- Részletek
-
Készült: 2019. április 24. szerda, 20:01
-
Találatok: 2053
Nem ebben kell a Fidesszel versenyezni, hanem abban, amit ezzel takar be.
Ma az Orbán és az elkábított többség közti társadalmi szerződésnek a következő a lényege: Orbán nemzeti fölényérzetet és könnyen megszerezhető büszkeségekkel telített identitástudatot ad nekik, amiért a többség őt cserében Istennek, de minimum vallási vezetőnek látja.
Ezért teljesen érdektelen, hogy Orbánnal mi történik a földi világban, hiszen a személye a szakrális dimenziókban van jelen, a földies tulajdonságai vagy egyáltalán nem is látszódnak, vagy teljesen érdektelenek. Orbán tehát a többség szeme előtt soha nem fog amiatt megbukni, mert lop, csal és akár elképesztő szemérmetlenséggel urizál. Pénzügyi manipulációinak leleplezése tehát ugyan nélkülözhetetlen, de a legkisebb hatásfokú politikai program, ami egyébként látható is. Hiszen lényegében évek óta mindent tudunk róla, ez mégsem számít semmit.
A kérdés tehát az, hogy miként lehet meggyőzni a társadalmat egyrészt ennek a szerződésnek a mérhetetlen erkölcstelenségéről, másrészt pedig ezzel összefüggésben arról, hogy Orbán működésében az erkölcsi rombolás, a folyamatos hazudozás, a fogalmak gyökeres átírása, a jogrend lebontása és a társadalom következetes kettévágása az iszonyatos nagy károkozás.
Ez nem könnyű feladat, de néhány megoldási próbálkozást máris kilőhetünk.
Azt például első helyen, ha a másik oldalon hazafiságban kezdenek versengeni vele, ahelyett, hogy kimondanák: a hazafiság önmagában egy nagy semmi. Ez se nem politikai program, se nem értékmérője egy ember hasznos tevékenységeinek.
Már csak azért sem az, mert a hazafiság nem egy colstokkal mérhető, pontosan bizonyítható dolog. Bizonyítsd be, hogy neked több szőrszál áll fel a hátadon a Himnusz hallatán, mint a másiknak! Nem tudod bizonyítani, de ráadásul nem is kell, mert attól nem leszel se jobb, se hasznosabb, ha hárommal több, mint a szomszédodnak.
A hazafiság egy érzelem, egy viszonyulás, amelyről mindenki azt mond, amit akar, és akár akkorát is hazudhat róla, amekkorát nem szégyell – pontosan úgy, ahogyan Orbán és nemzetrontó társasága azt ma teszi. Az ugyanis nem hazafiság, hogy származási-etnikai alapon akarok egységet létrehozni egy országban, miközben a politikai tevékenységemmel a földig rombolom az ország presztízsét a felvilágosult világ előtt.
A hazafiság éppen ezért legfeljebb a kísérő jelzője lehet az olyan cselekvéseknek, amelyek viszont valóban mérhetőek. Emellett egyáltalán nem a feltétele annak, hogy valaki jót tegyen és hasznos dolgokat hozzon létre. Igenis mindenkinek jogában áll éppen nem szeretni a hazáját, például mert annak állama ocsmányul bánik vele, vagy mert a kormány által gerjesztett, gyűlöletekkel terhelt közhangulat egyszerűen undorító és kibírhatatlan.
Ma rengeteg olyan ember dolgozik azon, mondhatni reggeltől estig – tehát szorgalmas hazafi módjára –, hogy jobb ország váljék ebből az országból, mint amilyen ma, miközben kifejezetten undorodik már attól, amiben élnie kell.
Az semmi, de ha őszinték lennének magukhoz, a hazafiságot harsogó jobboldaliaknak kéne a leghangosabban kimondaniuk, hogy náluk jobban kevesebben utálják ezt az országot, kevesen elégedetlenebbek vele. Hiszen mást se hallunk tőlük, mint hogy az még mindig teli van a számukra mérhetetlenül ellenszenves „kommunistákkal” (ugyan, hol a francban láthatnak ilyeneket?!), meg liberálisokkal, és hogy ez számukra mennyire elviselhetetlen. Hogy úgymond még mindig az egész országot ezek uralják.
