- Részletek
-
Készült: 2017. augusztus 28. hétfő, 08:17
-
Találatok: 1712
A Debreceni Egyetem leendő díszdoktora elfoglalta egy szuverén ország Krím nevű félszigetét. Politikájába 10 ezren haltak bele Kelet-Ukrajnában.
Nincs is szebb annál, mint amikor a polgári demokráciában négyévenként az urnákhoz járulnak a felvilágosult és felvilágosított polgárok, hogy voksaikkal kifejezésre juttassák párt- és személyi preferenciáikat, véleményt mondjanak az előző kormányról és válasszanak a kormányzásra ajánlkozók közül. Ennél csak az szebb, amikor négyévenként Magyarországon választanak.
A nem létező polgárok itt is négyévente szavazni mennek. Árpád népe azonban nem felvilágosult és még kevésbé felvilágosított. A regnáló hatalom – talán nem is alaptalanul – annyira hülyének nézi őket, hogy csak óriásplakátokon vagy ócska focimeccsek szünetében felolvasott egyperces kijelentő mondatokban kommunikál velük. A plakátokon: „Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!” és „Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat!” vagy „Ha Magyarországra jössz, ne vedd el a magyarok munkáját!” máshol „Üzenjük Brüsszelnek, hogy ők is megértsék”.
Viszont egyedül a magyar nép olyan intelligens – nyugodtan mondhatom, mert nem túlzás – egyedül olyan zseniális, hogy ezekből az üzenetekből is képes kikövetkeztetni, hogy 2018-ban, a soron következő parlamenti választáson kikre kell szavazni. Az ország egyik fele szerint csak ezekre nem, a másik szerint, csak azokra, akik ezeket a plakátokat nyomatják. Más – nálunk kevésbé intelligens népek lakta – országokban az ilyen választási plakátokból a választó képtelen lenne tájékozódni, és nem tudná eldönteni, hogy ki a bánatos francra kell szavazni és főleg miért.
Van országunkban 2,5 millió, az átlagosnál is intelligensebb ember, akinek ennyi is bőven elég. Ennyi meggyőzi őket. Az urnáknál habozás nélkül arra szavaznak, aki ezeket a – mások számára – rejtjeles, – megint mások számára – gyűlöletes üzeneteket küldözgeti. Persze nem kell kétségbeesni! Nagyobb népeknél sem jobb a helyzet. Vegyük a 330 milliós Egyesült Államokat! Ott azzal nyert egy bizonyos Donald Trump elnökválasztást, hogy: „Make America great again!” vagy „I am your voice”! (Tegyük Amerikát ismét naggyá, A te hangod vagyok) ja és a legtartalmasabb: „America first” (Amerika az első). Mennyivel együgyűbb ennél a „megvédjük Brüsszeltől a rezsicsökkentést?”
Viszont az Amerikai Egyesült Államokban bele lehet bukni, ha kiderül az ország első emberéről, hogy Vlagyimir Putyinnal kollaborálgat, esetleg az oroszok bele-bele nyúlnak a választásokba és kompromittáló információkkal segítik plusz szavazatokhoz az egyik elnökjelöltet. Nem kell ahhoz mindjárt a Harvard vagy a Standford, esetleg Yale egyetem díszdoktorává avatni Putyint, hogy különleges ügyészt uszítsanak az elnökre, pedig Trump nem is vett atomerőművet az oroszoktól.
Budapestről nézve teljesen érthetetlen, mi a bajuk az amerikaiaknak ezzel a rendes, fekete öves dzsúdóssal, egykori szimpatikus KGB-és ezredessel, akit mi nem győzünk évente többször is vendégül látni és ajándék euró milliárdokkal kényeztetni. Brüsszel pénzéből atomerőművet, metrószerelvényt vásárolunk tőle, csakhogy az Európai Unió adófizetőinek pénze még véletlenül se kerüljön vissza valamilyen uniós ország, Franciaország, Németország vagy a hozzájuk hasonló lator országok vállalatához.
Bár a franciák, a németek és még több tucat nyugati ország az oroszoknál jobb metrókocsikat és atomerőműveket gyártanak, de azok – sajnos – olcsóbbak, mint az oroszoké.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. augusztus 27. vasárnap, 03:11
-
Találatok: 1722
Jobbik, MSZP, DK, Együtt, Párbeszéd, Modern Magyarországért Mozgalom, Momentum Mozgalom, Új Kezdet, Polgári Világ, LMP, Kétfarkú Kutya pártok
Tisztelt Elnök Asszonyok, Elnök Urak!
