Orbán fátimai zarándoklata
- Részletek
- Készült: 2019. augusztus 26. hétfő, 16:50
- Találatok: 2120
Azt írja az újság, hogy miniszterügynök elvtárs a messzi, portugáliai Fátimába látogatott a hét végén. Azt még nem tudni – de majd úgyis kiderül -, melyik nem is kormánygépet, vagy inkább egyik kistafírozott cimbora röpcsijét használta-e az úthoz ahelyett, hogy saruban, meztélláb, hamut szórva a telt fejére, és tüskés ágakkal verdesvén magát vánszorgott volna a porban csodát látni a távoli, napfényes Fátimába. Ez a település nem arról híres, hogy futballoznak benne, szotyi sem kapható, ellenben Szűz Mária otthon van a környéken, és rendszeresen riogatja itt a tanulatlan parasztokat. Megjelenik nekik, dirigál, aztán huss, eltűnik.
Ilyen ez a Fátima, ezért járnak ide a bigott katolikusok, és most miniszterügynök elvtárs is, de ő viszont valami sunyi konspiráció miatt inkább, és nem imádkozni. Van egy szervezet, amelyet utál a Vatikán, és ez a Nemzetközi Katolikus Törvényhozók Hálózata (a továbbiakban ICLN). Nos, ők ültek össze most a hét végén, és az ő kebelükbe iramlott miniszterügynök elvtárs, akinek ezek-, és a jelek szerint akkor már tényleg és visszavonhatatlanul elment az a kevéske esze. Erről az ICLN-ről nem sokat tudhatni, annyit csupán, hogy a keresztény értékeket akarja hangsúlyosabbá tenni a politikai életben, ilyképp ilyen ellen-szabadkőműves kompánia, vagy mi.
Mégis, illetve tán épp ezért, Orbán az övéihez tért meg ide, mert nem ő volt az egyetlen politikai vezető, rajta kívül több szélsőjobboldali politikus is tiszteletét tette, többek között Mick Mulvaney, Donald Trump amerikai elnök kabinetfőnöke, és egy unikum például, Joseph Zen Ze-kiun hongkongi püspök. Ez utóbbiról nem tudható, az üldözött kategóriába tartozik-e, ekképp megjelenik egyszer a vár erkélyén, és kap egy pármillió eurós csekket húsz százalékos visszaosztással, vagy mi a rosseb. Mert, ahogyan a szervezetről, úgy erről a találkozóról sem lehet túl sokat tudni, csak egy bizonyos, nem Szűz Mária miatt mentek épp a kegyhelyre, hanem csak. Lehet, cukkolódásilag.
Mert, mint már tudjuk, a Vatikán, s így természetszerűleg a pápa bácsi sem nézi jó szemmel a középkorba való visszatérést. Ferenc, amikor ez a kompánia nála járt audiencián, arról beszélt, hogy a keresztény értékek alapján igazságosabb, humánusabb társadalmat kell építeni. A szélsőséges világi szemlélettel szemben pedig nem a fundamentalista vallásosság a megfelelő út. „Tudatosan kell mindkét, egymással ellentétes, ám ugyanannyira veszélyes ideológiával bánni: a világi relativizmus és a vallási radikalizmus is álvallásos radikalizmus.” – Ezt mondta a pápa bácsi, amivel ennek az egész társulatnak meghatározta a helyét a világban. Ő viszont sorosista lipsibolseviki, mint tudjuk.
Ezzel szemben az ICLN-ben tőről metszett és tömjénszagú keresztény úriemberek vannak – képzeljük hozzá Márai vonatkozó definícióját a fajtájukról -, és akárki nem is jelenhet meg. A buli meghívásos alapon működik, tán nagy benga kidobóemberekkel, a klubtagságit ki kell érdemelni. 
Markó Beáta: 9000 forintért 3 év szabadságvesztés
- Részletek
- Készült: 2019. augusztus 25. vasárnap, 21:50
- Találatok: 2464
A felcsúti nemzetvezető vezérkarának valószínűleg hosszas fejtörésébe került és még több munkájába kidolgozni a főnöktől érkezett „hogyan adjunk, hogy ne adjunk” utasítás részleteit. Mondanunk sem kell, hogy mint minden problémát, ezt is játszi könnyedséggel sikerült megoldaniuk.
