- Részletek
-
Készült: 2017. augusztus 06. vasárnap, 05:50
-
Találatok: 1949
Miképp lehetséges, hogy szegény és kiszolgáltatott emberek nem olyanokra szavaznak, akik azt ígérik nekik, hogy nagyobb részt kaphatnak majd a közösből, hogy bőségesebb lesz a közös kosár, hiszen a gazdagok többet tesznek majd bele? Miért állnak a nélkülözők azok mellé, akik az amúgy is tehetőseknek ígérnek adócsökkentést?
E kérdéseket tette fel magának néhány éve Jonathan Haidt amerikai szociálpszichológus, és a választ az evolúció során szabálykövető közösségi lénnyé vált ember természetében találta meg. Arra jutott, hogy a morális, igazságos viselkedésről vallott véleményünk alapjai genetikusan programozottak. A gondoskodásra való készség az utódok felnevelésének feltétele. Az igazságosság elve segít a közösségeknek a haszonleső potyautasok kiszűrésében. Ezt tudják a jobboldaliak és a balliberálisok is. A konzervatív elvekre hivatkozó politikai oldal azonban mást is felismert: szabálykövetés nélkül nincsen emberi társadalom. Genetikusan adott a lojalitás, a tekintélytisztelet és a szentség iránti igény is. Csányi Vilmos humánetológus szerint nagyot tévednek azok a politikusok, akik ezen adottságokat szeretnék meghaladni.
– Miért lehetséges, hogy választások idején néha hatásosabb felmutatni a nemzeti zászlót, mint arányosabb közteherviselést ígérni? Miért működik jobban, ha valaki az ország függetlenségére, egyszer volt nagyságára hivatkozik, mint ha erősebb szociálpolitikát ígér?
– A nemzeti zászlót egyszerű megérteni. Az ember kulturális evolúciója során millió éveken át kis csoportokban, közösségekben élt. Ezeknek a belső szerkezete, döntési mechanizmusa, hiedelemrendszere évmilliók alatt rögzült és egy része genetikailag fixálódott. Ma is nagyon szeretnénk közösséghez tartozni. Aztán persze amikor kiderül, hogy ez alkalmazkodást és alkalmanként önfeláldozást jelent, akkor kijelentjük, inkább mégis valami mást szeretnénk. Mindez annak, a természetes körülményei közül kiragadott lénynek a kínlódása, aki egyre csak keresi a csoportját. Az ősidőkben olyan burokban éltünk, amelyet a nagyjából harmincfős család, illetve a nagyobb közösségünkhöz tartozó száz-százötven ember alkotott. Azt gondoltuk, bent minden jó, kint minden rossz, és passz. Most a Földön hétmilliárdnál többen vagyunk, és drámaian nagy szociális távolságokat tehetünk meg. Elutazhatunk más kontinensekre, Kínába vagy az Egyesült Államokba, és jönnek a migránsok, akik új kulturális környezetbe próbálnak beilleszkedni. Ami persze nem megy. Nem azért, mert rosszak vagy gonoszak, hanem azért, mert a velünk született késztetések nem erről szólnak. Nem arra szelektálódtunk, hogy néhány évenként megváltozzék körülöttünk az egész környezet, és nekünk ahhoz kelljen alkalmazkodnunk. Hogy újra és újra át kelljen alakítani kapcsolatrendszerünket, hiedelmeinket, egész magatartásunkat. Az ősi közösség hihetetlenül stabil, egész életre szóló védelmet jelentett. Most nincs ilyesmi, de a már megszerzett kultúránkhoz ma is ragaszkodunk.
– Ha az ember génjeiben azokat a tulajdonságokat és igényeket hordozza, amelyek egy harmincfős családban és egy százötven tagú, nagyobb közösségben működnének megfelelően, akkor hogyan lesz ebből emberi élet a mai tömegtársadalomban?
Ne gondoljuk, hogy a harmincfős nagycsaládban olyan idilli volt az élet! Nem volt menekvés, mindenkit el kellett viselni az összes hülyeségével, rigolyájával, kegyetlenkedésével együtt.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. augusztus 05. szombat, 01:20
-
Találatok: 1841
A hazafias testneveléshez hazafias testekre van szükség, hogy nevelhetőek legyenek. Ez eléggé egyszerű, könnyű belátni.
Ha az ember, teszem azt, lukulluszparadicsomot akar nevelni, beszerez egy-két lukulluszparadicsom-palántát (vagy csatlakozik az interneten fellelhető virtuális paradicsomnevelő közösségek egyikéhez, és paradicsom-tamagocsikat adjusztál), és neveli.
Mondjuk, nem tudom, hogy lehet hazafiasságot nevelni egy paradicsomba (migráns növény ráadásul, bár a lecsóval próbál szépíteni) - de valójában azt sem, hogy egy testbe hogy lehet. Illetve ez utóbbiról eszembe jut ez-az, de inkább másra gondolok, például egy üde réten játszadozó báránykákra. (Egy darabig nyírják őket, azután levágják... mégis valami másra kellene gondolnom inkább).
Szóval testek kellenek hozzá, miszerint emberi erőforrások. Amúgy a gyerekeink (bárányok, bárányok... basszus!)
