A pozitív jövőkép hiánya miatt vándorolnak el a diplomások
- Részletek
- Készült: 2019. január 13. vasárnap, 19:37
- Találatok: 1692
Legtöbbjük fiatal és diplomás – ezt tudjuk biztosan arról a több százezer magyarról, akik külföldön keresik a boldogulás útját. Az „agyelszívásnak” Magyarország egyértelműen vesztese, a diplomásokat az értelmiségellenes politikai intézkedések is kifelé taszítják az országból.
Az idei karácsony előtti vásárlási szezonban született reklámok tűpontosan mutatták meg, hogy mi foglalkoztatja mostanság leginkább a magyar családokat. Nem egy tévéreklám ajánlgatott újabb és újabb megoldásokat, amivel az itthon ragadt nagyszülők és más családtagok tarthatják a kapcsolatot a külföldre távozott unokákkal az ünnepek alatt. A Skype-nagymamák kora már nem utópia, hanem mindennapi valóság.
A kelet-közép-európai és balti államok uniós csatlakozása ajtót nyitott a munkaerő szabad áramlása számára. A demokratizálódó országok közül Magyarországról nem indult el hirtelen és gyors elvándorlás, szemben például a balti országokkal és Lengyelországgal, csak 2011 után „zárkóztunk fel” a mérsékeltebb kivándorló országokhoz.
A folyamat intenzitását azonban mutatja, hogy 2012–2017 között az említett országok (Lengyelország, Észtország, Szlovákia) összevetésében az elvándorlás arányának éves átlagos növekedése Magyarországon volt a legerőteljesebb – állapítja meg a Kopint-Tárki 2018-as Társadalmi riportjában Hárs Ágnes vezető kutató közgazdász.
Valójában nem lehet pontosan megmondani, hogy mennyien hagyják vagy hagyták el évente az elmúlt időszakban az országot, hogy máshol vállaljanak munkát – árnyalja a képet Golovics József, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, aki kutatóként az EU-n belüli vándorlási folyamatokat vizsgálja. „Háromszázezertől 500-600 ezerig sokféle szám látott napvilágot az utóbbi időszakban, de ezek valójában csak becslések, mivel senki nem regisztrálja a távozókat. Éppen ezért én sem tudok pontos számokat mondani, de az biztos, hogy az uniós csatlakozás után a környező országokból azonnal megindult egy nagyobb kivándorlási hullám.
Magyarországon viszont jóval később indult be ez a folyamat igazán intenzíven” – mondja Golovics József, aki szerint hiába van bejelentési kötelezettsége azoknak, akik külföldön települnek le, ezt a legtöbb esetben elmulasztják. Ebből következően azt sem tudhatjuk pontosan, hogy milyen végzettséggel rendelkeznek. A kutatók jobb híján a célországok bevándorlási statisztikáiból próbálnak adatokat kinyerni, de ezt nehezíti, hogy ahány ország, annyiféle nyilvántartás létezik. Ráadásul a kivándorló definíciója is képlékeny – vajon annak számít-e a külföldön tanuló egyetemista, vagy azok, akik naponta Ausztriába ingáznak dolgozni Győr-Moson-Sopron megyéből? Mindennek függvényében nagyon különböző számokat kaphatunk arról, hogy mennyi magyar él külföldön.
A diplomások mennek
A Társadalmi riportban megjelent tanulmány aggasztó megállapításai szerint Magyarország az egyetlen ország, ahonnan a felsőfokú végzettségűek elvándorlásának az aránya bizonyult a legmagasabbnak, meghaladva az átlagos arányt és az alacsonyabb iskolázottságú csoportok elvándorlási arányát is. 2012–2017 között a diplomások elvándorlása növekedett évente átlagosan 0,7 százalékponttal, az intenzív kivándorlású országok közül Lettországban és Bulgáriában volt csaknem ekkora növekedés, és egyedül Romániában magasabb. „A vészharang kongatása nem indokolt, amennyiben a kivándorlás a többi országban is jelentős, de az aggasztó tény, hogy a magasan kvalifikált magyarok elvándorlásának az aránya jelentősebben nőtt a többi országhoz képest. Ebben valószínűsíthetően benne van a 2010 után közmunkába kényszerítettek nagy száma és az elmúlt nyolc év nyomott bérszínvonala is” – magyarázza az eredményeket Hárs Ágnes, aki több évtizede követi nyomon a munkaerő-migrációs folyamatokat.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a diplomások a világon mindenhol hajlamosabbak az elvándorlásra, mivel a tudásuk jobban hasznosítható más országokban is, nagyobb eséllyel találnak munkát,
Ebben a zsákutcában nincs tovább
- Részletek
- Készült: 2019. január 13. vasárnap, 06:16
- Találatok: 1704
De hogy ne csak a felszínt lássuk. A vendéglátói körökben hónapok óta nyilt titok, hogy a Gellért szállót, a fürdővel, s az anyacéggel, a Danubiussal együtt megveszi Mészáros Lőrinc. A Danubiushoz tartozik a Hilton-Gundel páros is. Van még kérdés?
Ezt nem én mondom. Juszt László állítja a közösségi oldalán. A baj ezzel az, hogy akár igaz, akár nem igaz, simán hihető. A tragédia pedig az, hogy megteheti. Ezek mindent megtehetnek, meg is tettek eddig is és nem fognak lassítani.