Az évek során egyenként is megismerve az Önök véleményét az ellenzéki pártok választási együttműködésének lehetőségéről és látva a múlt gyakorlatát azzal a sürgető kéréssel fordulok Önökhöz, hogy a 2018-as választásokhoz közeledve, éppen az elmúlt napok történéseinek fényében gondolják újra az álláspontjaikat.
Önök nyilván eljutottak már legalább addig a felismerésig, hogy külön-külön nem nyerhetik meg a választást. Ám ha Önöknek valamilyen illúzióik lehettek még arról, hogy érdemesebb 2018-után ellenzékben lenni, mint ma feladni az önképükből és szövetségi lehetőséget keresni minél többünkkel a választások megnyerése érdekében, akkor világosan cáfolta Önöket az elmúlt néhány nap. Két olyan -- önmagában nem túl lényeges, de a helyi értékükön túlmutató -- esemény történt a héten, amelyek világosan bizonyítják, hogy mire számíthat a magyar nép 2018 után. Felhívom a figyelmüket az Önök kötelességére a magyar néppel szemben, ami jóval túlmutat a saját hatalmi szempontjaikon. De ha ez nem elég, akkor azt is hozzáteszem, hogy egy 2018-ban minősített többséggel felálló Fidesz-kormányzásban olyan szerepe lehet csak az ellenzéknek, amit -- biztos vagyok benne -- Önök közül senkinek sem lesz kedve eljátszani.
A két esemény között, amelyre utaltam, az egyik a Fidesz propaganda-gépezetének beindulása a Jobbik elnökének néhány konkrét nyugdíjasra vonatkozó kijelentése miatt, amit a Fidesz általánosítva terjeszt -- közpénzt nem kímélve és az erkölcsi mércét rég maga mögött hagyva -- a nyugdíjasok körében.
A második esemény a távozó holland nagykövet kijelentése volt, akit Önök elfelejtettek megvédeni -- ha nem az ő, akkor az országunk érdekében -- a fideszes hazudozástól és nacionalista indulatkeltéstől. Idemásolom a kormány által nehezményezett sorokat a nagyköveti interjúból:
"Autósmerénylet bárhol történhet, a legtöbb a Közel-Keleten. És akkor most bombázzuk le a Közel-Keletet? Itt egy csoport, amelynek tagjai a globalizáció vesztesei, ezért a szélsőségesség, a fanatikus vallásosság felé fordultak, mert ez ad nekik biztonságérzetet. Ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány."
Tehát ez pontatlan ugyan, de igaz. Magyarországon nem a fanatikus vallásosság mentén kreálnak ellenséget a globalizáció vesztesei, hanem a fanatikus nacionalizmus mentén. A dolog alapvetően stimmel, nincs mit szégyellenie a holland diplomáciának. A magyar kormánynak van.
Ezek az események ismét arra utalnak, hogy az Orbán-rezsim gátlástalansága nem ismer határokat, amikor a hatalma megőrzéséről van szó, és az előttünk álló választási kampányban ennek éppen úgy fogják tanújelét adni, mint akik élet-halál harcot vívnak. Mert a felfogásuk szerint ezt vívnak. Holott ez a felfogás az Önöké kellene, hogy legyen. Az Önök élet-halál harcáról van szót, amit csak együtt nyerhetnek meg. Ehhez képest Önök arról vitatkoznak, hogy kinek van menlevele a jövőbe, és kinek nincs. Arról vitatkoznak, hogy ki alkalmasabb és felkentebb jelölt Orbán ellenzékének szerepére. Az Önök vitája megmosolyogtató és naiv, és semmi másról nem szól -- a tapasztalataik vagy éppen a fiatalságuk ellenére --, mint az ötszáz éves magyar haldoklás újabb fejezeteinek előkészítéséről.
Magyarország 2018-ban nem kevesebbről fog dönteni, mint Szent István, Széchenyi és Antall József országának megmaradásáról -- a civilizációnkról. Nagyon világos, hogy 2018 tétje "Európa vagy Oroszország".
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. augusztus 26. szombat, 00:52
-
Találatok: 1902
Ahogy Orbán külpolitikájában általában, a Putyin-találkozó esetében is minden a stílus, semmi a tartalom. Vélemény. - Augusztus 28-án ismét hazánkba látogat az orosz államfő, ezúttal a dzsúdó-világbajnokság nyitóünnepségére. Putyin, a politikai show nagymestere állítólag pástra is lép majd az eseményen. De ha már itt jár, Orbánnal is négyszemközt tárgyal majd, idén másodszor, Orbán 2010-es hatalomra kerülése óta hetedszer.
