Pintér Sándor szívhangjai
- Részletek
- Készült: 2022. szeptember 14. szerda, 09:57
- Találatok: 2164
Pintér Sándor rendeletet alkotott arról, hogy Magyarországon csak akkor végezhető el az abortusz, ha előtte a nő meghallgatta a magzat szívhangját. A rendeletet megértve, de tudomásul nem véve az első kérdés, ami ilyenkor fölvetül: milyen jogon? Tudjuk a választ, a hatalom jogán. Ámde kérdésünk az volna, ha már Pintér, mint röneszánsz ember annyi mindenhez is ért, ez az irányítása alá tartozó területek melyikébe tartozik. Mert és ugyanis belügynek nem tűnik, oktatásinak sem, s habár egészségügyinek látszódik ugyan, de ez leginkább morális kérdés, nem egyszer egzisztenciális megfontolásokkal fűszerezve. És nem ismerünk olyan hatalmat, amelynek ezek fölött rendelkezési joga volna.
Továbbra is fenntartjuk azt az álláspontunkat, hogy az ilyen legbensőbb, amúgy is tragédiákkal övezett döntésekhez semmilyen Pintér Sándornak és örvendező Dúró Dórának az ég egy világon semmi köze nincs. Megpróbáljuk mégis az indulatokat félre téve higgadtan felmérni a helyzetet, és elmondani azt, mit gondolunk erről az egészről a magunk egyszerű, barlanglakó módján. Olybá tűnhet, ez a Pintér által jegyzett rendelet nem egyébről szól, mint a nők lelkére hatni kívánó, őket megalázó és meggyötrő módon mintegy gyilkosnak kiáltva ki őket, vagy ezt a tudatot erősíteni kívánva bűntudatot kelteni bennük, amikor amúgy is tele vannak azzal. Mert nem határtalan jókedvében és boldogságában jelentkezik valaki egy ilyen beavatkozásra. 
A téren, ahová le szoktam járni, hogy ötszáz méter hatósugarú életteremet jól belakjam, és sütkérezzek ott, meg bámuljam a felhők folyását, nyaranta, mindeddig egészen október végéig megnyugtató hangon csobogott a szökőkút. Ettől olyan élethangú lett az egész, kiegészítve a kiskölkek műanyag, lökködős közlekedési készségeinek surrogásával, a levelek zizgésével és a népek halk vagy hangosabb beszédével, ami egységbe olvadva megadta a tér alapzaját már hosszú évek óta. Egyik nap azonban ebből a megszokott harmóniából valami hiányzott, mintha a zenekarból szabadságra ment volna egy szekció, és a szimfónia csonkán hangzott volna fel és el, hogy az ember jó darabig nem is tudta, mi a baj, csak azt, hogy valami van.
Pár hete az egyik honatyánk, rajta tartva kezét napjaink üterén, s gondjaink közül a legfajsúlyosabbat megragadva azzal a javaslattal élt, ki kellene vonni az ötforintosokat a forgalomból, mert többe kerülnek, mint az előállításuk. Csudálatos idea, amit a magam részéről azzal toldanék meg, az ötforintosokkal nem is ez a legnagyobb baj ma már, hanem az, lószart sem érnek Gyurcsány kedvenc kifejezését használva, bár ő a mamájának címezte a mondanivalóját a vérbő magyari szóval. Ötforintosainkat fölzabálta az infláció, és annyit sem érnek, mint J. A. polgártárs háborúból visszamaradt húszfillérese, a vashatos.
Nem volt tervbe véve, hogy Kötcséről írjon az ember, mert nincs mit. Tegnap délelőtt, ahogyan jöttek a tudósítások és fényképek a polgáriról és piknikről, ahogyan Orbán készülődik az övéihez, és az övéi érkeznek szorgalmasan, átütött a képernyőn a pállott Fidesz-szag, amely a műpátoszból, a hamis mosolyokból és annak a tudatából áll, hogy ők valami felemelő és nagyon fontos dolog résztvevői (Ennek oly jó része lenni – by: Balázs P. fideszista színész), olyan undor öntötte el az embert, akárha Bouville kocsmájában ülne egy Calvados mellett, és nézné a pincér lila nadrágtartóját.
Orbán Viktor határvadászokat avatott. Szép volt az ünnep lovakkal, szúrós tekintetű ünnepeltekkel, az emelvényen nemzetünk nagyjaival, doktorminiszterelnök urunk mellett Pintér belügyessel, és Rétvári kádéenpéssel. Ez utóbbi szerepét nem látjuk a képletben, hacsak nem a jóistent hozta el a zsebiben, akárha Svejk tábori lelkésze, aki a csatába indulókat részesítette a malasztban. Orbán nem szereti a pocakos tábornokokat, mi nem kedveljük a potrohos miniszterelnököket, sem a sleppjét, akik megint abban a tévképzetben leledzettek, hogy valami fontos dolognak a részei, pedig csak árnyképek a falon.
Azt a tizennyolc fokot, azt nem kellett volna kimondani Gulyás csinovnyiknak, mint amire bölcs vezérünk, népünk nagy barátja ezen a télen a közintézményeket engedi felfűteni, bennük a rengeteg kilátástalan sorsú irodistával és a többiekkel. Főleg éppen abban a pillanatban nem kellett volna ezt bejelenteni, amikor bölcs vezérünk előadta nagy közönség előtt, hogy a Nyugat ezen a télen en bloc meg fog fagyni. Nem lesz neki energiája semmi, a sok imperialista egymást fogja fölzabálni nagy nyomorúságában, míg azonban mi, kipcsakok farháttól zsíros kézzel és böfögve feredőzünk a sok-sok energiában, teli hassal ücsörgünk a langymeleg szobáinkban őt dicsérve csudálatos sorsunkért.
Csák János miniszter egy vitában megfogalmazta saját és a konzervatív tábornak nevezett galeri vezérmondatát, miszerint „Egy erőnk van, az intellektuális erő és a magával ragadó gondolatok”. Ez pátoszos emelkedettségében legalább annyira szép, mint amikor ugyanitt azt is kifejtette, hogy Orbán Viktor – akivel sok eszmét cserélnek – intellektuálisan zseniális. Mi, porbafingó degeneráltak, akiknek nincsenek magukkal ragadó gondolataink, csak nézünk ki a fejünkből a rögzített árú farhátunkat szopogatva, és azt morogjuk, megazisten.
Két dolog van. Nagyon kell az uniós pénz, mert különben Orbán diktatúrája gazdaságilag összeomlik, illetve nem csatlakozunk az Európai Ügyészséghez, mert akkor nagy valószínűséggel a diktatúrát kellene felszámolni. Ez a két ügy antagonisztikus ellentétben van, viszont Orbán ennek ellenére akar hidat verni közéjük, ami a gyakorlatban nem megy. Ebből fakadólag az, amit tegnap nagy hangon bejelentettek, hogy létrehoznak egy új, független korrupcióellenes hatóságot a NER-ben, hogy megfeleljenek az Európai Bizottság követelményei közül egynek, nem egyéb, mint rózsaszínű lufi.