New Age
- Részletek
- Készült: 2019. január 04. péntek, 21:39
- Találatok: 1678
Mintha kezdenének összeérni a szálak, kies hazánkban úgy hömbölögnek az események meg a dolgok, ahogyan a cica pofozgatja a gombolyagot. Az történt tegnap ugyanis, hogy egészen érthető módon, az évek óta semmibe vett képviselőknek végleg tele lett a töke, és kivonultak a parlamenti lépcsőre, ahol már nem Kövér az úr, majd meghirdették az összellenzéki tüntetést nem a rabszolgatörvény, hanem a rendszer ellen.
Ez már döfi, már habosodik a torta, és végre talán a fideszcsürhe is kezdi megérteni a játékszabályokat, amikor felháborodva sajtótájékozzák, hogy jé, ezeknek meg a hatalom megszerzése a fontos, hallatlan. Mondják. Hát mi a kendermagos kutyafaszát akarnának a megalázottak és megszomorítottak, amikor voltaképp már az is hazaárulás, hogy eddig asszisztáltak a cirkuszhoz, amitől úgy tűnt, európai módon mennek a dolgok itt, és hát, nem.
Azt ugyanis, amikor az ellenzék javaslatait meg nem hallgatják, szavazata semmit nem ér, csak töltelék Orbán vacsorájában, ahol törvény csak abból lehet, amit a Fidesz, következésképp Orbán Viktor Mihály akar, és lesz is, hiszen ezek a legképtelenebb ökörségeket is megszavazzák, szóval az ilyesmit őszintébb helyeken rendeleti kormányzásnak hívják. (Azt csinálok, amit csak akarok.) Voltaképp ez folyik itt 2010-óta, csak még nem mesélte el senki sem.
S hogy még mennyire aljasul van ez itt minálunk. Legutóbb Adolf bácsi dolgozott így, de annál még ő is gerincesebb volt, hogy miközben Londont bombázta, nem volt pofája pénzt kunyerálni tőlük puskaporra. S ha már idáig jutottunk, ezek az ellenzékiek még szinte ki sem álltak a lépcsőre, még csak gondolat volt a fejükben, hogy mind együtt, balról jobbra és jobbról balra közösen akarják elűzni a zsarnokot, és már megy a fintorgás meg a szájak huzigálása.
Ezzel hogy, azzal mért nem, vagy csak egy kicsit, zajlik a farkak méregetése, amihöz egyetlen apróságot teszek hozzá szintén az Adolf-féle vészterhes időkből, amikor Churchill bácsi magyarázván különös együttműködéseit, ilyen frappáns dolgot mondott: „Ha Hitler megtámadná a poklot, szerét ejteném, hogy kedvezően szóljak az ördögről.” Vajon mit akart mondani a bácsi a vélhetően már akkor is viruló ostobáknak? Elmélkedjünk el ezen.
A Fidesz szerint egyébként ez az egész színészkedés, pillanatnyi politikai balhé csupán, és ez az ostobaság zene az ember fülének, hogy ezek ennyire hülyék. Hogy nem látják a ház égését, hogy az oldat telítődött, és egy gramm mocskot nem bír már befogadni. A szakszervezetek is meghirdetik holnap az országos sztrájkot, és ez is frappáns dolog, de majd kiderül mire elég. Viszont egy biztos: ez egy új kor, amely már a két héttel ezelőttivel sem összevethető.
New Age, s nem az usákos, ötven évvel ezelőtti, amely igyekezett egy új szakralitást teremteni, hanem a J. A.-féle amelyet a mi drága költőnk így öntött szavakba: “Uj nép, másfajta raj. Másként ejtjük a szót, fejünkön másként tapad a haj.” Ennél frappánsabban nem lehet elmesélni, hogy itt nem két érdek, hanem már két világ áll egymással szemben, amely alapvetően különbözik nyelvében, erkölcsében és esztétikájában a másiktól.
Mondhatnánk azt is, az egyiknek vannak ilyen készségei, míg a másik hiányt szenved belőlük. Ám akkor azt mondanánk, hogy a fideszcsürhe nemcsak gonosz, hanem bunkó is, de ilyet nem teszünk, mindenki ítélje meg maga a viszonyokat. A lenini forradalmi helyzet viszont momentán az Neriában, hogy az uralkodó osztály már nem tud a régi módon kormányozni, az elnyomottak pedig nem akarnak a régi módon élni. Ebből bármi kisülhet, még fogpiszkáló is, ha el nem csesszük.
A mókát és a kacagást feledve azonban az is igaz, hogy az erőszakszervezetek azért kapisgálnak már valamit. Erre utal, hogy a fővárosban fokozott ellenőrzést rendeltek el, ami azzal jár, hogy minden indok nélkül bárki segge lukát is átvizsgálhatják. Szörnyülködik mindenki, azonban csendesen utaljunk rá, októbertől ugyanez él már nyolc megyében – Zala, Somogy, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg –, csak nem dobolták ki hangosan.
Sőt, ha ehhez hozzátesszük, hogy a migrációs válsághelyzet is éles, ami más cuki kurvaságokra is feljogosítja a hatalmat, akkor beláthatjuk, még akármi is lehet ebből, voltaképp nyakunkon a potenciális vérontás. 
