Tudjuk, ki vagy, azt is, honnan jöttél
- Részletek
- Készült: 2024. január 11. csütörtök, 10:25
- Találatok: 2274
Már régóta tudjuk, ki lesz az új magyar ÁVH (vö.: Szuverenitásvédelmi Hivatal – SZUH) feje, az új Péter Gábor. De csak tegnap teljesedett be a sors. Novák álelnök ugyanis szerdán nevezte ki Lánczi Tamást, s ahogyan állnak egymás mellett az ünnepi aktus után a képen – Katalin visszafogott világoskék rongyban, legújabb hősünk pedig kezében a hatalmát biztosító dokumentummal, akárha étlap –, arcukon valami földöntúli nyugalom mutatkozik.
Mint akik révbe értek. És szerintük nagy valószínűséggel így is van. Katalin kék ruhácskájához nem menne az a malomkeréknyi műanyag fideszes fülbevaló (narancssárga), amit hajdan, az út elején viselt hűsége és aljassága messzemutató bizonyítékaként, de tudjuk, és ő is tudja, hogy az kellett ehhez, hogy most palotalakó legyen. Nem szép dolog a múltat letagadni, illetve álruhát ölteni és azt sugallni, hogy már nem is vagyunk fideszisták, mert nincsen fülbevalónk. 
„Ezúton szeretném Önt arra bátorítani, hogy a ránk váró, könnyűnek korántsem ígérkező esztendőben is töretlen elhivatottsággal és hittel tegyen közösségünk és nemzetünk érdekének megvédése és felemelkedése érdekében. Isten éltesse sokáig, jó egészséget és sok sikert kívánok!” – Ezek egy szülinapi jókívánságokat tartalmazó levél záró sorai, amit Szijjártó külügyes írt Gáspár Győzőnek abból az alkalomból, hogy ötvenéves lett.
Ha eddig nem tudta, mi az a kijelölő határozat, most megtapasztalhatja. Ennek következtében ugyanis, ha kórházi ellátásra szorulna, sok helyen pofára fog esni, mert nem kapja meg. A kijelölő határozattal tegnaptól (húsz helyen szerte a NER-ben) „az ország különböző egészségügyi intézményeinek, különböző osztályainak a részleges, vagy teljes leállását jelentik be, 2023. december-2024. januártól”. Tegye fel a kezét, aki ilyen lovat akart.
Mindig tanulunk.
Az Orbán-rezsim a jövőben értékeli a tanárok munkáját (teljesítményét), s ha nem találja azt megfelelőnek, csökkentheti a fizetésüket. Ezt Pintér minisztériuma jelentette ki, a pedagógusok szakszervezete pedig feljajdult, hogy erről egyáltalán nem volt szó: „Felháborító, hogy a tárgyalások során a szemünkbe hazudtak”. Ha nem tisztelnénk a szakszervezetet és a pedagógusokat, s egyben nem sajnálnánk őket nagyon, akkor annyit kérdeznénk lazán, hát mire számítottál kisapám, mi mást csinálnának?
Tudjuk, hogy ez az egész egyáltalán nem a pénzről szól. Mégis van abban valami lehengerlően ocsmány, hogy Orbán (a Fidesz), akinek és amelynek az ország összes pénze a rendelkezésére áll, és nem is szégyelli azt használni, pénzért kuncsorog a kisemmizett, meglopott és elhülyített állampolgároknál. Brüsszel ellen, ezt tegyük hozzá rögtön. Levelet hoz a postás megint, Orbánnak egy korábbi képével, amelyben még nincs annyira szétcsúszva, mint manapság, és az érintett alany képébe önti a hülyeségeit, amelyeket kár is sorolni.
A hátsó szándék szerint, amit nem is próbálnak tagadni „a közelgő választásokig mindenkihez el kell jutnia a valós tényeknek 2006-ról, hogy tájékozott fiatalok tudjanak megfontolt döntést hozni, amikor közös jövőnkről szavaznak 2024 júniusában”. Minden egyéb ehhez képest és ehhez viszonyítva érdekes. Hogyha hazugságot vagy debilitást találunk a sztoriban, az is. És most, hogy tudjuk, miről van szó, elmeséjük a lényeget. 
Még szintén immár tavalyi történt, de mintha most, hogy a Hír TV betelefonálós műsorába betelefonált egy ember, mert azért betelefonálós. Ez a produkció a Paláver névre hallgat, s ez az, amelyben Bayer Tagkönyv régebben a civilek pofán verését követelte, és ez az a műsor, amely a következő szlogennel csábítja a nyájas nézőt (hallgatót) lelke éjfekete tartalmának, más szavakkal a büdös küblinek a kiürítésére: „Dühös? Falhoz vágna valamit? Vagy csak egyszerűen kíváncsi? Ne fogja vissza magát!” – Mit is várhatnánk mindezek után.
Úgy kezdjük el az új évet, hogy visszanézünk a régi végére. Csak azért, hogy a kontinuitás meglegyen, és ne támadjon szakadás az idő szétfoszló szövetében, s itt elsőként találunk egy Orbán interjút, az év végi felszopós alákérdező-cunamiban. Úgy általában nem szeretjük ezeket, mert közük nincs az interjúhoz, így a szakmához, amit valaha újságírásnak neveztek, arra azonban alkalmasak, hogy a kedves vezető lelkének éjfekete tartalmai kibugyogjanak a napvilágra minden kontroll nélkül. Mint valami demens vénember monológjai.