A felsorolt tíz ok között szinte minden hamis ürügy szerepel: rossz kampányüzenetek, hibás mozgósítás, a TikTok, algoritmusok, külföldi befolyás, háború, Brüsszel, szankciók, a gazdasági környezet, sőt még az ellenfél állítólagos felelőtlensége is. Egyetlen dolog hiányzik: az őszinte szembenézés a valósággal, a rezsim súlyos külpolitikai és gazdasági hibáival, a mindent átszövő, rendszerszintű korrupcióval és az uszító, gyűlölködésre épített borzalmas kampánnyal.

 

Orbán szerint a választók jóváhagyták a 2010 és 2022 közötti időszakot, hiszen még négy éve is felhatalmazást adtak neki. Ezért szerinte csak az utolsó négy év és a kampány vizsgálandó. Már ez az állítás is súlyos tévedés. A választási vereség nem egyetlen kampány következménye volt, hanem egy hosszú politikai folyamat vége. A választók nem egyszerűen egy rosszul sikerült kampányt utasítottak el, hanem egy megújulásra képtelen, neofeudális-újkádári rendszert. Különösen visszás hallgatni Orbánt, amikor a „velük szembeni gyűlöletkampányról” beszél. Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben senki sem épített olyan mértékben a félelemkeltésre, az ellenségkép-gyártásra és a társadalmi megosztásra, mint a Fidesz. Soros György, CEU, SZFE, migránsok, Brüsszel, civil szervezetek, ellenzéki politikusok, újságírók, tanárok, bírók, Ukrajna, az Európai Unió – hosszú a lista azokból, akiket az aktuális politikai érdeknek megfelelően ellenségként mutattak be. A mostani kampány sem volt kivétel. Brutális, agresszív, sokszor személyeskedő és gyalázkodó kommunikáció jellemezte. A kormányzati propaganda és a pártkampány közötti határok gyakorlatilag megszűntek. Orbán azonban most sem hajlandó elismerni, hogy az emberek egy részének éppen ebből lett elege. Nem a Fidesz volt a gyűlöletkampány áldozata, hanem a magyar közélet lett annak bántalmazottja.

 

A vereség valódi oka azonban még ennél is mélyebb. A Fidesz nem azért bukott meg, mert gyengébb volt a TikTok-stratégiája. Nem azért, mert nem mérte fel pontosan a részvételt. Nem azért, mert rosszul működtek az algoritmusai. Ezek legfeljebb technikai részletek. A valódi ok az, hogy Orbán Viktor kormányzása stratégiai zsákutcába jutott. Az elmúlt években Magyarország egyre inkább elszigetelődött Európában. Miközben a kontinens országai az európai együttműködés erősítésében, a közös biztonságban és a nyugati szövetségi rendszerben látták jövőjüket, Orbán folyamatosan különutas politikát folytatott. Egyre szorosabb kapcsolatokat épített ki Moszkvával, rendszeresen konfliktusba került európai partnereinkkel, és azt a benyomást keltette, hogy Magyarország helyét inkább az orosz érdekszférában, mint az európai centrum közelében képzeli el. Ezt a politikát valamelyest el lehetett fedni, talán működött is addig, amíg az orosz agresszió nem mutatta meg teljes brutalitásában, milyen világot képvisel Vlagyimir Putyin rendszere. Azóta azonban egyre több magyar választó számára vált világossá, hogy az ország jövője nem kelet felé, hanem nyugat felé vezet.

 

Orbán most azt mondja, nem találta meg azt a gazdasági stratégiát, amely az európai nehézségek ellenére is érzékelhető jólétet hozott volna. Ebben végre van némi igazság. Csakhogy nem Brüsszel és nem a szankciók akadályozták meg ebben. Hanem saját kormányzásának korlátai. Tizenhat év teljhatalom, ebből hat év rendeleti kormányzás után nehéz másokra mutogatni. Ha a gazdaság gyengén teljesít, ha az oktatás válságban van, ha az egészségügy problémákkal küzd, ha a fiatalok tömegei külföldön keresik a boldogulást, ha a gyermekvédelem pedofil szörnyetegek és a megvédendőket bántalmazó, vagy éppen futtató stricik bázisává vált, akkor ezért nem az ellenzék, nem Brüsszel és nem az algoritmusok felelősek. Hanem az a politikai vezetés, amely másfél évtizeden keresztül korlátlan felhatalmazással rendelkezett.

