Magyarország szemétdombjai
- Részletek
- Készült: 2023. december 06. szerda, 10:15
- Találatok: 2085
Az elmúlt napokban Karsai Dániel tragikus és heroikus sorsát vizsgálgatva fedeztük fel a körülötte lévő világ aljasságát. A Fidesz képviselői kerültek elénk ebben az összefüggésben, és azt kellett megállapítanunk, az emberségnek, empátiának, morálnak még csak a halvány nyomai sem lelhetők meg bennük, a parlamenti bátorak halmazában pedig fölfedeztük magát a rendszert, ami olyan, mint ők. Hogy velünk is úgy bánnak, mint ebben az ügyben Karsaival.
A Fidesz országgyűlési képviselői válogatott társaság, a párt esszenciáját képviselik már csak azért is, mert őket a kedves vezető szinte személyesen válogatja ki, meózza le, hogy megfelelnek-e az elvárásoknak. Azok kerülhetnek ekképp közel a húsosfazékhoz, akik feltételek nélkül hűségesek, és a legaljasabb parancsok végrehajtására is alkalmasak, nem kérdeznek és nem gondolkoznak, azaz, katonák a maguk módján azok összes jellemzőjével. 
A hét végén elszörnyedve, de mégis szinte röhögve járt körbe a hír a magyar sajtóban, hogy Budapestről Sopronba négy óra alatt juttatta el a MÁV a magyari jómunkásemebert. Pótlóbuszokkal és azok pótlásával, egy kaland volt az utazás a beszámoló szerint, amiben az az érdekes, hogy voltaképp nem is annyira különleges az eset. Sőt, mindennaposnak mondható, hiszen lassan már napi rovatot lehet nyitni a MÁV horrorról olyan elemekkel, melyik vonat mennyi sokat késett, vagy hány egyszerűen el sem bírt indulni a célja felé.
Karsai Dániel heroikus és kilátástalan küzdelmével, amit a Fidesszel vív a saját – és embertársai – méltó haláláért, többször is foglalkoztunk. Először is filozófiai és morális szempontból, másodjára pedig szombaton abból az aspektusból, hogy a komplett Fidesz-frakció tagadta meg látványosan mellette elvonulva a parlamentben azt, hogy egyáltalán szóba álljon vele, megismerje a sorsát, így azt is, miért kíván emberhez méltó halált.
Nagyjaink az őszön hosszan tanácskoztak komoly, felpuffadt képpel, hogy a kies hazánkban mintegy egymillió rabszolgát érintő minimálbért mennyivel emeljék meg, tekintettel az inflációra. Amúgy a magyar minimálbér maga a röhej, akik sokan abból élnek, tudják ezt. Akik meg feljebb állnak a pénzes listán, nem törődnek vele, mindenki dögöljön bele a maga nyomorába – gondolják. És ugyanígy, akiknek meg annyijuk sincs, annyit is érnek Lázár elvtárs sziporkája nyomán, a gyomrok viszont korognak, és ez nem hallatszik az égig.
A péntek történései közt elbújva, a nem propagandalapoktól alig is tudósítva fedezhető fel egy aktus. Egy történés, amely ékesen vagy inkább éktelenül, de mindenképpen a maga tömény valójában mutatja meg a Fidesz tagjainak nem is politikusi, hanem emberi minőségét. Vagy annak totális hiányát. Ismerjük mindannyian Karsai Dániel küzdelmét és kálváriáját, aki gyógyíthatatlan betegségtől sújtva az emberhez méltó halálért küzd. De egyben nem csak a sajátjáért, hanem sorsosaiért is, érted, érettem, ha tágabban szemléljük.
Észak-Macedóniában EBESZ csúcsot tartanak, amelyre uszkve ötven ország jelentkezett be. Akkor azonban, amikor kiderült, a Szijjártót kitüntető Lavrov is érkezik, számos ország hirdette meg a bojkottot. Olyanok, mint Ukrajna, Észtország, Lettország, Lengyelország, illetve akadtak olyanok, akik beugrottak egy pofavizitre (USA, Nagy Britannia és EU-s vezetők), de villámgyorsan távoztak is, nehogy összefussanak az orosszal. Barbár agresszorral nem tárgyalnak. Ez az alapattitűd, amit magára valamit is adó külügyes képvisel.
Áll a bál a Katona József Színházban. Kedvezményesen vehettek jegyet a DK tagok, amit Orbán sajtója már úgy tálalt egy Fidesz-csicska szavaival, hogy „Budapest tényleg mindenkié vagy csak a DK-párttagoké?” Ennek nyomán pedig felrémlett Gyurcsány, ahogyan királyságot vezet be a fővárosban, aminek a közepén meg ott csücsül az erkélyen a másik, akié viszont az ország. Hallatlan, mi több, olyan súlyú az ügy, hogy fegyelmi vizsgálatot követel, ami zajlik is, és ami röhej. Több okból. Tragikus, még több okból.
Pár nappal ezelőtt a szokásos stílusában szórakoztatott minket Facebook-oldalán a mi Orbán Viktorunk. Mint egy harcias kiskakas, vagy akárha prosztó megyehármas futballista utalgatott valamire a nemzeti konzultációjuk kapcsán, miszerint „egészpályás letámadás”, illetve „mi támadunk, ők védekeznek”. És olyan lett ez az egész, mint a Soros gyerek keze, amit aztán végül retusálni kellett a plakátokról, mert félreérthetően mutogatott.
Most voltaképp arról kellene írnunk, hogy Magyarországon csökkent az egészségügyre fordított pénz mennyisége, így Európa hátsó felében kullogunk e téren. Lehetne számokat és statisztikákat közölni, ezek azonban semmit sem jelentenek, míg az ember a magyar egészségügy karmai közé nem kerül, és bizonytalanná válik, hazajön-e a kórházból valaha, aki egyszer oda bekerült. A Covid-járvány negyvennyolcezer halottját is elfeledtük már.