Ennyi megbeszélnivalójuk aligha van. Vannak persze közös ügyek – a paksi bővítés, az akadozva közlekedő metrókocsik, a 2019-ben megújítandó hosszú távú gázszerződés –, ám ezek nem igazolják a legmagasabb szinten lényegében évente folytatott eszmecserét. Itt pedig megáll a tudomány. Spekulációk vannak: hogy Putyin zsarolja Orbánt (egy Moszkvában kallódó hatos kartonnal, egy 1994-es kompromattal, egy Gyurcsány által látott valamivel), hogy Orbán Moszkvával akarja finanszíroztatni az országot az EU-ból való kilépést követően, és hasonló zöldségek. Vagy hogy gondok vannak a paksi projekt haladásával, amiről, ha igaz, azért nem fogunk tudni, ha nem, akkor azért.
Orosz részről világos a történet. Kézzelfogható haszonra ugyan biztos nem számít Putyin – nem ringatja magát abba a hitbe például, hogy Magyarország (egyedül) megvétózza majd az Oroszország elleni EU-s szankciók megújítását –, a szimbolikus haszon viszont jelentős. Putyin belföldi közönségének a magyar kapcsolat bizonyítja, hogy az egyébként a Krím 2014-es annexiója óta eget rengető népszerűségnek örvendő putyini külpolitika nem eredményezte Oroszország teljes elszigetelődését. Az orosz lapok rendre “politikai szövetségként” hivatkoznak a magyar–orosz viszonyra, ezzel relativizálva (vagy kontextusba helyezve) azt a tényt, hogy a katonai szövetséget, amelynek Magyarország tagja (a NATO-t), stratégiai fenyegetésként említik az orosz biztonságpolitikai doktrínában.
Nemzetközileg pedig az adja a budapesti vizit jelentőségét, hogy szemléletesen bemutatja a NATO és az EU megosztottságát: felléphetnek ugyan ezek a szervezetek Oroszország expanzív ambícióival szemben, de nem számíthatnak lojalitásra saját tagjaiktól sem. Ez az “oszd meg és uralkodj” jól ismert elve, amelyet a putyini vezetés előszeretettel képvisel a külkapcsolatokban, kétoldalú megállapodások tömkelegével (köztük egy magyarral) igyekezve megtörni az EU ellenállását például a Török Áramlat néven rebrandelt, a Bizottság által egyszer már elkaszált Déli Áramlat gázvezeték ügyében is.
Magyar részről kevésbé nyilvánvaló, hogy mi motiválja a barátkozást Putyinnal. Ami halovány remény volt gazdasági haszonra az oroszokhoz való közeledésből, az az elmúlt években a szankciókkal és Oroszország meredek gazdasági lejtmenetével lényegében szertefoszlott. (Már a tízmilliárd eurós paksi hitel finanszírozása is kérdéseket vet fel Moszkvában.) Orbánnak nyilván nincsenek illúziói a magyar népesség nyugati elkötelezettségét vagy az EU-s források helyettesíthetetlenségét illetően. Egyensúlyozni próbál – ezt tudják a Kremlben is –, de nyugati elköteleződésünk fényében az egyensúlyozás állandó kompenzációt jelenthet csupán. Ahogy nyilván tudja azt is, hogy a magyar tárgyalási pozíció rendkívül gyenge, legyen szó akár gázról, akár a metróról, akár Paksról, éppen mert a vendégszeretetünkön – és annak szimbolikus jelentőségén, az egység megbontásán – kívül semmit sem tudunk adni az oroszoknak.
Persze Orbánnak is származhat némi belpolitikai haszna a kapcsolat szimbolikájából. Szeretjük vagy sem, Putyin nemzetközi popsztár, és aki vele mutatkozik, egyszerre remélhet haragot és bámulatot. A konkrét kontextusban pedig – amelyet “Brüsszel” és egyéb, a határainkon túli, a maguk megfoghatatlanságában rendkívül hasznos ellenségek kérlelhetetlen ekézése fémjelez, és amelyben nyugati vezetők szinte soha nem látogatnak Budapestre – nem árt egy erős barát.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. augusztus 24. csütörtök, 21:18
-
Találatok: 2345
Négy év után a napokban távozik Budapestről, és több évtizednyi külszolgálat után nyugdíjba megy Gajus Scheltema, Hollandia magyarországi nagykövete. Interjúkötetet is megjelentetett, amelyben ő kérdez. Ittléte során Orbán Viktorral egyszer sem találkozott, magyar túzokkal annál többször. A kormány által támadott civil szervezeteknek azt tanácsolja: vállalják büszkén, hogy a holland kormány támogatja őket.
– Pakol?
– Az életem érkezésekből és búcsúzásokból áll. Előbbi öröm, utóbbi mindig elszomorít egy kicsit.
– A könyvet nem szomorúan írta.
– Dehogy. Így köszöntem meg az itt töltött éveket, korábbi állomáshelyeimen is megtettem.
