Vendégségben Katikánál
- Részletek
- Készült: 2023. január 02. hétfő, 11:00
- Találatok: 1882
Nem könnyű műfaj az elnöki újévi beszéd. Mert mit is mondhatna az ember a totál vagy félrészeg honfitársaknak, amikor mondanivalója amúgy sincs pátoszos paneleken kívül. Novák elnökasszony – úgy is, mint nemzetünk Katikája – már ott megbukott, amikor elkezdte a Petőfi idézettel, hogy miszerint „Isten csodája, hogy még áll hazánk”. No most, azzal nem gondolt az elnöki beszédíró, hogy a legyalult agyú hívőkön kívül is élnek organizmusok az országban, s olyikban buzog az asszociáció készsége és vágya, így ez a mondat olyan messzeringó értelmet nyer a Fidesz-dúlással a végén, amiből jól kijönni nem lehet.
Látjuk Katika mind a hetvennégy fogát, még a szempillaspirálja márkáját is ismerjük, ahogyan őzgidaként rebegteti a szőrzetet, haja lakktól nehezen csillogó, s mindeközben megjelennek előttünk a füstölgő romok. A kietlen pusztaság, amivé Magyarország lett. Nem is hasonlít arra, amikor még köztársaság volt köztársasági elnökkel, innen nézvést tehát igazából nem igazán tudható, Katika mi az anyám valaga. Minek az elnöke vagy kinek a bábja. Innentől ez már ontológia, hogy elkezdjük Katika létezése értelmét vizsgálni, de nem leljük sem itt, sem Fokföldön sem Ázsiába’. – És ennyit a költészetről most épp a szürke hajnalon. 
A nyári gondolatok után Mészáros Lőrinc téli gondolatait is megfogalmazza új, négy perces monológjában Bödőcs Tibor.
Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogy na, ki jön hozzánk holnap gyerekek, na ki, de senki nem tudta kitalálni, hogy egyfolytába találós kérdéseket rak föl titokzatossan, hogy na, ki. Se a Mikulás nem lehet, hogy jön, mert már rég el is ment, de a Jézuska se, mert ő is egy hete már, hogy megszületett, igaz a fája még ott áll a szobában, de kétszer nem szok jönni, egy évbe legalábbis. Úgyhogy a Kisböske is nézett nagyon, hogy na, ki jön, csak a Pityu találgatott, hogy a képviselő bácsi vagy a papbácsi, mert más nem nagyon jár ide mihozzánk az oviba. Mi szoktunk még, de mi meg nem vagyunk se meglepetés, se nem hozunk semmit se.
Este jött a hír, robbant mintegy a propagandabomba kormányunk újabb jótéteményéről, miszerint a harminc év alatti magyari anyáknak eztán nem kell szja-t fizetniük. A lépcsőházban hallottam is sutyorogni a lányokat, hogy iramodnak az ágyba gyereket készíteni gyorsan, hogy beleférjenek az időkorlátba, az Orbán szabta keretbe hamar. A dolgok azonban nem így működnek, hanem egészen másképp. Egy ilyen intézkedéstől egy darab magyar gyerek sem fog születni, más szándékokból és okokból viszont igen. Jól hangzik ez a bejelentés, aminek kézzel fogható haszna nincs, a költségvetésre sem jelent túl nagy terhet, ellenben a harmincegy éves magyari anya utálhatja a huszonkilenc esztendőset.
Huszonnyolc milliárd forint gyógyszergyártási különadót kell fizetnie a Richter Gedeon Zrt.-nek jövőre. Iszonyatosan sok pénz ez. Annyi, hogy Mária néni el sem tudja képzelni, igaz, ő, ha el is jutna hozzá ez a hír – nem fog -, nem törődne vele, mert azzal van elfoglalva, hogy mit vegyen a pár tízezres nyugdíjból: farhátat vagy kenőcsöt a bütykére. Nem biztos, hogy a bütyke sajog szerencsétlennek, csak az egyszerűség kedvéért utaltunk erre. Ám mindemelett szomorúak vagyunk, ahogyan a lelki szemeink előtt megjelenik a viseltes otthonkájában, és idomítása szerint szidja Gyurcsányt Brüsszellel elegyest, hogy a bütyökgyógyszer ára felmegy, hogy meg se tudja venni, és fogalma sincs arról miért vagy ki miatt.
Tudja, belegondolt abba, hogy idén szilveszter éjjelén Novák Katalin fog önhöz szólni a televízión keresztül mindenféle bárgyú és pátoszos bambaságot maszatolva az ön pezsgőtől vigyori képébe? Ha nem tudta, vagy nem is mert belegondolni, most szembesülhet a képtelenséggel, hogy az a nő, aki alig két éve popsitörlős-ablakpucolós képekkel akart hatni a szívekre, most mint a nemzet egységének őre szólal majd meg, csak még azt nem tudjuk, milyen módját választja a delírnek. A Schmitt-féle mászkálós, pofádba haladok stílt, vagy épp Áder karót nyelt lekonyulós fajtáját, de már alig kell párat aludnunk, hogy mindez kiderüljön, elaléljunk a gyönyöröktől vagy okádjunk gusztus szerint.
A legtöbben nem tudjuk, hogy mit hoz a holnap, egyik napról a másikra élünk, ám, hogy 2030-ban minden jó lesz, afelől nem lehetnek kétségeink. Orbán Viktor már évekkel ezelőtt belengette, hogy 2030-ig tervez, akkor utolérjük Ausztriát, és Európa öt legélhetőbb országa között leszünk. Bónuszként pedig megígérte, hogy addigra a magyar futball is régi fényében ragyog majd.
A PSZ és a PDSZ képviselője is tiltakozik Orbán Viktor azon állítása miatt, miszerint nem a kormány javaslata volt, hogy a pedagógusoknál „az idősödéssel jelentősen nő a bér, ellenben a kezdők meg alul vannak fizetve, kisebb bérrel indulnak, hanem a kormány akkori képviselője tárgyalta ki a szakszervezetekkel”. Mindkét érdekképviselet vezetői úgy vélik, vagy a miniszterelnök emlékszik rosszul, vagy félretájékoztatták. 
Karácsony lett majdnem, mire Béla a temetőből a kocsmába ért. Nem hosszú ugyan az út a falu határából a kukoricás mellett, a széltépte kék plakátok alatt, el a kultúr előtt, a Szentháromság szoborig, ahol a közmunkások akkor is ugyanúgy dölleszkedtek a szerszámaikon, mint amikor november elején kifelé ment, mint most, december vége tájt, midőn befelé érkezett és haladt. De maga sem tudta, miért tartott olyan sokáig. Vagy nem is volt idő ezalatt, illetve körben forgott talán olykor visszacsapva önmagába, és ez okozhatta, hogy míg Béla egyik nap már majdnem elért a térre, másnap még csak a kukoricásnál tartott megint, mert ki tudja ezt számontartani, mikor hol van, amikor meg sehol sincsen addig, míg le nem ül, és föl nem sóhajt, de rekedten, mint akárha fölfázott varjak a réten.