Nekünk is volt ilyen hazafias testnevelésünk, akkor "szocialista hazafiságnak" hívták: évente egyszer jött egy unott ember, valamit mormogott a cocilizmusról meg Petőfi Lajosról, elkúrtunk néhány gumikézigránátot a bokorba, aztán keresgéltük őket fél napig, azalatt az ember meg szépen berúgott, délutánra már a Székely himnuszt énekelte. Vidáman groteszk program volt, pont elég.
Nem is lettem valami delikát hazafi.
De naponta, hazafiasan testnevelni kissé más. Diktatúrák imádják az ilyet, minden hazafias, minden nevelés, egyentestek masíroznak, hazafias matematika (kettő meg kettő öt, vagy három, vagy annyi, amennyit a Haza akar, még akár négy is lehet), hazafias nóták, esetleg a hazafias testneveléssel elegyítve ("Most örömünkben tornaugrálunk, énekelünk, szokásunk szerint, hopsza, hopsza-hopp, tralalla - maga is ott, Smith nertárs!
Látom ám, ahogy a szép színes papírt galacsinba gyűrve a pofájába dugott egy szem savanyúcukorkát! Ugye nem akarja tele szájjal megénekelni Magyarországot?"), hazafias übermindenség.
Ahol minden másból kevesebb van, ott egyre több a hazafiasság. (A hazafiasságnak nem kell tornaterem, reggeli sem kell, iskolaorvos helyett elég az iskolarendőr).
Csak hát egy a gond: a hazafiassághoz - gondoljunk csak a lukulluszparadicsomra - kellene valami hazaféle is. Amihez (amivel, amiért) iaskodni lehet.
A hazát, ha volt, ellopták, kivágták, letérkövezték, röhejessé és fenyegetővé tették. Lózunggá, svájci bankszámlákká, kacsalábakká a stadionok alatt.
Marad az iaskodás, a régi jó új ember kovácsolása. Leventézés, ifjúgárdázás. Mint a mókus, legyen úgy, mint régen volt.
Egyszer láttam egy ilyen kis emlékművecskét egy polgári védelmi raktárban, hogyaszongya, "Van Hazánk, van mit védeni". Már akkor is elmorfondíroztam rajra, hogy helyes kis továbbgondolható felirat ez, lehetne például "Azért van Hazánk, hogy legyen mit védeni", vagy "Hálisten, hogy van Hazánk, mert különben baromira unatkoznánk, csak a pornó meg a zabálás meg a tévé, aztán csak növesztenénk a hájhurkákat a rút szibarita vázunkra".
Márpedig ilyet, ugye, csak nem akarunk. Főleg nem a gyerekeinknek.
Konok Péter
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2017. augusztus 04. péntek, 00:32
-
Találatok: 1563
Néhány napja jelent meg egy alapos és több témára kiterjedő közvélemény-kutatás, amelyet az amerikai International Republican Institute (IRI) márciusban készített Magyarországon.
Bár a kutatás nem a hazai pártpolitikáról szól, érdemes megjegyezni, hogy a szervezet elnökének, John McCainnek elég határozott véleménye van Orbán Viktorról: 2014-ben neofasiszta diktátornak nevezte. Amikor a szenátor 2008-ban Barack Obamával mérkőzött az amerikai elnökségért, azt mondta a magyar kormányfő, hogy szerinte nagyobb esélye van nyerni a republikánusnak, mert ő "a szó legősibb értelmében vett nemzeti hős".
Lesújtó jövőkép
A március elején rögzített, de most megjelent kutatásban arra voltak kíváncsiak, hogy mit gondolnak a magyarok az ország belpolitikai és nemzetközi helyzetéről. Az IRI partnere az Ipszos volt, a felmérés ezer fő személyes megkérdezésével készült.
A kutatás legelső diagramja szerint a magyarok fele úgy látja, hogy általánosságban rossz irányba megy az ország, ezzel szemben 38 százalék véli úgy, hogy jó fele tartunk.
Mi ez a szervezet?
A csak nevében republikánus, de pártoktól független szervezetet 1983-ban alapították, a célja, hogy segítse és erősítse a világban zajló demokratikus folyamatokat. A nonprofit szervezet leginkább az amerikai külügyminisztériumtól és az USA fejlesztési ügynökségétől kapott támogatásokból dolgozik. Jelenlegi elnöke John McCain republikánus szenátor.
Még lesújtóbb a közvélekedés, ha arról kérdezik az embereket, hogy szerintük jó kilátásai vannak-e a mostani fiatal generációknak Magyarországon:
- 26 százalék szerint igen,
- 74 százalék szerint nem.
Nagyjából egyenlő arányban gondolkodnak arról az emberek, hogy jelenleg mire lenne szüksége Magyarországnak. 45 százalék szerint stabilitásra és kontinuitásra, azaz arra, hogy a jelenlegi kormány maradjon hatalmon, 50 százalék viszont változást akar. Utóbbiak közül 39 százalék leváltaná a kormányt, 23 százalék csak a Fideszen belül cserélné le a vezetést, és új arcokat hozna be. Viszonylag sokan (38 százalék) pedig alkotmányos, rendszerszintű változást szeretnének.
Ebben a kérdésben nagyon jelentős az eltérés a korosztályok között.
Bővebben ...