Hát akkor ki van itt egyáltalán, aki hazafinak lenne mondható, aki valóban szereti is ezt a hazát? Csupa egymásra vicsorgó, habzó szájú gyűlölködőt látni, minden oldalon.
Úgyhogy hagyjuk már ezt az egész témát, hagyjuk a hazafiság bizonygatását, pro és kontra, látszik, hogy ezzel semmire se megyünk. A haza amúgy is elvont fogalom, a hozzá való viszonya mindenkinek a magánügye, ahogy a vallásának, világnézetének is annak kéne lennie.

Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. április 24. szerda, 00:14
-
Találatok: 2546
Aki kiszerződött nyolc évvel ezelőtt, most már milliós nagyságrendben vehet fel reálhozamot. Annak idején alig 70 ezer forint járt vissza, vagyis egyértelműen rosszul jártak az állami nyugdíjat választók.
Hiába reménykedik az a több mint hárommillió egykori magán-nyugdíjpénztári tag, aki annak idején visszalépett az állami nyugdíjrendszerbe, hogy egyéni számlán írják jóvá az államnak átadott megtakarítását. Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára ugyanis világosan közölte egy parlamenti válaszban: "a társadalombiztosítási és a magánnyugdíjrendszer alapvető különbségéből adódóan a magán-nyugdíjpénztári egyéni számlán felhalmozott összeg jóváírása a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben létrehozott egyéni számlán nem értelmezhető."

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint papíron továbbra is tartozik az állam több mint 2800 milliárd forinttal az egykori tagoknak - de ez csak statisztikai adat a pénzügyi számlákban, a vagyont már évekkel ezelőtt elköltötte
a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap részben folyó kiadásokra, részben az államadósság csökkentésére, illetve egyes részvényeket átadott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV). Maga az alap 2015-ben meg is szűnt.
Nem teljesen fair
Az egyéni nyugdíjszámlák elbliccelése az állami rendszerben egyrészt azért nem fair, mert a kormány annak idején megígérte a visszalépőknek, hogy lesz ilyen. Másrészt azért sem, mert azt is megígérték, hogy aki az úgynevezett reálhozamot (vagyis az infláció fölötti hozamot) is átadja az államnak, az később magasabb nyugdíjat kaphat. Voltak, akik hittek ennek az ígéretnek, és a reálhozamról is lemondtak a társadalombiztosítás javára, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény alapján azonban jelenleg nem jár nekik magasabb járadék.
A többség persze átvette a reálhozamot, ami annak idején összesen 233,2 milliárd forint, vagyis számlánként körülbelül 70 ezer forintos összeg volt. A szórás persze nagy volt, voltak, akik egyáltalán nem kaptak pénzt, mások százezreket vehettek fel.
Jól jártak a maradók
A legjobban persze az a nem egészen 56 ezer pénztártag járt, aki annak ellenére is kitartott a magánnyugdíjpénztár mellett, hogy az akkor még nemzetgazdasági miniszterként dolgozó jelenlegi jegybankelnök, Matolcsy György azzal fenyegette meg a maradókat, hogy nem kapnak állami nyugdíjat. Ezt a döntést persze később visszavonták, a maradó tagok csak a 2010. novemberig teljesített szolgálati idejük után csökkentett járadékot, a többi szolgálati időre teljes nyugdíj jár nekik is. Sőt, ha visszalépnek az állami rendszerbe, megkapják a teljes nyugdíjat, ezt még akár a nyugdíjba vonulás után is bármikor megtehetik, hiszen az állam utólag is kifizeti nekik a csökkentett és a teljes nyugdíj különbözetét.
