Tévedés racionális érvekkel magyarázni a sajátos magyar külpolitikát
- Részletek
- Készült: 2023. március 25. szombat, 10:29
- Találatok: 1683
A „Változó világrend” című sorozatban arra keressük választ, hogy Magyarország milyen helyzetből és hogyan reagálhat az országot érintő geopolitikai kihívásokra.
Ha jobban meg akarjuk érteni a mai magyar külpolitikát, paradigmaváltásra van szükségünk. Descartes-nak és a felvilágosodásnak számos dolgot köszönhetünk, de sajnos 200-300 éve bezártak minket egy hamis gondolati keretbe, a „racionális emberkép” börtönébe. Ezt a régi paradigmát használva mi is magyarázhatja a magyar külpolitikai döntéshozók viselkedését? Olyan színtiszta racionális megfontolások, mint a szavazatmaximálás („azért kuruckodunk az Unióval, mert népszerű a választók körében”). Vagy gazdasági megfontolások („azért barátkozunk Kínával és Törökországgal, mert megéri az országnak/egyes politikusoknak/egyes kormányközeli üzletembereknek”). Vagy összeesküvés-elméletek („Azért gyakorol a kormány gesztusokat Moszkva fele, mert fogják őket.”). Csupa látszólag racionális magyarázat, de véleményem szerint egyik sem magyarázza a sajátos magyar külpolitikát, különösen nem a különutas epizódokat. 
Harc folyik az infláció ellen Neriában, mert a kedves vezető kijelölte a vonalat és a célt. Egyszámjegyű legyen az a rohadt infláció nem több és nem kevesebb, s mindebben az a kiváltképp érdekes, hogy a harc – mivel mi mindent másképp csinálunk – nem a közgazdaság eszközeivel folyik, hanem csupán hasra ütve. Csak úgy porzik. Aztán meglátjuk, mi lesz, ha elül a felhő. Végül is, lehetne rosszabb is. Hiszen a kedves vezető eljárhatott volna a fehérorosz Lukasenka módján, aki leegyszerűsítette az eljárást, és betiltotta az inflációt rendeletileg. Hogy mire ment vele, arról azóta nincsenek hírek, pedig járt nála maga Szijjártó elvtárs is.
Tegnap délután föltűnt a Müller Péter Sziámi AndFriends Facebook-oldalon a kérdés, amit az adott helyzetben föl kellett tenni, s ami ez volt: „Kedves Péter! Ezzel a Petőfi Zenei izével kapcsolatban lesz valami nyilatkozat, hogy miért is kell ezekhez dörgölőzni, vagy csak csendben hányjunk be a sarokba? (Elnézést a hangnemért, de óriási a csalódásom. És igen, tudom, ez a zenekar csoportja, de itt lehet nyilvánosan kérdezni és mindenképpen így szerettem volna.) Szeretettel (tényleg): Tibi.” – E visszafogott érdeklődést követően pedig elkeseredettebb, keményebb és ordenárébb megnyilvánulások is akadtak.
Szili Katalin, miután meghasonlott önmagával, Orbán szolgájának állt 2015-ben, és nekilátott urát miniszterelnöki megbízottként szolgálni. Abban az időben még feltették neki a kérdést, hogy miért lett áruló, amit úgy igyekezett tagadni, hogy nem is, nem is, ezután azonban Szili Katalin, mint tényező és mint ember is elfelejtődött. Dolga sem nagyon akadt, a kisebbségekért kell aggódnia a határokon túl az ő lelkében és szavaiban, s valljuk meg, ehhez túl nagy képzelőerő nem kell. Aggódni mindenki tud, csak pénzt nem kap érte, s ami fontosabb, nem szerepel Orbán kormányának névsorában.
Bencsik moszkovita szerint azzal, hogy Orbán Kiskőrösre ment az ünnepen magát Petőfinek képzelni, Budapesten nem volt otthon a macska, ezért cincogni kezdtek az egerek. Ez világos besorolás, a bűnös város ellenzéki, civil vagy akármilyen megemlékezői ebben a kontextusban sajtrajongó (legalábbis a mesék szerint) kis bajszosok, a kedves vezető viszont egyenesen Kacor király vagy Csizmás kandúr, a mesei hős, illetve hősök, bár egyikben sincs túl sok szeretni való. Bencsik moszkovita érezhette, hogy ez kevés, mert esetleg akadnak olyanok, akik jobban szeretik a kis egeret, mint a gőgös macskát, tehát tovább haladt szarral kikent útján.
A „Kiskunsági préselt malacarc” nevű étel nyert a felcsúti főzőversenyen, amelyen Németh Szilárd elmélkedett tegnap megénekelten az annyira mély magyarságról, hogy még Németh László is megnyalná tőle a vékony ajkait. Csak felidézésképpen a főzőversenyre is kiható filozófia a „magyarokmagyarmagyarországot” akarnak, s mint látjuk, ez már magyar a köbön, olyan szorzat, aminek vége soha nincsen, így végül a saját farkába harap. Nos, ehhez képest, ha Kovács I. István szalagmunkás elolvassa, mivel akarják ezek a turbómagyarok etetni „préselt malacarc” néven, akkor nagy valószínűséggel érthető ordításban tört volna ki.
„A magyarok magyar Magyarországot akarnak” – fejtette ki mindent összefoglalón Felcsúton, a világ közepén Németh Szilárd rezsipacalbiztos azt, amit egy főzőversenyről tudni kell. Ugyanekkor a soknevű kaszinóhonvédő miniszter is megnyilvánult orbáni fajunk felsőbbrendűségéről, aki meg „magyar kézbe magyar fegyvert” követelt, és ezen a ponton annyira magyar lett minden, hogy Somoskőújfaluban megjelent egy trianoni búsongás húszmillióból.
„A jó kurva anyádat ismered-e te majom propagandista” – szólt hozzá tegnapi írásomhoz egy nyájas olvasó, amitől én – nagy valószínűséggel csalódást okozva neki – melankóliába estem. Ez az állapot nem lehet ismert a ny. olvasó számára, ugyanis érzelmeket tételez, emlékezést és vágyakozást, az ilyesmi a ny. olvasó számára ismeretlen terep, neki csak zsigerei vannak, ebből fakadóan pedig agytörzsi létezése. Számára a magamfajta nem létezik, fölébem száll a gépével és pusztítandó vasút vagy gyárüzem vagyok a magasból pitypanggal a kezemben, ami kinyílott, hát megírom, ahogy kérve volt régi időkben.
Az a hír most épp, hogy a magyar országgyűlés március 31-én szavaz a finnek és a svédek NATO csatlakozásáról, pedig már Hende Csaba is megjött Helsinkiből. Azt nem tudjuk, hogyan mennek a parlamentben a dolgok, de állítólag Semjén döntött úgy, nem hívják össze a bátrakat, illetve a díszletként szolgáló ellenzéket. Tavaly nyár óta szórakozik hazánk a két északi országgal és a NATO-val, amin nagy valószínűséggel nem lepődik meg senki, mert, ha lehet így fogalmazni a diplomácia nyelvén, már mindenkinek tele van a töke Orbánnal, a Fidesszel, de, ami egészen sajnálatos, miattuk valaha volt szép hazánkkal is.