Balog páter hét szűk esztendeje
- Részletek
- Készült: 2022. október 19. szerda, 12:05
- Találatok: 1971
„Adjunk hálát azért, hogy a hét szűk esztendő után a hét bő esztendő jön.” – sóhajtott fel Balog Zoltán egy interjúban, és elsők között azt szögezzük le, az a bűnös, aki interjút készít vele, tehát a reformatus.hu. De, hogy maguk felé hajlik a kezük, az az ő nyomoruk. Mindezen az alapvetésen túl látjuk azonban Balog páter citált mondatában a kifordított József történetet a Bibliából, de még inkább Thomas Manntól, és már ez is mutat valamit. Majd felidézzük még a mesét bővelkedésről és szűkölködésről, de jól láthatóan a ferdítés, amit Balog megenged magának az ő atyai vigasza nekünk jó előre, hogy biztatást adjon, hogy bár most ugyan megdöglünk, ám sorsunk egyszer majd jobbra fog fordulni.
Benne van az az intés is egyben, hogy ezek szerint a hét szűk esztendő ím, kezdetét vette, következésképp akkor eddig bőség volt. Balog páternek bizonyosan, más sokaknak nem annyira, mert nem a teremtő, hanem Orbán nem volt annyira kegyes, hogy a bőség kosarából mindenki egyaránt vehessen. Innen sóhajtozni a reánk váró nélkülözés miatt meglehetősen kétszínű dolog, és egyben azt is mutatja, hogy Balog páterben erkölcsi érzék nincsen. Még annyi sem, mint annak idején Schopenhauerben, aki volt annyira gerinces, hogy belátta, ürücombot zabálva nincs joga a szegénységről papolni, ezért (is) jegyeztük meg az ő nevét, míg Balog Zoltánét nem fogjuk soha. 
David Pressmann amerikai nagykövet, illetve az általa vezetett követség találós kérdéseket tett fel a Twitteren. Ezekben az a feladat, hogy ki kell találni, kiktől származnak a nyugatot és az Egyesült Államokat gyalázó kijelentések. „A” és „B” válaszlehetőség adódik, az „A” mindig Putyin, a „B” megoldás pedig Kövér, Semjén, Bencsik, valamint Mráz Ágoston Sámuel, a közpénzekben feredőző Nézőpont Intézet igazgatója. Elmondják nekünk a megfejtést is, hogy ne kelljen annyit gondolkodni – nem kéne -, mert tudjuk, illetve csöndesen utalnak rá, hogy ezt azért nem kellene, ha már állítólag szövetségesek vagyunk. (Ebben nem lennénk annyira biztosak, a szerk. megjegyzése, aki én magam vagyok.)
Elrettentő magyar haderőről, annak szükségességéről mesélt Orbán Viktor álmából felriadván hirtelen, hogy össze is ugrott a gyomrunk ettől a delírtől. Mert az ilyeneknek nem szokott jó vége lenni soha és egyáltalán, a történelem több véres szelete is mutatja ezt, de a történelem valósága, mint olyan, Orbán nagyvezér számára nem létezik. Csak a kiföstött módosulatai, a’la Schmidt Mária és decens csapata. De nem is, ez, hanem az elrettentés maga. Mert hogy ki rettent el, és ki rettenik meg, az egyáltalán nem mindegy. Az egértől fél a hangya, az egér a macskától, a macska a kutyától, ő a medvétől, a medve pedig a Semjéntől csakis. Mint kitetszik innen, a világ nem egymetszetű.
Úgy telt el az év eddig mint az élet, hogy nyoma sem igen maradt. A fa tetején, ahová Béla még decemberben húzódott föl a fagyok elől, de nem is igazán az űzte oda, hanem a többiek, az ünnepeik és a hétköznapjaik persze, így ült oda a rigói mellé, ahogyan szokott mindig, ha odalent elviselni már nem lehetett. Csakhogy túl hosszúra nyúlt most a látogatás. Nem mintha az idő létezett volna egyáltalán, hanem a világ, amely nyúlós kocsonya lett már akkor, amikor azok, akik elől menekült énekelték a csendes éjt és fújták a trombitákat. Amikor elfoglalta a megszokott helyet két vastag ág között, amelyek akárha ringató szék lettek volna vagy ugyanígy billegő bölcső az ég alatt, azt hitte a tavaszon vagy nyár elején lekésőbb látogatást tesz odalent, hogy mi van ott, de mégis maradt.