A magánnyugdíjpénztárak 2011. május 31. óta elért hozama| Pénztár | Portfólió | Hozam |
| Horizont | Klasszikus | 37,30% |
| Horizont |
Kiegyensúlyozott | 70,50% |
| Horizont | Növekedési | 71,20% |
| Budapest | Klasszikus |
33,74% |
| Budapest | Kiegyensúlyozott | 63,75% |
| Budapest | Növekedési | 78,07% |
| MKB |
Klasszikus | 36,66% |
| MKB | Kiegyensúlyozott |
68,24% |
| MKB | Növekedési | 78,50% |
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. április 22. hétfő, 18:52
-
Találatok: 2344
Kellene egy program, amely világossá teszi, hogy a tisztességes élethez való jog megillet mindenkit, s meg is mondja, mi jár a tisztességes élethez.
Az Országgyűlés az ellenzék - Jobbik, MSZP, LMP – nagy részének támogatásával elfogadta a családvédelmi akcióterv bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat. A történet nagyon tanulságos.
Elsőként azért, mert az ellenzék szavazatára nem volt semmi szükség, ugyanis nem minősített többséghez kötött törvényjavaslatról kellett dönteni.
Másodszor azért, mert a kormánypárti képviselők szavazataira sem volt szükség. Március 12-én a kormány elfogadta a babaváró támogatásról, a nagycsaládok személygépkocsi-támogatásáról és az otthonteremtési program időszerű módosításáról szóló rendeleteit.
Harmadszor azért, mert hangzatos címe ellenére, a törvényjavaslat nem az orbáni családügyi vízió érdemi részéről szólt. A törvényjavaslat mindössze négy paragrafusból állt, az első adómentessé tette a babaváró támogatást, a második állami kezességvállalást biztosított a babaváró támogatással nyújtott kölcsönhöz, a harmadik felhatalmazást adott a kezességvállalás részletszabályait megállapító kormányrendelet kiadásához, a negyedik meghatározta, hogy a törvény 2019. július 1-jén lép hatályba.
Tények és tanulságok
Miért tanulságos ez a történet? Mindenekelőtt azért, mert ismét bizonyossá vált, nem a parlamentnek van kormánya, hanem a kormánynak van parlamentje. Újólag bizonyossá vált az is, hogy a kormányban egyetlen döntéshozó van, a miniszterelnök, akinek a parancsait „eredeti jogalkotói hatáskörben”, parlamenti felhatalmazás nélkül, kormányrendelet formájában kihirdetik. Nem maradt kétség a tekintetben sem, hogy, a parlament nem több egy díszletnél, a törvényesség látszatának fenntartásához. A parlament tagjai - sokadszor – úgy hoztak döntést, hogy fogalmuk sem volt arról - az előterjesztés nem szólt róla -, milyen kormányzati (orbáni) döntéshez asszisztálnak, mibe kerül, amit megszavaznak, s hol van elrejtve a be nem tervezett kiadások fedezete. Végezetül, beigazolódott – nem először, s feltehetően nem is utoljára -, hogy a kormánypártok soha nem magányosak, mindig számíthatnak az ellenzék színe-javára, amikor populista kérdésekben kell szavazniuk.
Nem tanulság, hanem tény, ez a hatalom (Orbán Viktor) nem gyermekbarát. Nem tanulság, hanem tény, ez a hatalom (Orbán Viktor) nem családbarát. Ennek a hatalomnak (Orbán Viktornak) nincs átfogó elképzelése a gyermekekről, a családokról. Ennek a hatalomnak (Orbán Viktornak) csak azok fontosak, akiknek már van mit a tejbe aprítaniuk, s mellesleg elkötelezett Orbán hívők.

Az ifjúságról, a családról
A parlament utoljára 2009-ben tárgyalt előterjesztést az ifjúság helyzetéről és megsejtve a jövőt elfogadta a Nemzeti Ifjúsági Stratégiáról szóló határozatot. Talán ennek az elnevezésnek köszönhető, hogy ez az országgyűlési határozat még ma is hatályban van, sőt végrehajtásához 2012-ben, 2014-ben, 2016-ban kormányzati cselekvési tervek is készültek. Ez nem jelenti azt, hogy a stratégia helyzetelemzésében feltárt problémák megszüntetésére megszülettek volna a szükséges döntések. A közel tíz esztendős problémahalmaz többsége ma is helytálló.

Bővebben ...