Elzengett az őszi, boros ének
- Részletek
- Készült: 2022. október 24. hétfő, 13:18
- Találatok: 1716
Amikor tegnap a magába zárt ketrecében Orbán Viktor elmondta, hogy ’56-ban, ha a Nyugat nem árul el bennünket, akkor sikerrel jártunk volna, akkor az első gondolat az volt, ezt azért mégsem kellett volna. De hát, mit is várhatunk egyebet egy ferdült elmétől, aki azt sem képes belátni, hogy ebben a pillanatban köpi szembe magát. Az analógiát ugyanis a jelenre vonatkoztatva azt látjuk, hogy a bűnös Nyugat tanult a hibájából, nem hagyja magára Ukrajnát, aki ezek szerint sikerrel fog járni, és a világ rendje helyre is áll. Béke lesz, ami után Orbán amúgy óbégat, az más kérdés, ahogyan kinéz, abban a békében ő nem leli majd a helyét. Igaz, a háborúban sincs otthon. Megzavarodott a manus.
Viszont, amikor mindez elhangzott, akkor jött el a döntés, hogy én erről a ketrecbe zárt tutulásról megemlékezni nem fogok, s nem csak azért, mert Szele kolléga már megtette, hanem a saját szemszögemből erről nekem mondanom nincsen mit. Ugyanis sikerült annyi hiphopot hallgatnom tegnap szerkesztési munkálataim közben, hogy kezdtem megérteni, amikor Kierkegaard arról mesél, hogy ő sub specie aeternitatis (aeterno modo), azaz, az örökkévalóság módján szemléli ezt a kajla világot, miközben röhög rajta tudva azt, hogy úgyis megbánja. Ilyesmiket danásznak ezek a hiphopászok, akik nem Majka-féle rapperek, mert senkinek a seggéből nem lógnak kifelé. 
Miközben Magyarország az ünnep közeledvén kezd átalakulni valami nyúlós, taknyos pátoszmasszává, Németh Szilárd – akiről már rég hallottunk, amióta rezsiügyekben minden a legnagyobb rendben – nem hazudtolva meg önmagát, főzős képeket küldözget bele a szájbertérbe, ahogyan az eddig is szokásában volt. Németh Szilárdnak azonban srkupulusai, erkölcsi aggályai nincsenek egyáltalán, mert régebben azzal szokta kiverni a biztosítékot a nyálcsorgató magyarokból, hogy egyfolytában csak a zabáláson jár az esze, sőt, illetve plánesőt van mit neki zabálnia. Holott sokaknak meg nincsen.
Egy ország gazdasági fejlettsége szoros összefüggésben áll a lakosainak a képzettségével. Ezt azonban nehéz mérni, hiszen az iskolában töltött évek, az oktatás minősége, a felnőttképzés mellett az innovációhoz való hozzáállás, a vállalkozási kedv is nagyban befolyásolja, hogy az emberek mennyire tudják a megszerzett tudásukat hasznosítani. 
Miről is számolt volna be ma hajnali kettőkor Orbán Viktor, mint egy aktuális győzelemről (magyarokérdeke, megvéggyük, megarosseb), mikor is a diadal megint az, hogy külön utakon járunk, mint a többség (mindenki) – mint az Unió. Viszont szertenézve az országban látjuk, hová vezetnek ezek a győzelmek, úgy nagy általánosságban a pokolba bele. Uniós csúcs volt az éjszaka – csodáljuk, hogy Orbán az ő korában és fizikai állapotában hajnalig bírta, de a harc, meg az adrenalin, ilyenek -, s ezen győzelem az volt, hogy kies hazánk mentesítést kapott a majdan bevezetendő gázársapka alól. Lefordítom azért ezt a sityakot, ezt a sapkát. Ez az volna, hogy meghatározott ár fölött nem veszünk az oroszoktól gázt. Senki sem.