Hülye vagy
- Részletek
- Készült: 2019. január 03. csütörtök, 21:06
- Találatok: 1925
Ahogyan Mária Teréziát annak idején jó okkal nevezték Európa anyósának, mert számolatlan gyermekeit tökéletes ritmusérzékkel helyezte el a legkülönfélébb uralkodóházakhoz dinasztikus megfontolásokból, erre a sormintára rímelve mi pedig bízvást hívhatjuk Novák Katalin államtitkár asszonyelvtársat nemzetünk dadusának vagy védőnőjének. Tőle olyan büfi, kakás pelenka és popsikenőcs szagú lesz a haza. Nem áll jól neki, de nem érdekli, szintén, akárha Mária Terézia, hatalmi megfontolások miatt játssza ezt a szerepet, viszont szarul.
Fölöklendezte őt a kontraszelekció, és most itt pancsol, hangoskodik. Ez megy most, beérett a Fidesz harmadik vonala, virágzik a selejt és ordibál. Németh Szilárdnak is ettől ilyen hangos a szája, ő azonban tankokban és tarackokban utazik, kiegészítve a velős pacal receptjével. Ellenben most arra jutottak – mert azt mondták nekik, jussanak erre -, hogy az ellenzék és a tüntetők méltatlanok, primitívek, összefoglalva: nem érdemlik meg az életet. Új a helyzet nagyon, az eddig papírmasénak tartott alakok önálló életre keltek, arcuk lett és akartuk, amivel a Fidesz nem tud mit kezdeni, tehát bunkónak nevezi a fuldoklót. Ez is egy nívó.
Róbert Gida mondhatja szeretettel Micimackóról, hogy csökkent értelmű, én is Novákról és Némethről, mert költő vagyok. Ők ketten – meg a többi – azonban nem az ellenérdekelt oldalról ugyanezt, mert a paraszt még komolyan veszi. És pláne nem hülyézheti le Novák államtitkár asszonyelvtárs a háromnegyed országot, azt a lakossághalmazt, amelynek herótja van tőlük és föláll a szőr a hátán az ájtatos alávalóságtól. Pedig ezt tette. Rád is, én nyájasom, aki most bűnös módon engemet olvasol, még rád is azt mondta, hogy degenerált vagy.
Mert énnálam azt mutatja ez a kijelentése, hogyaszongya:
“Nehéz lehet azoknak, akik valamiért nem tudják támogatni a kormánypártokat, mert úgy látom, egyik ellenzéki párt sem kínál számukra valós alternatívát. Gondoljon bele, hogy ez azt jelentené, hogy azok közül kellene valakiknek vezetni ezt az országot, akik most valóságshow-t játszanak az utcán, színészkednek és provokálnak, és méltatlan módon viselkednek.”
– tehát az ellenzék az hülye, és aki szimpatizál velük az úgyszintén. Jobb kocsmákban ekkor megkérdik, mi van kisanyám, és puff, egy pofon már csattan is.
Én ilyenre nem buzdítok egyáltalán, csak a bicska nyiladozik a zsebemben, amikor a pofámba vágja ez a dadus, hogy rossz lehet nekem. Tévedni teccik, én ilyen liberális takony módján kurva jól érzem magam, és egészen jól szórakozok államtitkár asszonyelvtárs görcsölésén és a rezsis hadvédőén úgyszintén. Őtőle tényleg nem várta volna az ember, hogy mások szellemi képességeit firtassa, és mégis megtette. Lám, mire nem jó a marhanagy önbizalom. Mégis azt mondom például Menyhárt Jenővel, hogy jó lesz nekünk, a súlytalanságban szeretkezünk. Hogy akkor ezzel mit kezd államtitkár asszonyelvtárs, az viszont érdekelne.
Épp azért is, mert például egész Európát ilyen friss szarszagú pelenkázóasztallá alakítaná államtitkár asszonyelvtárs, mert abban is reménykedik, hogy a választások után átrajzolódik a kontinens politikai térképe, és a családbarát vonal kerül hatalomra. Ebben pedig az van benne, hogy eddig mondjuk Macron újszülötteket vacsorált, míg ellenben a mi rendőrségünk tele szeretettel és emberséggel szakította el az anyjától azt a kisdedet, akiről úgy látták, a kilakoltatás után a szülőnek nincs hová vinnie. A nagyok mehettek a híd alá majd a börtönbe, a kicsik az árvaházba.
Igen, nem
- Részletek
- Készült: 2019. január 03. csütörtök, 00:18
- Találatok: 1870
Azt mondta újévi intelmeiben Áder álamelnök elvtárs: “Csak rajtunk múlik, hogy mire mondunk nemet és mire mondunk igent.” – És ezzel magára szabadította a poklot, mert ezen én elgondolkozok, és tudományos alapossággal bebizonyítom, hogy szaralak, meg a cimborái is, tehát elűzhetők, sőt, muszáj is lesz.
Mondhatnád, nyájas olvasó, hogy ne szórakozzak, te ezt már magadtól is tudod. Ez igaz lehet, ámde mennyire örömteli meg hasznos, ha nem csak az érzéseinkre és ösztöneinkre hagyatkozva jelentjük ki, hanem filozófusok és egyházatyák gondolataival támasztjuk meg állításunkat, ugye.
