Békemenetoszlop
- Részletek
- Készült: 2022. március 13. vasárnap, 09:27
- Találatok: 2119
„Három nap múlva békemenet, én ott leszek” – üzente a kedves vezető a híveknek mintegy biztatásként, vagy épp saját magának. Hogy az övéi közt lehet nagy mennyiségben, ahol nem kérdezősködik senki, ellenben a rajongás olyan töménységben üli meg a levegőt, hogy az csorog majd a hóna alatt, és uram bocsá’ a gatyájában is, mint jófajta izzadság, ott kígyózik csiklandón a lába között le, egészen bele a zoknijába. Az ember szereti otthon érezni magát a világban, kinek elég ehhez egy pad a tölgyek alatt, másnak nem. Mások úri lócsiszárok csak.
Mielőtt elábrándulnánk teljesen a várható gyönyöröktől, idepofátlankodik nekünk a logisztika, hogy a kedves vezető hol kap helyet a sorban, és bírja-e majd az erőltetett menetet, vagy esetleg besorol egy éjszínű, páncélozott géperejű jármű a talpasok közé, ezt senki nem tudja. Többedíziglen nem világos a forgatókönyv, mert és ugyanis a békemenetelők szándékaik szerint végigkígyóznak a bűnös Budapesten, majd pediglen becsatlakoznak a központi ünnepségbe, ahol is meghallgatják a kedves vezető kappanhangú uszítását, amit ilyenkor szokott. 
Eléggé lehangoló látvány a kedves vezető kívülről is. Véreres, savós szemek, viaszos, hófehér, löttyedt bőr, ingnyakból kitüremkedő puha toka, kifejezéstelen tekintet. Nem Kásler az ember, de kár volna rá szavazni. Ebben az organizmusban ránézésre nincs benne négy év, még itt hagyna minket magunkra, és zokognunk kellene veszteségünkben, hogy mi lesz velünk nagymama, ki mutat utat nekünk az élet habos óceánjában, ugye. Nem. Ha arra gondolnánk, hogy a kedves vezető külsején élcelődünk, az tévedés volna.
Amikor tegnap Novák Katalin ott állt a parlamentben háta mögött Kövér két gyászhuszárával, arcán az önelégült vigyorral, abban a pillanatban a NER körbeért és beteljesítette önmagát. Kezdőpontja Orbán óbégatása volt az oroszok hazazavarásáról az újratemetésen, a vége pedig – legalábbis eszmetörténetileg – az orosz fegyverek ropogása közben Novák köztársasági elnöki kijelölése és méltóságba (innen nézvést méltatlanságba) emelése. Megválasztásról az ismert körülmények miatt kevéssé beszélhetünk, mint ahogyan Novák vigyora sem a feladat nemességéről, sokkal inkább egy karrierista alak életcéljának beteljesüléséről szólt. Novák öröme tehát önmagának való, nem a tágabb közösségnek.
Varga Judit igazságügyi miniszternek mostanában nem sok dolga lehet. A háború egy kicsit hátrébb tolta a jogállamisági cirkuszt, így a nacsaszonynak nem kell tűnődnie a definíción, amit állítólag sehol nem lel, viszont mégis azt állítja, hogy a NER az. Mégpedig hibátlanul. Ebben a magunk részéről ellentmondást látunk a logika oldaláról, de tizenkét év után tudjuk, hogy ilyesmit a Fidesz tájékán keresni nem kell, és akkor meggyógyul a mi lelkünk. Hogy Varga Judit mégis szóba kerül, az az, hogy nagy valószínűséggel a reá szakadt szabadsággal – hogy nem kell az Uniót teli pofával ócsárolni –, nem tud mit kezdeni, és társainak kampánybohócává szegődött.
A demokrácia jegyében és dicsőségére az eljövendő választásokra tekintettel minden országos listát állító párt ötperces bemutatkozási lehetőséget kap az M1 és a Kossuth Rádió reggeli műsorsávjában. Egészen pontosan ezt mondták a nagy hatalmú és nagy tudású Orbán-csicskák: a pártok képviselői március 16-tól, három héten keresztül minden szerdán és csütörtökön az M1 Ma reggel című műsorában a 8 órai híreket megelőzően, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pedig a 8 órai Krónikát követően ismertethetik választási programjukat.
Történelmi napot és órát élhettünk meg tegnap, mikor is az euró egyszer csak négyszáz magyar forintokat kóstált, ami már nem semmi. Igaz, a befagyasztott áru farhátra ennek hatása nincs, viszont minden másra nagyon is van. A történelmi pillanat és nap akként öblösödik ki, hogy az orrunk előtt megy szarrá a magyar fizetőeszköz, inflálódik el, amivel egyszer majd szembe kell nézni, és nem lesz kellemes a randi. Bohókás kedvű olvasók kitalálták a megoldást a bajra egyébként, ami a hatósági áras euró lenne, de épp erre a kedves vezető nem képes, hatalma itt véget ér, és éppen azért, mert szembe jön vele a lehengerlő valóság.
– Te Szilárd! A baloldal elzárná, elzárná a gázcsapot.
Formában volt miniszteres urunk, mi egyetlen örömünk a háború kitörése óta tartott első nyilvános beszédjén az agráristák előtt. Teli pofával migránsozott meg sorosozott, illetve kommunistázott megint. Hogy habzott-e a szája, és fröcsögött-e a mérgező nyála neki, azt csak az első sorokban ülők tudják, hogy mennyit kellett törölközniük, illetve hogy hagyták-e megszáradni a nedveket, mert azt a zakót ki soha nem mossák már, ugyanis rajta van az anyag, őrzi mintegy Európa DNS-ét. Mert ilyen is volt régebben mint emlékezhetünk, és hajjaj, még mennyi minden is történt, olyan rengeteg sok dolog, hogy Dunát lehetne rekeszteni vele, és ezer oldalas vádiratot összerakni.
Mint azt megtudtuk, a magyar hírszolgáltató vállalat, az MTI – ahol valamikor újságírók dolgoztak, amikor ez még egy szakma volt (Monika) – a kormány csecsén csüng. Ez mondjuk nem nóvum tizenkét év NER után, a módja azonban annyira elképesztő, hogy a krónikásnak a Jónás imája első sorai jutnak eszébe, ahogyan dadog benne a lét türelme. „Hozzám már hűtlen lettek a szavak”, kezdi vallomását a halál-cet gyomrából Babits, és tudjuk, hogy ez az utolsó, kétségbe esett és visszavonhatatlan vallomás a lét kifejezhetetlenségéről, és ezen a ponton a krónikásnak is elakad a szava, de nem úgy, mint az MTI munkatársainak, akiknek soha nem is volt.