Orbán leutcaiharcolja az inflációt
- Részletek
- Készült: 2022. október 15. szombat, 10:29
- Találatok: 1766
A nyár végén pár hétig nem tudtuk, miért hiányzik nekünk (bár üveges tótként) Orbán péntek reggelenkénti szeánsza a Kossuthon, de tegnap megint ráéreztünk az ízére, és jöttek is a megszokott gyönyörök. Nem ragoznánk túlságosan, nem fecséreljük az időt kappanhangok megmutatásával, felszopó mikrofonállvány méltatásával, hanem in medias res csapunk a lecsóba, mert egyből a kedves vezetőt idézzük, hogy mit sikerült neki megint delirálni: „Tisztelettel megkértem a jegybankelnököt, és utasítottam a pénzügyminisztert, hogy a következő év végére az inflációt felezzék meg.”
Ezek mennek minálunk az éterben. A közgazdaság, mint tudomány a miniszterelnöki igénybejelentést hallva szolidan felröhög, ennek művelői pedig csendben tépik a hajukat. Sokfelé indulhatnánk el, hogy az infláció, mint olyan, mi mindentől függ, Magyarországgal kapcsolatban csak annyi megjegyezni valónk volna vele kapcsolatban azonban, hogy amit lehetett, azt elcsesztek, nem kicsit, hanem nagyon. A „szépen megkért” jegybankelnök is ludas, aki mostanában az évtizedes hibáit tetézi azzal, hogy orrba-szájba kamatot emel, de minden következmény nélkül, mert a forint úgy elhasalt, hogy már képtelen fölállni. 
Ha elfogadja a kormány, a statisztikák javítása miatt (feltehetőleg) lekerülnek a kórházi várólistákról azok, akik annyi ideje várnak már műtétre, hogy eközben az állapotuk annyira leromlott, már nem is érdemes megműteni őket. Ha elsőre nem lenne teljesen világos, lecsupaszítom a dolgot: az állam, miután a saját hibájából képtelen volt meggyógyítani az állampolgárát, egy tollvonással úgy szabadul a gondjától, hogy magára hagyja őt. Brutálisabban: hagyja meghalni, semmit sem tesz érte. Nem mondanám, hogy ide jutottunk, mert egyébként már régen itt vagyunk, csak most, ha a kormány (kabinet) elfogadja a tervezetet, papírunk is lesz róla. Illetve nekik lesz, de ez már mindegy.
Miután tanárokat rugdosott ki, a népharag – legalábbis telefonon – a Klebelrsberg Központ felé fordult, és a nagyhatalmú, de teljesen fölösleges intézmény inkább elrejtette a tankerületi központok telefonszámát, hogy ne tudják felhívva gyalázni őket. „Hogy a kollégák el tudják látni a feladataikat” indoklással nem érheti el őket akárki vagy senki, mint Orbán, amikor függöny mögé bújva nézte a parlamentben azt, hogy őt kérték számon, illetve szerették volna, mert nem mert a plénum elé állni. Hogy a tankerületekben mit csinálnak a tanárok kirugdosásán kívül az nem igazán tudható.
Amiben élünk, az nem a Nirvána, hanem egy bohózat közepe. Ne nevezzük már tragikomédiának sem, mert itt a térdünket csapkodjuk röhögtünkben, hogy ilyen nincs. És mégis van. Az évi százharminc milliárd forintunkból kitartott közmédia, amely az emlékezetes ellenzéki képviselős támadás (attack) után, mikor is Varju képviselőt húzgálták a földön a biztonságiak a bokájánál fogva, s emiatt Varju képviselő felfüggesztettet kapott, a közmédia pedig bevehetetlen erőddé alakult. Golyóálló üvegek, beléptető zsilipek tették ostromállóvá az épületet, majdnem lőrések is vannak rajta. Mert a közmédia (így en bloc) beszart, mint a gazdája szokott függöny mögé bújva.
Szijjártó Péter valami különös anyagból van gyúrva, ahogyan a régi komcsik dicsekedtek ezzel, hogy ők másfajták. Ők is különös anyagból gyúrattak, mint élcsapat, a végét pedig már ismerjük. Ez a mostani élcsapatosunk nekünk hangos szájjal dicsekedett a minap, hogy „persze, leírta mindenki, hogy micsoda szar alak vagyok, hogy a Lavrovval találkoztam New Yorkban”. Mi ugyan így szó szerint nem írtuk le, de a „mindenki” ténymegállapításával egyet kell értsünk helyeslőleg. Tényleg szaralak vagy Petya.
Olyan csendes hétvégénk volt, hogy még a szomszéd gyomra korgását is hallottuk ebéd előtt, majd azt követően csendes és megadó emésztését eldőlve a kanapén. Nem vagyunk mi kantok, hegelek meg schopenhauerek, egyszerű, porbafingó irkáló emberek vagyunk a magunk barlangjában, mégis, ennek ellenére is, vagy tán éppen ezért hiedelmünk szerint rendelkezünk valamennyi józan ésszel. Ha nem is mindig tűnik úgy, de legalább megpróbáljuk, mint a néma indián a Kakukkban. És most, hogy elmeséltük az életünket, keressünk valami vidámat, amit Kövér Lászlóban vélünk felfedezni, bármennyire tűnik is ez magának az antagóniának momentán. De már elég régóta is.
Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogy na, mi lesz gyerekek, holnap, na mi, de most se tuttuk kitalálni, hogy mi is lesz velünk holnap, hogy mit akar mondani. Mert csak nézett a szemével, ahogyan szok mindig, amikor eztazt bejelent, amikor asztán mindig furán sülnek el a dolgok, most is éppen úgy nézett miránk, meg mosolygott, de csak annyit mondott asztán, hogy vendégek jönnek mihozzánk megint. Gondolkoztunk, ki lehet az, ki jöhet, de semmit nem mondott többet, úgyhogy az anyunak se tuttam megmondani, hogy ki is jön mihozzánk, csak az apu vélekedett, hogy biztos megint valami képviselő vagy ilyen.
Prágába indult Orbán Viktor uniós csúcsra, amiből a Facebookon olyan sivalkodást hozott ki, hogy az ember fölkapta a fejét, mi van itt, kit nyúznak, hacsak nem őt. De nem. Csupán kifütyülték és pfújolták, midőn kiszállt a páncélozott géperejű járműből, az arcára fagyott a hülye mosolya, mert rá kellett jönnie, ez nem hazai pálya, ahol kifertőtlenítik a területet, amerre jár. Hogy Domestos-szal is dolgoznak-e az nem bizonyos és tudható, de a rend szerint kordonnal elkerített területre még ellenzéki érzelmű madár sem röpülhet be, ha mégis, a TEK légelhárítása leszedi. Bár, ha az oroszoknál képezték ki őket, akadhatnak hibák.
Ültem tegnap a teremen az embereket nézvén a műhelyemben, ami az élet, amikor hang hallatszott egyszer csak közelről és lágyan, hogy gyere Timi beteszlek a biciklibe, ami fura volt, hogy kerül Timi a biciklibe bele, hogyan lesz annak alkatrésze vagy nyúlványa csupán. Mi lesz akkor Timivel, emeltem oda csuklyás szemeimet nehezen, de Timi csak a hátul lévő gyerekülésbe került bele, akárha valami csomag, olyan hangtalanul és maga megadón, türelmesen, mintha valóban alkatrész volna csupán, csavar vagy kerék, az eljövendő utazás eleme, amikor anyuka elteker Timivel csendben szintén és örömtelenül.