Az emberek többségének már a szeme sem rebben. Elveszítettük a mércénket. Az erkölcsit. Márpedig ha az nincs meg, nincs mihez viszonyítani, nincs többé jó és rossz, nincs becsülendő és nincs tűrhetetlen. Lényegében nincsenek elvárások. A nem létező erkölcsi mérce helyett a bűnbanda legyártott nekünk egy másikat. A lebontott jogállam helyére saját világot épített. Lopni nem bűn, ha a tolvaj kormánypárti. De tüntetni, elégedetlenkedni, véleményt mondani, kritizálni is bűn, ha az ember nem kormánypárti. Hazudni, gyalázkodni, valakit lejáratni nem bűn, ha a párt mocsármédiája teszi, a valóságot megírni bűn, ha ellenzéki lap teszi.
Ideje lenne előkeresni azt a kurva mércét, ameddig még képesek vagyunk ismét megtanulni használni. Ki kell mondani, le kell írni, hogyan is működik az a mérce. Be kellene fejezni az elfogadás, a beletörődés taktikáját, mert sehová nem vezet. Ebben a zsákutcában nincs tovább. Meg kell fordulni, ki kell jönni és be kell robbantani a bejáratot, nehogy még egyszer beletévedjünk.
Szembe kell nézni azzal, hogy a miniszterek elnöke és egész udvartartása korrupt gecik gyülekezete. Olyan nincs, hogy egy tanulatlan, az üzleti élethez mit sem értő falusi (lehetne városi is, tök mindegy) szaki, aki az élete negyven évét úgy élte le, hogy egy elfogadható szinten eltartotta a családját, de azon túl nem produkált semmi kiemelkedőt, néhány év alatt milliárdos lesz. Ki kell mondani, hogy Mészáros Lőrinc csak, kizárólag csak azért lett milliárdos, mert Orbán Viktor őt használja a saját vagyonának gyarapítására. Azért nyeri sorra a pályázatokat, azért gyarapszik naponta a vagyona, azért van számolatlanul pénze, azért lett vállalkozásbirodalma, mert így tudja a főgeci kiszippantani az ország vagyonát.
Tudom, most jön az, hogy Orbán adóbevallása nyilvános, nincs itt semmi látnivaló, nincs törvénytelenség, aki ilyesmiről tud, az tegyen feljelentést. Ahogyan én, úgy mindenki más is rohadtul pontosan tudja, hogy Orbán és bandája hazudik, a törvényeket ők írták át saját érdekeik szerint és mára nincs olyan nyomozóhatóság és nincs olyan ügyészség, amelyik vizsgálatot indítana ezekben a nyíltszíni rablásokban. Nincs, mert Polt Péter éppen olyan sáros, mint a gazdája és a saját seggét is védi akkor, amikor megakadályoz minden olyan vizsgálatot, ami normális országban természetes lenne.
Márpedig egyszer vége lesz ennek a szarnak. Akkor is vége lesz, ha sokan már nem is reménykednek benne. Első körben el kell takarítani Poltot, bíróság előtt a helye. És bíróság előtt a helye mindenkinek, aki részt vesz ennek a rendszernek a működtetésében. Akár nagyot markol belőle, akár kicsit, akár strómanként működik közre, akár a szaros fizetésért írja le nap mint nap a hazugságokat, uszítja az embereket egymás ellen, tapossa földbe a potenciális ellenfeleket, olvassa bele a kamerába a hazugságokat.
A végén mindenki magára fog maradni. Amikor széthullik a rendszer, nem lesz védelem. Mindenki a saját szaros egzisztenciáját igyekszik majd megvédeni. Az átírt törvények, a megfelelő helyen serénykedő pártkatonák, a korlátlan és kontrollálhatatlan hatalom mindenhatósága nélkül ezek a figurák senkik és semmik lesznek újra, ahogy mindig is azok voltak. A bíróság előtt nem egy érinthetetlen milliárdos fog állni, csak egy rémülettől makogó kisember, aki nem is érti, hogyan történhetett ez meg vele. Márpedig meg fog történni. De végig kell vinni. Nem szabad legyinteni, nem szabad félrenézni. Ki kell mindenhonnan takarítani a bűnözőket. A kicsiket is, a nagyokat is. Ha ezt nem tesszük meg, akkor az átmeneti megkönnyebbülést hamar felváltja majd a csodálkozás, hogy hiszen ezek megint előmásztak a kövek alól, megint itt vannak és megint pusztítanak. Mert ami igaz volt annyiszor a történelem során, az most is igaz és igaz lesz holnap is. Ezek ugyanazok. 
Az Orbán-rendszer hamarabb véget ér, mint gondolják
- Részletek
- Készült: 2019. január 12. szombat, 00:40
- Találatok: 1662
Beszélgetés Csaba Lászlóval - Több ezermilliárdnyi euró öml1546950256-dene Magyarországra, ha a kormány nem a „migránsozással” foglalkozna, hanem az európai pénzpiac hazai hálózatának kiépítésén fáradozna. Érdekeinket ugyanis nem a Brüsszel ellen folytatott háborúskodás szolgálja, hanem az, ha részesei lennénk az európai tőkepiac és bankunió létrehozásának, ami végre komoly esélyt teremtene a gyors felzárkózásra – állítja Csaba László, a CEU és a Corvinus Egyetem professzora. A közgazdász legújabb könyvében (Gazdaság – válság – világ) arra keresi a választ, hogy az elmúlt években a rendszerváltoztató országok közül egyesek miért tudtak, mások viszont – köztük Magyarország – miért képtelenek felzárkózni a Nyugathoz, s miért maradunk el a szomszédos országoktól is. Csaba László, az Orbán-kormány egykori tanácsadója először lapunknak nyilatkozik korábbi szerepéről. Mint mondja: „hinni akartuk, hogy csak jobb lehet, miközben már rosszabb volt.”