Elsőként a szóhasználatról, hogy álemelnök elvtárs mért egy l-es elnök, és mért nem kettő, mint más, normális országokban. Ezért, mert országunk nem normális, hanem ilyen különleges hely a Föld nevű bolygón, ilyen félfeudális, egészen fasiszta, malomalja, fokos hely. Csak itt érthetik meg az alattvalók az alaptörvény asztalának iszonyatát, s csak mimagyarok tudjuk, mi az a nemzeti konzultáció, ilyen a végtelen Univerzumban máshol nincs. Így, midőn a NER hajnalán az előző államelnök önmagát egy l-el írta be a történelembe, azóta ez így maradt, és így is lesz, míg a NER és még két nap.
Áder álamelnök elvtárs tehát csak egy kicsit nem a snecikre gondolt, meg a pontyokra, és máris belekeverte magát – pedig nem is óhajtotta – a szabad akarat, a liberum arbiturum igazából megoldhatatlan problémakörébe. Ez voltaképp azt vizsgálja, hogy Isten is gonosz-e, vagy ez a félresikerült teremtménye, az ember önszántából az, és nem eleve elrendelve. Nem mindegy ugyanis. A természettudományok és Sheldon felől közelítve azt tudjuk mondani a lökött fizikussal, hogy determinisztikus világban élünk ugyan, mégis van szabad akaratunk. Szükséges – mint ő mondta – táplálék bevitele az organizmusba, levegő meg víz ezek feldolgozásához, és a salakanyag ürítése, minden más választható.
Szellemi síkon nem ilyen egyértelmű a dolog, mert az okosok mindig mindent túlbonyolítanak. Ám meg kell hagyni, némelyik elképzelés feloldozást ad a hülyeségre, a gonoszságra viszont egyik sem. Arisztotelész szerint például a tudatlanságból elkövetett cselekvést nem az akarat irányítja, mert ebben az esetben az értelem nem figyelmeztet arra, hogy valamit tegyen vagy ne tegyen a delikvens. Ez esetünkben a fideszes választók szemszögéből mérvadó, mert már Jézus is bocsánatot kért azok számára, akik nem tudják, mit cselekszenek. Áderilag előre nem jutottunk a görög segítségével azonban, nézzünk hát máshol körül.
Itt van nekünk mindjárt Hippói Szent Ágoston, aki szerint az emberi akarat szabad, innen ered a világban levő rossz is: az embernek szabadságában áll, hogy ne a jót cselekedje. Tanítása szerint a bűnbeesés után az emberi lélek önállósult, vak akarások színtere lett, így, ha az emberben nem volna meg a választás képessége, akkor nem létezne számára különbség a jó és a rossz között. A jóra való szabadság azonban nem minden embernek jutott osztályrészül. – Mondja Ágoston, és elborzadva látjuk, hogy kies hazánkat kizárólag olyanok irányítják, akik nem részesültek ebben a kegyelemben.
Ezzel szemben David Hume arra tanít, hogy az én létezése mellett nem tudunk meghatározó érveket felhozni, tehát nem beszélhetünk szabad akaratról. Az ész sem előidézni sem megakadályozni nem képes semmiféle cselekedetet; erre csak a személyek képesek. S mivel az ész a szenvedélyek fölött nem gyakorol befolyást, így a cselekvés erkölcsi szabályozása nem származhat az észből. Ilyesmit hadovál Schopenhauer is, amikor azt állítja, az ember, akárcsak a természet dolgai, a természettörvényeknek van alávetve. Cselekvéseink nem szabadok, az ember először megismer és azután akar, nem először akar és azután megismer.
Mivel azonban mi keresztény, magyar középosztálybeli úriemberek vagyunk, nézzük, mit mond erről az egész kuplerájról a katolicizmus.
Eljátszotta az ország jövőjét az Orbán-rezsim
- Részletek
- Készült: 2019. január 01. kedd, 11:21
- Találatok: 2249
Teljesen felkészületlen Magyarország a világban gyors ütemben zajló gazdasági és társadalmi kihívásokra – állította Inotai András közgazdász, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének volt igazgatója.
Kezdjük egy napi aktualitással. Kinek az érdeke a „rabszolgatörvény”, vagyis a túlmunka-keret 400 órára bővítése?
A multiknak biztosan nem, mert nekik nem érdekük, hogy úgy foglalkoztassanak embereket, hogy „lerabolják” a dolgozók egészségét, és ne tudjanak versenyképes munkát végezni. Ha ezt tennék, saját termelésük biztonságát és minőségét veszélyeztetnék. Szerintem ez a törvény a Fidesz-maffia munkaerő gondjait lenne hivatott megoldani. Miközben durván ellene megy a kormány álságos „családbarát” politikájának.
A magyar külgazdasági és külügyminiszter szerint a nagy német cégek kérték a kormánytól ezt a lépést. Így diktálhatnak külföldi vállalatok a magyar kormánynak?
