Hírek

Várható volt mindez, mégis helyzet keletkezett. Bár még semmi nem dőlt el, így az sem volt indokolt egyáltalán, hogy az ellenzék örömében csűrdöngöljön, pedig ezt tette. Mint kitetszik tehát, a hülyeség kettős természetű, ami mutatja, miért vagyunk kilátástalan helyzetben, de ezt már olyannyira megszoktuk, hogy szinte hiányozna is. Egyébként mi választottuk őket jobbról balra meg elölről hátra is, a kassza lecsengett, reklamációnak helye nincs, tessenek oszolni. Annyi maradt, hogy leírjuk a homokos, füves, vizes síkot, majd folytatjuk a tevékenységünket J. A. polgártárs kiábrándult szellemében.

Semmi sincsen voltaképp, hanem ez a bohóckodás. Jelzőnk, illetve a cselekvésbe ojtott minősítés nem pejoratív, mert voltaképp a hőmérőzésnél többet tenni nem igazán lehet, ez is – ha értő közönség lenne hozzá – a hatalom misztikusságának földre rántása. Valójában egy hosszú, elnyújtott segélykiáltás, mielőtt minden és mindenki belefullad a ganyéba. Az, hogy a parlament hőmérsékletét képekkel illusztrálva mutatja meg Jakab az egyre fogyatkozó közönségnek, a Fidesz álságossága leleplezésének egy újabb fejezete, és tetszhet akármilyen kisstílűnek vagy pitiánernek, mégis csak kordokumentum.

Nagyon nem. Például Áder sem volt egyforma Novákkal. Áder suttyó kora óta csupán pecázgatni szeretett volna, és amikor megkapta a magas hivatalt, semmi sem akadályozta meg, hogy egyfolytában a tóparton gubbasszon. Ilyképp Áder nem került annyira sokba, mint amennyibe Novák kerül, mire kitelik az ideje, nagy valószínűséggel a Föld nevű bolygó majd’ minden országába elmegy, megmutatja a toalettjét kicsit, aztán futkorászik, evezget és dicséri a saját istenét, aki ilyen jó dolgot adott neki. Viszont mi fizetjük. Nézzük meg azért a pályaívet, ami a popsitörlős ablakpucolástól a magyar hadsereg főparancsnoki posztjáig ível.

A miniszterelnök nagy futballrajongó, fiatalon maga is aktív futballista volt, ám ezek az idők elmúltak, most egy ország élén áll, Magyarországot képviseli. Ebből a megközelítésből kell megítélnünk, mennyire volt szerencsés, vagy éppen helyénvaló, hogy – amint az a Facebok-oldalára feltöltött videón látszik – nagy-magyarországos sállal a nyakában virított ország-világ előtt. A Nagy-Magyarországot ábrázoló grafika nem tiltott jelkép, autókon is látni néha, viselheti bárki, pólón, sálon, láttunk már zoknira festve is ilyet. Hordhat ilyen sálat bárki – kivéve Magyarország miniszterelnökét.

Nem kérte senki arra közülünk, hogy kiálljon érettünk, s főleg így. Minden szenvedés, és szaralakká válás a gáz és olaj miatt történik ugyanis állítólag, de ahogyan ma állnak a dolgok, mi húzzuk a rövidebbet a Lavrov (vö.: Putyin) ügyletek miatt. A gáz sokkal drágább, mint indokolt volna, kiharcoltuk a szankciómentességet a vezetékes olajra, a nyugat átállt a tankerekre, ők elvannak, nekünk a vezetéken nem jön, zárnak be a kutak, illetve, ha nem, olyan is akad, ahol csak egy litert adnak a magyar proletárnak, ami még egy lábbal hajtós műanyag dömperhez sem elég. Nem kellene annyira büszkének lenni.

De nem is ez, hanem a kép és maga az aktus, hogy a nagy Kim a kicsit elvitte rakétanézésre, akárha Aureliano Buendiát az apja Marqueznél jégnézőbe a világ csodáit megismerhetni kölökkorában. Ilyképp a felvétel és a hír maga az irodalom, amely azonban nagyon tud fájni, ha ilyeneket tár elénk. Nem tudjuk, a kedves papa mit mutatott a kis cserfesnek, tán a piros gomb megnyomásának módját – teljes tenyérrel, nem csak ujjal -, mert mindig a hülyék vannak többen, ők a hangosabbak, és ezért rend szerint győznek is az életnek nevezett játékban. Különös korban élünk, amelynek nem tudjuk, mi lesz a vége, de így elnézve nem sok jó lehet.

Kifejtette vicsorogva, hogy a szankciók miatt nincsen neki pénze semmire, s emiatt haldokol a Varga szerint röpködő gazdaság is. El kellene dönteni végre, mi van. Röviden az van, hogy veszni látszik az Uniós pénz, ami miatt megy a szájtépés már hosszú hónapok óta. Összevissza toldozgatnak mindenféle törvényeket, tesznek látszólagos engedményeket, de az Unió, ha nehezen is, de tanul azért, és tizenkét év – valamint Merkel mama távozása – után eljutottak arra az alapszintre, hogy Orbánnak hinni, benne bízni nem kell feltétlenül. Sőt, egyáltalán. Tegnap átfutottuk azt a helyzetet, hogy Orbán paklijában alig maradt már kártya.

Nemzeti konzultációnak értelme soha nem volt, ez viszont az összes fölösleges aljasság közül is kiemelkedik azzal, hogy már az alapállításai is hazugságok, igaz felelet ebből fakadóan ezekre nem születhet egyáltalán. A legszebb a történetben azonban az, hogy Orbán Viktor, a mimagyarok örökös miniszterelnöke ugyanazzal a duci kis kezével, amellyel megszavazta a szankciókat, tegnap egyszersmind el is ítélte őket, amikor a Facebook-oldalán közzé tette a nagy eseményt, miszerint nemzeti konzultáció kitöltve, magyarok megvédve. Ez volt az a pont, amikor a saját farkába harapott, és ezért kértem azt, ne tessenek képileg ábrándolni róla.

Most nem állnánk neki lefösteni kies hazánk állapotát, mert egyértelmű dolgokat fölösleges ismételgetni. Elég legyen annyi, hogy kilóg a sebes ülepünk a lukas gatyánkból, majdhogynem tetszhalott állapotban leledzünk, ráadásnak utálnak minket, mint a mosott szart, s őt kiváltképp. De nincsen mit tenni, ha futball van, Orbánnak menni kell, mint Havasitól tudjuk, amikor ideje engedi. Édes fiú, akkor és annyi ideje van, amennyit akar, a nyár végén is eltűnt majdnem egy hónapra valami susnyásba, és szakállas képeket küldözgetett. Akkor is szarban volt az ország, most is.