„Határponthoz érkeztünk” - Kétségbeesett felhívást tett közzé Iványi Gábor
- Részletek
- Készült: 2023. szeptember 13. szerda, 15:06
- Találatok: 1936
Egyre kilátástalanabb helyzetbe került az Orbán-kormány által gyakorlatilag üldözött Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség.
„Rendkívüli helyzetben kényszerülök megszólítani minden jószándékú, tisztességes embert. Kérem, érezzék át azt, amit a magyar állam hivatalos szervei a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséggel és segítő intézményeivel művelnek. Tegyen meg ki-ki minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy ez a méltatlan helyzet orvoslást nyerjen” - közölte a szervezet oldalán Iványi Gábor.
A MET vezető lelkésze kér mindenkit, aki „kész szót emelni a jogsértés és embertelenség ellen, tegye ezt bátran és nyíltan, keresse meg országgyűlési képviselőjét, és várja el tőle, hogy emeljen szót értünk”, és aki abban a helyzetben van, hogy képes támogatást adni, az lehetőségeihez képest legyen nagyvonalú. 
Azon megy a rugózás így utólag – mintha nem lenne teljesen mindegy -, hogy a gyereket kivágták-e az Alexandra könyvesboltból, vagy csak eltanácsolták a felnőtt irodalom polcaitól. Felnőttön itt ne olyan tartalmakat tessenek érteni, mint a felnőttfilmek, amelyeket amúgy oly nagy előszeretettel élvez a magyar, hanem mondjuk Tolsztojt – vagy akárki hegyomlást -, akik könyvei borítóján nem szerepel az ifjúsági-, vagy gyermekirodalom kitétel. Azaz, akármely világirodalom (vagy magyar) remekét, amelyeket amúgy olvasni jó. Nem, mint például Orbán idézeteket a falon.
A kötcsei bográcsozás közben Orbán delirált is egy kicsit, kiszivárogtatandó belső használatra. S hogy minden undorunk ellenére szólunk róla, az azért van, mert a következő hetekben és hónapokban ezt fogjuk visszahallani mindenhonnan és a legkülönbözőbb formákban, és ez azért lesz pikáns, mert a kötcsei tartalmaknak – ahogyan ez már megszokott – az ég egy világon semmi közük a valósághoz. Azon kár merengeni, hogy Orbán hülye, vagy csak tetteti, de az már egy szint, amikor nem a bávatagoknak szánt pénteki böfögésben beszél zöldségeket, mert azoknak mindegy, hanem az általa felhízlalt úgynevezett elitnek.
Körülbelül akkor, amikor Rákay Filip aranyszínű Mercedessel gördült be Kötcsére – ami mindent elmond a nagy filmcsináló esztétikai mércéjéről -, özv. Horváthné, a kedves Erzsi néni elkezdett kotorászni a pénztárcájában valami maradék apró után, hogy száraz zsömlét vegyen a cikóriájához, mert úgy érezte, hogy erősen korog a gyomra.
Van ez a képünk. Az, midőn doktorminiszter urunk kikel a habokból, máskor gondosan befésült haja hátranyalva, hab testén pedig megcsillannak az apró vízcseppek, mint mindmegannyi gyémánt. A távolban pedig egy fehér vitorla kék tenger ködén átragyog. Ez a felvétel, hacsak nem gyöngyhalász a lelkem, egy nyaralás idillje, ami viszont egyébként nincsen is. Folyik a vita arról, hogy ez valóban lesivideó volt-e az Adrián, vagy fondorlatos elterelő hadművelet, hogy legyen gumicsont nekünk úgymond.
Hogy Szijjártónak olykor habzik a szája, azt már megszoktuk. Ilyenkor föláll a taraja, lábával mérgesen toppant, és egyfolytában hülyeségeket beszél. Nem ártana azonban valahogyan leállítani a manust, mert óriási károkat okoz az országnak, s benne nekünk. Persze a rendszer lényegéből fakadóan Szijjártó – lett légyen bármekkora szája és arca, ordítson akármilyen hangosan – csupán a fecsegő felszín, az Orbánban meglévő esszencia bugyborékolása. Tegnap már nagy valószínűséggel közel állt ahhoz, hogy hadat üzenjen Amerikának, és abban is egészen biztosak lehetünk, ha Orbán erre utasítaná, azt is megtenné.
Négy és félmilliárd eurós árajánlatot tett kormányunk a Budapest Airportra. A szerzési vágy biztos, az összeg csak nagyságrendekben, de ezért a pénzért a cég ötvenegy százalékát venné (veszi) meg Orbán valami ismeretlen, titokzatos okból. Nem tudjuk (persze igen), csak közgazdasági indokát nem látjuk ennek az üzletnek, ami még akkor is indokolatlan lenne, ha tele lenne a kincstár, de éppen nincsen. Most éppen kong az ürességtől, sőt, akkora mínuszban van, hogy a templom egerei hozzánk – illetve hozzá – képest Krőzusok a hegyen.
És akkor ott, a távoli és ellenséges Brüsszelben Deutsch Tamás kopogtatott egy ajtón, majd átnyújtott egy levelet a májusban kies hazánkban jár küldöttségnek, mint valami csámpás postás. Ezt a levelet az Állami Számvevőszék küldte a bizottságnak, akinek (így cuzammen a komplett csapatra tessenek gondolni) leesett az álla azt gondolva, hogy ilyet ők még nem láttak. Elcsodálkozásuk annak szólt, hogy egy pártmufti (Deutsch) postáskodta oda nekik egy állami, azaz pártoktól elvileg független szervezet levelét.
Amióta kipcsakok lettünk, teljesen elfeledtük a halszagú rokonokat. Sőt, leginkább le is tagadnánk őket. Ezen túl ma már – a felmérések szerint – olvasni sem nagyon tudnak a magyari kisdedek. Ha pedig a betűket ismerik is, meg nem értik az azokból formált szöveget, így kerülnek a megfelelően bamba állapotba, amelyben hatni tud a trombitaszó meg az ágyúdörej. A harci dumák. Amikor még nem voltunk kipcsakok, akkor sem sokat foglalkoztunk a finn népi eposszal, a Kalevalával, de azért benne volt a tantervben.