Ezt tőlük kellene megkérdezni, de az igen furcsa, ahogyan a BMW letette a névjegyét Debrecenben. Az még érthető, hogy a kormány görcsösen igyekszik valami sikert felmutatni, és 2018-ban bejelenti, hogy a müncheni autógyár 2023-tól a hajdúsági megyeszékhelyen gyártja egyes modelljeit. Az már érthetetlen, hogy a BMW miért adta a nevét ehhez úgy, hogy egyetlen, a kivitelezés megkezdéséhez szükséges dokumentum sincs előkészítve, nemhogy aláírva. Az pedig további kérdéseket vet fel, hogy milyen alapon ígérte meg a magyar kormány, hogy a gyár indulásától három évig a magyar adófizetők fogják állni a munkabér-költségeket.
Milyen kockázattal jár a nemzetgazdaságra az autóipar túlsúlya?
Félreértések elkerülése végett szeretném leszögezni, hogy örülök, ha nemzetközileg versenyképes termelő és szolgáltató vállalatok Magyarországot választják telephelynek. De ez az elmúlt évtizedben elmaradt, szinte kizárólag az autóipar fejlődött. Márpedig az egyre inkább egyoldalú termelési-értékesítési függés növeli egy nyitott gazdaság sebezhetőségét, főleg akkor, amikor a világ autóipari kilátásai nem túl rózsásak. Az előjelzettnél erőteljesebb növekedéslassulásra, esetleg recesszióra lehet számítani elsősorban Európában és azon belül legfontosabb gazdasági partnerünknél, Németországban. Ráadásul a világ egyik legnagyobb piacán, Kínában is visszaesett az új autók eladása.
Mi fékezi az autóipar száguldását?
A közismert dízelbotrány mellett az egyre világosabban kirajzolódó világgazdasági recesszió. Márpedig az ilyen folyamatoknak az első számú vesztesei általában a tartós fogyasztási cikkek, mint amilyen az autó. Ám a szektor ráadásul technológiai forradalmat is átél. A hagyományos robbanómotorok mellett már nem csak az elektromos gépkocsik, de egyéb alternatív meghajtású, valamint a vezető nélküli járművek is betörtek a piacra. Ma még nem lehet megjósolni, hogy Donald Trump amerikai elnök többszörösen meghirdetett vámháborúja hogyan érinti az európai, főleg a német autógyárakat. Ez akkor is nagy kockázat, ha Washington egyelőre nem váltotta be fenyegetését a 40-60 százalékos autóvámokkal kapcsolatban. Van még egy hosszabb távra kiható jelenség: különösen a fejlett országokban egyre több fiatal dönt úgy, hogy nem vásárol saját autót. Ha szüksége van gépkocsira, bérel. Ez sem élénkíti az eladásokat. Jelenleg a feldolgozóipar legalább 40 százaléka közvetlenül vagy közvetve az autóiparhoz kötődik. Az exporttöbbletben is meghatározó a szektor szerepe. A többlet másik oldala, hogy a multik a profit egészét vagy nagy részét kiviszik az országból.
Mit kellett volna másként tenni?
Ezer szállal kötődünk a nemzetközi munkamegosztásba, vagyis a globális értékláncokba, de jó lett volna más területeken is fejleszteni, működő tőkét bevonni, mert egy kiegyensúlyozottabb gazdasági szerkezet jóval kevéssé lenne sebezhető válság, vagy akár csak egy enyhe recesszió esetén. De már azzal is sokat tehetett volna a kormány az ország stabilitásáért, ha a multiknak nyújtott több tízmilliárdos támogatás legalább egy részét az innovációra képes magyar kis- és közepes vállalkozások (kkv) támogatására fordította volna. Nem is beszélve az uniós forrásokról. Sajnos a magyar „vállalkozói” rétegnek, mindenekelőtt a kormányközeli úgynevezett nagyvállalkozóknak semmi köze a nemzetközi versenyképességhez. 
Adhatol ám…
- Részletek
- Készült: 2018. december 31. hétfő, 06:17
- Találatok: 1767
Magyar, keresztény sorstársam, vérem, hazámfia!
Én írok magának – ahogyan a jeles költő mondja valahol – tisztelt hölgyem, uram, drága barátom ezekben a vészterhes időkben, amikor sokat szenvedett hazánk az utolsó, mindent eldöntő ütközetre készül. Amikor végleg eldől, megmaradunk-e magyarnak, kereszténynek, vagy nemzetünk végleg elsüllyed az iszlám mocsárban, fajunk kipusztul, szép szemeink nem mosolyognak többet, gyermekünk nem gőgicsél, a Puskás nevet pedig örökre elfelejtik a világ labdarúgást szerető népei, és írmagunk sem marad. Odalesz a paradicsom, bőségünk forrása és záloga.
Kerítésünk még áll, honvédeink a határon tartóztatják a migránsok milliós áradatát, két kezükkel védik a fenyegetett hazát, de Soros nem nyugodhatik. Repülővel hordja a határra a terroristákat, ellátja őket zsebpénzzel, telefonnal, fertőző szendvicsekkel. Hát minekünk mikor adott valamit is? Egyetlen centet? Kérdem én. Hadserege, a bukott, hazaáruló baloldal, az elmúlt nyolc év, Gyurcsány, a bölcsészek, a liberális médiatúlsúly és kultúrterror, az ideológiailag képzetlen zajos kisebbség, az agresszív, mocskolódó ellenzéki képviselők minden aljasságra képesek.
