Hírek

A dokumentumot Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója és Zhang Huali, a kínai műsorszolgáltató elnöke írta alá. A magyar közmédiát vezető, a kormánytól független sajtóban egy bírósági ítélet nyomán többnyire csak hírhamisítónak nevezett Papp Dániel munkásságáról számos alkalommal megemlékeztünk. Most azonban nem róla van szó, és még csak nem is arról, hogy szabad-e a valóságot – mondjuk így – kreatívan értelmezni, azaz, egy riportot a megrendelő politikai párt igényei szerint megvágni.

Példát láttunk arra, mi történik, ha Orbán Viktornak egy kérdést tesznek fel, és nem védi őt semmiféle kordon vagy TEK, megláttuk egyben azt is, milyen mélyre süllyedt ez az ember szellemében, moráljában, ha egyáltalán valaha is volt a tegnapinál feljebb. Nem valószínű, legalábbis nincsenek emlékeink róla.

 

Hadházy Ákos közel került a védett személyhez, aki párttársai körében múlatta az időt, és megkérdezte tőle, hogyan is volt akkor azzal az eltérített repülővel Olaszországban, amiről a propaganda, a rendőrség és mindenki más egészen eltérő dolgokat állít. Holott csak családi kirándulásra ment a kedves vezető, amivel nem tud elszámolni.

Nagyon sok „magyar csillag” ábrándította már ki a közönségét tusványosi fellépéssel, ami után nem győznek magyarázkodni, illetve azt kockáztatják, hogy egy életre lemondanak róluk, mint erkölcsileg számba vehető entitásokról. Akkor pedig már a zene is csorbát szenved, de mindig akad az a pénz, ami ezt a dilemmát felülírja, idén például Péterfy Bori és a Pál Utcai Fiúk – több más mellett -, akik azért nem okoztak akkora meglepetést. Viszont ez nem egy akkora trauma, hogy sokat kellene ragozni, az ember őket is elteszi a fiók mélyire.

De megtették minden szívfájdalom nélkül. Kilenc éve már jól benne jártunk a NER-ben, túl voltunk az Alaptörvényen, annak az asztalán, túl a nyugdíjak elrablásán, amit szintén megadóan és halkan tűrt a társadalom. Akkoriban kezdett szárba szökni a mára tébollyá fokozódó kereszténykedés, de militarizmus még nem volt, a rezsim még nem tombolt teljes valójában, és csak sejtettük, ami mára valósággá vált. Bimbózott csupán a diktatúra, ami immár kiteljesedett, akkor még nem mondta ki azt Orbán, amit pár napja igen, hogy a „demokrácia a baloldali politikusok és értelmiségiek marhasága”.

Ehhöz képest egy kurva szó nem sok, annyit sem szólt, nem kérdezett, nem vont felelősségre senkit, hanem csendesen ücsörgött a sarokban. Viszont most már nem csak az a szint, hogy ki sem meri nyitni a száját a nagyok között, hanem senki még csak nem is kíváncsi rá. S lehetőleg, ami komoly tanácskozás, és fennáll annak a lehetősége, hogy megvétózza ez a mi budiharcosunk, oda meg sem hívják. Az Unióban és a NATO-ban jogászok serege dolgozik azon, hogy olyan kiskapukat találjanak a döntésekre, amiből Orbánt (Magyarországot) ki lehet hagyni, hogy ne tudjon nagy károkat okozni.

 

Ahogyan egy visítozó, kantáros rövidnadrágos, toporzékoló gyereknek lehet, akihez normálisan már nem lehet beszélni, mert egész létezése arra épül, hogy a cirkusszal, amit permanensen előad, fölhívja magára a figyelmet. Hisztinek is nevezhetnénk, amikor toppogva és bömbölve követeli a kiscsávó, amit szeretne, de egy idő után már azzal is megelégszik, ha ránéznek. Ebben az állapotban a hangerő a lényeges, a mindent teleordítás, az a meggyőződés, hogy aki hangosabb, annak igaza lesz. A dolgok azonban nem egészen így működnek.

„Olyan időket élünk, amikor a világ alapjaiban reng, ez alól mi magyarok sem vagyunk kivételek.” – Most tessenek hátradőlni kávéval a kézben, és elképzelni, mi több, érezni, ahogyan mimagyarokként rengeni tetszenek, ahogyan azt vezénylő tábornokunk delirálja. Viszont nem ezzel foglalkoznánk, hanem a jóslattal, ami ez: „Olyan idők jönnek, amikor a gyenge népek elvesznek, az erősek megmaradnak”.  Nem először halljuk ezt a tételt, ám ezúttal mellé került – mint már idéztük – az „erő” fennhatósága, hogy hol kell neki megmutatkoznia. Na még egyszer: „szükség van erős államra, erős kormányra, erős gazdaságra, erős hadseregre és erős rendvédelmi szervekre”.

Csak nehogy megegyék a benszülöttek früstökre sóval, borssal és ecetes tormával, bár bizonyára elég szálkás lehet a húsa. Varga Judit úgy indul az öreg földrész leigázására, hogy úgy véli, annak lakói is olyan hülyék, mint a Fidesz belföldi szavazói, mert, mint kifejtette, „faék egyszerűségű jelszavakkal kell operálni”. Tehát az Unióba is el akarja vinni a goebbelsi módszereket, amelyek hazai pályán olyannyira hatásosnak bizonyultak és bizonyulnak. „Nem leköszönök, hanem beköszönök”, határozta meg harcba indulását, holott még van egy éve egyrészt, másrészt pedig honnan olyan biztos abban, hogy megválasztják.

A másik platformon ugyanezt látjuk és halljuk, csak pepitában: „A csőd szélére sodorták az Európai Uniót. Tudni akarjuk, kik felelnek ezért”. – Itt megállunk egy szóra, sóhajtunk, és elmormolunk egy kósza káromkodást. Egészpályás letámadás már ez, hiszen az alaphangot megütötte nemrég ugyanebben a stílusban először Deutsch, majd Szijjártó elvtárs is. Ők azt sugalmazták, a magyarok pénzét Ukrajna kapta meg, doktorminiszter urunk ennél is tovább menve odáig jutott, hogy az Unió ellopta az általa befizetett pénzt, így most indul Brüsszelbe, mint valami nyomozó hatóság felelősöket keresni.