Hírek

Hogy az ember csendesen suttogta magában, ezeknek meg mi a rosseb a bajuk, ahogyan mind az összes kapcsán is fölmerül a kérdés, akik valami ellenállhatatlan vágytól fűtve engedelmeskednek annak a késztetésnek, hogy a vezérrel közös képnek kell készülnie. Temérdek ilyenünk van Nagyferótól Zalatnayig, zenésztől színészig, nyugdíjastól óvodásig, mintha az volna a kényszerképzet, hogy egy ilyen kép megvéd a bajtól.

Ehhöz képest, mint emlékezhetünk, az ellenzékben lévő Fidesz szerint ez maga volt a végveszedelem. Egy bizonyos Éger István – akit már belepett az idő pora – azzal érvelt, hogy ez megalázó annak is, aki adja, annak is, aki kapja. Igaz, hogy senki nem számolt be arról, hogy meg lett volna alázva – Európa azon részéből sem, ahol volt, van és lesz ilyen -, ennek ellenére kikényszerítették az úgynevezett „szociális népszavazást”, ahol a vizitdíj elbukott.

Mint ahogyan a legutóbbi szlovák választás előtt Ficónak is, akinek – mint cimborájának és elvtársának – Orbán tálcán kínálta a határára a szerencsétleneket, akik aztán annak rendje és módja szerint annak győzelme után el is tűntek. Magyarországon nem menekültpolitika van, hanem az általuk generálható hatalmi sakkjátszma, a migrációs veszélyhelyzet azóta is, immár kilencedik éve él és virul, de tegye fel a kezét, aki az utóbbi időben eggyel is találkozott, pedig nem a kerítés állította meg őket. Sem Pintér.

No de, nem is ez az érdekes igazán, hanem Takács Péter, egészségügyért felelős államtitkár méltatása oly módon, hogy ő kórházigazgató volt, azaz, mégsem rendőr, mint a minisztere, következésképp tehát – így a kedves vezető – „őt nem lehet hőmérőkkel kioktatni szakmai kérdésekben”. Azt mi jegyezzük meg, annak meglátása, hogy negyven fokban operálni bajos, nem annyira szakmai, hanem inkább elájulási kérdés, mégis kiderül, hogy de, igen, Takács államtitkárt hőmérőkkel birizgálni bizony lehet.

Meg persze Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára személyében, aki a Piliscsabán megtartott beszédében indult el a relativizálás és a szar szétkenésének útján, mikor is az eredendő bűn, illetve a katolikusoknál áteredő bűn mélységéig vagy magasságáig emeli a Bese atyával történteket (általa elkövetetteket), mikor is kijelenti „mindig voltak bűnök az egyházban, mi magunk is bűnösök vagyunk, mégis itt vagyunk kétezer éve”. Ettől a gombaszintű hívő viszont eltátott szájjal csodálkozik.

Mindegy ez, ám a soha vissza nem térő alkalommal élve ebben az egy percben is sikerült megkérdezni őfelségét a Bese-ügyről, hogy mi lenne a véleménye róla, de remélem a kollégák nem nagyon lepődtek meg a válaszon, ami olyan volt, mintha a kérdést fel sem tették volna. Igazi orbánosan bicskanyitogató, ami azonban illett a mértani sorozatba, miszerint őfelsége régebben nem foglalkozott nő-, és pénzügyekkel, meg amúgy semmivel sem.

Igaz, ő sem akar túlságosan a mi nyavalyáinkkal foglalkozni. Ez az ország már kevés az ő horizontjához. Tudjuk ezt régről, pénzügyek, nőügyek nem érdeklik, a világ megváltása azonban annál inkább. Hogy valami lesz, az pár napja már tudható volt, amikor egyetlenünket egy, a Comói-tó partján álló luxusétteremben kapták lencsevégre, ahová azért érkezett napokkal ezelőtt, mert nem messze onnan, Cernobbióban vett részt egy fórumon, ahol előtte azt mondták, Európa jövőjével foglalkozik majd, miután az országot kizabálta a vagyonából.

Szerintük a hivatal „kiterjedt hatáskörökkel és szigorú felügyeleti és szankciórendszerrel” rendelkezik, amely „alapjaiban sérti a demokrácia normáit”, és „megsért számos uniós jogszabályt”.  Ha úgy vesszük, az Unió számára Lánczi (és a hivatala) de jure nem, csak de facto létezik, mintegy fizikai valójában, s ebben a formájában is olyan, mint ami nem felel meg a klub játékszabályainak. Hogy úgy ne mondjuk, szaga van.

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) és a Szent István Intézet olyanok minden bizonnyal, mint akik meg tudják mondani ez egy igazat, azt, amit a kitartójuk, azaz a NER kíván tőlük. Így lett most is, s ha ez a két intézet azt mondja, hogy felméréseik szerint a népek nagy része támogatja a mobiltelefonok használatának tanítási idő alatti korlátozását, akkor az úgy is van. Függetlenül a rendelettől azt szeretnénk tudni azonban, kiket kérdeztek.