– A Törpéknek ajánlja megjelent könyvét, de kik a Törpék, professzor úr?
– A következő nemzedék, benne a két unokám, akik ma három- és négyévesek. Az ő bőrükre megy az a sok kihagyott lehetőség, a képtelen politikai játék, a sok irracionális gazdasági fordulat, amelyet a rendszerváltás óta hatalomra került politikai elit elkövetett az ország ellen.
– Tehát nem azoknak a Törpéknek íródott a tanulmány, akik mára teljhatalmat szereztek, s hadat üzennek a fél világnak?
– Nem, de a könyvet ettől bárki elolvashatja. Az tudható, hogy rövid ideig gazdasági szakértője lehettem az Orbán-kormánynak, amit fontosnak tartottam, akkor személyesen mondtam el. Ma már inkább a következő generációnak segítek felismerni a hibákat. Feltéve, ha őket érdekli majd.
– A könyv ajánlójában elég baljósan jelzi, hogy azt fogja elemezni, miként jutottunk ide. Ön szerint hol tart az ország?
– A fejlett országokat nem értük utol, de előrébb tartunk, mint Ukrajna vagy Azerbajdzsán, Örményország vagy Grúzia, és fejlettebbek vagyunk, mint Montenegró, Macedónia, valamint Szíria. Tehát élnek emberek nálunk sokkal rosszabb körülmények között is. De leginkább Ukrajna példája intő, mert röviddel utánunk vált függetlenné, és másfél évtized jutott volna a felzárkózás megkezdésére. De a politikai osztály alapvető kérdésekben sem jutott egyezségre, elszabotálták az európai intézményrendszer kiépítését, s mára szinte kilátástalan helyzetbe lavírozták magukat. Vagyis, aki kimarad az európai fejlődési folyamatból, az könnyen véglegesen lemarad. Ezt nekünk is tudni kell!
Viszont van példa a felzárkózásra, hisz a felbomló szovjet birodalom perifériájáról indult észtek nemcsak az eurót vezették be idejében, hanem valódi nemzeti konszenzusra törekedve megalapozták a korszerű, informatikai rendszerre épülő társadalmat is. De jóval előbbre jutott nálunk Lengyelország is, pedig az idősebbek még emlékeznek a ’80-as években a Keleti pályaudvaron törülközővel vagy piperecikkel seftelőkre, sőt, magam is láttam a kígyózó sorokat az üres varsói üzletek előtt. Ma viszont már egyértelmű, hogy előttünk vannak. Az egy főre eső jövedelem egy évtizede magasabb. De említhetném a szlovákok lendületes fejlődését is, akik bebizonyították, hogy prágai gyámkodás nélkül is boldogulnak. A gazdasági teljesítményük legtöbb mutatója előrébb tart, beleértve az euró bevezetését is, az egy főre jutó jövedelemben is jobbak. Folytathatnám a sort a románokkal, akik rövidesen szintén megelőzhetik a magyar gazdaság tempóját. Mi fejlődünk ugyan, de előre csak lassan jutunk, mások viszont megragadták az uniós csatlakozás adta lehetőségeket.
– Mi is ezt akartuk, a rendszerváltás idején elsősorban Ausztriát szerettük volna utolérni. Az uniós támogatások révén a magyar gazdaság a Marshall-segély sokszorosát költhette el, eközben az osztrákok a háború után a töredékéből jól működő gazdaságot s jólétet teremtettek. Miért nem tudtuk megragadni a történelmi lehetőséget?
– Sajnos nálunk nem alakult ki az értékrend, ami kedvezne a távlatos gondolkodásnak. Holott régi igazság, hogy nyersanyag híján csak a tudás, a kreativitás lehetne a tartós felzárkózás alapja. 
Kálmán Olga: Már ott tartunk, hogy fideszes sem akar fideszessel vitatkozni
- Részletek
- Készült: 2019. január 10. csütörtök, 22:59
- Találatok: 1644
Média, politika és hatalom Putyin Oroszországában és Orbán Magyarországán címmel tartott konferenciát Anna Politkovszkaja Orosz Napló című könyvének apropóján a budapesti Trip Hajón a Republikon Intézet és az Athenaeum Kiadó. A konferencia egyik panelbeszélgetése az újságírók szerepét és lehetőségeit vizsgálta az illiberális rendszerekben.
A vendégek között volt György Zsombor, a megszüntetett Magyar Nemzet utódának számító Magyar Hang főszerkesztője, Lakner Zoltán, a 168 óra főszerkesztő-helyettese, Parászka Boróka, a marosvásárhelyi rádió szerkesztője, Kálmán Olga, aki idén nyárig a HírTV műsorvezetője volt, Pető Péter, a 24 főszerkesztő-helyettese, aki korábban a megszüntetett Népszabadságnál töltötte be ugyanezt a posztot és Stumpf András, a megszüntetett Heti Válasz helyét átvevő Válasz újságírója. A beszélgetést Veiszer Alinda műsorvezető moderálta, akit a legutóbbi hatalomátvételt megelőző tisztogatásig a HírTV-nél dolgozott. A beszélgetésnek sajátos színt adott, hogy a moderátorral együtt a hét résztvevőből öten politikai okokból veszítették el a munkájukat az elmúlt években.
