Hírek

Novák, és a hivatal igézete

grincs_2csicskaA jogállamiság lebontásához én soha nem fogok hozzájárulni.” – Örvendeztetett meg minket Novák Katalin, aki máris úgy viselkedik, mintha köztársasági elnök volna, holott nem az. Ez egy csudálatos mondat, amit ajéndékul kaptunk őnagyságától, és lehet, hogy Varga Judittal közösen főzték ki azon merengve, mik is a lebontani nem engedett fogalom ismérvei, amelyek Novák barátnője szerint nincsenek is. Így tehát a lehető legteljesebb tisztelettel kérdezzük meg, hogy akkor most mi van. Elmondom kiindulásképp: az van, hogy már nincs mit lebontani, a jogállam Magyarországgal egy lapon nem emlegethető, az Unió éppen ezért morcoskodik, amit Varga boszorkányüldözésnek nevez.

Novák Katalin tehát belavírozta magát egy légüres térbe, ahonnan eregeti a dögszagú szóvirágait (le fogom védetni a képet, by: rezeda). Erről voltaképp több szót nem érdemes, mert, ha például csak arra gondolunk, ahogyan ma Novák viselkedik, már maga az bizonyság arra, hogy ahol élünk, az a világnak nem az a demokratikus, jogállami szelete, amit aztán majd tankönyvben tanítanak mindenféle egyrészt-másrészt politológusoknak, hogy miként lehet kenegetni a fekáliát. Onnan kellene elindulni, hogy mi is most épp Novák Katalin jogi és társadalmi státusza. Egy mezei Fidesz tag ő, már nem is alelnök, nem is miniszter, tehát egy ablakpucoló influenszer, egy másod-harmadvonalbéli celeb. Maximum.
 
Viszont, mióta a kedves vezető kijelölte őt a pártfeladatra, Novák Katalin azóta éli úgy az életét, mintha már az övé volna a magas hivatal, és ez a momentum az, amelyik szemet szúr az embernek, gyomron vágja az ebből fakadó ráismerés, hogy hol is él. Hát, a NER-ben, ami ilyen, hogy a vezér kimondja a dolgokat, és azok úgy vannak vagy lesznek, illetve legalábbis az alattvalók olybá veszik, mintha az idol által eldöntöttek másképpen nem is lehetnének. És tényleg nem lehetnek. Nos, ezért nem kell majdan védenie a jogállamot Novák Katalinnak, holott védné a rossebeket. Valószínűleg járja a töltőtollboltokat, és gyakorolja az aláírást, hogy pofás legyen. Holott, ha nem a NER-ben élnénk, semmi bizonyság nem lenne arra, hogy ő államfő lesz.
 
Az államfőt egy államban, amely nem diktatórikus, nem a pártvezető jelöli ki a leghűségesebb szolgái közül, és továbbá, ha a kijelölés meg is történik, még az is megeshet egy nem diktatórikus államban, hogy a jelöltet az arra hivatottak nem választják meg, mert netán kifogásaik akadnak. Ehhez képest minálunk, midőn Novák megtudta a kijelölését, egy rövid ájulás után azonmód lemondott minden eddigi dolgáról, mondván, készülődik az új hivatására, amit alapesetben nem is biztos hogy betölthetne, elnyerne, míg benne ilyen dilemmák nincsenek is. Mondom, járja a töltőtollboltokat reggeltől estig. Nem is gondol arra, hogy jelölésével akár lukra is futhat, aztán munkanélküli földönfutó lesz belőle vénségére.
 
Sem önmagának, sem a Fidesznek, de senki másnak föl nem tűnik, hogy már készpénznek veszi a megválasztását, és az ellenzék is csak azon sóhajtozik, hogy alkalmatlan, holott, ha volna rá módja, azon is ügyködhetne, hogy ne legyen megválasztva. Az viszont, hogy ilyen eszébe sem jut, nem a tehetetlenségét mutatja, hanem azt, hogy tudja, módja sem volna erre. És itt jutunk vissza oda, hogy Novák nem engedi lebontani a jogállamot, ám, ha komolyan venné a már elnyertnek hitt hivatalt, arról kellene ábrándoznia, hogy nekilát segíteni visszaépíteni azt, de ilyesmi eszébe sem jut, mert nem úgy van kalibrálva az agya. Őszintén, nem tudjuk, hogyan is működik ez a része, mert Orbánnál van a kulcsa.
 
