- Részletek
-
Készült: 2023. december 15. péntek, 10:03
-
Találatok: 2078
1938-ban, Münchenből hazatérvén Neville Chamberlain, brit miniszterelnök a reptéren lobogtatott egy papírdarabot, amelyiken aláírásukkal az akkori „nagyok” odaadták Hitlernek Csehszlovákia egy részét. A szerencsétlen és naiv Chamberlain a béke zálogául tekintett a papírfecnire, hogy ezzel jóllakatta a szörnyet, és akkor már minden rendben is lesz. Aztán tudjuk, mi jött utána, keserves volt a lecke, de a jelek szerint nem tanultak belőle a demokráciák. Képtelenek rá.
2023-ban Ursula von der Leyen, vagy akárki más a hivatalból ugyanígy eltelten örülhet, hogy odaadta a pénzt Orbánnak, aki ettől és emiatt nagy kegyesen elállt vagy eláll a vétójától, ami így egészen világosan mutatja, hogy nála nem elvekről van szó, hanem pénzről. Ugyanakkor azt is, hogy az Unió képtelen megfékezni őt, aki belülről akarja szétrohasztani, vagy, mint mostanában pedzegeti, a maga képére formálni azt, szétbarmolni mindent, amit évtizedek alatt nagy fáradsággal felépítettek.

Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2023. december 14. csütörtök, 09:30
-
Találatok: 2003
Mint tegnap is mondtuk, pörögnek a harci dobok, akárha rosseb. Mindemellett, amikor ezek hangzavaráról újólag mesélnénk kicsit, jegyezzük meg, benne van a pakliban, hogy hamarosan nem tehetünk ilyesmit, mert elvisz minket a nagy, fekete autó. Elfogadták ugyanis – ahogyan ez borítékolható volt – a szuverenitásvédelmi törvényt, amely laza és megengedő fogalmazásával mindenkire alkalmazható, akinek nem tetszik a képe, nagy a pofája, lekókad a füle, zöld a szeme, vagy nincsen rajta sapka.
Voltaképp ezzel teljesedett ki az a folyamat, amelynek az eleje az az Orbán sziporka volt, miszerint ő soha nem vetemedne arra, hogy elhallgattassa a más véleményen lévőket. Ha akkor ezt mondta, most sem tenne másként, csak a törvény készült el. De erről az ország nagy része nagy valószínűséggel nem is hallott, és ez az a réteg, amelynek nem is fog hiányozni a normális sajtó, mert eddig sem fogyasztott olyat. Most, hogy a diktatúra újabb lépcsőfokot lépett a totális felé, megint csak az a forgatókönyv, mint eddig mindig.

Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2023. december 13. szerda, 08:50
-
Találatok: 1938
Egyre zajosabban peregnek a harci dobok, Szijjártó már majdnem be is szakította. Mert és ugyanis uniós csúcs következik, ahol a fő téma Ukrajna csatlakozása és a neki szánt támogatások, amiről már konzultál is a kedves vezető a nemzettel. Ám nem várja meg az összesítést, mit is akar az ő népe ebben a tárgyban, mert a parlamentben ma készülnek elfogadni egy határozati javaslatot arról, hogy nem.
Nem mintha a magyar országgyűlés bármiféle határozati javaslatának valami következménye lenne, mert jogilag irreleváns. Éppen ezért foghatjuk föl a cirkusz részének, ami a bávatagoknak játszódik, akik ott ülnek a konzultációs ívvel e kezükben, és a megoldáson törik a fejüket. Innen is kitetszik azonban, hogy a kedves vezető nagy ívben kakál az ő népére, annak is a véleményére, mert ez a játék egészen másról szól. Mégpedig Putyin laffadt valagáról.
Egyébiránt informális csatornákon már megkérték Orbánt, hogy próbáljon meg viselkedni ezen az uniós csúcson, de, hogy ez mit jelent pontosan, azt nem lehet tudni. Mert eddig is mindig a közös asztalra pisált, és ezután is ezt fogja tenni.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2023. december 12. kedd, 09:58
-
Találatok: 1970
Nyílt levelet írtak a kárpátaljai magyarok vezetői Orbán Viktornak és Charles Michelnek, az Európa Tanács elnökének. Ebben Ukrajna uniós csatlakozásának támogatására szólítják fel a címzetteket, magát Orbánt is. Ez nyílt szembefordulás Orbánnal, egyfajta feljelentése is az Európai Uniónál, hogy Orbán a nevükben nem mond igazat, mert ők támogatják Ukrajna uniós csatlakozását. Még azt is érezni lehet, hogy ők szeretik Ukrajnát is.
A LEVÉLBŐL KIDERÜL: A KÁRPÁTALJAI MAGYAROK ORBÁN ELLEN VANNAK ÉS FORDÍTVA.
A kárpátaljai magyarok pontosan tudják, mi az ő érdekük: Ukrajna uniós csatlakozása. A nevükben nyilatkozó Orbán pedig el akarja őket zárni az uniós csatlakozástól, és mindattól, ami ezzel járna, beleértve a határ megszüntetését Magyarország és Kárpátalja között. Ez bizonyítja, hogy Orbánnak az oroszok támogatása fontosabb, mint a kárpátaljai magyarok, akiket csak eszközként használ fel, mint minden határontúli magyart, a saját érdekeihez.

Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2023. december 11. hétfő, 09:56
-
Találatok: 1945
Nézi az ember a kosárlabda meccset a tévében, hogy megfeledkezzen legalább szűk két órára erről a mocskos világról, és akkor persze, hogy a képibe tolják a szünetben a szokásos egy perc gyűlöletet. Mert hülye volt meg nem eléggé gyors, és nem kapcsolt el villámkézzel más csatornára, ahová nem ér el a Fidesz keze. Igaza van Hadházy képviselőnek, aki szinte már monomániásan hajtogatja, a propagandagépezetet kellene porrá zúzni Orbán legyőzésének első feltételeként, és sajnálatosan állapítjuk meg, álmodozni lehet.
Messzire repült Orbán Viktor a hét végén, el egészen az argentin pampákig, mert úgy van az, hogy tán még a Marsra is utazna, ha a marslakók ura fasiszta briganti lenne, úgyannyira vágyja ő ezeknek a szagát. Szóval így jött el az egy perc gyűlölet, amely „
diplomáciai nagyüzemről” meg „
kétoldalú tárgyalásokról” tudósított a földgolyó másik feléről, amelyeket Orbán Viktor folytatott a tévéből jövő hang szerint a „
nemzetközi baloldal” elleni összefogást építve. Mint annak világméretű és központi alakja, meghatározó figurája.

Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2023. december 10. vasárnap, 09:12
-
Találatok: 2070
Ukrajna, illetve az ukránok közeledve az EU csatlakozáshoz, teljesíteni igyekezve annak feltételeit, törvényt hoztak a korrupció ellen, és visszaadták a nemzetiségeik (köztük a magyarok) nyelvhasználati jogait. Az oroszokét nem, jegyezzük meg gyorsan, ami a jelenlegi helyzetben, miszerint módszeresen pusztítják az országukat, talán érthető, mert ilyen világot élünk. De megszületett a Fidesz reakciója is minderre.
Ehhez kiindulási pont lehet Orbán tegnap bemutatott útmutatása a maffiatagok számára, mint emlékezhetünk: „
Mi, európaiak nem vagyunk hajlandók teljes jogú tagként elfogadni Ukrajnát”. Voltaképp ennek kiegészítése, folyománya mintegy az ukrán két új törvényre adott reakció a párt két szellemi nagyságától (Hollik, Menczer), mert a főnök épp Argentínában építi a jobboldali világuralmat, s benne az ő vezető szerepét.

Bővebben ...