Hírek

Két mellbe vágó kijelentést hallhattunk tegnap az amúgy tomboló vérzivatarban, amelyeken már nem is elgondolkozni, hanem az általuk képviselt idea ellen minden erővel fellépni szükségeltetik, ha nem akarjuk a fasiszta téboly – még nagyobb – elhatalmasodását. Illetve azt, hogy ezzel párhuzamosan – vagy éppen együtt – valaha volt hazánkat a keleti sztyeppék ’isztános világába, Moszkva és Peking karmaiba lökjék a jelenleginél is jobban, ha ezt lehet.

Azt mondta ez a Nacsa Orbán valagának védelmében, hogy az EPP (Európai Néppárt, ahonnan a Fideszt kipenderítették) megint átlépett egy határt. Hogy előtte mikor és hogyan tett ilyet, és hány határ volt, arról nem tudósított a magyar vezér egészen kicsi kakasa, de a továbbiak fényében ez nem is érdekes igazán. Ezzel csak a bukéját, mintegy a feelingjét adta meg a szócsatának, aminek azonban elég éles felütése volt.

Pedig milyen nagy remények voltak még a tavasszal, az uniós választások előtt, amikor egyetlenünk mélyen meg volt győződve arról, hogy kis, európai fasiszta cimboráival beveszik Brüsszelt, s akkor szüret. Nem jött össze, helyette maradt a megvetett és elszigetelt patrióta frakció, pedig mi pénzt ölt abba is, támogatva spanyol hasonszőrű kollégáit, Le Pent, meg még ki tudja ki mindenkit nem a mi pénzünkön. Mára kiderült, semmire sem ment vele.

Ez a Vulin előkészítő beszédben megemlítette Ficót, az iráni Ebrahim Raiszit és Trumpot, akiket szintén el akartak tenni láb alól – vagy el is tettek, lásd Raiszi -, s ebbe a felemelő körbe emelte be a szerb nép aktuálisan nagy barátját, Orbánt. „Információt kaptunk arról, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök ellen is merényletet készítettek elő”. Hogy mikor, és miképp hiúsították meg, arról egy rohadt szó nem esett, viszont megtörtént így a lebegtetés.

Ez erőteljes visításokat és rángásokat váltott ki a magyar kormányzó erőkből és magából miniszterelnök urunkból is, mert nem kellemes szembesülni azzal, hogy mint az amerikai elnökjelölt is megmutatta, az emberi faj rosszabbik típusához sorolnak minket. Olyan egyedek közé, mint akik ártanak szűkebb és tágabb környezetüknek is, s mint akik kapcsán az lenne a kívánatos, ha eltakarítanák őket. Hogy söprűvel vagy mással az mindegy.

No most, az egyik tűnődni való az volt, hogy élcelődjön-e az ember ezen az egészen, ami aztán eldőlt, hiszen a téma és annak feldolgozása alkalmas arra, hogy újólag megmutassuk a jobboldal és annak sajtója morális és intellektuális fölényét. Itt remélhetőleg már érződik részünkről a megkeseredett irónia, ha nem, akkor szóltunk. A másik dilemma a dolgozat címének kiválasztása volt, mert ismerjük a Meta érzékenységét és törlési mániáját.

Ráadásul, mintegy hab a tortán, a TEK tette mindezt, aki nemcsak a tanyalakókat, hanem a NER-en kívüli világ minden élőlényét (lásd ellenzéki újságok firkászai, meg aki még arra tévedt, kígyók, békák és bamba madarak) hermetikusan elzárt a nagy eseménytől, ami az utolsó sínszál lerakása volt a Budapest-Belgrád vasútvonal adott szakaszán. És nem más tekintette meg élőben, mint maga Szijjártó miniszter meg Mészáros oligarcha.

Akadtak zaftosabb hozzászólások is, de fölösleges megidézni mindahányat. Orbán pedig hozta a formáját, s a magunk részéről kerülve a píszí nyűgeit, csak annyit állapítunk meg, olyan bunkó volt, amennyire csak lehet, s amit meg is szoktunk tőle a hazai parlamentben, de most az egész világ tapasztalhatta. Nincs itt semmi látnivaló, tessenek oszolni, főleg azok után, hogy a mimagyarok miniszterelnöke így összegezte a szégyent: „Jó mulatság, férfimunka volt”.

Más idők járnak manapság viszont. Navracsics et. (plusz pártunk és kormányunk) arról soha nem számolt be, a rókaképű mennyi uniós pénzt hozott haza, csak a permanens bejelentésekre emlékszünk, hogy most már aztán tényleg. A pénz azonban akkor sem és azóta sem jön, s ha melankolikusok lennénk, úgy mondanánk, most már nem is fog soha. Ugyan nem Navracsics teszetoszasága miatt, hanem azért, mert pártja olyan amilyen. Nem kell külön részletezni.