Veiszer Alinda a témát rögtön a legfrissebb aktualitással vezette fel, miszerint Orbán Viktor mai sajtótájékoztatójára nem engedték be a Magyar Hangot (valamint a Mércét, az Átlátszót, a Klubrádiót, az Azonnalit és a Direkt36-ot), amivel kapcsolatban György Zsombor megjegyezte, hogy már ez is óriási előrelépés, hiszen most először történt olyan, hogy a kormány egyáltalán válaszolt nekik bármilyen megkeresésre.
"A Népszava kérdezett rá arra, hogy bizonyos újságokat miért nem engedtek be a sajtóeseményre, mire Kovács Zoltán szóvivő azt reagálta, hogy pártsajtót nem engednek be. Aztán a következő kérdező a 888 vagy az Origo volt."
- mutatott rá a kormány médiapolitikájának képmutatására György Zsombor, amivel kapcsolatban Stumpf András még megjegyezte, hogy az is érdekes helyzet, hogy miközben maga Orbán Viktor definiálta fake newsként az Indexet, mégis ott lehettünk, és kérdezhettünk. Pető Péter szerint az ilyen helyzetben az a lényeg, hogy a fontos kérdéseket legalább feltehesse valaki, bár ehhez Kálmán Olga hozzátette, hogy Orbán megint kikerülte az értelmes válaszadást a számára kényes kérdésekre.
Éppen ezért felmerült, hogy a jelenlegi magyar illiberális rendszerben mennyire szükséges egyáltalán asszisztálni, biodíszletnek menni egy kormányzati sajtótájékoztatóra, ha a politikusok nem tudnak, nem akarnak rendesen válaszolni a kérdésekre. Stumpf szerint azonban a bojkott olyan helyzetbe hozná az újságírókat, hogy a munkájuk helyett ellenzéki szerepvállalásra kényszerülnének.
Lakner szintén arra panaszkodott, hogy a jogszabályi kötelezettség ellenére sem válaszolnak semmilyen sajtómegkeresésre a minisztériumokból és állami intézményekből. Vagyis ha a miniszterelnök végre sajtótájékoztatót ad, akkor az újságírók nem tehetik meg, hogy ne menjenek el és tegyenek fel fontos kérdéseket.
Kicsivel később a Parászka Boróka rátért arra a tényre, hogy tavaly 58 újságírót gyilkoltak meg illiberális országokban, és ezek a sajtómunkások nem háborús övezetekben haltak meg. Szerinte már a szaúdi, a máltai és a szlovák újságírók meggyilkolása is annak a jele, hogy növekszik a nyomás a független médián.
Veiszer ezután felhozta azt a témát, hogy a magyar sajtó sajtóként viselkedő részét egyre gyakrabban támadják azzal, hogy ellenzéki munkát végez. Erre azt hozta fel Veiszer, hogy újságírók sokszor vitaműsorokban olyan véleménynyilvánításba kényszerülnek, ami alapján úgy tűnhet, hogy az ellenzéki politikusok munkáját végzik el helyettük. Erre Stumpf úgy reagált: egy normális demokráciában nem lenne probléma, ha egy újságíró egy műsorban kifejezi a véleményét, Lakner pedig megjegyezte, hogy inkább azt kellene nézni, hogy milyen régóta nincsenek már tévéviták politikusok között, és mivel valamilyen módon meg kell jeleníteni a szemben álló véleményeket, politikusok híján újságírók és elemzők vették át a tévében ezt a szerepet. 
Bartus László: Fasizmus ez, nem populizmus
- Részletek
- Készült: 2019. január 09. szerda, 21:03
- Találatok: 2066
Döbbenetes az igyekezet látványa, ahogy liberális értelmiségiek próbálják csökkenteni a világ fasizálódásának veszélyeit, leplezni a demokráciának álcázott diktatúrák igazi arcát. Kikapcsolják az emberek veszélyérzetét. Előbb a “hibrid-rendszerekről” szóló hazugságokkal próbálták bagatellizálni a fasiszta veszélyt, most azzal igyekeznek elkerülni, hogy nevén nevezzék a világban zajló folyamatokat, hogy “populizmusnak” nevezik azt.
Márpedig szerintük a populizmus nem veszélyes. Bizonyos szempontból még hasznos is. Egyformán jellemzi a jobboldalt és a baloldalt. Ezzel máris kiegyenlítettek mindent, nincs különbség agresszor és áldozat, demokrata és fasiszta között. A populizmusról hazudozó értelmiségiek elfelejtik, hogy korunk fasisztái nemcsak demagógok, hanem felszámolják a jogállamot, megszüntetik a valódi parlamentarizmust, véget vetnek a szabad választásoknak. Felszámolják a fékek és ellensúlyok rendszerét, a hatalmi ágak szétválasztását, és önkényuralmat vezetnek be, amely az erőszakot leszámítva megszólalásig a fasiszta diktatúrák lényegét hordozza.