– Hogyan választott interjúalanyokat?
– Nem személyeket, inkább történeteket és megfelelő helyszínt kerestem. Utóbbi lett az önök ikonikus Andrássy útja, amely remekül szimbolizálja Magyarország gazdag történelmét. Számos sztorit tudtam hozzákapcsolni, olyan ez, mint egy karácsonyfa a csillogó díszekkel. Tudtam például, hogy a Hopp Ferenc múzeum az Andrássy úton van, igazgatóját, Fajcsák Györgyit nagyon kedvelem. Őt kértem meg, mesélje el, honnan származnak a magyarok. A hollandoknak nincsenek ilyen gyökereik, számunkra ez kevéssé fontos, a magyaroknak viszont nagyon is számít. Szintén az Andrássy úton található a Török Intézet, gondoltam, egy szakember beavathatna a magyar–török kapcsolatokba, hiszen amolyan utálom-szeretem viszony alakult ki a két nép között. Végül Vásáry István professzorral, egykori ankarai nagykövettel interjúztam. A végére sok különféle történet kerekedett: szó volt az 1944-ig Andrássy úton élő zsidókról és az 1945 után innen kitelepített nemesség különös sorsáról is.
– A történetek tényleg színesek, a fotók mégis fekete-fehérek.
– Így kontrasztos, másrészt Magyarországon amúgy is minden fekete-fehér.
– Hogy érti?
– Egy ügyben valaki vagy ezen, vagy azon az oldalon áll, nincs átmenet, így van a politikában is. Hollandiában mi mindig a kompromisszumot keressük: legyen egy kicsi ebből, egy kicsi abból is. A kormánykoalícióban négy-öt párt van, mindegyik enged valamennyit. Lehet, hogy hónapokig húzódnak az egyeztetések, de végül megtaláljuk a kompromisszumot. Itt viszont csak pró és kontra álláspont lehetséges, valaki vagy velünk van, vagy ellenünk. Klasszikus marxista világlátás.
– Ami láthatóan nem szimpatikus önnek.
– Engem nem így neveltek. Diplomataként pedig végképp nem így gondolkodom, mindig a kompromisszumot keresem, és nem azt, hogy kivel harcolhatok. Itt viszont mindenki állandóan az ellenséget kutatja. Ami egybecseng az emberek történelmi tapasztalataival is. Hozzászoktak, ha nem értenek egyet a hatalmon lévőkkel, rögtön ellenségnek számítanak.
Fotó: Bazánth Ivola
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. augusztus 23. szerda, 22:16
-
Találatok: 1633
Sokan akarják a kormányváltást, de nem elegen - derül ki a friss közvélemény-kutatásból.
Folytatódott a Fidesz támogatottságának hullámzása, ezúttal 24-ről 26 százalékosra nőtt a párt tábora. A Jobbik híveinek aránya három hónapja változatlan, 13 százalékos. Az MSZP támogatottsága az elmúlt hónapban két százalékponttal csökkent, jelenleg a választókorú népesség 10 százaléka sorakozik fel mögéjük. A DK tábora maradt 4 százalékos, az LMP-é kissé emelkedett – 2-ről 3 százalékra. Továbbra is öt párt áll 1 százalékon: a Momentum, az Együtt, a Kétfarkú Kutyapárt, a Liberálisok és a Párbeszéd.
A pártot nem választók aránya valamivel csökkent, a múltkori 38-ról 36 százalékra. A biztos pártválasztók csoportjába a választók alig több mint egyharmada tartozik, ezért a körükben közzétett adatok tájékoztató jellegűek. Ebben a körben a Fidesz 43 százalékot ér el, a Jobbik 20, az MSZP 17 százalékos. Az elkötelezett és aktív szavazók 8 százaléka támogatja a DK-t, 5 százaléka az LMP-t. Az Együtt 2 százalékos, a Momentum, a Kétfarkú Kutyapárt, a Liberálisok és a Párbeszéd 1-1 százalékos - ezek a legérdekesebb eredményei a ZRI Závecz Research Intézet augusztus közepén, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásának.
Nagyjából nyolc hónappal a parlamenti választások előtt a választópolgárok 32 százaléka azt tartaná jónak, ha a Fidesz maradna kormányon a következő ciklusban is. Ennek a 2,6 milliós csoportnak nagy részét a Fidesz szavazói adják, ők 2,1 millióan vannak. Hozzájuk adódik még a pártokhoz nem kötődők, a bizonytalanok közül 350 ezer fő és más pártoktól 150 ezer fő.