A feladat a nyugdíjasok szavazatainak megvásárlása volt az önkormányzati választások előtt. A megbízás nem volt teljesen új, hiszen a módszert alkalmazták már korábban is. Volt, amikor elég volt egy kis tűzifa, néhány zsák burgonya, pár üveg befőtt, és az üzlet máris nyélbe ütődött.
Emlékezetes a felcsúti nemzetvezető tavalyi látogatása Bözsi néninél és Röfijénél, ahol a kormányfő, mintegy saját zsebből származó adományként ígért Erzsébet-utalványokat a vendéglátójának, sőt, „ha úgy alakulnak a számok” – folytatta a világszerte elismert közgazdász-kormányfő – még nyugdíjemelést is ad. Személy szerint ő. Világos, ugye? Ő adja a nyugdíjemelést. (Még nem bolondultunk meg teljesen, csak azért ismételjük a mondatrészt, hogy véletlenül se legyen félreértés.) Bözsi néni roppant hálás volt, Röfi is – felnézve otthonos sártengeréből – röffentett kettőt, s nem sokkal azután, hogy az üzlet megköttetett, a felcsúti nemzetvezető zsinórban megnyerte a harmadik parlamenti választást. (Azzal most nem húznánk az időt, hogy a Választási Iroda informatikai rendszere véletlenül pont a választás estéjén mondta fel a szolgálatot, és mire három óra múlva helyrehozták, a friss adatok alacsonyabb részvételt mutattak, mint a három órával korábbiak.)
De ugorjunk egy évet, hiszen a fent leírtakat már a tavalyi hó borítja. Előttünk az októberi önkormányzati választás, és a magyar államférfi újra a nyugdíjasoknak akar kedveskedni. Ezúttal csavart egyet az ajándékozási szokásán, és úgy ad, hogy nem ad. Egyik keresztény szócsöve a keresztény mikrofonba mondta bele, hogy szeptember végéig 9000, azaz kilencezer forintos rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok. A gáláns ajándék úgy van kitalálva, hogy lehetőleg minél kevesebben élhessenek vele. Névre szól, csak személyre szóló csekket lehet vele befizetni és csak személyesen a postán. Persze a magyar nyugdíjasok köztudottan jó egészségnek örvendenek, ezért egy kis mozgás meg sem kottyan nekik a legközelebbi, 26 km-re lévő postáig.
Banki átutalás, csoportos beszedési számla meg ilyen úri huncutságok esetén nem használható. (Ha még bírják rekeszizommal, folytatjuk.) Ennél is szellemesebb az a megoldás, hogy csak és kizárólag gázra vagy villanyra költhető. A másik jópofa trükk, hogy három darab háromezres utalványt küldenek, ami azt jelenti, hogy ha a petróleumlámpával világító nyugdíjas villanyszámlája pl. csak 1800 forint, akkor a 3000-ből nem kap egy fillért (ha még lenne) sem vissza, de ha 4500, akkor a különbözetet csak készpénzben fizetheti.
A hab a tortán, hogy a rezsifblöff óta a magyar lakosság Európa egyik legmagasabb gázárát fizeti, mivel a gáz- és áram világpiaci ára jócskán csökkent az elmúlt években, így az állam olcsón megveszi és drágán adja el hálás népének, a haszon pedig ismert és ismeretlen oligarchák zsebében köt ki.
Mondanunk sem kell, hogy az utalványokat csak személyesen lehet átvenni, de amelyik nyugdíjasnak mákja van, pont otthon tartózkodik, amikor a postás kihozza a nemzeti szalaggal átkötött rezsiutalványokat. Ha nincs mákja, fogja a járókeretét, felugrik a buszra, villamosra és elkocsikázik a MÁK-ba (Magyar Államkincstár), hogy ott személyesen terjessze elő kérvényét az utalványok iránt, majd az egész procedúra kezdődik elölről.
Ilyen vidáman telnek a magyar nyugdíjasok napjai 2019 aranyló őszén, nem véletlenül hívják vénasszonyok nyarának ezt az időszakot. 