Komlón is spórolni kell, mert Brüsszel, és a bombás plakát Európa szégyenére. Nos tehát, mivel a Fidesz elcseszte nem kicsit, hanem nagyon, a bányászváros (valaha) vezetése azon tűnődik épp, hogy ha az sem elég, hogy mindent bezárnak, ami amúgy az emberi (nem australopithecus) létezés kelléke, és még ez is halottnak a csók, mert semmire sincsen már pénz, akkor tehát lekapcsolják a közvilágítást. Gondoljuk meg, milyen szép is lesz, midőn a sötétben reszket a komplett Komló, mert se fűtés, se világítás, egyáltalán semmi se, ami maga a kőkorszak. Bár ott a barlangokban lehetett tüzet rakni, és mamuthús is volt elég. Most meg ársapkás csirkefarhát van, ha egyáltalán. Elképesztő, hová jutott ez az ország.
„Adjunk hálát azért, hogy a hét szűk esztendő után a hét bő esztendő jön.” – sóhajtott fel Balog Zoltán egy interjúban, és elsők között azt szögezzük le, az a bűnös, aki interjút készít vele, tehát a reformatus.hu. De, hogy maguk felé hajlik a kezük, az az ő nyomoruk. Mindezen az alapvetésen túl látjuk azonban Balog páter citált mondatában a kifordított József történetet a Bibliából, de még inkább Thomas Manntól, és már ez is mutat valamit. Majd felidézzük még a mesét bővelkedésről és szűkölködésről, de jól láthatóan a ferdítés, amit Balog megenged magának az ő atyai vigasza nekünk jó előre, hogy biztatást adjon, hogy bár most ugyan megdöglünk, ám sorsunk egyszer majd jobbra fog fordulni.
David Pressmann amerikai nagykövet, illetve az általa vezetett követség találós kérdéseket tett fel a Twitteren. Ezekben az a feladat, hogy ki kell találni, kiktől származnak a nyugatot és az Egyesült Államokat gyalázó kijelentések. „A” és „B” válaszlehetőség adódik, az „A” mindig Putyin, a „B” megoldás pedig Kövér, Semjén, Bencsik, valamint Mráz Ágoston Sámuel, a közpénzekben feredőző Nézőpont Intézet igazgatója. Elmondják nekünk a megfejtést is, hogy ne kelljen annyit gondolkodni – nem kéne -, mert tudjuk, illetve csöndesen utalnak rá, hogy ezt azért nem kellene, ha már állítólag szövetségesek vagyunk. (Ebben nem lennénk annyira biztosak, a szerk. megjegyzése, aki én magam vagyok.)
Elrettentő magyar haderőről, annak szükségességéről mesélt Orbán Viktor álmából felriadván hirtelen, hogy össze is ugrott a gyomrunk ettől a delírtől. Mert az ilyeneknek nem szokott jó vége lenni soha és egyáltalán, a történelem több véres szelete is mutatja ezt, de a történelem valósága, mint olyan, Orbán nagyvezér számára nem létezik. Csak a kiföstött módosulatai, a’la Schmidt Mária és decens csapata. De nem is, ez, hanem az elrettentés maga. Mert hogy ki rettent el, és ki rettenik meg, az egyáltalán nem mindegy. Az egértől fél a hangya, az egér a macskától, a macska a kutyától, ő a medvétől, a medve pedig a Semjéntől csakis. Mint kitetszik innen, a világ nem egymetszetű.
Úgy telt el az év eddig mint az élet, hogy nyoma sem igen maradt. A fa tetején, ahová Béla még decemberben húzódott föl a fagyok elől, de nem is igazán az űzte oda, hanem a többiek, az ünnepeik és a hétköznapjaik persze, így ült oda a rigói mellé, ahogyan szokott mindig, ha odalent elviselni már nem lehetett. Csakhogy túl hosszúra nyúlt most a látogatás. Nem mintha az idő létezett volna egyáltalán, hanem a világ, amely nyúlós kocsonya lett már akkor, amikor azok, akik elől menekült énekelték a csendes éjt és fújták a trombitákat. Amikor elfoglalta a megszokott helyet két vastag ág között, amelyek akárha ringató szék lettek volna vagy ugyanígy billegő bölcső az ég alatt, azt hitte a tavaszon vagy nyár elején lekésőbb látogatást tesz odalent, hogy mi van ott, de mégis maradt.