A fasizmus lényege a jogfosztás, az erőszak csak a külső formája. A 21. századi fasizmus abban különbözik az elődeitől, hogy nem fizikai erőszakkal, hanem államcsínnyel, demokratikus köntösben számolják fel a jogegyenlőséget. Aki a külső formára figyel, és nem törődik a belső lényeggel, az védtelenné válik ugyanazzal a fasizmussal szemben, amely csak azért és csak addig nem alkalmaz erőszakot, míg nem szorul rá. Amint felébrednek az emberek, hogy csendben jogfosztott alattvalók lettek, és egy diktátor dönt el mindent, és megpróbálják visszaszerezni a jogaikat, azonnal megismerhetik a fasizmust a külső formájáról is, mert erőszakkal fogja az akaratát és az elnyomó rendszerét rákényszeríteni a polgárokra. Csak akkor már késő lesz. Menetközben demokráciának, törvényes uralomnak legitimálták a fasiszta diktatúrát, amely akkor már a saját uralmát mint “törvényes hatalmat” védi meg. Ebben élen járnak azok az ostoba értelmiségiek, akik mindent kitalálnak, hogy ne kelljen szembenézni sem a tényekkel, sem a valósággal.
Belopták a köztudatba azt az ostoba hazugságot, hogy az Orbán-féle illiberalizmus “hibrid-rendszer”, amelyben egyformán jelen vannak demokratikus és antidemokratikus elemek. S mint ilyen, az illiberális rendszer nem veszélyes: “Istenem, hát vannak benne nem demokratikus elemek is, de attól még demokratikus.” Csakhogy ez hazugság, mert a demokratikusnak látszó elemek sem demokratikusak, hanem a diktátor kontrollja, hatalma alatt vannak. Mindössze azt szolgálják, hogy leplezzék a diktatúrát. Ezek az elemek akkor lennének demokratikusak, ha függetlenek lennének a diktátortól, valóságos hatalom lenne a kezükben, amellyel bármilyen kontrollt gyakorolhatnak a zsarnok fölött. Ha bármiben megakadályozhatják az ő akaratát a törvények alapján. Erről azonban szó nincs. Ezek kiüresített és Orbán által fenntartott díszletek, amelyeknek semmiféle valódi hatalmuk és kontrollszerepük nincs. Ezért ezek a rendszerek nem “hibridek”, hanem nagyon is “fajtiszták” és egyszínűek.
A fasizmus leplezésére szolgáló legújabb divatos elmélet, hogy ezek a rendszerek nem fasiszták, hanem populisták. Méghozzá a szó pozitív értelmében, amennyiben az uralkodó elittel szemben a nép képviselői új színt, új energiákat és új vérkeringést hoznak a néptől elszakadt elit helyett az országok életébe. Csakhogy ezek a fasiszták nem a népuralmat, hanem egy még rosszabb új “elit” uralmát valósítják meg. Nem az “élősködő elit” (ez antiszemita retorika) uralma helyett hoznak valódi “nemzeti” demokráciát, hanem a népet védelmező liberális szabadságjogokat számolják fel. Az “elitek” bűne az, ha formálissá teszik a jogokat és magukat a törvények fölé helyezik a jogállam kijátszásával. Velük szemben az ellenállás a jogállamiság, a törvényuralom megerősítése lenne. Korunk illiberális fasisztái azonban ezeket a jogállami korlátokat intézményesen is ledöntik, felszámolják, és totális önkényuralmat állítanak a helyükre. Ezek már nem bíbelődnek a törvények kijátszásával, trükközéssel, kockáztatva a börtönt, hanem az egész jogállamot állítják félre, és intézményesen helyezik törvényen kívülállóvá magukat. Ez rosszabb, mint az “elit” uralma. 
Várjátékok Neriában
- Részletek
- Készült: 2019. január 09. szerda, 00:27
- Találatok: 1864
Tegnap kiderült, hogy kormányunk nem lát sem okot, sem indokot, sem lehetőséget az Európában kirívóan magas ÁFA csökkentésére, amely adónem a legrászorultabbakat sújtja leginkább a fogyasztást sarcolva, úgymint parizer és tyúkláb. Ugyanakkor a Gundel látja majd el kaviárral a miniszterelnökséget a várban, ahol várkapitányságot is alapítottak, hogy ez egy kisebb ország GDP-jét kitévő pénzelkúrásokat koordinálja. Tovább alakítgatják és építgetik a panoptikumot, amely nem egyéb, mint a parasztgyerek-neodzsentri hermetikusan lezárt vidámpark-birodalma, kilátással a Dunára, viszont megszentelve.
Ez így egyben nem komilfó, igaz, külön-külön sem igazán. Viszont megmagyarázható, ha a csillagokra nézünk. A mi várunk, amely immár az ő vára, pénzt, paripát, fegyvert nem kímélve épült fel, hogy a köpcös még életében beköltözhessen, egészen egyszerű szakrális okokból, mint ezer évekkel ezelőtt a piramisok. Ezeket a közhiedelemmel ellentétben nem önös érdekből, hanem azért ácsolták nagy lelkesedéssel, hogy fennmaradjon az ország. Piramis híján ugyanis a nagy fáraó – aki esetünkben Bödöcs után a felcsúti Ramszesz – nem tudta volna óvni az ő népét a túlvilágról, és vége lett volna mindennek.
Magyarország népe is menten elpusztulna mind, ha a fellegek közül nem vigyázná őt OVM háromszögletű szeme, amely beteljesíti a mesét, a suttyó parasztgyerek útját az avas szagú parasztudvartól a bíborig meg bársonyig. Azzal a megszorítással, hogy tüzet okádó sárkányt legyőznie nem kellett, elég volt csak ezt hazudnia. Az egész mostani cirkusz tehát bűnben, mocsokban fogant, így szükségszerű lesz, hogy főszereplője bekerüljön a történelemkönyvekbe és emlékét megőrizze az utókor. Ámde nem valami fényes lapokon, hanem hátul, a sufniban, hasmenéses varjak által összeszarva, szügyig guanóban.