A kormány távozását az emberek 43 százaléka, 3,5 millió ember szeretné. Ez a csoport rendkívül heterogén, sokféle politikai nézet követőit, számos párt híveit találhatjuk meg közöttük. Az ellenzéki pártok támogatóinak túlnyomó többsége – 90-97 százaléka – 2018-tól új vezetést kíván az ország élén látni. A Jobbikosok közül 1 millióan, az MSZP táborában közel 750 ezren szeretnék, ha a Fidesz-kormány a jövő évben elbúcsúzna.
További 10 ellenzéki párt – benne a DK és az LMP – összesen 1 millió kormányváltó támogatóval rendelkezik. Rajtuk kívül még a pártpreferenciával nem rendelkezők közül 800 ezren szeretnék azt, ha a parlamenti választások után más venné át a kormányzást.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. augusztus 23. szerda, 00:40
-
Találatok: 2057
Sokan megírták már – nálunk is –, hogy a Sukoró-perben hozott jogerős ítélet a politikai akaratot kiszolgáló justizmord. Azt, hogy koncepciós perről van szó, nyomós érvekkel indokolták is. Egy fontos szempont azonban most általában kimaradt a felsorolásból, nevezetesen az, hogy a bíróság bizonyítékként fogadta el a politikailag elkötelezett ügyészség házi szakértőjének erősen megkérdőjelezhető véleményét.
Tátrai Miklósnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérének pár napja börtönbe kellett mennie, letölteni hároméves büntetését. Helyettesének, Császy Zsoltnak szeptemberben kell börtönbe vonulnia. Azért marasztalták el őket, mert a meg nem valósult sukorói telekcsere a vád szerint kárt okozott volna a magyar államnak.
Az alábbiakban jórészt egy évekkel ezelőtti írásomból fogok idézni, mert bár az internet nem felejt, az olvasók igen.
A vád több sebből is vérzik. Először is, az üzlet nem valósult meg. Már csak ezért sem érhette semmilyen kár az államot a telek árának állítólagos manipulálásával. A Fidesz ugyanis akkor heves támadást indított a beruházás ellen – az ügyészséget is bevetve –, feltehetően azért, hogy a Gyurcsány-kormány ne tudjon valami sikert felmutatni. Tegyük hozzá, hogy a Velencei tó parti telkek helyett ajánlott telkekre szükség volt az M4-es autópálya építéséhez.
Azt is vegyük figyelembe, hogy még az sem lett volna igazi bűn, ha tényleg ráfizet az állam a telekcserére, hiszen ennél sokkal nagyobb kedvezményekkel szokták csalogatni a külföldi befektetőket, többnyire brutális adókedvezményekkel és állami támogatással. Ezt teszi az Orbán-kormány is.
Valójában éppen a turisztikai beruházás (a kaszinó ennek csak egy része lett volna) megfúrása okozott gigantikus károkat. Elmaradt egy egymilliárd eurós beruházás, amely több ezer embernek adott volna munkát, és jelentős bevételt generált volna a magyar államnak.
Engem mégis leginkább az keserít el, hogy a bíróság mérlegelés nélkül elfogadta az ügyészség házi értékbecslőjének megállapításait, miközben az gyökeresen ellentmond más szakértői véleményeknek. A Sukoró-üggyel nem foglalkoztam részletesen, viszont még 2011-ben feltártam egy másik ügyben az ügyészség ingatlan értékbecslőjének hajmeresztő hibáit és torzításait. Ezt most felidézem, mert megvilágítja, hogyan működnek az ügyészség szakértői.
A moszkvai kereskedelmi kirendeltség az ügyészség szerint 52 millió dollárt ért, viszont áron alul, 23,3 millióért adták el egy offshore cégnek. Egy másik, nemzetközi értékbecslő (a Cushman & Wakefield) korábban 20 millió dollárra értékelte az ingatlant, de ez nem érdekelte az ügyészséget.
Nézzük az ügyészség szakértőjének ordító hibáit:
1. Az ingatlan értékébe beleszámították az építmény alatti telket, miközben az végig szovjet, majd orosz állami tulajdon volt.
2. Az értékbecslő szerint az ingatlan „per, teher és igénymentes”. Hát nagyon nem volt az: az orosz államnak lényegében vevőkijelölési joga volt. Egyrészt a telek miatt, másrészt az orosz állami intézmények közelsége, nemzetbiztonsági szempontok miatt. (Vulgáris hasonlattal élve: egy budapesti lakás sem ér annyit, mint egyébként érne, ha alatta a telek valaki másé, aki mindenbe beleszólhat, plusz még mondjuk haszonélvezeti jog terheli.)
3. Az 52 millió dolláros árba beleszámították a lepukkadt épület felújítását is. Csak éppen senki nem újította fel az ingatlant az eladás előtt.
4. Hiányzik a szakvéleményből a tulajdoni lap…
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. augusztus 22. kedd, 00:36
-
Találatok: 1640
A börtön vagy az átnevelő tábor már csupán a végeredmény.