Már bizonyítottak. Megszentségtelenítették szánkóinkat, inzultálták a kisjézust, romba döntötték a Kossuth teret, szétverték a rendőrséget, biztonsági őröket zaklattak a tévé székházában, fenyegetőznek, mocskolódnak, félrevezetik a lakosságot, hazudnak, lopnak, csalnak. És ez mind nem elég. Határainkon kívül a bevándorláspárti erők, a Soros által manipulált Brüsszel, ENSZ, Párizs, a vesztünkre törő Sargentini-Juncker-Macron tengely, a hazugságokat terjesztő nyújorki tájmsz, és az egész világ összefogott ellenünk.
Ha nem állítjuk meg a fékevesztett tombolást, migránsok árasztják el szeretett hazánkat, plébániáinkból mecsetek, keresztünkből félhold válik, nem nóta szól az ebédhez, hanem müezzin. És milyen ebéd lesz az disznó nélkül, ki főz nekünk velős pacalt akkor, ehetünk-e jófajta kolbászt, ki iszik akkor házi főzésű kisüstinkből, és magyar gyomrunk vajon bírja-e majd a Ramadánt? Mit kezdünk az arab számokkal, hová lesz a férfias verbunk, amely mindenféle hastáncokban oldódik fel, megtanulhatja-e azt Rózsika néni? Kérdem én.
Minden veszélyben van, az összes vívmányunk. A világszínvonalú egészségügy, a páratlan oktatás, száguldozó gazdaságunk, nyugdíjaink értéke és demokráciánk. Én írok magának, magyar, keresztény sorstársam, vérem, és nem szégyellem, kérek. Pénzt kérek, mégpedig sokat. Ami volt, a hazára költöttük. Neked épült a stadion – ha szabad már így per tu -, neked térköveztük a teret és világítottuk ki azt, a te javadra vettünk újságot, tévét, lovardát és jachtot, az én szőlőm a te szőlőd is, a te csokid az enyém, hiszen testvérek vagyunk a nincstelenségben.
Pénzt kérek tőled, hogy festethessek még plakátot, sokat, gyárthassak reklámot, szépet, tarthassak gyűlést, ahol csak érted beszélek. Én írok hát neked. Eddig tőled, tőletek jött a milliónyi konzultációs levél támogatva engem, szeretett népem, most hozzád csönget a postás, nem is kétszer, hanem háromszor, négyszer is talán, mint, amikor az utalványt vitte, ezt soha ne feledd. Most visszakérek egy kicsit, és nem magamnak, csak a haza üdvére, és a te biztonságod miatt.
Ne kételkedj, adj! Gondolj arra, hogy el is vehetném, mégsem teszem. Csöngetett nálad már a NAV? Zaklatott a TEK? Nem, naugye, de még megteheti. Így szívesen fogadom önkéntes és nagylelkű felajánlásod. Eszembe jut katonakorom, amikor egy honfitársam a mozi előtt odajött hozzám, és megszólított, hogy adhatol ám tíz forintot. S mivel egy hatalmas fuksz lógott a nyakában feszülettel, jó keresztény lehetett, így adtam neki, bár akkor is olyan nincstelen voltam, mint ma, mégsem sajnáltam. Akkor is a hazát védtem, most is. Akkor is a romló nyugattól, és ma is.
Tóta W.: Figyelem tört szárnyú zuhanásod, béke
- Részletek
- Készült: 2018. december 30. vasárnap, 09:56
- Találatok: 1639
A paloták, az arany vécékefék, az eltussolt bűncselekmények nem kaphatnak fényt.
Akar-e Moszkva háborút? – tette fel a kérdést Jevtusenko 1961-ben (eredetiben: Akarnak-e háborút az oroszok?), majd a világháború szenvedéseit idéző képekkel válaszolt határozottan: nem. Akkoriban eléggé kardinális kérdés volt ez az egész világon; megnyugtatóan hangzott az érvelése még akkor is, amikor a Vörös Hadsereg énekkara adta elő tányérsapkában. A költő megszólaltatja az elesett hős fiát, a frontról gyermekéhez visszatérő veteránt, valamint a féltő anyákat és hitveseket, és logikus, hogy nekik elég volt a harcból egy életre. „A harcot nem feledtük el.”
Azok az árvák, katonák és nők mára szinte mind halottak. És nemcsak az oroszok, hanem az amerikaiak, britek, kínaiak és magyarok is. A harcot elfeledtük, filmekből és játékokból ismerjük, és kicsit furdalja is az oldalunkat a kíváncsiság, milyen izgi lehet.
Halottak a vezetők, akik még emlékeztek a háború valóságára. Székeikben új fiúk ülnek, és ők könnyedebben bánnak a csatakiáltásokkal. Tudják és tapasztalják, hogy a nép, maga mögött hagyva a harc emlékét, vevő a keménységre, és szívesen pancsol abban a mesében, hogy az ő nemzete – vagyis ő maga – különb a többinél. Ebből következően az említett nemzet erős, sosem hátrál, egységes és még szép is. Mint szülő nélkül felnőtt gyerekek, olyan hálás a simogató szavakért a háború nélkül felnőtt generáció.
