Leszállástechnika
- Részletek
- Készült: 2024. június 21. péntek, 10:01
- Találatok: 1947
És akkor megszólalt Kocsis Máté. Egy bizonyos időpontban tette ezt, ami a mi világunkban, amelyben az idő lineárisan és egyforma sebességgel telik, nem elhanyagolható tényező, úgy is mondhatnánk, bizonyíték. Itt természetesen eltekintünk amúgy az idő kétes természetétől, attól, hogyha sheldonok volnánk, kiselőadást tartanánk, hogyan viselkedik ez a jószág a fekete lyukak közelében, lassul le, vagy az eseményhorizontot átlépve visszafordítható (elméletben), de ezt azért nem tesszük, mert Kocsis Mátéról van szó.
Ő pedig, amióta az aranyhalait elsiratta, mint akiket az energiaválság miatt a haver tavába kellett költöztetni albérletbe, nem vehető igazán komolyan. Elcseszte úgymond az efféle renoméját (ha egyáltalán). Hiába öltött azóta okulárét magára, hogy okosabbnak látszódjék meg komoly alaknak, tudjuk ki ő és honnan jött, csak azt nem, hová megy. És most, hogy elhelyeztük hősünket térben és illékony időben, felidézzük szavait, hogy miért ihletett meg minket, akárha mackóvágy a mézet. Azaz, költői pennánkat feledve, nézzük, miből élünk. 
Tegnap, mint valami megszokottat, akárha születési előjogot, úgy néztük a NER „
Nem bevallottan – vagy épp eltagadva -, az, hogy a Tisza Pártot a kebelére ölelte az Európai Néppárt, olyan lehetett Orbánnak, mint egy gyomorszájas, ha már utcai harcos ő. Ez az a Néppárt, ahonnan a Fidesz azért lépett ki, hogy megelőzze a kirúgatását, így azóta ez a lehangoló aktus győzelemként szerepel a kollégisták legendáriumában, a pártcsalád pedig a Sorostól fertőzött ördög maga, amely ráadásnak háborúpárti is. Legalábbis a legutóbbi idők előadásában, a kampányban pedig pláne.
Ha önnek rémálmai voltak annak idején a testnevelés óra miatt, mert verejtékben fürödve a kötélmászás, szekrényugrás és más efféle cuki kurvaságok, mint teljesíthetetlen kihívások tették tönkre zsenge gyermeki életét (vö.: közjószág), most megnyugodhat. A kisonokának mostantól fogva ilyen gondja egyáltalán nem lesz. Ugyanis mind az összes efféle kínokat fejben lejátszhatja, az ügyesebbek képletekkel magyarázhatják el a testnevelési tanerőnek (lásd: mondjuk katonatiszt), milyen erők hatnak és dolgoznak a mutatványok közben.
Arra kér minket a soknevű hadügyminiszter, a visszalépő ásványvizes férje, hogy menjünk a várba díszőrséget nézni, ami egy új tradíció kezdete. No most, nyelvi és időzavarba kerül az ember, mert a tradíció múltat és hagyományt jelent, ezt meg most akarják kezdeni, ráadásul terepruhában. Amúgy meg megy a rosseb díszőrséget bámulni, inkább a lányok szoknyás lábának ringását, mint a szép magyar vitézeket. Gyönyörű leventéket.
Önteltség volna, és nem is igazán sportszerű, ha a magyar láblabdások svájciaktól elszenvedett veresége után doktorminiszter urunk saját szavait dörgölnénk az orra alá, miszerint: na, ugye. Hogy is nézne ez ki. Hiszen nem leledzünk semmi olyan téveszmében, mint a mimagyarok zöme, hogy itt valami élet-halál harcról volna szó. Nézőpontunk szerint, amit leginkább a sub specie aeternitatis, azaz, az örökkévalóság módján meghatározással és szellemiséggel tudnánk jellemezni, ez a meccs úgyszólván semmi.
A kedves vezető tegnap elindult futballnézőbe. Szüret van neki, vagy gyereknap, mert nem is egy meccs lesz, hanem sok, a jósiten meg az UEFA gondoskodott arról, hogy épp a választások utánra és az EU soros elnökség elé beférjen ez a láblabdás Európa-bajnokság, így Orbán önfeledten hódolhat igazi szenvedélyének. Szotyola a kézben, a végén meg lehet mondani, na, ugye. Ettől őtet valami boldog elégedettség tölti el, gyermek lesz újra.
„Nem engedünk a brüsszeli bürokraták pénzügyi zsarolásának! Megvédjük a határokat, és megvédjük a magyar embereket” – ezt óbégatta doktorminiszter urunk tegnap. A legszebb az egészben, hogy így első ránézésre meg nem tudjuk mondani, mi kapcsán szakadt ki belőle a „megvéggyük” és a Brüsszel, mert évek óta annyit halljuk, hogy ebben a formában már semmit nem jelent. Ilyen pusztába kiáltott, értelem nélküli betűhalmaz ez, Mária néni a sparhelt mellett is unja, csak kavar egyet a rántáson, hogy oda ne égjen.
Valamikor kihirdette a kedves vezető – szerinte – „nemzedékének” alapmondatát, miszerint „minden meccs addig tart, amíg meg nem nyerjük”. Nem kell különösebben elemezni ennek a morális tartalmát, ha sportra (futball csakis), ha pediglen kajla életünk más aspektusára vonatkoztatjuk. Egy dolog fakad belőle, a szabályok hiánya, illetve afféle alakítgatása, ami csak az egyik félnek kedvez. Íme, hölgyeim és uraim, előttünk áll a Fidesz törvénykezése, amit folytatnak másfél évtizede a bátoraikkal.