A nyár végén pár hétig nem tudtuk, miért hiányzik nekünk (bár üveges tótként) Orbán péntek reggelenkénti szeánsza a Kossuthon, de tegnap megint ráéreztünk az ízére, és jöttek is a megszokott gyönyörök. Nem ragoznánk túlságosan, nem fecséreljük az időt kappanhangok megmutatásával, felszopó mikrofonállvány méltatásával, hanem in medias res csapunk a lecsóba, mert egyből a kedves vezetőt idézzük, hogy mit sikerült neki megint delirálni: „Tisztelettel megkértem a jegybankelnököt, és utasítottam a pénzügyminisztert, hogy a következő év végére az inflációt felezzék meg.”
Ha elfogadja a kormány, a statisztikák javítása miatt (feltehetőleg) lekerülnek a kórházi várólistákról azok, akik annyi ideje várnak már műtétre, hogy eközben az állapotuk annyira leromlott, már nem is érdemes megműteni őket. Ha elsőre nem lenne teljesen világos, lecsupaszítom a dolgot: az állam, miután a saját hibájából képtelen volt meggyógyítani az állampolgárát, egy tollvonással úgy szabadul a gondjától, hogy magára hagyja őt. Brutálisabban: hagyja meghalni, semmit sem tesz érte. Nem mondanám, hogy ide jutottunk, mert egyébként már régen itt vagyunk, csak most, ha a kormány (kabinet) elfogadja a tervezetet, papírunk is lesz róla. Illetve nekik lesz, de ez már mindegy.
Miután tanárokat rugdosott ki, a népharag – legalábbis telefonon – a Klebelrsberg Központ felé fordult, és a nagyhatalmú, de teljesen fölösleges intézmény inkább elrejtette a tankerületi központok telefonszámát, hogy ne tudják felhívva gyalázni őket. „Hogy a kollégák el tudják látni a feladataikat” indoklással nem érheti el őket akárki vagy senki, mint Orbán, amikor függöny mögé bújva nézte a parlamentben azt, hogy őt kérték számon, illetve szerették volna, mert nem mert a plénum elé állni. Hogy a tankerületekben mit csinálnak a tanárok kirugdosásán kívül az nem igazán tudható.
Amiben élünk, az nem a Nirvána, hanem egy bohózat közepe. Ne nevezzük már tragikomédiának sem, mert itt a térdünket csapkodjuk röhögtünkben, hogy ilyen nincs. És mégis van. Az évi százharminc milliárd forintunkból kitartott közmédia, amely az emlékezetes ellenzéki képviselős támadás (attack) után, mikor is Varju képviselőt húzgálták a földön a biztonságiak a bokájánál fogva, s emiatt Varju képviselő felfüggesztettet kapott, a közmédia pedig bevehetetlen erőddé alakult. Golyóálló üvegek, beléptető zsilipek tették ostromállóvá az épületet, majdnem lőrések is vannak rajta. Mert a közmédia (így en bloc) beszart, mint a gazdája szokott függöny mögé bújva.
Szijjártó Péter valami különös anyagból van gyúrva, ahogyan a régi komcsik dicsekedtek ezzel, hogy ők másfajták. Ők is különös anyagból gyúrattak, mint élcsapat, a végét pedig már ismerjük. Ez a mostani élcsapatosunk nekünk hangos szájjal dicsekedett a minap, hogy „persze, leírta mindenki, hogy micsoda szar alak vagyok, hogy a Lavrovval találkoztam New Yorkban”. Mi ugyan így szó szerint nem írtuk le, de a „mindenki” ténymegállapításával egyet kell értsünk helyeslőleg. Tényleg szaralak vagy Petya.