Kövér intelligens torokharapása
- Részletek
- Készült: 2019. augusztus 24. szombat, 19:47
- Találatok: 2659
Annyira jó már, de tényleg pitypangosan örömteli, hogy nagyjaink naponta adják a szellemi muníciót nekünk. Nélkülük az ember olvasgatna meg dudorászna, nézné a fellegeket, ilyenek, így meg csak elmélázik, hogy mit mondott, mért mondta, hogy is mondta. És még csak az sem igaz, hogy nem kellene foglalkozni vele, le sem szarni úgymond, de aztán mégis igen, s nagyon. Hiszen, akkor az volna, ha mindent beleegyezőleg rájuk hagynánk, nagyjaink tévesen azt hihetnék, náluk a bölcsek köve, a seggükből böjti szelek fúnak, és csupa drágakő minden egyes szavuk.
Pedig rossebeket. De mégsem őket akarja az ember megváltani, mert nem lehet, hanem inkább a bávatag nagyközönség kósza figyelmét irányítaná az ember afelé, ne higgy neki, mert megint elment az istened esze, ha volt neki egyáltalán valaha is. Ilyen determinált az ember élete. Hogy nem elég fütyörészni, sétálgatni zsebre vágott kézzel, mert tele az élet veszedelmekkel, tegnap Kásler, ma meg a Kövér, egyik jobb, mint a másik. Ráadásul a pedellus kétszer is volt okos, és az a mi tragédiánk, hogy a képünkbe tolják, s nem ám az a hír, hogy négyet fialt a szamár, hanem, hogy mit mondott a Kövér, mintha volna értelme is annak, amit mond.
De azért nézzük, miből élünk. Elsőként kereszténydemokráciáról beszélgetett Szárszón, meggyalázva a helyet. Főleg, amikor jöttek elő belőle a tételmondatok, hogy például “kommunista találmány, hogy a politika és vallás két különböző dolog”, ezen túl az a költői kép sem piskóta, miszerint “ha semmilyen közös meggyőződés nem tart össze bennünket, akkor nem vagyunk még horda sem, akkor magányos hiénák vagyunk, akik bármikor hajlandók átharapni saját fajtársaink torkát is”. És továbbá “a liberális demokrácia ott lépett tévútra, amikor totálissá tette az egyéni szabadságjogokat”.
Pluszban és vallomásként az ideális társadalmat a két világháború közti Magyarországban vélte megtalálni, ahol is “a történelmi egyházak egyértelmű igazodási pontot jelentettek a társadalom számára”. Nos, ezekről a zöldségekről köteteket lehetne írni és már írtak is, amikor Horthy félfeudális, fasiszta államáról értekeztek tudósi és irodalmári alapon, míg agyon nem verték a kekeckedőket, vagy el nem üldözték, be nem vagonírozták őket, illetőleg el nem estek a távoli doni harcok mezején. Ami Kövérnek az áhított idea, az már száz éve is dohos volt, erről Ady tudna sokat mesélni.
Viszont lekommunistázni azt, aki az állam és az egyház szétválasztását tartja helyesnek és illőnek, nem csak ostobaság, hanem tudatlanság is, ugyanis a szekuláris állam szükségessége és törvénybe foglalása az amerikai alapító atyák kora óta élő valóság. Másrészt, hogy szórakozzunk kicsit Kövér pedellussal, amikor úgy fogalmaz, hogy a politika és vallás egy és ugyanazon dolog, akkor – bár akaratlanul is – a fideszizmus lényegét ragadja meg élén az istennel magával, akit Orbán Viktornak hívnak. Amikor egy fideszes vallásról kezd el beszélni, annak mindig hazugság, izzadság és lopás szaga van ostobasággal elegyest.
Mégis hangsúlyosabban inkább azzal a pedellusi gondolattal bíbelődnék, hogy “ha semmilyen közös meggyőződés nem tart össze bennünket, akkor nem vagyunk még horda sem, akkor magányos hiénák vagyunk, akik bármikor hajlandók átharapni saját fajtársaink torkát is”. Ebből nem egyéb világlik ki, mint, hogy a pedellus fél egyedül, és tanácstalan. Nem fizikai értelemben reszket a sötétben, hanem herótja van az önálló gondolkodástól, s ez nyomon is követhető. Bimbózó ifjúságában az MSZMP kebelében tevékenykedett, később pincsiként ment a gazdája után annak liberális, polgári, keresztény majd fasiszta útján. Most épp itt járnak.