Bármily hihetetlennek is tűnik, énnálam a biztosítékot végleg ez a Várkapitányság Nonprofit Zrt. verte ki, amely arra hivatott, hogy a tengernyi pénzelkúrásokat koordinálja. Mert még az ÁSZ szerint is eddig teljesen átláthatatlanul és ellenőrizhetetlen módon loptak a várra szánt lóvéból, aminek nem az a megoldása, hogy a bűnösök tökeire lépnek, hanem új nevet adnak a lónak, hogy olajozottabban működhessen a harácsoló gyárüzem. Viszont nem ez tette be a kaput, hanem a név, ez a várkapitányság, mert semmi sincs ok nélkül, és ez is azt bizonyítja, hogy a fiúk a fáraót – felcsúti Ramszesz – óvva kiemelik mintegy az időből ezt a teret, s benne őt, hogy ne rohadjon annyira, azért.
Beláthatjuk egyébként, nem pusztán arról van szó immár, hogy OVM király óhajtana lenni. Sokkal inkább – amely persze egylényegű ezzel – Isten fia vagy unokája, hatalmát tőle eredeztetve, mert az játszódik le a szemünk előtt, hogy OVM elemelkedett az anyaföldtől, és nekilátott levitálni, úgy, mint Nicanor atya Macondóban. Igaz, ő ezzel Isten létét akarta bizonyítani, míg mi e jelenség okán a sátán létezését látjuk bizonyítottnak, de ez sem baj, lesz kit legyőzni a várostrom során. Mert ha kapitányság van, annak is kell lennie, hogy hűek maradjunk a színházhoz, ami az egész világ, igazi megdögöléssel fűszerszámozva.
Különben is csak ez következhet, hiszen a halandók elől le lesz zárva a szent terület, pláne a tüntetési szándékkal közelítők elől, a hajléktalanokról nem is beszélve, bár ők a rossz lábukkal nem is indulnának oda. Mindegy. Ha már várasat játszunk, akkor az ostromlók odahagyhatnák az atomkori módszereket, úgymint megafon és jelzőfüstök, és eleik jól bevált módiját követve alááshatnák a falakat, elővehetnék faltörő kosaikat és kampós létráikat, amellyel OVM bazi nagy erkélye megmászható, míg ő a Gundel nyolcszáz forintos babgulyásával locsolgathatná őket, ilyenek. Hogy most teljesen elmentem az abszurd világába, annak is jó oka van.
Az mégpedig, hogy a falakon kívül rekedteknek már tök mindegy. Mert, amíg ezekkel a történelmi játékokkal szórakozunk itten, az is kiderült, hogy a várkapitányság megalapításával egy időben a társadalom resztlije halálra lett ítélve, és a kivégzés módját a CÖF kezébe adta az istenkirály. 
Soha nem volt még ekkora lehetőség a NER lerombolására
- Részletek
- Készült: 2019. január 07. hétfő, 22:43
- Találatok: 1642
A történelem váratlan esélyt kínált: az Orbán-kormány most megroppantható, talán meg is törhető. A megoldás amennyire kézenfekvő, annyira képtelen – de csak első pillantásra: ha az egész ellenzék közös EP-listát állít, az olyan tökéletes csapda a Fidesznek, amelyből lehetetlen kimenekülni.
Azóta egyértelmű, amióta az Orbán-kormány átírta a választási törvényt és maga alá gyűrte a sajtót: ezt a hatalmat, ha egyáltalán legyőzhető, kizárólag olyan választáson lehet leváltani, ahol egyetlen erő áll szembe vele (vagyis akkor, ha a választáson arról, és csak arról kell dönteni, hogy mennie kell-e Orbán Viktornak).
Ezzel természetesen maga a társadalmat illetve a magyar államot foglyul ejtő Orbán Viktor is tisztában van: az elmúlt nyolc évben számtalan szabálymódosítás szolgálta azt az egyedüli célt, hogy az ellenzéki pártoknak eszükbe se juthasson közösen indulni. Ők pedig értettek is a szóból, és arra tettek fel minden tétet, hogy egyszer majd egyikük kiemelkedik a többiek közül, és egyedül is képes lesz megverni a Fideszt. Hogy ez mennyire naiv ábránd volt, azt legutóbb a Jobbikkal demonstrálta a kormánypárt: ha valamelyik ellenzéki erő túlságosan megerősödik, akkor Orbán ráküldi a Számvevőszéket, a NAV-ot, elveszi a médiáját, az állami támogatását – addig üti minden törvényes és törvénytelen eszközzel, amíg vissza nem gyengül oda, ahol a centrális erőtérben az eleve elrendelt helye van.
Ördögi kör: amíg az összes hatalmi adu a Fideszé, soha nem lesz képes egyetlen párt sem megszorongatni a kormányon lévőket.
Most azonban mégis megnyílt egy esély: kicsi ugyan de reális és komolyan vehető. Az EP-választásoknak ritkán van valódi, rövid távú politikai tétjük. Ennek a mostaninak viszont van, méghozzá a Fidesz hibájából.
