Hírek

Mind az összes bátorak nekiláttak kórusban békét óbégatni, egyenként telefossák vele a közösségi tereket, a leuralt lapjaikat, televízióikat és rádióikat, napok óta ömlik a ganyé. Kocsis Máté azonban mindenkit überel, a kossuthi Vasárnapi Újság címre hallgató felületen, amely leginkább eléri a leghülyébbeket, Kocsis világ-, és atomháborúról delirált, vagy inkább adta elő jéghidegen. Akkor az aranyhalaknak most már biztosan végük lesz egészen, ha megkapják az atomot meg a sugárdózist, ilyen krakenek kelnek ki belőlük, mint mutánsok a vízből.

Ez a kiindulás Semjén előadásában, amit azzal támasztott alá a szarvasvadász, hogy ez Szent István óta így van. Ezen a ponton látjuk ám, hogy hősünk eltévedt az időben mintegy ezer évet, és abba a súlyos hibába esik, mint minden nerista aljas idióta, hogy azt képzeli, illetve az alattvalókkal azt képzelteti el, hogy az egyház ma is államalkotó tényező, mint azt a hivatkozott király kényszerből belátta. Felhívnánk a figyelmet ezen a ponton arra, hogy Szent István, aki ma leginkább gurulós pléh formájában létezik az ünnepeken, a saját kora parancsának engedelmeskedett, amikor tűzzel-vassal térítette pogány népét.

Mindez csak annak fényében érdekes, hogy föltehessük a kérdést, vajon mit remél Szabó Tímea és a Párbeszéd, amikor följelenti Orbán Viktort – ahogyan ez megtörtént – rémhírterjesztésért, midőn a mi eszelős miniszterelnökünk háborúpártisággal vádolja meg a komplett ellenzéket. Meg Európát, illetve, ha jól emlékszünk saját magán és a Varikánon kívül mindent és mindenkit, aki él és mozog. Hiába gondolja úgy viszont úgy Szabó Tímea és a Párbeszéd, hogy olyan kijelentésekkel, miszerint sodródunk bele a harmadik világháborúba, ami Orbán hangoztatott agymacskája, szintén csak a rémeket terjeszti.

Voltak hullámverései a nem orbánsajtóban Fónagy államtitkár tulokságának, következésképp a kedves vezetőhöz is eljutott a híre, és örömmel fogadta a történéseket. „Irigyellek János” – kommentálta, és adta áldását ez a mi egyetlenünk a magyar köz-, és fideszélet eme újabb gyöngyszemét. Nagy valószínűséggel aztán történt egy kis visszahorgadás a felhőtlen lelkesedésben, mert később az egészet cakumpakk tüntették el. Ám épp elég ideig volt kint ahhoz, hogy a drótok megőrizzék az utókornak okulásul, és egy eljövendő szerencsésebb idő számára elszörnyedő elrettentésül, hogyan nem kellene élni és gondolkodni, ha az ember intellektuálisan és morálisan tartja magát valamire.

Most azonban képzeljük el Fónagy államtitkár tézisét a korról és a káromkodásról, és máris előttünk áll akármely nyugdíjas klub, ahol ezek szerint olyan párbeszédek zajlanak, hogy egy filmben végig szólnia kellene a sípnak a beszélgetéseket elfedendő, sőt, inkább egy hajókürtre lenne szükség. Tudjuk azonban, hogy ez nincsen így egyáltalán, s attól, hogy valaki megette a kenyere javát, még nem lesz ordenáré, hacsak nem méretes tapló, amit Fónagy álamtitkár „faragatlan” jelzővel definiál eufemisztikusan. De nem tartunk még a sztori lényegénél, mert a Karmelitánál zajlott a nyelvművelő akció, ahol is a Momentum kordont bontott ugyanúgy, mint annak idején Orbán egyetlenünk a Kossuth téren, mint emlékezhetünk.

 

Sorolni lehetne a párhuzamokat, ami arra lenne alkalmas, hogy Orbánt, a rendszerét, annak mindenféle felfújt hólyag jellegű aljasságával Svejk szemüvegén keresztül mutassuk be. De sajnálatos módon nem vagyunk egy Hasek, csak szeretnénk, ám érzéseink és meglátásaink, legalábbis azok világosságát tekintve hasonlatosak vagy majdnem ugyanazok, ezért is röhögünk sírva azon az Orbánon, aki megrekedt az időben, vagy épp vissza is fordult valami régen volt világ felé, amelyben hősnek képzeli magát, aki a futballcsapatán keresztül vívja kisded harcait, mert más eszköze már nem maradt egyáltalán.

Ugyanezekben a körökben – Orbán sajtója és értő közönsége – nagy, egyetértő derültséget, jóízű böfögést váltott ki a közös öröm, hogy én (illetve a lapom) jól megkaptuk mint libsi fotelújságírók, akik még a nemzeti esőnek, ami felvirágoztatja kertjeinket, sem tudunk örülni. Életképtelenek vagyunk, ülünk a foteljeinkben, számolgatjuk a Sorostól kapott pénzünket, és az időjárásjelentéssel is sokat szenvedett hazánk életére törünk. Ellene dolgozunk mintegy. A fotelújságíró ilyenkor elképzeli az esőnek való közös örülést, ahogyan a nemzeti ifjak és vének állnak az esőben mozgalmi dalokat énekelve, és élesítik az esernyőiket, hátha arra téved egy részeges bölcsész, akit fejbe lehet verni, miután képen öntötték savval.

Erről már elmélkedtünk egyszer arra jutva, hogy ez nincsen jól. Most viszont újabb aspektus merült fel, mégpedig Navracsics által, aki a brüsszeli pénzszerző állásából fog nyugdíjba menni, de eredmény nélkül, most azonban – mert másért nem, de ezért nagyon is – azért lettünk figyelmesek a szavaira, mert Sziliről szóltak, csak éppen másképp. És úgy, hogy ebben benne van az egész elcseszett és leharcolt hazánk, s benne, illetve ormain a Fidesz a maga moráljával, ami mindent visz, de legfőképp a pénzeket. De nem mókázni gyűltünk össze, sőt, nem is dicsérni, hanem temetni inkább az egész bagázst és vele az életünket.

Ezúttal az érkezett tőle a távoli Brüsszelből – ahol újólag rábólintott a szankciókra, és ettől az akciótól nagy valószínűséggel meghasonlott -, hogy: „No migration! No gender! No war!” Ezeket persze csupa-csupa nagybetűvel (nyomdászul verzál) írta nekünk, hogy érezzük a hatalmas fontosságát neki. S miután ez megtörtént, csak akkor látunk neki mélázni azon, hogy a kedves vezető mi az anyánk valagát is akar mondani a maga sajátos módján, mi a megfejtés, mi a félelembe rejtett csatazaj, ha már verzál, ugye. „No war!”, hát nem akar háborút a lelkem, a cukipofa, de ki az, aki akar a Putyin haverján kívül, nem ártana ezt bővebben kifejteni, mert hülyék vagyunk mi, és nem tudjuk az igazat.