A lengyelek elhúztak mellettünk, de legalább a görögöket megelőztük
- Részletek
- Készült: 2019. augusztus 23. péntek, 23:00
- Találatok: 2435
Tavaly a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai alapján a magyar gazdaságban egy dolgozó átlagosan nagyjából 33,4 dollárnyi értéket állított elő egy óra alatt. Ez kilenc százalékkal több 2010-hez képest, ugyanakkor a régióban mindenhol gyorsabb volt a termelékenység növekedése, mint Magyarországon.
A termelékenység egy több tényezőből összeálló érték, ami azt mutatja meg, mekkora gazdasági értéket termel egy dolgozó adott idő alatt. Az határozza meg a nagyságát, hogy mennyire képzett a munkaerő, mennyi tőke van a gazdaságban, és mennyire fejlett a technológiai színvonal egy ágazatban vagy a nemzetgazdaságban. De az is számít, hogy mennyire hatékony a cég munkaszervezése, vagy hogy mennyire működnek megbízhatóan az intézmények az országban.
Ez azért nagyon fontos mutatószám, mert hosszú távon elsősorban ez határozza meg, hogy mekkora bért tudnak kifizetni a cégek a dolgozóiknak, azaz társadalmi szinten a nagyobb jóléthez a magasabb termelékenységen át vezet az út.
g7.hu
Magyarországnak döntenie kell: többet vagy okosabban? / 2019.01.02.Dolgozzunk többet ugyanígy, vagy kevesebbet okosabban? Végső soron erről a dilemmáról szól a túlóratörvény körüli vita. - “Azok, akik dolgozni akarnak, hadd dolgozzanak többet és keressenek több pénzt.” Ez volt a magja a gondolatmenetnek, amivel Orbán Viktor miniszterelnök több alkalommal is a Munka Törvénykönyvének legutóbbi módosítása mellett érvelt.
Bár a 2010 és 2016 közötti stagnálás után 2016 és 2018 között csekély mértékben nőtt a magyar gazdaság hatékonysága, a régió többi országa elhúzott Magyarország mellett ebben a mutatóban.
Az ábrán látható, hogy 2010-ben a magyar gazdaság termelékenysége még meghaladta a lengyelét, azonban 2014 óta már nemcsak a cseh és a szlovák, hanem a lengyel gazdaság is hatékonyabb a magyarnál. Bár a román termelékenység még nem haladja meg a magyart, a felzárkózás tempója elég látványos.
Tüntetők és tüntetettek
- Részletek
- Készült: 2019. augusztus 22. csütörtök, 19:07
- Találatok: 1967
Petőfi-díjat kapott Ákos dalszerző és Nagy Feró csótány. Előbbi az év előadója lett kiadott zene nélkül, utóbbi életműdíjat vehetett át voltaképp életmű nélkül, de ezen lehet vitatkozni. Érdemük csak egy, de az alapos: nyalják a kedves vezető valagát, ami minden pénzt megér. Viszont teljesítmény nélkül díjat, kapni és adni is veszélyes foglalatosság, haszontalan időtöltés, mert torzulást okoz a lelkekben, és hazavágja az alattvalók értékrendszerét. Már, ha rendelkeztek egyáltalán ilyennel.
Egy társadalomban az uralkodó osztály, réteg, rend szerint kitünteti azokat, akik a szívének vagy eszméinek kedvesek, vagy a hatalmáért buzgólkodnak. Mások tüntetnek azok ellen, akik a kitüntetéseket osztogatják, néha a kitüntetettek ellen is. Olykor felcserélődnek a szerepek, a tüntetőkből lesznek a kitüntetők, ezekből pedig páriák, forradalmárból is vált már diktátor, míg diktátorokból meg halott. Ez is gyakori jelenség, a változás örök, csak a hülye hiszi a változatlanságot állandónak.
Egy hatalomra mi sem jellemzőbb, mint, hogy kit tüntet ki, és, hogy ki tüntet ellene, ha egyáltalán. Szezonja van most megint a kitüntetések és elismerések osztogatásának, tele van az ország boldog és elégedett manusokkal, akik kaptak valami plecsnit, és szentül hiszik, hogy meg is érdemelték. Hülye egy színjáték ez, mint amikor dedós módon Sheldon osztogatott magának kapitányi címeket, és nagyon elégedett volt vele, a többiek pedig csak legyintettek rá.