A diktatúrák sem ezzel indítanak, de az előzmények mindenki által jól láthatók: elegáns ügyvédi irodákban készülő törvények, jól szabott öltönyökben udvariaskodó kormányhivatalnokok, mindent – bármit! –megszavazó parlamenti képviselők jelölik ki a börtönhöz vezető utat. A fenyegetőzést és félelemkeltést elvégzik a diktatúra hűséges kutyái. És Magyarországon már mindegyik alkotórészből van elég – ügyvédből, kormányhivatalnokból, kutyából.
Egyedül ellenállásból nincs.
Pedig ma még lehet, és még érdemes is volna elkezdeni őszintén beszélni. Nem biztos ugyanis, hogy jövő ilyenkor is lesz rá mód. Azért akadnak kellemes meglepetések.
Bodnár Zoltán tavaly év végén hagyta ott a Fodor-féle Liberális Pártot. Azóta ritkábban hallani, viszont péntek délelőtt két fontos dolgot mondott ki a Klubrádióban. Az egyik, hogy ami itt van, az par excellence diktatúra, és hogyha Orbánék maradnak, akkor az „országot gazdaságilag is, politikailag is teljesen le fogják gyalulni, megszűnik a nyilvánosság, nem lesz Klubrádió, el fognak tűnni azok a bírák, akik ma még a törvény betűit követik – az égvilágon nem lesz semmi.”
Ez is csak egy vélemény, mégis ez volna az a hang, ami még megmenthetne minket, megmenthetné Magyarországot.
A másik dolog, amit a jeles jogi és pénzügyi szakember kimondott, hogy Fodor Gábor miatt hagyta ott a pártot. Fodor ugyanis szerinte ezt tartja az országot szétrohasztó miniszterelnöki módszerekről: „Orbán kormányoz, és időnként nem olyan eszközökkel, amilyeneket mi szeretünk, vagy amiket mi elfogadhatónak tartunk.”
Szóval, hogy nem kell ebből olyan nagy dolgot csinálni. Igen, biztos mi vagyunk túl finnyásak.
Fodor kétkulacsos játéka régóta nyilvánvaló, tudni róla, hogy elvek nélküli érdekpolitikus, viszont nagyon sok véleményformáló értelmiségi hasonló gondolatmenet mentén védi a rezsimet. Az ő érdekeik rejtettebbek, olykor nincsenek is, és sokszor csupán a félelem vezeti őket, amit viszont ügyesen tálalnak józan, bölcs véleményként. Nekik minden keményebb megfogalmazás meggondolatlanság vagy ostobaság, aminek elítélésére hajlandók is sokkal több energiát fordítani, mint ahányat a rezsim megbélyegzésére eddig összesen szántak.
Amikor például az ÉS-ben pár hete amellett érveltem (Miért nincs itt ellenállás?- 2017. július 14.), hogy a sorsunkat évtizedekre meghatározhatja, sikerül-e átvinni a köztudatba, hogy az Orbán-rendszer ma már inkább diktatúra, mint bármi más, arra a különféle fórumokon gúny, kioktatás, szőrszálhasogatás volt a válasz, a leggyakrabban elhallgatás.
Az említett pénteki adásban egyébként Bodnár egyetértően utalt erre az ÉS-beli cikkemre, és bár a keresztnevemet elvétette, a féloldalas írást pedig lekezelően „kis glosszának” nevezte, mégis köszönöm neki, hogy nem csak osztja nézetem, de még a nevemet is hajlandó volt a nyilvánosság előtt kiejteni.
Külön öröm, hogy a héten Nehéz-Posony Márton ügyvéd is jelezte, az elnyomás nyolcadik évében ő se kíván már terméketlen rendszer-definíciókkal bajlódni, és bátran levezette, hogy az Orbán-kormány „a jogi kontroll teljes felszámolására tör, a hatalom bármit megtehet a polgárokkal, cégekkel és a jogrendszerrel, és hogy egy ilyen rendszer nem tekinthető jogállami demokráciának, nyugodtan lehet diktatúrának vagy féldiktatúrának nevezni.”
Azért ez nagyon más hang, mint a szokásos értelmiségi csűrés-csavarás, amelynek a vége rendszerint az, hogy itt azért van demokrácia, mert az illető szabadon elmondhatja, hogy demokrácia van, igaz, annyit megenged, hogy kisebb szépséghibákkal. 
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. augusztus 20. vasárnap, 23:13
-
Találatok: 1735
A Sziget léte azt mutatja, hogy bármit megvehetnek, de semmit el nem vehetnek.
