” – Ezt az elrettentő történetet a messzi Ausztráliából hozzák a híveknek szíves fogyasztásra, és ezzel is elég nehéz mit kezdeni, mert elég, ha csak magamra gondolok. Annak idején – a holocénban – mostam, főztem, takarítottam, hurcolásztam a kölkimet oviba meg bölcsibe, otthon legóztunk meg babáztunk a lánnyal, a fiúval futballoztunk, ilyenek, ahogyan az szokásban van.
- Részletek
-
Készült: 2020. február 18. kedd, 23:55
-
Találatok: 2143
Habár szokás és hagyomány, miniszterügynök elvtárs nem jelent meg a tavaszi ülésszak első napján a parlamentben. Ott vannak ellenzékiek ugyanis, akik nem feltétlenül klakőrök, mint egy nappal korábban mind az összes bábu a világraszóló évértékelőn, ahol miniszterügynök elvtárs lebeghetett, akár a pillangó. Hadházy képviselő így kissé módosított formában adhatta elő a pörformanszát, nem volt kinek lelógatni a tábláit, de lógatta azért, és Kövér elvtárs ki is tiltotta őt a munkahelyéről. Ez annyira komoly és méltósággal teli hely ugyanis, hogy ott bohóckodni istenkáromlás, felségsértés és hazaárulás egyben.
Ez a Hadházy örüljön tehát, hogy Kövér elvtárs ki nem heréli a bugylibicskájával, föl nem négyelteti, húzza karóba egyszerre és egy időben. Hogy ez nem történt meg, azért lehet, mert biztosan benne volt még a szentlélek, aki azon az úgynevezett parlamenti áhítaton költözött a testébe, amit előtte tartottak a szomszédos református templomban. Mint megtudtuk, de eddig nem kötötték az orrunkra, ez bevett szokás, hogy a parlamenti ülésszak elején ott áhítoznak. Nagyon helyes, a seregeket is meg szokták áldani a csata előtt, és a halálra ítélteket is felkeresi a pap, hogy vigaszt nyújtson a számukra.
Csak azt nem tudjuk, a katolikusok hová ültek a református akolban, vagy áttértek, nem tudhatni. Még az is lehet. Ismerjük a cuius regio, eius religio – azaz, akié a föld, azé a vallás – elvét, mikor is a jobbágyok tartoznak a fejedelem vallását követni. Ez a frakció nyomora, mindenki úgy csinál hülyét magából, ahogyan akar, az viszont érdekesebb, hogy miniszterügynök elvtárs ezen az áhítaton még ott gubbasztott, a munkahelyére viszont nem ment be. Egyébként, hogy ezt a templomi bohóckodást miért nevezik parlamentinek, az is rejtély, de egészen biztos, hogy néhány év múlva páran majd nagyon szégyellik, hogy részt vettek benne.

De térjünk vissza erre az Orbánra, aki előtte nap még buszoktól eltorlaszoltan páváskodott és beszélte a hülyeségeit, hogy pillangó akar lenni meg méhecske, mindezt azonban gondosan válogatott hülyék előtt, akik attól is elájulnak, ha megérzik az Orbánból áradó disznószagot. Köztük is lesznek olyanok, akik parancsra tették, de momentán nem ez a lényeg. Hanem az a feltevés, hogy rossz nyelvek szerint azért nem ment volna be a parlamentbe, mert a pillangós álmodozásai után a pártja, aki isten mellett mögötte van, kapott egy hatalmas maflást Dunaújvárosban. Az a valóság, az áhítat meg az évértékelő az édes álom. Ha valaki az utóbbiakat választja, szaralak és nem miniszterelnök.
Azzal takarózott ez a drága, hogy azért nem jelent meg, mert ”a kormány most a koronavírus elleni küzdelemről szóló tájékoztatást ítélte a legfontosabbnak, és a legsürgősebbnek”. Ha viszont erről nincs mondanivalója, az is csak az előbbi állítást igazolja. Ennél tényleg valószínűbb azonban, hogy nem volt kedve függöny mögé bújva nézni, ahogyan szidják őt, vagy kérdésekre válaszolva kinyögni, hogy boldog karácsonyt, mert az még messze van. Orbán Viktor a beszéddel és a másnappal végleg kiiratkozott a valóságból, egyben azt is demonstrálva ezzel, egyáltalán nem érdekli, mi történik az országban, mert a beteges fantáziájának rabja csupán.

Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2020. február 17. hétfő, 15:50
-
Találatok: 2355
Olyan volt az utca tegnap, mint nyugdíjfizetési napokon szokott. Olyankor másképp süt a nap, mást fütyölnek a madarak, az ember szíve pedig kivirul és díszbe öltözik, a nyugdíjas polgártársak pedig lesik az utca végit, ahol fel kell tűnnie a postásnak, vállán a táska, benne a pénz. Tizenegy előtt még soha nem jött a pénzes ember, de a rá várók már nyolckor rezegnek, nézegetnek az ablakon, mások kiállnak az utcára, hogy jön-e már, de hogyan is jönne a reggeli idején. Állnak, könyökölnek egymással szemben az emberek a szétrohadt utcában, látja már, hol lehet, vajon merre járhat, ilyeneket kérdeznek a másiktól az ünnepi otthonkájukban.
Tíz óra körül a türelmetlenebbek elsétálnak a sarokig, mint valami felderítő csapat, érezhetően nő az izgalom, jobban kihajolnak az ablakon az otthon rekedtek, a többi meg hozza a hírt, hogy még sehol, de a piac mögött már valaki látta. Azt beszélik, mintha már közeledne. Minden újabb biciklista, aki föltűnik a flaszteron, mindegyik az új remény, csóválják a farkukat, mint a gazdáját reménylő kutya, és a csalódásuk is akkora legalább, amikor más alak bontakozik ki a szürkeségből. Aztán tizenegy után megjön persze, és örömmel meg szokás szerin nyugtázza, hogy a pápát nem várják olyan buzgalommal, mint őt itt, és érkeztével elszabadul az orgazmus, amikor oszt.
Ez végtelenül megalázó színdarab havonta, de a játszók nem fogják föl. Igazából bele sem gondolnak, mert amikor az ember teljes szívével benne van a szerepben, nem látja magát kívülről, ezért néz ki olyan hülyén az ország, ahogy. Mindegy, csak azt akartam lefösteni, milyen várakozással díszített, kiszolgáltatott ünnep a nyugdíj hordásának napja az utcában, és tegnap ugyanez volt, csak nem a postást várták, hanem a beszédet. A postás utáni hajszák élharcosa az én malacszemű Józsi szomszédom, ő szokott az utca végibe futkorászni, hogy jön-e már, hozza a tapasztalatokat a könyöklőknek, Józsi szomszéd ezen a napon fontos ember.

Ilyenkor kivirul, ünnep van a szívében, friss zoknit vesz és borotválkozik. Tegnap is, bár nem volt nyugdíjhordás, ebben a jelmezben volt, már reggel hétkor rezgett, hogy ő várja a beszédet. Csak úgy csillogott a malacszeme neki, s hogy a szívét nagyon meg ne terhelje a várakozás és az izgalom, fröccsökkel nyugtatta magát, illetve amit ért, apró italokkal meg hosszúakkal, a giga nem válogat ugyanis. Amit ma megihatsz, ne halaszd holnapra, ez a filozófia, viszont tudni kell, hogy Józsi szomszéd hamar elveszíti az önkontrollt, ami abból áll, nem ismeri a másik magánéletét, öt percenként kopogtat, hogy elmesélje, mi történik benne épp.
Ez egy ideig mókás, aztán idegesítő, elviselhetetlenné akkor válik, amikor már nem lehet érteni, vagy csak nehezen, mit is akar közölni. Tegnap olyan reggel tíz tájban következett be ez az ideális állapot, és sajnálatosan, amit kizárólagosan tudatni akart a rajta kívül álló világgal, az a beszéd várása volt azzal az érdeklődő noszogatással, hogy én nézem-e. Ha nem, magamra vessek, derült ki egyre nehezebben. Józsi szomszéd úgy részegedik le, hogy egészen sajátos módon nem bír a szavakkal és lelkének tartalmaival, érezni, hogy ott gomolyog benne valami, ami nem talál utat. Félszavak, szógyökök és különálló ragok röpködnek a környezetében.

Bővebben ...