Hírek

Füttyök, séták, szerelmek

pisvgyk2Mint tudjuk, a szuverenitásvédelmi nemzeti konzultáción a mimagyarok kilencvennyolc százaléka (by: hadügyminiszterné) azon akaratát nyilvánította ki, hogy békét óhajt, Ukrajnának pedig egy kanyi vasat sem. Ezzel a nemzeti felhatalmazással érkezett Brüsszelbe doktorminiszter urunk, ahol fél óra alatt képen pisálta mind a kilencvennyolc százaléknyi mimagyarokat, akiknek most nem lennénk a helyében, mert csúnyán át lettek verve.

Kiderült, hogy az istenük nem törődik velük, illetve és jobban mondva egyáltalán senkivel, még saját magával sem, enmagát is permanensen hugyozza pofán, s ettől nem látja a tükörképét soha. Doktorminiszter urunk ezúttal is kisétált a teremből, ami az álmoskönyvek szerint azt sugallta, hogy mindent megszavaz, amit eléje tesznek, és úgy is lett. Lépése olyannyira váratlan volt, hogy épp abban az időben Gulyás G. a kormányinfón kijelentette: nem lesz megállapodás.

Bővebben ...

Nemzeti vegyesbolt

pisvgyk1Kevés ráérő idejében az ember gyanútlanul nézi a televíziót azt remélve, hogy kiöblítheti az agyából a világot, amikor képen vágja megint a fütyörészős reklám. Az, amelyikben azt sulykolják az organizmus fejébe, hogy ez a Brüsszel miket fütyöl nekünk, amire mi nem táncolunk. Azt hihettük nagy naivan, hogy ezek az ocsmány opuszok csak addig keserítik az életünket, amíg szorgosan ki nem töltjük a konzultációs íveinket, aztán tintás kézzel visszaküldjük nagy sietve a pártközpontba, így teljesítve hazafias feladatunkat.

Azért pediglen, hogy mint szó volt róla, ennek eredményével vértezetten, ettől megerősödve mintegy indulhassanak nagyjaink a brüsszeli csatába. Ott aztán delikát módon Orbán atyuska a borítékokkal verhesse az asztalt, mint Hruscsov papa anno a cipőjével az ENSZ közgyűlésén. Viszont az, hogy ez a reklám, ez a fütyörészés még a konzultáció kihirdetett eredménye után is csodálható a dobozban, azt mutatja nekünk, velünk marad a borzalom most már valószínűleg a nyárig, a választásig, amely segedelmével Orbán atyánk Európa trónjára ül.

Bővebben ...

Huszonhat meg egy

vgy_virtusHa azt hinnénk, hogy fölösleges olyan interjúkat tanulmányozni, amelyeket OV kedves vezető külföldi lapoknak ad, akkor tévednénk. Mert míg idehaza e műfajban (ha a kétszemélyes monológokat egyáltalán interjúnak lehet nevezni) semmi gátja nincs annak, hogy kerek egészként folyjon ki Orbán fejéből az az álomvilág, amiben él, másutt azért kérdésre hasonlító vagy emlékeztető dolgok is elhangzanak, így egy kicsit árnyaltabb az összkép a delíriumról. Tán jobban megismerjük azt is, miben hisznek a szekta tagjai.

S bár arra vonatkozó reményeink nincsenek, hogy valami érdemben változzék, mégis jobb dolog alaposan látni azt, mivel állunk szemben, mi teszi tönkre az életünket, hogyan néz ránk a tágas külvilág. Aztán mindezek után röhögni vagy zokogni gusztus szerint. Mindebből kitetszik, hogy az ember úgy igazából semmit nem remél, mert tudja, hogy Orbán hatalma a kerítésen belül időtlen és megdönthetetlen, egyedül arra nézvést adnak az ilyesmik útmutatást, hol és miért pukkadhat ki az a lufi, amit vezérünk több mint egy évtizede fúj.

Bővebben ...

Bayer a pokolba megy

fityesz5Nem szerettem volna, de kényszerítő erők miatt beszélni kell az Ungváry-Bayer afférról, ami voltaképp nem is az. Ungváry Krisztián történész levéltári dokumentumokra alapozva jelentett meg Bayer nagyapjáról azt, amit, a nyilas, ÁVH-s besúgó életet, de saját bevallása szerint azért, hogy megismerjük, Bayer miért olyan, amilyen. Miféle kényszerítő erők határozzák meg jelenlegi működését, de Ungváry egy szóval nem mondta azt, hogy ez a vér (mint család) determinációja lenne, és mi sem gondoljuk úgy egyáltalán.

Bayer működése ebből az aspektusból azért érdekes, mert ő, amikor a szokott stílusában általa ellenségnek vélt emberekről beszélt – és itt mindegy is kiről vagy kikről -, rend szerint előkerültek a kommunista apák vagy nagyapák, sőt, kijelentve azt is, hogy a család igenis számít. Persze akkor, ha Bayer valakit le akar járatni, illetve a pártja szellemében vagy éppen megbízásából ordenáré lejárató kampányt kell folytatni valaki ellen. Ilyenkor Bayer eszköztárában a felmenők nagyon is hangsúlyos szerepet kaptak és kapnak.

Bővebben ...

Varga Boudica babakocsija

jucussepronrVarga Judit zászlót bontott. Mint a Fidesz EU-választások listavezetője, voltaképp harcot hirdetett Brüsszel ellen, amit be kell venni, legyőzni és annak füstölgő romjain átvenni a hatalmat. „Európa jövője már mi vagyunk” – sommázta a hallgatóság számára a dolgokat, s bár már itt fölmerül a ki az a mi és miért ők a jövő, meg pláne hogyan, de az amazonok kicsire nem adnak sohasem. Leszarják mintegy a zavaró részleteket, ahogyan csillogtatják a kardjukat.