Évek óta nem voltam a Szigeten. Amikor legutóbb kinn jártam, már akkor is nagyon különbözött a kezdetektől, de nyomokban itt-ott még fölfedezhető volt az a jelleg, hangulat, amelyik egyedivé és népszerűvé tette a fesztivált. Az első évek atmoszféráját a „kell egy hét együttlét” mottó jegyében a határon belülről és kívülről csődülő diákok, vidéki punkok, öreg rockerek, az urbánus értelmiség jellegzetes figurái, a pesti flaszter hobói, hippicsaládok és beazonosíthatatlan különcök közös házibulija teremtette meg; továbbá az a felhajtóerő, amelyet a megelőző évtizedekben föld alá nyomott szubkultúrák hirtelen napfényre törése okozott. A Sziget sajátos légkörének hamar híre ment, a nagyon-nagyon kevés magyar produktum egyike, amelyért külföldiek hajlandók voltak pénzt, időt, kilométereket áldozni.
Az egykori szigetelő ma már nem találhatta meg a korábbi karaktert és életérzést. Találhatott helyette mást. Leginkább a NER és a kapitalizmus, valamint a nyugati (alsó-)középosztály csemetéinek találkozását a boncasztalon. Az utóbbi nem baj, sőt jó, a középső szükségszerű, az első komponens (mármint a NER) pedig hosszú, de legalábbis középtávon elviselendő, ám lényegtelen. Mert hiába csapatja ezerrel a VIP-szektorban, fölhajtott gallérú piképólóban, divatborokkal és elnyűhetetlen derűvel a rezsim gondtalan aranyifjúsága, vagy pásztázza a fölhozatalt a hatalom megannyi száradt lelkű, kiélt tekintetű üzleti partnere, önmagában az a tény, hogy mindezt olyan helyszínen teszik, ahol a legkülönfélébb etnikumok, stílusok, fölfogások, életmódok keverednek színes kavalkádban, ahol a méregdrága jegyért fizetni tudó és akaró magyar fiatalok ilyen – erősen kommercializált – körülmények között ismerkednek kortársaikkal, ahol a bunkóság, az agresszió változatlanul nem része a kultúrának, ahol hajnaltájban a színes bőrű svájci srác paypass-szal fizeti az italt transzvesztita partnerének, miközben valami afrokommunista zenekar játszik a háttérben, szóval mindez egyet jelent: a kurzus vereségét. A rendszer fejesei és kitartottjai azt tartják sikkesnek és sikeresnek, aminek a tagadására itthon az uralmukat építik. A globalizáció, a multikulturalizmus némi szabadossággal vegyítve, az integrálódó Európa, a tolerancia kultusza, a piaci logika és annak racionális kritikája. A Sziget léte azt mutatja, hogy bármit megvehetnek, de semmit el nem vehetnek.
Ami viszont a korai Szigetet is jellemző szellemiséget és mentalitást illeti, azt fenntartják más helyeken és közösségekben. És ez sokkal fontosabb tevékenység, mint rágni folyamatosan a gittet, hogy melyik teljesen alkalmatlan vagy egyenesen borzasztó ellenzéki formáció, elhasznált párt, önimádó sarlatán köré szervezett szekta, politikusosdit játszó babazsúr hogyan, milyen fölállásban, kivel együtt és kitől külön bukik meg a következő, választásnak csúfolt megméretésen. Ennek szüntelen taglalata fárasztó, unalmas és nevetséges. Akad jobb dolgunk.
Tizenöt évvel ezelőtt – aktuális választási vereségét leplezendő –, emlékezetes szónoklatában Orbán Viktor azt találta mondani, hogy a haza nem lehet ellenzékben. Ha jobban belegondolok, a vele rokonszenvezők körében is fölszisszenést kiváltó megjegyzésével Orbán nem megbélyegzett és kirekesztett, hanem egyszerűen tévedett. Magyarországon a haza, a haza valódi értékei többször is ellenzékbe szorultak, néha egyenesen illegalitásba. Messzebb ne menjünk, magának a magyar nyelvnek a hivatalossá tétele is ellenzéki program volt. Ahogy a dualizmus megcsontosodó (a teljes népesség mintegy 6 százalékának választójogán alapuló) berendezkedésével, kulturális-világnézeti kánonjával szemben bontakozott ki az új magyar tudás és lélek az irodalomban, a képzőművészetekben, a zenében, a természettudományokban, a bölcseletben; a fennálló rendet feszegették a szociális irányzatok, választójogi küzdelmek, emancipációs törekvések. Vagy a Horthy-korszakban is az oppozíció része volt a falukutató mozgalom és többnyire a népi irodalom egésze, a liberális és baloldali publicisztika, a szervezett munkásság önképzőkörei. A szocializmusban családok ezrei őrizték a polgári műveltséget és ethoszt, mások meg egészen másba fogtak.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. augusztus 20. vasárnap, 00:09
-
Találatok: 1588
Hajdani szép május elsejék emlékét idézi, ahogy a Fidesz KB Agit-Prop osztálya kiadta az augusztus 20.-i jelszavakat. Annak idején ez ugyan május elseje előtt volt szokásban, de hát kicsire ne adjunk. Ez a szerencsétlen augusztus 20.-a, mely már annyi mindennek volt ünnepe, miközben igazából soha, semminek nem volt az ünnepe kibírja ezt is - államalapító királyunk nevenapja ismét az aktuálpolitika foglya lett.