Úgy alakult, hogy a magyar kormánypártnak a saját európai pártcsaládját, a Néppártot is sikerült foglyul ejtenie. Az EP-képviselők száma alapján a Fidesz az egyik legerősebb párt a Néppártban, és rendelkezik azzal a zsarolási potenciállal, hogy a képviselőit bármikor átültetheti a populista euroszkeptikusokhoz, meggyengítve a Néppártot. Emiatt nem érvényesített semmilyen valódi szankciót az EU az Orbán-kormánnyal szemben, annak ellenére, hogy még a Néppártban is mindenki tisztában van vele: az EU-támogatások körüli, Brüsszelig látszó korrupció az Orbán-család személyes gazdagodását szolgálja. (Idézet a Sargentini-jelentés EP-vitájából Frank Engel néppárti képviselőtől: „Nagyon unom, hogy évente 5 milliárd eurót arra költünk, hogy néhány ember az ön környékén gazdagabb legyen”.)
Ez a zsarolási potenciál annál erősebb, minél jobban szerepel itthon az EP-választáson az Orbán-párt, azaz minél nagyobb képviselőcsoport elmozdításával tudja fenyegetni a Néppártot. Ahhoz, hogy ez a helyzet – és vele az Orbán-rezsim túlélési perspektívája – jelentősen megváltozzon, most csupán annyit kell tenni, hogy le kell értékelni a Fideszt a Néppárt szemében. Ahhoz pedig, hogy a Fidesz leértékelődjön, arra van szükség, hogy jelentősen csökkenjen a fideszes EP-képviselők száma az öt évvel ezelőttihez képest.
Nézzük akkor a számokat. Magyarországon az EP-választás egyfordulós, arányos listás szavazás, amelyen csak pártok indulhatnak. A szavazás 21 mandátum sorsáról dönt. 2014-ben az EP-választáson összesen 2. 319. 493 szavazatot adtak le. Ennek alig a felét (1. 193. 991) kapta a Fidesz listája, mégis elvitte a parlamenti helyek közel 60 százalékát. Egy mandátumhoz ugyanis körülbelül 5 százaléknyi szavazatmennyiségre van szükség, a mandátumot nem eredményező szavazatok pedig egyszerűen elvesznek.
A 2014-es EP-választásra májusban, mindössze másfél hónappal az ellenzéki szavazókat demoralizáló, a Fidesz számára ismét parlamenti kétharmadot hozó országgyűlési választás után került sor, egy olyan pillanatban, amikor az összefogás gondolatához a kudarc és a reménytelenség képzete társult. Most másképp van: a rabszolgatörvény botrányos megszavazása után a parlamenti ellenzék egységesen lépett fel, amit az ellenzéki szavazók nem egyszerűen tudomásul vettek, de a karácsonyi-újévi időszak tüntetéseinek tapasztalatai szerint lelkesen üdvözöltek, reményt adó politikai fejleményként fogadtak. 
A lázadás esztétikája
- Részletek
- Készült: 2019. január 06. vasárnap, 14:52
- Találatok: 1727
Tegnap kikerült az éterbe az a felvétel, amelyen Varju László képviselő színjátékot folytat, és félrevezetésül vereti meg cibáltatja magát, sőt külön kérésre a lábát is csavargattatja, mint valami mosott ruhát a patak partján. Az előadás oly jól sikerült, hogy le sem adták közszolgálatilag, mert megzavarta volna a rózsaszínű vattacukros kurvavilágot. Viszont, mint ahogyan minden napvilágra jut előbb-utóbb, a szépségkirálynő pornófelvétele, az őszödi beszéd és Kósa kupakjai, ez a színjáték is közkincs lett, hogy elgondolkoztassa az olyan panelprolit, mint amilyennek magam is születtem.
Azt mutatja nekünk ez a kis színes, hogy négy fogdmeg kezelgeti a képviselőt nagy elszánással és emellett szenvtelenül, mint gyakorlott bérgyilkos, tapasztalt verőhuszár vagy keretlegény, ez még felugrik jeligére. Olyan hűvös, érzelemmentes a dolog. Nincs szó indulatról, ez is egy szakma, amit aljanépek végeznek mocsadékok megbízásából, mert így ránézésre ilyesmit igazi férfiember nem tesz, csak és maximum vak komondor tulajdonosok meg bandában nagypofájú beszariak. Most hagyjuk figyelmen kívül, hogy képviselőt klopfoltak – bár az is döfi -, nézegessük csak a közösen ütlegelés tényállását és az ebből való fakadásokat.
Varju Lászlóból hős lett, mártír, népmesei alak és szenvedő Krisztus, pedig nem is akarta igazán. Ő csak olvasgatni akart, erre nekiestek, s abban a pillanatban másra nem is gondolt, mint, hogy szorult helyzetéből szabaduljon, egy perc múlva pedig már szimbólummá vált. Így születnek a legendák, és így rúgja tökön magát a rendszer. A tüntetők közül kiemelt füstgránátos lány, a hajnalban elvitt újságíró mind egycsapásra és szinte akarata ellenére válik mitikus alakká, amely azt mutatja a tüntetőnek és arra biztatja, hogy lehetne ő is kamikázé. Így szoktak kitörni a forradalmak és parasztlázadások.
A néplélek könnyen azonosul a szenvedővel és elnyomottal, főleg, ha szembe állítják a legkisebb fiú hősiességét a zsarnok királlyal. Esetünkben míg Varju képviselőt négyen teperik le, a mi királyunk kizárólag négy napszemüveges fogdmeggel körbevéve jelenik meg a nagyvilágban, plusz még a kevlár a nagy gyomrán, ami különösen előnytelen, viszont undorító is. Ő utcai harcosnak nevezi magát, aki rendíthetetlenül áll az ágyútűzben, csak néha szalad a függöny mögé. Míg Varju képviselő, a lépcsőházi harcos entestével vesz részt a küzdelemben, s főleg túlerő ellen, azonban rendíthetetlenül, holott csak a szabadulás esélye nélkül földre teperve és megbéklyózva.