Ugyanígy legyint a NER népe már arra is, hogy ki mindenki kedves Orbán – és csicskái – szívének. S míg a kitüntetést adók és kapók arról vannak meggyőződve, hogy ők az ország színe-virága, okosak és szépek, tán illatosak is, azok, akiket az ilyen elismerésekkel voltaképp pofán köpnek, előbb-utóbb tüntetni indulnak (de ez nem egyértelmű és ziher). Nem azzal lesz bajuk esetleg, hogy őket nem tüntetik ki, hanem a rendszerrel, amely minden értéket lerombol, de legalábbis viszonylagossá tesz.
És a legvégén sem az lesz a gond, hogy talmi dicsőségek lengedeznek az országban, mert a józan ember azt mondja: tőle föl is dughatja a kedves vezető és a pincsije a plecsnijét. Hanem azzal támad majd baj, hogy a mindenféle keresztek, polgári meg másfajta vackok arra predesztinálják a pávákat, hogy az összes anyagi forrás is nekik jusson – mert hiszen annyira érdemdúsak -, a hatalomnak nem kedves emberek pedig éhen is dögölhetnek, lehetnek bármilyen okosak vagy tehetségesek. Így burjánzik el a középszer.
Rosszabb esetben a bávatag hülyeség, sőt, az aljasság is, ha például Bayer tagkönyvet vizslatjuk. Most mégsem azt nézem, hogy ez a rendszer mennyire igazságtalan, hanem, hogy jellegénél fogva hogyan öli meg a lelket, mert két irányban is gyilkol. Míg az érdem nélkül elismertekben az a fals tudat alakulhat ki, hogy a semmi teljesítményük mégis valami, az értékesekbe meg azt a tudatot plántálja, hogy lószart sem érnek. Ez skizofrén állapot meg téboly.
Nem csak azért, mert gyomorfekélyt vagy éhhalált okoz az egyik, míg narcisztikus öntömjént a másik oldalon, hanem, mert az élet minden területére átszivárogva – Mészáros is a tehetsége miatt gyarapszik, nem másért – azt a tévképzetet erősíti, hogy dolgozni nem érdemes, tudni valamit nem kell.
Áder meg az idegen eszmék
- Részletek
- Készült: 2019. augusztus 21. szerda, 16:20
- Találatok: 2492
Állt ott a pecás az augusztusi verőben, körötte komor képű ólomkatona-bohócok, és fölolvasta, amit elé raktak. Máskor aláírja, amit megkap, mindent aláír, és ezek szerint mindent fel is olvas. Nem több ez az ember, mint egy felhúzhatós zenebohóc, de jól él belőle. Most azt olvasta fel az elalélós, szügyig keresztény ünnepen, hogy “Otthon az, ahonnan kitessékeljük az idegen eszméket.” – És ez már egyáltalán nem tréfadolog, ha van egy Takaró Mihályunk a pakliban, őt pedig ismerjük a zsidó lapocska Nyugattal és az idegenszívű Esterházyval.
Itt tartunk. Egészen őszintén kell feltenni a kérdést, hogy a pecás ember tudja-e miket beszél, ami nem egészen bizonyos. Egyébiránt minden magyar településnek megvolt a maga pecás embere tegnap. Szerterajzottak az országban, mindenhol handabandáztak, hogy ki a magyar, ki nem, meg mit üzent a véres kezű király. (Semmit sem amúgy.) Egyébként annyi ellágyulós definíciója van az otthonnak meg a hazának. Madárcsicsergős, anyukás vagy naplementés, de a miénk ez a kitessékelős, valagba rúgós, így az a vége, hogy föl kell tennünk, mi is az az idegen eszme, ugye.
Hol kezdődik és hol a vége, és ebből fakadólag kit kegyeskednek magyarnak tartani, kit meg nem. Ezt mondja meg a Kövér, az Áder, meg a többi, mostanában legfőképp a Takaró nevű véglény. Tegnap, amikor az undorral vegyes iszony kezdett elviselhetetlenné válni bennem, ahogyan a csapból is folyt a fasiszta ájtatosság a bávatag képükkel elegyest, kimenekültem az udvarra, ahol a szomszéd rövid gatyában, meztelen felsőtesttel, kitolt hassal, fehéren, mint egy húsvéti nyúl, kezében kőbányaival az okostelefonjáról székely himnuszt hallgatott Vikidál Gyula előadásában.