Amikor a populizmus veszélyeit tárgyalja a művelt értelmiségi publikum, többnyire a jogállam szétverését, a korrupciót és a kisebbségek elnyomását fájlalja. De ez csak az első lépcső. Ezek az illiberális rezsimek alapvetően eszkalálnak. Eszkalatívek – már ha van ilyen szó.
Korán jön nekik a pont, ahonnan nincs visszaút. Mivel már eleve gátlástalansággal, program nélkül, öncélúan szerezték meg a hatalmat, a legitimitásuk kétséges. Szükségszerűen igyekeznek elhallgattatni minden kihívót és kérdezőt – már csak azért is, mert az első pillanattól két kézzel lopnak. Az évek előrehaladtával egyre biztosabbak lehetnek abban, hogy ha egyszer elveszítik a hatalmat, akkor a saját törvényeik alapján is a sitten fognak megrohadni. A paloták, az arany vécékefék, az eltussolt bűncselekmények nem kaphatnak fényt.
A király ugyanis a saját életéért küzd, és előbb égeti fel az országot, mint hogy megadja magát. És ha ehhez ütni kell, megteszi gondolkodás nélkül. Háborúban mindent szabad.
Hm, milyen jó ötlet! A háború az utolsó adu: ilyenkor mindenkitől elvárható a kormány támogatása, hiszen különben az ellenség győz, és a haza elvész. S ha valaki még mindig lázongana, akkor a hadiállapot kényelmes árnyékában bármilyen eszközzel eltakarítható. A nemzet élet-halál harca előrébb való, mint néhány kotnyeles szemüveges, aki kínos ügyeket feszeget.
1982-ben éppen ezért, és csak ezért foglalta el a Falkland-szigeteket Argentína. A diktatúra egyre népszerűtlenebbé vált, a nép nélkülözött, az ellenzék mozgolódott, pénz meg nem volt, mert a kormány ennyire volt képes. 
Nézz mélyen a szemembe!
- Részletek
- Készült: 2018. december 29. szombat, 21:56
- Találatok: 1542
A halálra ítélteket hajnalban végzik ki, a szobrokat hajnalban cipelik el. Így megy ez. Gyorsan, mielőtt felkel a nap, hogy ne maradjon tanú, csak egy paca a tér közepén, vagy egy, a szív fölött föltépett ing a sztetoszkóp számára, hogy biztosan megállt-e, nem zavar-e tovább. Amikor a suttyó parasztgyerek, az elcseszett futballista hatalmas gyomrával balra fordul az ágyában, a várba gőzölög föl, szájából nyál csorog és cukros szotyoláról álmodik, fölvisít a flex és elárad a gonoszság.
Bejelentette már régen, megcsinálta, tulajdonképpen törvényszerűen. Hiszen nem férhet bele a torz világába, amelyben darutollak, bokacsattogás, kérlek szépen édes öcsém közé delirálja magát a csúti bolond, úrnak, magyarnak egyként rongy. Tehát nem is a miért, hanem a hogyan, a sietős, bujkálós, reszketős rombolás, ahogyan nem mer a szemébe nézni az embernek, és elfordított fejjel, összepréselt ajkakkal rohan a vérzivatarba bele.
Mert odarohan, ez is bizonyos, és még azzal is megver: tudja, hogy szaralak, és azt is, hogy el fog bukni, így most a haláltáncot járja, és egyre gyorsuló iramban. Voltaképp ilyenkor a legveszélyesebb, már átlépte a saját eseményhorizontját és zuhan a fekete lyukba bele, mindeközben törvényszerűen hullik atomjaira, s ha nem zabálná föl a gravitáció teljesen, egy halom trágya, úgymint szarkupac maradna a helyén mementóul, ha már nem az most is. Dehogynem.
Károlyit is hajnalban vitték el, Nagy Imre maradványait is titokban a 301-esbe arccal a föld felé temetni. Éjjel rakták össze a németek emlékművét, és azóta sincs fölavatva, még egy szaros ökumenikus fölszentelés és tömjén-lóbálás sem jutott neki. Titokban lopják a pénzt, függöny mögül lesnek, ukránokkal szavaztatnak és lengyelekkel tapsoltatnak, hogy azt higgyék, az erő velük van, pedig csak a lefizetett, megvett hülyék, azok. De, ha elfogy a pénz, aranyapám, akkor lesz csak itt móka meg kacagás.
Várj a sorodra, előbb-utóbb fölfordulsz te is, mondhatjuk intőn a csúti taplónak, a büntetés azonban nem az lesz, az csak megváltás lesz, hanem a kín az akkor jön majd, ha a kurva véreres szemeit ki kell nyitni és bele kell nézni neki a bírák szemeibe, amely a miénk lesz egyben. Akkor fog visítva fetrengeni a gyötrelemtől, meg, ha egy kis sót szórunk a bilincstől fölsebesült csuklójára törődésképpen. És miheztartás végett is, persze, csak, hogy összehugyozza magát.