Még tűrhetően is járt, kinevezhették volna Alaptörvényünk ünnepének, de ezt hálistennek megúszta, így aztán nem kell senkinek áhitatos pofával elnézegetni, ahogy az Alaptörvény Asztalán gyakják a fiúk a demokráciát.
Félreértés ne essék, az asztal felettébb alkalmas az aktusra, Tőkés püspök is prütykölésre használta az íróasztalát, amikor éppen nem a családjával teremtett rajta kapcsolatot - levélben.
Most tehát keresztyéni alapon nem a Szent nevenapját, hanem veszélyben összeforró magyarságunkat ünnepeljük, az aktuális jelszó pedig, hogy választanunk kell Szent István és Soros György között.
Hogy ezek mekkora marhák, arra nincs is kifejezés.
Államalapító királyunk nem egy mai brand, ezer éve építgeti majd minden kurzus, talán csak Nagy Szulejmán tekintett el ettől.
A magyarság építésének kipróbált harcosáról van szó, aki bármit tett is (például kötésig vérben gázolva, idegen csapatok élén verte szét rokona csapatait, majd felkérte a kedves rokont, hogy a győzelem tiszteletére segítsen az új rendnek feldekorálni az országot) - jól tette.
Ez praktikusan azt jelentette, hogy Koppányt négyfelé vágatta és a jelentősebb városok kaptak belőle a városkapu fölé egy-egy darabot a keresztényi irgalom nevében.
De ne legyünk történelmietlenek, akkoriban ez volt az eljárásrend trónviszályok idején, amelyik győztes nem volt kegyetlen, azt nem vették komolyan, és úgy járt, mint Gyurcsány, aki egy virtigli puccskísérlet után nem merte becsukatni a kis köpcöst, hanem demokratáskodott egy sort, meg is kapta aztán, amit megérdemelt.
István viszont durván jó király volt, ő aztán nem lacafacázott, szentté is avatták, ahogy illik - ez a nép az erőt tiszteli, ennek híján az erőszakosságot.
Viszont most ellenfele támadt a kormányzati kommunikáció szerint, az ellenfelet Soros (azelőtt Schvartz, natürlich...) Györgynek hívják, és bár ő sem mai darab, de azért ezer éves múltja még nincs.
Szerintem nem is tudta ezidáig, hogy ilyen nevezetes történelmi személyiséggel keveredett ellenséges viszonyba.
Valószínűleg azt hitte, hogy ellenfele a Pocakos Szarka, Puskás reinkarnációja, a Világpolitikai Tényező, de tévedett.
Az embert ellenségei is minősítik, akár büszke is lehet erre a helyzetre, habár nagy bajban van, mert mi lehet egy Szent Istvánra tromf - estleg bemond egy Mózest?
De hát ez az ő bajuk, én meg azon gondolkodom, hogy a lúdvári tanyán élő Juliska néni mit fog kezdeni ezzel a dilemmával?
Merthogy ezidáig tudott választani, hiszen a tét legfeljebb a tizenharmadik, vagy a tizennegyedik havi nyugdíj volt, és ez egyszerű dolog, aki nagyobbat mond és aláhúzza háromszor nemzetiszínű ceruzával, az nyert.
Nade most, - ez azért egy nehezebb helyzet, hiszen Szent Királyunk már csak az egyik kezével mutathatja az utat, azt is a papok cipelik egyelőre, mígcsak ki nem derül, hogy tulajdonképpen a Pancsó Arénában van a helye, Puskás Öcsi bronzba öntött lába, a Szent Bal mellett.
Ellenben Soros még dacol a természet törvényeivel, sőt, tulajdonképpen ő az Ősgonosz, az Antikrisztus, mindennek oka, megelőzve hazánkban Putyint is, akinek státusza nálunk a boszorkány vállán ülő delfinével azonos - határeset. (Ha kitalálod herceg, hogy mi ül a vállamon, tied leszek, mondá a vasorrú bába, miközben a fekete macska méltóságteljesen nézelődött a vállán.
Bővebben ...