Belőle már teljesen kitessékelték az idegen eszméket ezek szerint, és gyorsan sarkon is fordultam, hogy ne hányjam le. Győztek és még csak tenni sem lehet ellenük semmit. Mert mindenki azon lovagolt tegnap, hogy mit mondott Merkel, illetve, hogy azt mondta vagy úgy mondta-e, amit mondott, miközben Orbán is pofázott, és nála volt a tételmondat megint, csak erre senki nem figyelt. Azt mondta a diktátor ugyanis, hogy a magyar demokráciát elmarasztaló véleményeket nem veszi figyelembe. Magyarán, mindenki le van szarva, azt csinálok, amit csak akarok.
Így köpte képen a szerencsétlen Merkelt és Európát is cuzammen, miközben a csicskása meg arról értekezett, hogy elüldözi az idegen eszméket a földjéről. Fasiszta manifesztum két tételben, hölgyeim és uraim, drága barátaim. Ezt kaptuk augusztus huszadikán kenetteljes aljasságba csomagolva, körmenettel és tűzijátékkal, vurstlival meg virágkarnevállal. És még az is látszott, hogy ennek soha nem lesz vége. Elég volt csak az ólomkatona-bohócok elszánt és alázatos arcába nézni, ahogy álltak a pecás mellett halálos komolysággal, és látszott az arcukon a hit, hogy fennköltnek érzik a mocskos színjátékot, és akkor itt az ország vége.
Bartus László: Az illiberalizmus barbár eszme
- Részletek
- Készült: 2019. augusztus 21. szerda, 09:44
- Találatok: 2640
Áder János az alkotmányból kitörölt Köztársaság elnöke, akit emiatt újabban “államfőnek” hívnak, azt mondta a Parlament előtti állami ünnepségen, hogy “harminc esztendővel ezelőtt a szabadság magját vetettük el. 1989-ben visszatért a remény, hogy a haza végre újra a magyarok otthona lesz. Otthon, ahol a világot a szívünknek kedves módon rendezzük be, ahol magunk alkotjuk törvényeinket, és ahonnan kitessékeljük az idegen, barbár eszméket.”
Magyarország 1989-ben valóban a szabadságot választotta a diktatúrával szemben, de ezt a szabadságot Orbán Viktor és bűnbandája, köztük Áder János, ellopta a magyar néptől. Ezért Magyarország ma nem a “magyarok”, hanem Orbán Viktor és családja, a strómanjai, az oligarchái, a talpnyalói, a hűbéresei és kedvezményezettjeik otthona csupán. Magyarország nem otthona azoknak, akik nem tartoznak ebbe a körbe, ők csak kényszerűségből vagy félreértett hazaszeretetből laknak megtűrtként, de kipusztulásra ítéltként ebben az országban.
Ezt a világot a romlott szívüknek kedves módon ők rendezték be saját maguknak, a többieknek marad a hazug kormánypropaganda, a lepusztított oktatás, a lerombolt egészségügy, a jogfosztás, a megalázás, az üldöztetés és az éheztetés (kinek-kinek a cégét, az újságját, az intézményét, a civilszervezetét, vagy a családját éheztetik ki, míg másokat a határon éheztetnek rabságban, holott bűnt nem követtek el) . Ők maguknak alkotják a törvényeket, oszt jónapot. A törvényhozás színjáték, ahol a korlátlan hatalmat egyedül birtokló Orbán akaratához igazítanak “törvényeket”, hogy törvényesítsék papíron a törvénytelenséget. Hogy ne lehessen őket felelősségre vonni. Egész rendszerük egy csalás.
A parlament nem az “ország háza”, hanem az ő házuk, és azoké a kollaboráns ellenzéki pártoké, melyeknek semmiféle joguk, törvényes eszközük, befolyásuk nincs sem a törvényalkotásra, sem a kormányzó hatalom ellenőrzésére. Akik pénzért legitimálják ezt az egész hazugságot.