Most, hogy kies hazánkban már mindenkinek az arcába szartak kortól, nemtől és felekezettől függetlenül, nincs mit várni tovább, “…Az éj komoly, az éj nehéz. Alszom hát én is, testvérek. Ne üljön lelkünkre szenvedés. Ne csipje testünket féreg…” – mondta J. A. bájosan, és remélem, mindannyian értjük, mit akart mondani a költő. Énnálam azt, hogy egyszer csak megindul a birnami erdő, amely történések végén a suttyó parasztgyerek állát megfogjuk, gyöngéden magunk felé irányítjuk, s csak ennyit súgunk neki: nézz mélyen a szemembe! Akkor lesz vége mindennek.
Nagy Imre unokája is megdöbbent a szobor áthelyezésén
Kádártól Orbánig - Lemmingtúra a szakadék felé
- Részletek
- Készült: 2018. december 28. péntek, 18:45
- Találatok: 1696
Tulajdonképpen a gyerekeken nem lehet csodálkozni, hiszen a mesék világa az ő világuk, de az idősebb generációkon azért álmélkodom néha, hiszen ők megéltek már egyet-mást, ennek ellenére fátyolos tekintettel hallgatják a hülyeségeket, időnként ábrándos tekintettel böfögik vissza azokat a baromságokat, melyeket azok adnak a szájukba, akik éppen lopják az életüket, ellehetetlenítik leszármazottaik jövőjét, dőzsölnek és urizálnak az ő vérükön és verejtékükön.
Gyermekkoromban hoztak nyugatról olyan játékbabákat, melyeknek mondtunk valamit, és a baba megismételte a mondatot – csodájára jártunk.
Most nekünk jár csodánkra a világ, mi ismételgetjük szorgalmasan, amit belebeszélnek a hasunkba, jóllehet naponta látjuk, éljük meg a mondatok hazugságait.
Persze én egy őskövület vagyok, aki képtelen trendi lenni, mint az öreg paraszt, aki hányingert kap a Való Világ ócska kurváitól és idióta jabrancaitól, aki ahelyett, hogy elájulna művészetük magaslatai láttán elszomorodik, hogy milyen lesz a világ, ha ezek adják a viselkedésmintát.
Időnként kimegy az istállóba, megtekinteni, hogy a Riska szempillája még az igazi, vagy már az is műszempilla, és megnyugszik, mikor kiderül, hogy ennek a tehénnek a körmei még nem porcelánból készültek.
Félreértés ne essék, a nők a szépségükért már nagyobb ostobaságokat is műveltek, pedig hol voltak akkor még a hozzáértő sztájlisztok, némelyiket az első nyafogása után kékre-zöldre verték volna, nevelési célzattal.
Nem szeretnék én a világ haladásával szembe menni, de van néhány dolog, melyet másként látok, mint az éppen divatos igazlátók.
Kezdjük talán mindjárt a társadalmi rendszerek problémáinál.
A rendszerváltás idején a rendszerváltók mint axiómát hirdették meg a kapitalista társadalmi rend, ezen belül az angolszász típusú parlamentarizmus felsőbbrendűségét, majd neki is láttak annak világrasegítéséhez.
Mit mondjak, a kapitalizmus legszebb formájában sem mutatósabb, mint Gobbi Hilda, amit pedig itt sikerült világrahozni kapitalizmus címen, ahhoz képest a neves színésznő valódi szépségkirálynő, aki a tetejébe még okos is volt, míg a mi kis újszülött kapitalizmusunk vízfejjel született, önmagában életképtelen.
Amikor szétverték a gazdaságot, azt ismételgették akik a csákány forgatóit instruálták, hogy az a gazdaság életképtelen, nagy jót teszünk az országgal, ha hozzáértő kezekbe adjuk, merthogy mi nem értünk a termeléshez.
Azóta nincs mezőgazdaságunk, a földeken területalapú támogatás terem, a növényolajipar megszűnt, a cukorgyártás megszűnt, az állattenyésztés gyakorlatilag semmivé lett, csak Csányi tehenei hallgatnak Mozartot a klimatizált istállókban.
Nem lenne hátrány, ha az egyszerű emberek kényeztetését is kipróbálnák, hátha náluk is nő a hozam…
Oda az Ikarusz, az úszódaru-gyártás, a magyar alma, a bányászat, a kohászat jó része, a műszeripar, oda a felhalmozott tudás, oda a goodwill, maradt a rabszolgamunka - most már rabszolgatörvény is akad hozzá.
A rendszerváltozás óta azon töröm a fejem, hogy miben magasabbrendű ez a társadalom, mint Kádár világa volt?
Nemigen sikerül választ találnom a kérdésemre, hiszen még a mai oktatási viszonyok között sem kell túliskolázottnak lenni ahhoz, hogy belássuk, az átlagpolgár számára, akinek csak puszta munkaereje van, még az is sokkal több, ha a társadalom által birtokolt javakból egytízmillomodnyi résszel bír, mintha az ország vagyonából semmije sincs.
Munkája nem gyarapítja a vagyonát és annyit löknek elé, amennyi munkaereje fenntartásához és családja fenntartásához kell, hiszen a munkaerőt is újra kell termelni.