Ívet húzott ugyanis a jogállam minden titkának tudója enmaga evolúciójában, amelyben szavai szerint „babakocsit tologató háromgyermekes édesanyából brüsszeli harcos” lett, ami idea nem tudjuk, korrelál-e a nagyvezír utcai harcos énjével hátán cipelve tucatjával a lipsiket, és más ilyen, a butaság bátorságával megfogalmazott cuki kurvaságok, amelyek azonban bizonyosan tetszetősen hangzanak a rájuk szavazó bávatagok számára.

Bővebben ...

Schmidt Mária és a nácik

smkaMint emlékezhetünk, 2022 októberében Schmidt Mária történészasszony kifejtette a Bayer-show névre hallgató szellemi felvilágosító műsorban, hogy Németország már nem létezik. Nincsen. Abban az időben a német államnak számos vége volt neres olvasatban, megfagytak miután finggal fűtöttek, ráadásul éhen is haltak, láthatjuk tehát, hogy a nerképzelet kimeríthetetlen, ha olyan alanyt talál, akit vagy amit valami okból gyűlölni kell.

De ebből is világítótoronyként emelkedett ki történésasszony fajsúlyos kijelentése Németország megszűntéről, amihöz képest szót sem érdemelne, ha uszkve másfél év elteltével, azaz most ne aggódna az amúgy megszűnt ország demokráciájáért. Mindez – a demokrácia siratása – egy fideszista szájából különösen delikát, Schmidt Mária azonban erre is képes rátenni egy lapáttal, hiszen a német náciknak keres méltó helyet Németországban.

Bővebben ...

Kubatov, Lázár, jogállam, kabaré

klkabareKubatov Gábor, a Ferencváros elnöke, és a fideszes listák tulajdonosa a magyar állam működéséért aggódik. Mondhatni, visít erősen. Nagyon hamar eljutott idáig, elég volt, hogy a valóságban Lázár János jöjjön vele szembe, és megkezdődött a cicaharc, amely kicsiben mutatja nekünk, milyen lesz, amikor ezek majd egymás torkát fogják szorongatni és rágcsálni. A történet egyszerű, de messzire mutató. Kubatov, aki eddig azt hitte, minden úgy van, ahogyan ő fütyöl beleütközött a nervalóba.

És elcsodálkozott. De nem feszítjük tovább a húrt, kikerekítjük a történetet, ami az, hogy a Ferencváros női kézilabdacsapata mögül kihátrált egy szponzor. Egy állami tulajdonú cég egyébként, akinek a vezetőjét a hírt véve Kubatov, aki akkor még rohadt erősnek érezte magát, fel akarta koncoltatni, négybe vágni, vagy csak kiheréltetni gusztus szerint. De olyan erővel ordította tele a világot, hogy még a Holdról is hallatszott, mert felsejlett, hogy valami balos ármány és cselszövés állhat a csapatot (klubot) ért mérhetetlen csapás mögött.

Bővebben ...

Bab és magyarságpróba

haditoklampasMég októberben álmodta meg a kedves vezető az újabb nemzeti konzultációt. Illetve az is lehet, csak úgy kicsúszott a száján a rádióban, s ha már így történt, nem volt mit tenni, konzultálni kellett. Viszont ugyanekkor meg is indokolta örökös miniszterelnökünk, miért is szükségszerű az újabb akció, és ez nagyon alapos ok volt, mégpedig, hogy „nem babra megy a játék”. Azt nem tudtuk meg, mi az, ami nem megy babra, de nem is kell az a mesék birodalmában. Már csak az égig érő paszuly kellene és annak folyományai.

De nem is ez, és még csak nem is a levelekben foglalt sugallatok, amik arra késztetik az embert, hogy foglalkozzék a NER eme ocsmány szeletével már megint, hanem a végeredmény és annak kihirdetése. A kormányszóvivő, azaz, a hadügyminiszterné tette közzé a teljes sikert, ami az, hogy állítólag – mert ellenőrizni mód nincs – másfél millió lenne azon organizmusok száma, akik kitöltötték, visszaküldték, ami nem babra megy, azt, és adják majd így a soha nem volt nemzeti fölhatalmazást valamire. De erről se tudjuk momentán, mi volna az.

Bővebben ...

A bátor Fidesz-frakció

Illibernyak1Ahogyan azt sejteni lehetett, ez a svéd NATO-buli, az északi miniszterelnök meghívása és az ő fölmutatott középső ujja meglehetősen nagy zavarokat okozott a fideszi erőtérben. Kétségbeesetten próbálják visszaszerezni Orbán elveszett arcát, amely ott hever a porban, és egészen elképesztő mutatványok születnek arra, hogy megmagyarázzák a megmagyarázhatatlant, ami voltaképp az, miért ez a csürhe Európa legellenszenvesebb, legutálnivalóbb politikai gyülekezete. Akik immár sehová sem kellenek.

Még a szélsőjobbra sem. Máshová pedig az eltelt legsikeresebb tíz év után már nem is indulhatnak, de ez legyen ez ő nyomoruk, és sajnálatosan vele együtt a miénk is. De nézzük, miből élünk ma, ezen a szép, szeles téli napon. Orbán Balázsból élünk, ő horgasztott minket írásra. Tudják, ő az, aki a nagyfőnök politikai tanácsadójaként olyan hülyeségeket beszél, mint egy körmét reszelgető nyuszi, és ez most sincsen másként. Ez a termetre és jellegre is kisebbik Orbán, ez nagy filozófus, ő volt az, aki üres lapokkal adatott ki könyvet lipsigyalázásként.

Bővebben ...