Ha Orbán járna színházba, végezne némi esztétikai erőfeszítést magában és tisztában lenne néhány fogalommal, úgymint komédia vagy tragédia, esetleg katarzis, akkor nem követne el alapvető hibákat, amellyel önmagát nevetségessé, ellenfelét pedig hőssé teszi. A NER viszont tapló az urával együtt, és – többek között – ez is okozza majd a vesztét.
Lopológia
- Részletek
- Készült: 2019. január 05. szombat, 17:07
- Találatok: 2184
Üdvözlöm önöket elvtársak. Elvtársak! Ne hangoskodjanak, elvtársak! Így. Tehát, üdvözlöm önöket elvtársak az Orbánizmus Viktorizmus Esti Egyetem vadonatúj kurzusán, a lopológia előadáson. Az élet rohamléptekkel halad, elvtársak, mi pedig loholunk utána. Két napja sincs, hogy kedves vezetőnk felháborodott, mert a közpénzből nagyon sok tűnik el ismeretlen és illetéktelen kezeken, ami tarthatatlan. És lám, máris itt van nekünk ez a stúdium, amely arra oktat, hogyan dolgozzunk azon, hogy a pénz a kijelöltek számláján landoljon minden bizonyossággal és kellő mennyiségben.
Ha most sorosista lennék, azt mondanám, ezek még lopni sem tudnak, ami nem lenne igaz. Mert tudunk. Másrészt pedig a pénz szokásostól eltérő útja éppen nem lopás, se nem korrupció, hanem irányított tulajdonosváltás, művészileg szerkesztett közbeszerzés vagy nemzeti feltőkésítés, esetleg Isten kifürkészhetetlen útja. Lopásnak csak azok nevezik, akik nem érnek fel a mi nagy és nemes eszméinkhez, nem érzik a NER erőtereit és szívcsakráit, mert soha nem jártak a Pilisben és nem néztek Szűz Mária barnáskék szemeibe szenvedése közben, amikor a kisfiát bántották a római migránsok.
Kérdezhetnék akkor, hogy tantárgyunk mért viseli a lopológia nevet. Ne tegyék, akkor követik el a legnagyobb hibát. Mi nem kérdezünk, nem gondolkodunk – ebben rejlik az erőnk -, mi teszünk. Csináljuk, amit Pártunk előír, mert a Párt tévedhetetlen, s aki ebben nem hisz, annak nincs helye miközöttünk. Viszont most egymás közt vagyunk, ezért néhány érdekességet, műhelytitkot elmesélek a mi észjárásunkról. A közembereknek bátran mondják, hogy lopológiát tanulnak, és meséljék el nekik, hogy ez a nagy spanyol futballedző, Julen Lopetegui eszméit tartalmazza, és magyarázzanak tolódásról meg pressingről, úgysem fogják érteni.
Mert, elvtársak, ahogyan a Párt új irányvonalát Schmidt Mária asszonyelvtárs oly frappánsan kifejezte, ellenfelünk, mondhatni ellenségünk ostoba és bunkó, tudatlan állat mind az összes. Mi, übermenschek annyira fölöttük állunk, hogy nem is beszélünk egy nyelvet, más a ruhánk, más az ételünk meg a házunk. Azok ott mind örülhetnek, hogy luk van a seggükön, és etetjük őket krumplival, szánkóval, tűzifával. Összefoglalva tehát: nyugodtan mondhatják a helótáknak, lopológiát tanulnak, mi tudjuk magunk közt, ez mi, ők meg csak bámulják a stadionjaikat, és ennyi elég is ebből.
Mi hát a vezérlő eszme a lopológiában, hogy a tárgyra térjek végre. Elvtársak, egy alapszabály van, amit mindenkinek be kell tartania, különben színházba kell mennie. Szóval elvtársak, nem mindenki lophat. Ismételjük el hangosan háromszor: nem mindenki lophat. Helyes, köszönöm. Ki lophat akkor? Tehetik fel a kérdést nagyon helyesen. Nos, a kiválasztottak elvtársak, a még nálunk is egyenlőbbek. Ezek köre szűk, mindig központilag és meghatározott. Gondoljanak csak Simicskára, bár félve ejtem ki a nevét, de remélem tudják, miről beszélek. Mindenkiből lehet Simicska, ezt soha ne feledjék.
Második kérdésként vizsgáljuk meg, mit lophat a kiválasztott? Egyszerű, bármit, ami megtetszik neki, földet, kastélyt, tévét, újságot. Bárkitől elveszünk bármit, amit csak akarunk. Visszafogjuk a reklámot, így visszük csődbe, meglátogatja a NAV, a Számvevőszék, vagy le is csukhatjuk a tulajdonost, mert Virág elvtárstól megtanultuk a dolgok működését, tudják: “Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, öt perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!” Ebből is látható, fékek és gátak nem léteznek, azt csinálunk, amit csak akarunk.
Maguk viszont nem. Nem azért tanulnak, hanem, hogy a központi direktívákat feltétel, kérdés és kételkedés nélkül végrehajtsák, és a rendszerben mindenki megkapja, ami neki jár.