Amikor boldogan lihegve elnyúlik az ágyon – Definom voltál Juliskám! – eszébe sem jut, hogy az újabb kis rabszolga megtermelésén fáradozott, aki majd húzhatja az igát Mészáros Buxa birtokán, hogy legyen Rasinak brüsszeli csipke pelenkáravaló.
Szidja a komcsikat, pedig amije van, amije maradt még, az leginkább a komcsiknak köszönhető, nem pedig a remek magyar vadkapitalizmusnak, mely harminc év alatt csak rombolni tudott, adni az átlagpolgárnak semmit sem adott - a létbizonytalanságon kívül. 
Istenem, látok!
- Részletek
- Készült: 2018. december 27. csütörtök, 16:57
- Találatok: 1564
Mivelhogy elmúltak az ünnepek, a férgek pedig fába szorultak, az ember kitörli a füléből a bejglit, újra belép az aréna ajtaján, elfelejti a csízeket, és leginkább Kovács Zoltán jut az eszébe. Mert elmúlt a kegyelmi állapot. Tele volt az éter ez alatt a pár nap alatt is azzal, hogy a The New York Times felfedezte a spanyolviaszkot, megállapítva, hogy kies hazánk fasizmustól szenved, annyi engedménnyel, hogy Gestapo még nem működik.
Két dolog egyből eszembe ötlik most emiatt. Az egyik, hogy Kovács Zoltán eleddig nem szólalt meg az ügyben – ezért gondoltam rá egyből forró szeretettel -, nem küldött el senkit a francba, mert nem tud magyarul, és nem habzott a szája Sorostól vagy a mosószappantól. A másik pedig, hogy mindenki orrba-szájba idézgeti, képletesen lobogtatja, hogy na, ugye, a jenkik is megmondták, ugye, most aztán már elég, ha már ők is.
Én is – teszem hozzá szerényen -, és már évek óta meg szakadatlan. És még sokan mások is. Úgy néz ki momentán, valami olyan betegségben szenved itt az eszmélni még képes népek többsége, mint Sheldon. Ő, amikor Leonard mondott neki valami okosságot, örült, és azt hangoztatta, ez nagyon jó, kár, hogy nem a tévében hallotta. A magyar is, ha a Józsi mondja, nem érdekli, de ha a NYT akkor az már döfi és megfontolandó. – Ezért fogunk megdögleni.
Nem ártana megbecsülnünk egymást ugyanis, és hinni annak, aki ugyanazt éli át, amit mi. Egyébként verseny is kerekedett a felfedezésből, az Amerikai Népszava fölhorgadt, döngette a mellét – ez jó kép, csak nem röhögni -, hogy “A New York Times utolérte az Amerikai Népszavát”. És még arra is hivatkozik, hogy ők már 2011. május 18-án kijelentették, hogy itt fasizmus van, győztek tehát, és nem is mellbedobással. Majd elsorolják azt, amit én évek óta naponta mondok.
Jó dolog, ha a messzi távolból figyelnek az emberre és aggódnak érte. Meg is hatódtam teljesen, hogy a jól fűtött és jól fizető szerkesztőségekben is ugyanarra jutnak, mint ott és azok, akik szó szerint az életükért küzdenek naponta. Viszont ez, amikor a krónikás a saját kínjaival együtt meséli el a sokakét – mert benne van ő is szügyig -, a magyarnak nem olyan hiteles, mint, ha nyolcezer kilométerről mondják ki az ítéletet, illetve az diagnózist.
Istenem, látok! – Kiálthatnék fel Hans Castorppal a The New York Times felfedezése után, de ezen már rég túl van az ember, illetve benne is ül szügyig a barna masszában. Olyannyira, hogy már a kikecmergés módozatairól gondolkodik, töri a busa fejét. Énnálam a biztosítékot teljesen az a kép verte ki, amelyen miniszterügynök elvtárs a várbéli erkélyéről tekint alá a birodalomra Ez az én olvasatomban önmagában tíz év magánzárka, és még plusz a súlyosbítók. Úgy tűnik, a szimbólumok erősebben hatnak rám, mint az éhezés. – Beteg egy állapot mindenképp.
Mert ezeken a szeretettől csöpögő napokon bűnözvén a TV2-őt kellett nézzem kötelezően, lévén Jégkorszak és Shrek rajongó. És még csak nem is kapcsolgattam kétségbe esve a szünetekben, úgyhogy életre szóló élménnyel ajándékozott meg a Jézuska. Szinte elviselhetetlen az a barna takony, ami ebből folyik, a benne ülő népek pedig önbizalomtól telve és otthonosan érzik magukat így, azt sugallva, hogy övék az egész nyüves világ.
Sajnálom nagyon, de ezt nem tudom másképp kifejezni, Úgy talán még, ha a nyájas olvasó érzett már hányingerbe forduló jeges borzongást, akkor ez az. Ehhez nem kell NYT, mint ahogyan ahhoz sem, hogy belássuk, ez így nem mehet tovább. És tényleg, Gestapo még nincs, ám amíg még nincs, addig kell tucat autókkal – ennyi utanként elég – eltorlaszolni a városok de főként Budapest be-, s kijáratait. Odarakni, otthagyni, mint valami sziklákat.