A Fidesz-szavazó nyugalomra vágyik
- Részletek
- Készült: 2023. október 20. péntek, 11:30
- Találatok: 1743
Tegnap a másik dolgozómban kitettem a hírt a honlapra arról az igen sajnálatos eseményről, hogy összeültek a NATO tagországok nagykövetei (plusz a svédek) azért, mert Orbán Putyinnal cimboráskodik. Más szemszögből, ahogyan láttuk és esett már szó róla, az orosz diktátor dróton rángatja a magyart, bábozik vele, és mindeközben haláli nyugalommal nézi, ahogyan TIK-el, vakarózik és rángatózik előtte a fotelban, mint valami elvonási tünetektől szenvedő leharcolt alkoholista. Vagy más szerencsétlen organizmus. De ez momentán mellékszál.
A legérdekesebb az volt – mert az olvasó mindig tud meglepetést szerezni -, hogy a kikerülő hírhez perceken belül érkezett egy hozzászólás, amely a nagykövetek tanácskozása, hogy úgy ne mondjuk, elborzadó összegyűlése okán az egészből annyit fogott fel és tartott érdemesnek közölni a nagyvilággal, nem érti az ellenzéket, aki egyfolytában csak veszekszik, minek kell ebbe is belekötni, hogy Orbán ilyen kedvesen beszélget a Vlagyimirral. Van ebben valami kretén világlátás, de az a legérdekesebb, hogyan kerül bele az ellenzék a nagykövetekbe. 
Emlékszünk még arra a képre, amikor a kedves vezető a reggeli utcán a pénzét számolgatta. Fosztorgatta a tíz-, vagy húszezreseit, és hirtelen kapott egy kérdést nem aláfekvős igyekezettel, amitől fölöttébb meglepődött. De nem is ez, mint váratlanság, hogy valahol sikerült a közelébe férkőzni, hanem az alany bávatag, opálos tekintete. Ahogy látszott, a dolgok teljesen lelassultak benne, s közel áll a moszatléthez, épp, hogy a fényt érzékeli és befogadja. Mindez azt mutatta, hogy e reggeli órán nem volt tervezve jelenés, megnyilvánulás, szólás, és a kedves vezetőt túlélő állapotba állították, hogy így teljenek a percek és az órák.
Igazából arról kellene írni, mit keresett megint Putyin valagában Orbán Viktor, ám ez egyáltalán nem érdekes. Csak az idegeskedés meg elborzadás, sírás-zokogás, hát, a francokat, egyszer a rohadt életben érezzük már jól magunkat. Köszönöm. Lopásról lesz azért szó, mert valahogyan úgy adódik ebben az országban már, hogy akárhová is nyúlunk, bármerre nézünk, mindig csak ez jön elő direktben vagy csupán a kredenc mélyiről.
Novák Katalin Fejérben túrázott, s ennek során ellátogatott Krausz Ferenc friss Nobel-díjasunk volt iskolájába annak bizonyítására, milyen remek a magyar oktatás, amely ontja magából az ilyesfajta díjban részesülő tudós elméket. Mivelhogy az már lecsengett a nagy össznépi felhorgadásban, mennyire magyar Krausz és Karikó díja vagy mennyire nem az, illetve már annak a hullámai is elültek, bájos kormányunk és a Fidesz hogyan sajátította ki ezt a két embert és a két díját propaganda célokra, ezzel sem foglalkozunk. És nem csupán azért, mert múlik az idő és a szenzáció lassan oda, hanem mert a csúcson sem akartunk ebbe a parttalanságba belefolyni egyáltalán.
Az idők és az erkölcstelenségek persze változnak. Ma már szerzőnk igaz Izrael-baráttá metamorfizálódott: a Hamasz hallatán "gyáva, ócska, földalatt bujkáló terrorista patkányok" megdögléséről mereng, s szapora lépteivel Orbán mellé fölzárkózva heroikus bátorsággal szól a "jogos és érthető és helyes izraeli ellencsapásról."
Valahol a delírium közepén Orbán V. arra a megállapításra jutott „nem árt az sem, ha a kapitány nem félnótás”. Sok volt az alapvető élelmiszer vagy másfajta hűsi, netán kevés a gyógyszer, ez nem tudható, de útavatás közben a kedves vezető akárha kikötőt, hadihajót, vagy esetleg egy rozzant csónakot adott volna át, illetve megirigyelhette imádott elődje, a fehér lovas, tenger nélküli ellentengernagy életét és tetteit. Mindez nem tudható, de olyan pörformanszt vágott le, ami minden pénzt megér. Már csak annyit kellett mondanunk: fogd meg a söröm.
Petiminiszter pénteken reggel megállapította, „csendes, de hideg a folyópart Moszkvában”. Szelfit készített minderről, de ezen nem a csendes, nem a hideg, még csak nem is a folyó volt a főszereplő, hanem enmaga. Jól megnézve a képalkotást, Bayer München fölsőt vélünk fölfedezni rajta, illetve McMurphy-s sapkát a Száll a kakukkból, e kettő nem egészen kompatibilis, de a célnak megfelel. Mivelhogy hideg van.
Az izraeli háború harmadik napján Szijjártó külügyes drámai hangú videóval szórakoztatta (rémisztgete) a mimagyarokat a kimenekítési hadműveletekről, amelyek folyamatban vannak, de rohadtul titkosak. Szijjártó azt mond, amit akar, a mimagyarok pedig azt szopnak be, amit elébük raknak. Most éppen ezt, hogy kormányunk legfőbb gondja abban a pillanatban a háborús övezetben rekedt honfitársak kimentése, amihöz viszont – mint kiderült – nem állt rendelkezésre szállító készség. Ez pedig repülő volna, mert Izraelből hazabiciklizni bajos.
Olyan jó volna, pihentetően megnyugtató, ha a tébolyda csak egy fél napig nem működne turbó fokozatban. De nincs nekünk ilyen szerencsénk. Másfelől pedig dupla öröm is talán, hogy iszonyodva röhögjünk kormányzó elitünk alávaló ostobaságán.