’56 Krétán
- Részletek
- Készült: 2023. október 25. szerda, 13:21
- Találatok: 1882
Az egyetlen kérdés momentán az, illendő dolog-e a társadalom arcába köpni. Ez nagy dilemma újságíróként, amit szépemlékű Bálint György vetett fel megfontolásra, és küzdünk vele azóta is. Ugyanez előkerül, ha politikus az ember, illetve annak nevezi magát, miközben egy maffia tagja. Vannak azonban látszatok, amelyekre adni kellene, bizonyos szabályok és megszokások, amiket nem kéne áthágni. Olyan ez, mint az irodalom, amelynek műveléséhez Füst Milán ad hasznos tanácsokat, mégpedig azt, hogy az írásban, a mű felépítésében lehet hazudni.
Egészen elképesztő történeteket lehet előadni, amelyeknek a valósághoz semmi köze nincsen, a siker egyetlen receptje, hogy az ember legyen következetes, azaz, a legapróbb hazugságelem is illeszkedjék a nagy építménybe, mert ha egy is kilóg belőle, tehát, ha az íróember a káprázat megalkotásában a legkisebb hibát is véti, azonmód zuhan össze az egész építmény, és lehet kidobni a mesét a francba (lásd F. M.: Látomás és indulat a művészetben). Viszont nem esztétikaórát tartunk, hanem tükröt társadalmunk elé, ezért fordulunk most máshová. 
Tiszteletlen velünk Brüsszel. Nem szeret minket, nemzeti ünnepünket pedig semmibe veszi, amely amúgy is arról szól a Fidesz összes megszólalójának (Orbántól a portásig) szájából, hogy Brüsszel menjen a francba. Nos, ezen a ponton engedtessék meg utalnunk arra, hogy az ünnep előtt egy nappal tette közzé Navracsics elvtárs az N+1-ik örömködését arról, miszerint most már aztán biztosan jön az pénz Brüsszelből. Viszont nem fog.
Ma október 23-a van, Orbán Viktor tehát beszédet mond. Illetve ma már beszédmondásnak az aktust nehezen nevezhetnénk, kinyilatkoztatásnak inkább. Orbán sajátos tudata olyan megnyilvánulásának, amelynek a valósághoz az ég egy világon semmi köze nincsen. Ám most nem beteges eszmékről ejtünk szót, hanem a „
Jó lenne végre felismerni: ezek nem zsenik, hanem lopott pénzzel teletömött, öntelt, nagypofájú ám intellektuálisan roppant szürke nímandok.
Vajon merre pihenhet, mely egzotikus kikötőben Mészáros L. jachtja, amely a nyáron kis időre annyira izgalomban tartotta a közvéleményt. Illetve ennek azt a részét, amely még fogékony a lopásra. Nos viszont, kérdésünk költői volt, ahogyan a lírai nevű jószág (Rose D’or) bármerre is kotyog, mint elhagyott csolnak, itt, az őszön már szinte senkit nem érdekel. Minden csoda három napig tart, hogy ezzel a jachttal huszonhét milliárdnyi közpénz ellopása vált megfoghatóvá úgy, hogy annak szimbóluma lett, már ez is feledésbe merült.
Tegnap a másik dolgozómban kitettem a hírt a honlapra arról az igen sajnálatos eseményről, hogy összeültek a NATO tagországok nagykövetei (plusz a svédek) azért, mert Orbán Putyinnal cimboráskodik. Más szemszögből, ahogyan láttuk és esett már szó róla, az orosz diktátor dróton rángatja a magyart, bábozik vele, és mindeközben haláli nyugalommal nézi, ahogyan TIK-el, vakarózik és rángatózik előtte a fotelban, mint valami elvonási tünetektől szenvedő leharcolt alkoholista. Vagy más szerencsétlen organizmus. De ez momentán mellékszál.
Emlékszünk még arra a képre, amikor a kedves vezető a reggeli utcán a pénzét számolgatta. Fosztorgatta a tíz-, vagy húszezreseit, és hirtelen kapott egy kérdést nem aláfekvős igyekezettel, amitől fölöttébb meglepődött. De nem is ez, mint váratlanság, hogy valahol sikerült a közelébe férkőzni, hanem az alany bávatag, opálos tekintete. Ahogy látszott, a dolgok teljesen lelassultak benne, s közel áll a moszatléthez, épp, hogy a fényt érzékeli és befogadja. Mindez azt mutatta, hogy e reggeli órán nem volt tervezve jelenés, megnyilvánulás, szólás, és a kedves vezetőt túlélő állapotba állították, hogy így teljenek a percek és az órák.
Igazából arról kellene írni, mit keresett megint Putyin valagában Orbán Viktor, ám ez egyáltalán nem érdekes. Csak az idegeskedés meg elborzadás, sírás-zokogás, hát, a francokat, egyszer a rohadt életben érezzük már jól magunkat. Köszönöm. Lopásról lesz azért szó, mert valahogyan úgy adódik ebben az országban már, hogy akárhová is nyúlunk, bármerre nézünk, mindig csak ez jön elő direktben vagy csupán a kredenc mélyiről.
Novák Katalin Fejérben túrázott, s ennek során ellátogatott Krausz Ferenc friss Nobel-díjasunk volt iskolájába annak bizonyítására, milyen remek a magyar oktatás, amely ontja magából az ilyesfajta díjban részesülő tudós elméket. Mivelhogy az már lecsengett a nagy össznépi felhorgadásban, mennyire magyar Krausz és Karikó díja vagy mennyire nem az, illetve már annak a hullámai is elültek, bájos kormányunk és a Fidesz hogyan sajátította ki ezt a két embert és a két díját propaganda célokra, ezzel sem foglalkozunk. És nem csupán azért, mert múlik az idő és a szenzáció lassan oda, hanem mert a csúcson sem akartunk ebbe a parttalanságba belefolyni egyáltalán.