*
Áder téved, megcsalja a halakénál is rövidebb emlékezete, mert 1989-ben néhány fasisztát leszámítva senki nem akart kisöpörni idegen eszméket, hanem a világnézeti szabadság és a tudomány szabadsága, a lelkiismeret szabadsága nevében minden eszmének szabadságot hirdetett az új demokrácia, amelybe az államnak nincs beleszólása. Az állam nem minősíthetett eszméket, nem rangsorolhatott ideológiákat, vallásokat, egyházakat, hiteket. Akkor még a Fidesz demokratikus párt volt, s mint ilyen, liberális elveket vallott. Orbán pártja harcolt azok ellen, akik idegennek mondták a tőlük különböző világnézetű emberek eszméit, gondolatait, akik máglyára ítélték a szabad gondolkodást. Ma Orbán rendszere teszi ezt, felszámolva szabad és független kutatóintézeteket, magát a Magyar Tudományos Akadémiát.
Áder egyszersmind “barbárnak” is nevezi azokat az eszméket, amelyeket az Orbán vezette bűnszervezet idegennek minősít, amelyek eltérnek az uralkodó eszmétől Magyarországon.
Pá, európai piknik
- Részletek
- Készült: 2019. augusztus 19. hétfő, 15:35
- Találatok: 2665
Harminc éve, 1989. augusztus 19-én Sopronpuszta térségében békedemonstrációt tartottak az osztrák-magyar határnál, miközben párszáz keletnémet menekült áttörte a kerítést-kaput, és Ausztriába szökött. Előtte, június 27-én az akkori osztrák külügyminiszter és Horn Gyula közösen vágták át a határzárat, demonstrálva a megfigyelő berendezések lebontását. Utána, szeptember 10-én éjfélkor Magyarország hivatalosan is megnyitotta Ausztriával közös határát a nyugatra távozni szándékozó keletnémet állampolgárok előtt, akik ekkor már a saját okmányukkal elhagyhatták Magyarországot és Ausztrián keresztül az NSZK-ba távozhattak.
A ma harminc éve történt úgynevezett páneurópai piknik a határ áttörésével ebben a kontextusban mérföldkő, amely aztán elvezetett a német újraegyesítéshez és az Európai Unió tagállamainak egységesüléséhez. Ironikus, hogy ma pedig az a Magyarország, amelyik akkor ennek a folyamatnak az élére állt, az Unió szétverésén munkálkodik szuszogva, és, hogy Merkel, aki a német nép hálájának szorításában vergődik, azzal az Orbán Viktorral találkozik, aki kerítést épített. A bontás ünnepén az építővel bazsalyogni elég nonszensz, de ilyen a politika, mindig a jómunkásember szívja a csöcsöt. Merkel egy módon lett volna méltó ehhez a naphoz csupán, ha egy szál szegfűt visz Horn Gyula sírjához.
Most három napos búcsút rendeznek Sopronban az évforduló okán, van ringlispíl és fellép Nagy Feró pénzt keresni, azzal a toldással, hogy egyelőre még nem Orbán vágta át a drótot, de lehet, két év múlva már arról harsognak zenei fesztiválokon. Harminc évvel ezelőtt olyanok szervezték a találkozót, akik szabadságot akartak, s ezért kockáztattak is, mert nem lehetett tudni, van-e érvényben lőparancs vagy nincs. Orbán Viktor már akkor sem szabadságot akart, hanem csupán hatalmat. Amikor mások határt nyitottak, ő Soros-ösztöndíjas volt, amit csak addig szakított meg, amíg a már úton levő oroszokat hazazavarhatta.
Ennek megvolt a kellő publicitása, míg a veszélyekkel járó piknikezésnek meg nem. Mégis vele találkozik meggondolatlanul Merkel, ami azért is nonszensz, mert hiába ő ennek a szerencsétlen országnak az első embere, az a gondolat, amit a páneurópaiság képvisel – benne az integrációval és szociális felelősségvállalással – távolabb nem is állhatna embertől, mint amennyire Orbántól áll. Sem a történelem, sem az eszme nem indokolja, hogy Orbán és mostani csürhéje itt kinyissa ugyanazt a száját, amit Tusványoson is, és esetleg ugyanazt mondja vele, vagy pedig, ha nem, akkor viszont hazudik. Sem Orbánnak, sem ilyen Novák Katalinoknak semmi keresnivalója nincs itt.
