Hírek

Ellenzékváltás

buvolovgyBár a Fidesz politikai eszköztárába az ellenzékmenedzsment (bizonyos ellenzéki pártok felhozása illetve összezsugorítása a fideszes pártsajtó, az állami támogatások, a gyűlöletkampány vagy esetenként az igazságszolgáltatás eszközeivel) is tudottan beletartozik, eddig azt hihettük, hogy az ellenzékváltás nem a kormányerők biznisze: abban inkább a választóközönség utazik, amikor elunja őfelsége ellenzékének sikertelenségét. Hangsúlyozandó: eddig – mert az Orbán-párt most egy saját magához képest, meg általában véve is szokatlan játékba kezdett. Miután szembesült vele, hogy ellenzéket váltani – vagyis az új kihívót a régiekre cserélni – a korábban bevált szerszámkészlettel nem képes, most a szerepcserével próbálkozik, megkísérelve belehelyezkedni a rendszerellenzéki szerepkörbe. Hogy ehhez hazudnia kell egy komplett világrendszert – a Tiszát, Zelenszkijt, sőt Manfred Webert is dróton rángató háttérhatalommal –, az a kisebbik probléma, legalább másfél évtizednyi rutinjuk van a valóságtól nem zavartatott kommunikációban.

A nagyobbik, hogy ők maguk a rendszer: egy olyan szisztéma, amelyben mára teljesen összemosódott a párt, a kormány, az állam és a család, akár az érdekekről, akár a nemzet anyagi vagy egyéb erőforrásairól van szó. Ebből a pozícióból eljátszani az utolsó ostromlott végvár vitéz védőjét nem kockázatmentes kihívás: olyan színdarab, amelyben csak hajszálnyi a különbség a látványos hősiesség és a nevetséges ripacskodás között. nepszava

vikkancsrajt

A számok egyelőre azt mutatják: tizenöt éve kétharmaddal kormányozva nemzeti ellenállást mímelni bátor, de nem feltétlenül eredményes mutatvány (nincs olyan kutatás, ami a kormányoldal növekvő népszerűségét mutatná). Inkább olybá tűnik, mintha a Színház utca 1. lakója belezavarodott volna a saját koreográfiáiba. Hogy őt idézzük: a magyar jövő kulcsa olyan helyzetet teremteni, amelyben minden nagyhatalom „Magyarország sikerében” (értsd: a fideszes kormányzás fennmaradásában) érdekelt. Csakhogy egyrészt nem nagyon létezik ma már olyan európai kormány, amely őszintén akarná Orbán Viktor hatalomban maradását – és a rezsim névadója meglehetősen sokat is tett ezért. Másrészt az USA akarata sem annyira egyértelmű most, mint amilyennek tavaly novemberben látszhatott. Moszkva és Peking természetesen akarná, de ez már nagyon nem az a játék, amiről hősünk álmodott: ő most nem a jobbszélső a nagyfiúk közös csapatában, hanem a lyukas laszti, amelyet minden irányból rúgások érnek (amerikai vámok, EU-döntés az orosz energiahordozókról történő leválásról, jelzés a Fehér Házból, hogy ideje lazítani a kínai kapcsolaton meg a balkáni bajkeverőkhöz kötődő szálakon, Putyin ragaszkodása a harctéri megoldáshoz stb.).
 
A kockázatoknál maradva: azzal, hogy retorikailag ellenzékbe vonul, Orbán befelé is azt üzeni, hogy van nála nagyobb politikai erő a színen. Ő meg kétségkívül ellenáll ugyan, de nem kurucos daccal, hanem a saját tévedéseik mellett kitartók buta konokságával: olyan csatákat vív, amelyeket nemhogy nem nyerhet meg, de – a többség így látja – nem is lenne jó, ha megnyerne.
 
 

youtube / videó
Magyar Péter meglepő választ adott, honnan tudta, hogy Polt Péter távozik az ügyészségtől  / 2025.05.09. - Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt a nemrég nyilvánosságra hozott Szalay-Bobrovniczky-hangfelvételről, a haderőfejlesztésről, és arról, mit tennének, ha kormányra kerülnének 2026-ban.

youtube / videó
A Fidesznek vagy a Tiszának segített Gyurcsány Ferenc visszavonulása?  / 2025.05.09. - Új fejezetet nyit a párt életében a Demokratikus Koalíció. A május 28-án kezdődő tisztújító kongresszuson választják meg Gyurcsány Ferenc utódát. Az elnöki posztra eddig egyedül Dobrev Klára jelentkezett. Molnár Csaba szerint a pártközösséget is meglepte Gyurcsány Ferenc visszavonulása.