 

A beszéd másik, mulatságosba hajló eleme a megújulásról szóló rész volt. Orbán szerint a Fideszt „a pincétől a padlásig” rendbe kell tenni. De miből áll ez a tatarozás? Hol van a bocsánatkérés? Hol van a valódi önkritika? Hol van annak beismerése, hogy a hatalom gyakorlása során katasztrofális hibák, súlyos visszaélések és stratégiai politikai tévedések történtek? Sehol. A megújulás helyett személycserékről, szervezeti átalakításokról és új testtartásról hallhattunk. De a tartalom változatlan maradt. A rendszer alaplogikája nem változik. A politikai kultúra nem változik. A felelősség kérdése nem változik, elkente, mint vajat a kenyéren. Különösen nehéz komolyan venni a nemzedékváltásról szóló szónoklatot, amikor a Fidesz továbbra is ugyanazokkal az arcokkal, ugyanazzal a hatalmi struktúrával és ugyanazzal a politikai gondolkodással próbálja újracsomagolni önmagát. A választók jelentős része éppen ezt az elhasználódott politikai elitet utasította el. Azokat a figurákat, akik évek óta a rendszer szimbólumaivá váltak, és akikhez a közvélemény a Fidesz legnegatívabb tulajdonságait kapcsolja. A vereség után egy valódi megújulás első lépése az őszinte szembenézés lett volna. Annak elismerése, hogy nem kommunikációs hibák, hanem politikai hibák történtek. Nem kampánytechnikai, hanem stratégiai kudarc következett be. Nem a TikTok, hanem a valóság győzte le a Fideszt. Aztán Orbán kijelölte a parlamenti frakció tagjait. A NER legsötétebb figuráitól – Szijjártó Péter, Lázár János, Kocsis Máté, Orbán Balázs, Hidvégi Balázs, Takács Péter stb. – a legostobább, legellenszenvesebb lakájokig – Tuzson Bence, Szentkirályi Alexandra, Pócs János, Koncz Zsófia, Vitályos Eszter, Szűcs Gábor, Radics Béla stb. – mind ugyanott folytatják, ahol április 12-e előtt abbamaradt a szánalmas, hazug propaganda. Nap nap után teszik nevetségessé és/vagy járatják le magukat.

 

Orbán Viktor tehát a valóságtagadást és a konfrontációt választotta. Ezt most, a kongresszuson is megerősítette. Beszéde nem a tanulságok levonásáról szólt, hanem azok elkerüléséről. Nem a felelősség vállalásáról, hanem annak formális elismeréséről, de tartalmi tagadásáról. Nem a változásról, hanem a változatlanság védelméről. Előadta, hogy „Mire a falevelek lehullanak, a megújult Fidesznek készen kell állnia” – mármint arra, hogy ha a Magyar-kormány megbukik, akkor visszavegye a kormányzást. Ez a „mire a falevelek lehullanak”, akarva vagy akaratlanul felidézte az első világháború elejének egyik legismertebb illúzióját, ami nem túl jó ómen a Fidesz és Orbán számára. A mondatot a történeti emlékezet II. Vilmos német császárhoz köti, aki 1914-ben azt hitte, hogy katonái néhány hónap múlva győztesen térnek majd haza. A történelem nem igazolta ezt az optimizmust. A központi hatalmak négy hosszú éven át harcoltak az antant ellen, majd összeomlottak. Végül mindegyiküket megcsonkították, leszerelték, jóvátételre kötelezték és hosszú időre megfosztották az önálló államiság jogaitól. II. Vilmost lemondatták, Hollandiába menekült, ott is halt meg, száműzetésben. Szóval, óvatosabban az ilyen elsőre jól hangzó kiszólásokkal…

 

A rozsda átfestése persze nem felújítás. S ha a Fidesz valóban azt hiszi, hogy a választók egy rosszul célzott Facebook-kampány vagy néhány kedvezőtlen algoritmus miatt fordultak el tőle, akkor nemcsak a vereség okait nem értette meg, hanem azt sem, hogy miért veszítette el a kapcsolatot az országgal, amelyet olyan sokáig vezetett. A hajó süllyed, és Orbán az átrozsdásodott korlátot próbálja festegetni. Nekem az a prognózisom, hogy „mire a falevelek lehullanak”, a Fidesz már 10% alatt lesz az akkori mérések alapján.

 

 

Cikk: https://www.kolozsvaros.com/2026/06/14/az-atrozsdasodott-korlat-festegetese...

 

youtube / videó

youtube / videó