- Részletek
-
Készült: 2024. augusztus 20. kedd, 09:39
-
Találatok: 2165
Ez a gusztushusz olyanná vált mostanában, mint egy monumentális falusi búcsú. Nem lehet véletlen, és már 2001-ben elkezdődött, amikor Orbán első országlása idején a korona másolatát Esztergomba úsztatták. Szakrális jelleget akartak ennek az aktusnak adni, de már akkor is arról szólt a dolog, hogy pár milliárdot el lehessen számolni baráti zsebekbe. Ugyanakkor nem tudjuk, az akkori másolat fröccsöntött műanyagból – vagy miből – készült, de az út szinte nyílegyenes volt a bádog, csattogó kerekű Szent Istvánig és a tizenöt milliárdos tűzijátékig, ami szintén nagyrészt a zsebeknek szól.
Az ünnep és a rendszer szerves fejlődése mutatkozik meg ebben, hogy a második hatalom tizenötödik évében a Karmelitában szabják meg a sör és a fröccs árát, hogy ez az egész voltaképp nem az, ami, nem az államalapítás ünneplése, hanem divertissement a gombáknak, a feledés aktusa, ha még van olyan tartalom az agyukban, ami kimosható, majd pátoszokkal kiöblíthető. Illetve alkohollal leszorítható a gyomorba. Cirkusz lett az ország, Orbán cirkusza, cukormáz a valóságon, s ha az immár négynapos búcsú nem lenne elég a talpasoknak, kapnak hozzá evangéliumot Kövértől. Nagyon aktív a napokban a pedellus.

Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2024. augusztus 19. hétfő, 09:23
-
Találatok: 2025
Nyolc schengeni ország (Lettország, Litvánia, Észtország, Svédország, Norvégia, Dánia, Finnország és Izland) az Európai Bizottsághoz fordult, mert kies hazánk, élén a Fidesszel vízumkönnyítést ad az oroszoknak. Ez a pátoszos nevű nemzeti-kártya program, ami már azért is gyanús lehetne, ahogyan a kollégisták a „nemzet” szóval bántak, hogy egyrészt kiüresítették a jelentését, illetve valami ganyét takarnak vele. A nemzet szó legalább annyira gyanús, mint a kokárda viselése a kisajátítása után, amikor fidesztaknyos lett.
Ugyanakkor a lettek vagy az észtek (és a többiek) nem érthetik ezeket a finomságokat, ők csak attól tartanak, hogy a Fidesz a schengeni határon belülre engedi az oroszokat, amiben a jelenlegi helyzetben elég nagy biztonsági kockázat rejlik. Éppen ezért a nyolcak udvariasan, ahogyan a diplomácia nyelve azt igényli, „
aggodalmukat fejezték ki Magyarország döntése miatt”. Ezt a sztaniolba csomagolt aggódást aztán Szijjártó „
hazugsághadjáratnak” nevezte, hogy az emberben fölötlik a kérdés: mi a jó isten baja van ennek.

Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2024. augusztus 18. vasárnap, 09:07
-
Találatok: 2093
A BME gólyatábora már a hét közepén elkezdődött, de az ottani történésekkel még nem volt időnk foglalkozni, mert mindig közbejött valami fontosabb (keresztek, lopások és egyebek). Meg persze, minek is figyelne az ember egy ilyenre, hacsak nem valami eget verő baromság miatt, amire viszont, valljuk meg, a NER tizenötödik évében jó esély van. És így is lett. Ezért, ami alább következik, arra leginkább az a frappáns mondat illik, amit – ha jól emlékszünk a Száz év magány vonatkozó részére – Amaranta mondott második Aureliano feleségéről, miszerint „ennek még a seggéből is böjti szelek fújnak”.
Innentől nem fokoznám tovább az olvasóközönség érdeklődő toporgását, bár nagy valószínűséggel úgyis hallottak az eseményekről, hogy aszongya, a gólyatábor szervezői (EHK) megtiltották a hallgatóknak, hogy gumióvszert, magyarul kotont vigyenek magukkal a táborba. Többen tréfának vagy tévedésnek vélték a dolgot, de kiderült, nem az, egészen komolyan gondolják a tiltást, és indokuk is van rá. Attól, hogy nem lehet koton a táborlakóknál, azt remélik, hogy az ifjak önmegtartóztató életet élnek majd, és nem fognak üzekedni minden bokorban, mint a nyulak. Valami ilyesmi a vágyott cél.

Bővebben ...