették, máshol ez csak ötven százalék volt”. – Mielőtt minden továbbit megállapítanánk, nézzük elsőként az „elveszít” igekötős igét, mint a halál túlzóan eufemisztikus alakját, illetve annak ragozását többes szám harmadikban, azaz: ők. Ők veszítették el őket. Mi védekeztünk, ők elveszítették, Én jól tettem a dolgomat, ők nem, és így lehetne folytatni végtelen időkig, ami ragozási formula a felelősség elkenése, ahogyan azt megszokhattuk immár egy éve, illetve több is már. Mindenki hülye, csak ők nem bírnak hibázni.
Hogy most már minden rendben van úgy járványilag, heppi meg harasó, azt kies hazánk nyunyóügyi szakértőjétől – Nunyó néni, született Müller Cecília – tudtuk meg tegnap, mikor is egy hosszú és keserves év után engedélybe adta a nyunyókák hurcolását be az oviba. Előtte jól tisztítsuk meg intéssel, akárha tojást hypóval, az agyunkat pediglen M1, Kossuth és más átmosóeszközökkel. Fellélegezhet az ovis társadalom és mind az összes magyari kisdedek, sőt, az egész széles Neria, hogy a rend helyreállott, apu meccsen van sörrel a gyomorban és agyban, anyu várja őtet haza magyaros vacsorával (con carne), a kis szarosok pedig nyunyókákkal hédereznek. Viktor vitéz lekardozta mind az összes vírusokat, míg a világ és még hét nap, illetve Óperenciás tenger.
Vizuális típus vagyok. A Varázshegyet olvasva például határozottan láttam magam előtt Hans Castorpot, éspedig olyannyira, hogy amikor valahol, valamikor találkoztam egy róla készült kis szoborral, csalódottan kellett tudomásul vennem, hogy ez nem ő. Hans Castorp nem ilyen. Ezért olyan kiábrándítóak a regényekből készült filmek, legyenek akármilyen lenyűgözőek is. Ebből a látó tulajdonságomból fakadóan az a kép is előttem van, amikor szintén a Varázshegyben, ott is az ebédlőben a rossz orosz asztalnál egy fiatalember az ételét előre apró darabokra vágta, majd az így előkészített masszát kanállal merte magába gyors ütemben, föl sem nézve, belemerülve, miközben törölgette magáról az izzadságot.
Olyan kedd, szerda körül még ügyes húzásnak, politikusi furfangnak tűnt Fekete-Győr felhorgadása, amellyel azt vetette a kedves vezető szemére, jó lenne, ha ojtakozási buzgalmát, hajszáját és nyitási engedelmeit nem a Kubatov pártigazgató által dirigált Ferencváros meccséhez igazítaná. Már az első mérföldkő is furán FIFA és labdarúgás függő volt, már akkor is a gyanú árnyéka vetült minielnök elvtársra, hogy a beoltottak számát a nyitáshoz úgy igazította, aztán majd nyilatkozhasson, a stadionjában – a legnagyobban – lesznek majd nézők a láblabdás Európa-bajnokságon. Mert különben elvették volna a játékszerét, mint ahogyan például Bilbao is járt.
Tegnap a Kossuthon megtudtuk minielnökünktől, hogy amit eddig nemzetinek hittünk, úgymint dohánybolt és lótenyésztés, az csak a hangya aprócska nemiszervén a pörsenés, mert ugyanis van valami, ami a nemzeti köbön. Illetve még nagyobb hatványokon, és ezek az egyetemek. Minielnökünk szerint ezek az intézmények „a nemzeti szuverenitás, a nemzeti önismeret, öntudat, a nemzeti műveltség, a nemzeti kultúra letéteményesei”, és ebből a meghatározásból – illetve a hozzá csatolt hagymázakból – az is kiderült a szokásos pénteki szeánszon, mi a szándéka a magyar felsőoktatással a minielnöknek azon túl, hogy lenyúlja a pénzüket.
Még a hét végén kellett szánalmasnak minősítenünk O1 Viktor Mihály vergődését a sörével, ahogyan a kevlárjában az élet és népének sűrűjébe álmodta magát magányának ködéből. S lám, sikerült überelni a mutatványt azzal a toldással, hogy az eltelt néhány napban ráadásnak még a fél országot is ellopta. Sőt, kicseszett a V4-ekkel, látogatást tett Putyin hátsójában, és szétette a lábát a kínai kommunizmusnak is. Azért ez már az aljasságnak egy figyelemre méltó irama, így olybá tűnik, ahogyan közeledik 2022, a királyság lehetséges vége, fokozott ütemben tesz meg mindent, hogy ellenfeleinek tényleg csak az ország füstölgő romjai maradjanak. Tehát addig is meg kellene állítani Arturo Uit, csak hát, ez bajos.
Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogy odaadták az óvodát valami kuratórjiumnak, hogy jobb legyen nekünk. Aszonta így tud több játékunk lenni, meg finomabb lesz a reggeli is, hogy jó lesz nekünk nagyon. A Pityu se tudta mi az a kuratórijum, de nem is nagyon érdekelte, neki mindegy, ugyanúgy bohóckodik, ha a kuratórjiumé az ovi, ha nem, a Kisböske meg ábrándozott, hogy finomabb lesz a reggeli. Nem tudom, mit gondolt, hogy nagyobb lesz a hab a kakaón vagy mit, vagy hogy minden nap pikkszalámit kapunk meg dobostortát kistányéron.
Tegnap szintet léptünk kiszolgáltatott életünkben. S mivel mára ébredve, az ablakon kitekintve nem láttam, hogy zaklatott tömegek vonultak volna ott, a macskakő sem volt föltépve és a tévészékház sem lángolt, szintet lépek én is krónikási mivoltomban, és mindenféle cifrázás nélkül jegyzem fel, mi dolgok történtek, hogy a fentebb jelzettekre kellett volna ébrednem. Eddig vett az ember egy mocskot, amit Orbánságban kitaláltak hatalmuk építésére, vagyonuk gyarapítására vagy züllött és pállott eszméik terjesztésére, ezt kiforgatta, mint egy rossz bekecset, összefüggéseket keresett, és bemutatta aljasságukat. Ha jó kedve volt, még élcelődött is rajta, igyekezett megformálni mondandóját és mívekbe önteni, de ennek ma semmi értelme.