youtube / videó
Orbán akkor is véghez viszi az akaratát, ha mi beledöglünk | Mélyvíz  / 2025.05.09. - Vérlázító, hogy Orbán Viktor azt mondja, nem foglalkozik a folyamatosan romló gazdasági mutatokkal, mert az korlátozná a kormány cselekvőképességét - mondta Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Intézet főmunkatársa. A gazdasági szakértő szerint ez azt jelenti, hogy a miniszterelnök akkor is véghez viszi az akaratát, ha mi beledöglünk. Érthetetlennek tartja, hogy a "bólógatójánosok" már most benyújtották a 2026-os költségvetést. Az MNB botrányról azt mondta, ha erről a kormánytagok nem tudtak, akkor vagy nem tudnak olvasni, vagy nem hallanak, vagy elmebetegek.

youtube / videó
Gyurcsány lemondása bombaként hatol a magyar politika minden részébe | Mélyvíz  / 2025.05.08. - A Gyurcsánnyal való hadakozás tartotta össze az elmúlt években a kormányzati kommunikáció jelentős részét, valamilyen módon Magyar Péter felemelkedését is megalapozta, és persze magát a Demokratikus Koalíciót is Gyurcsány tartotta össze - mondta Kéri László, politológus a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. A DK ideológiai alapon sorolta be magát, ez mára szinte eltűnt, ezen vérezhetett el Gyurcsány Ferenc. Kéri Lászlót nem lepte meg a visszavonulás, biztos abban, hogy elkésett ezzel a döntéssel, emiatt sem tudott megújulni eddig a baloldal.

 

Kapcsolódó cikkeink:

vajakosvgyTerápia, diagnózis nélkül / Készült: 2025.05.05
Az adatközlésnek az a rendje, hogy vannak azért nyers adatok hamarabb, egy-két héttel, tehát a tegnapi adatokat mi ismertük már korábban. Az okok is világosak. Az egész európai gazdaság stagnál, és mi az Európai Unió miatt, illetve az európai tagságunk miatt ennek a gazdaságnak vagyunk a része. Az, hogy például Ausztria még nálunk is gyengébben teljesített, például egy gazdag országtól egészen meglepő, de a németek is ott vannak velünk egy szinten. Általában a német gazdasági szférához erősebben kapcsolódó országoknak vannak bajai. Szóval okok vannak, de megmondom őszintén, ezek olyan nagyon nem érdekelnek. Persze jó, ha az ember tudja, hogy mi miért történik, mégiscsak gondolkodó lények vagyunk, de a munkánk szempontjából ez másodlagos.” (Orbán Viktor– május 2.)

feltamadasBeöntés egy halottnak / Készült: 2025.04.29
Meg kell védenünk mindent, amit eddig elértünk – írja Orbán Viktor a Facebookon, igaz látszólag nem a lopott vagyonért aggódik, hanem csak a szokásos hergelés megy az ukrán nép ellen. Pedig abban igaza van a miniszterelnöknek, hogy lenne mit megvédeni abból a kevés eredményből, amit még fel tudnak mutatni. Most nem az antidemokratikus intézményrendszert, a korrupciót értem ez alatt, hanem azt a törékeny gazdasági védőhálót, ami még megmaradt a 2010-es évek második felében felhalmozott tartalékokból.

orbanistan25Orbán szerint a magyarok / Készült: 2025.04.15
Az ember persze nem annak örül, hogy legatyásodott az ország, és Európa legszegényebb nemzetévé küzdötte le magát, hanem annak, hogy végre többen látják, mint nem, hogy ennek kizárólag az Orbán-rezsim az oka. A szakadatlan és arcátlan lopás. Kollár Kinga még javában az uniós pénzügyekkel foglalkozott Luxembourgban, amikor a Fidesz–KDNP készségszintű közpénztalicskázását megelégelte az Unió. Befagyasztottak egy rakás eurót, és igen, emiatt nem (sem) működnek a közszolgáltatások. És igen, Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP 135 enyveskezű fehérgallérosa (meg az ebből hasznot húzó kövér holdudvartartás) volt az, aki minden lépésével azt üzente: rohadjanak meg szegénységükben a magyarok, juszt se leszünk tisztességesek! Inkább fordulunk sötét kínai hitelekért a kommunistákhoz, még sötétebb orosz ügyletekért a háborús bűnöshöz, és a legsötétebb amerikai különmegállapodásokért (amelyek még sehol sincsenek) a nagybeteg bumfordihoz.

6pvgyyMagyar Péter válaszolt, hatvanpusztai pánikszobáról, családi freskóról és a saját lábán álló lányáról kezdte el faggatni Orbán Viktort / Készült: 2025.03.22
A Tisza Párt elnöke célzott arra is, hogy elkelne egy tavaszi nagytakarítás a szerinte 13 milliárdból felhúzott uradalmi birtokon.