Nem az egyszerű ellenérzések okán, hanem a logika parancsának engedelmeskedve. A harminc év előtti események voltaképp Moszkva ellen szerveződtek, ma pedig ismerjük a kedves vezető Moszkvával való perverz és visszataszító viszonyát. Mégsem ez az, ami miatt ez a csürhe nem méltó arra, hogy ünnepeljen, s éppen ezt a napot, hanem a Brüsszel az új Moszkva, nem leszünk gyarmat és minden olyan kijelentése és törekvése miatt, amely az egységes Európa ellen irányul, míg ez a nap épp annak az ünnepélyes évfordulója, hogy megnyílt az út az egységesülés előtt.
Mátyás Győző: Gyulai emberünk
- Részletek
- Készült: 2019. augusztus 18. vasárnap, 16:09
- Találatok: 2216
Excellenciás uram!
Magam, mint a megye notabilitásainak egyike, csak a harag kénköves nyilaival tudom illetni az ilyes deconspiratiot, mely a minap a vármegyében, közelebbről Gyulán megesett. Ami ráadásul egy korábbi elöljáró által tétetett, s bár a párt jóindulatából kifolyólag kapott rangja nem a felhőrégióban leledz, mégsem egy miserabilis positio. És ez a kurafi képes volt ennen fészkébe pottyantani a hetedhét határba bűzlő excrementumát. Mert azt semmi körülmény által valódi aspirationak nem tarthatjuk, hogy ő csak az igazság kimondására tőn kísérletet. Amely kimondás ráadásul a titkosság szükséges erényét sem bírta, hanem azonnal a publicatio sorsára jutott, hogy az ellenzéki orgánumok amaz vércsemadár módján csapjanak le rája. És mi volt ama lármás sensatio, amely a közcsendességet veszélybe sodrá? Hogy corruptio uralkodna a városban s a vármegyében. Amely szózatot a phantsmagoria birodalmába kell utalni. Mert hát miért nem véste az exalmajor az ő elméjébe a mi rendszerünk jelmondatát, amely szerint „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”? Az volna itt az accusatio, hogy a mi atyafiaink kapják a városi megbízások 95 percentjét? Hát micsoda nagyvonalúság, már-már túlfokú liberalismus rejtezik eme contractus mélyén! Mert lehetne a saldo akár 100 percent is. És mégis csak csupán 95. Ugyan mi volna itt a großes Problem? Ugyan ki ismerné a mi barátinknál jobban a locus viszonyait és viszonosságit? Ugyan ki mást illetett volna a munka jussa, talán csak nem olyasvalakit, akit az ellenzékhez köt a sympathia?
Nem tarthatjuk a véletlen játékának, hogy ügyünk emez árulóját expellátioval sújtá a közösség, melyet szolgálni rendelte volna a sors. Ráadásul a nagyméltóságú úr drága nyugalmát zavará meg egy ilyen pimasz felirattal. Mit nem várt eme kezdeménytől? Hogy ő, ki országos dolgában fárad a tiszta erkölcs útján, majd egy ilyen csekély ügyben interveniál? Bár ez a kázus jó szolgálatára van annak, hogy a jó király legendája ápoltassék. Aki nem tud arról, hogy az alattvalókat megmételyezte a kapzsiság és a korrupció lépfenéje. De szétcsap közöttük, amint tudomást szerez a bűnökről.
Persze ha fortuna szeszélye annyira forgandó, hogy a kocka egy másik lapjára talál esni, akkor mi leszünk az elsők között igyekvők kijelenteni, hogy az alpolgármester úr az igazság megingás nélküli sampionja, a jó erkölcs exemplárja, aki leleplezi a visszaélést, mely a hatalommal és a mi jóhiszeműségünkkel esett. Márpedig az esély fennáll, mert az exalpolgármesternek erős patronusa van, kinek jó a nexusa pártunk elejivel, ha a törvénnyel nem is. Ez esetben mi leszünk hirdetői, hogy a város vezetői a korrupció bűnébe estek, és megszegték a mi bizalmunkat is, melynek jóvoltából nyerék stallumaikat.
A kételynek ez a gondja nem csak minket, de a helyi vállalkozókat is emészti. Az ő követük intézett leiratot személyünkhöz, az ő különös nyelvükön, melynek tárgyi czélzásait nem mindig tudtuk a megértés fokára tenni. „… arról szeretnénk érdeklődni, hogy megyen-e minden a szokásos mederben? 