Gyalázatos az a színjáték, aminek tanúi vagyunk, és ennek az előadásnak Novák a főszereplője, aki amellett, hogy alkalmatlan arra a méltóságra, amelynek fényében annak elnyerése nélkül máris fürdőzik, de éppen ezért méltatlan is rá. Illetve kies hazánkban az államfői pártfeladat már nagyon régóta nem rejt magában semmiféle méltóságot, nem hordozza és nem tartalmazza azt, csak egy kicsicsázott bábu Cipolla kezében és semmi több. Mindezek, amiket itt fölsoroltam, egyáltalán nem hordoznak újságot, nincs bennük a felfedezés és leleplezés ereje, hanem csupán egy újabb fejezet Magyarország züllésének történetében, amit eljövendő korokban elborzadva vizsgálnak majd tudós elmék, hogy mi történt ebben az országban. Viszont mi most élünk benne.
 
 

www.atv.hu / videó
Az ellenzék szerint hiába védené Novák Katalin a jogállamiságot, azt már lebontották / 2021.12.28.
Az Egyenes Beszéd vendégei Lendvai Ildikó az MSZP korábbi elnöke és Kende Péter ügyvéd.

Novák Katalin egyik utolsó intézkedéseként félmillió forinttal járó jutalmakat adományozott - 2021.12.28. - Nemcsak 20-30 éve a szociális ágazatban tevékenykedő szakemberek, hanem a NER holdudvarához köthető emberek is félmillió forintos jutalmat kaptak Novák Katalin egyik utolsó kormányzati intézkedésének köszönhetően. Az ellenzék azt mondja, az osztogatás az Orbán-rendszer része, ezért is van szükség a kormányváltásra. A kormány szerint miniszteri kitüntetést az kaphat, aki megfelel a jogszabályban meghatározott feltételeknek. - Link: //rtl.hu/hirado/2021/12/28/novak-katalin-ner-jutalmak-orban-rendszer

hirklikk.hu
Novák Katalin rákészül a feladatra / 2021.12.28.
Novák Katalin lemondott a miniszterségről, mert mint mondta, az államelnökké választásig hátra lévő időben az előtte álló feladatra kíván koncentrálni. Előbb azonban még a TV2 Mokka című reggeli műsorában elmondta, hogy miként érzi magát azután, hogy előző nap bejelentették: őt jelöli a Fidesz a köztársasági elnöki posztra. - „Azt persze tudtam, hogy ez azt jelenti, én lehetek Magyarország első, női köztársasági elnöke, ami önmagában is egy édes teher és felelősség, illetve van egy elképzelésem arról, hogy egy köztársasági elnöknek mi a feladata az ország első polgáraként, és mérlegeltem, hogy fel tudok-e nőni a feladathoz.””

 

Kapcsolódó cikkeink:

zsepis_kader1Elnökasszony / Készült: 2021.12.22
Orbán tegnap bejelentette, hogy Novák Katalint jelöli államfőnek. Ezen a jobb érzésű emberek elszörnyedtek, a politimókusok pedig megmagyarázták, hogy egyetlenünk emiatt nem aljas, hanem a végtelenségig okos. Lehangolóak ezek a politimókusok, akik a pragmatizmus szemszögéből tudnak helyeselni mindennek, megállapítva most is, hogy az államfőjelölés a választási kampány része, és Novákkal az ellenzék vitorlájából Orbán most kifogta a szelet. Az lehet, hogy ennek az egésznek ilyen olvasata is van, de aki politimókus ilyen szemszögből értelmezi csak a gyalázatot, az nekem ne szakértsen.

2csicskaKét amazon / Készült: 2021.10.17
Van nekünk ez a két amazonunk, a Novák és Varga névre hallgatók. Orbán választotta őket magának saját bejáratú aljas céljaira, s míg a másodikról, aki a munkakönyve szerint az igazság ügyeivel kellene foglalkozzon, nyíltan is kimondatott, hogy doktorminiszterelök et. mire is tartja az istállóban: küzdjön meg Brüsszellel, védje a nagyságos úr hátát vagy pohos valagát a fronton. A másik, aki a CSOK-ot intézi a hivatalban, ezen túl szintén ilyen hazugságot és gyűlöletet okádó figura. Hogy önszorgalomból-e vagy felbérlés által, illetve az agy elborulása okán, az ugyan nem mindegy, de a végeredmény szempontjából mégis teljesen érdektelen.

43380292Gyerekszag / Készült: 2019.09.07
Van nekünk a talonban ez a bájosan visszataszító képünk, amelyet nem átallottak közzé tenni az ügynökségek, s ezen a fotón a demográfiai csúcson férfiak ücsörögnek székeken sorban, néznek szúrós tekintettel a kamerába bele az örökkévalóság számára, de már most elfeledve mégis. Lehangoló az egész. Elmegy az ember kedve az élettől is, nemhogy a gyerekcsinálástól, s nem azért, mert gusztusa szerint nem kerül megfelelő állapotba, nem ihletődik, mert még a füle is lekonyul, hanem, mert fölteszi magában az egyetlen releváns kérdést, miszerint: ezeknek?