Borsa, a béka
- Részletek
- Készült: 2022. március 24. csütörtök, 09:50
- Találatok: 1762
Értjük a visszafogottságot, hogy Borsa Miklós, valahai M1 híradós nem tör pálcát volt kollégái felett, mondván, valaha ő is ugyanazt csinálta, azaz kitartóan és aljasul hazudott. Ugyanakkor élünk azzal a joggal, hogy viszont mi megtegyük ugyanezt őfelette mindenféle Canossája ellenére. Pedig megbocsátóak vagyunk ha nem is krisztusi, de buddhai elnéző bölcsességgel mindenképp, de mielőtt ennek ellenére kifejtenénk azt a morális és érzelmi vihart, amit a volt hírolvasó bennünk megnyilatkozásával kiváltott, onnan indulunk el, jobb lett volna, ha hallgatott volna. Nem kellene a világ felé mutogatni megjavulásunk hősies történetét.
Mert van a bűn és van a bűnhődés, Borsa Miklós pedig ez utóbbinak még előtte van. Nem oldozzuk fel, mert nem jött még el az ideje, és az sem hat meg, ha elmeséli, mennyire okádott a munkától, amit el kellett végeznie, mert mi pedig őtőle tettük ugyanezt. Hogy úgy ne mondjuk, görcsbe rándult a gyomrunk, ha csak megláttuk az arcát, és mindez sokkal tovább tartott annál, mintsem most szó nélkül elfogadnánk, hogy neki mennyi baja volt akkor. Ellenben jól megfizették. Ugyanakkor pedig más kollégák utcára kerültek, más redakciókat bedaráltak és megszüntettek. Két út mutatkozott tehát az élet élésére. Egyenesnek maradni vagy lemenni kutyába. 
Orbán Viktor levélben kunyerál pénzt Ursula von der Leyentől, mert amúgy elvagyunk mi az Unió pénze nélkül is, mint emlékezhetünk attól, aki most tollat ragadott. Ez a hír csak úgy kiszivárgott, nem készült fotó Orbánról, ahogyan az íróasztalánál dolgozik érettünk, nem került ki a Facebookra, ott inkább menekült gyerekek buksiját simogatja a suttyomban levelet író géniusz. A baj ezek szerint nem lehet kicsiny, sőt, elég nagy lehet, ha erre vetemedik Európa DNS-e, amiben egyébként az a lehangoló, hogy mindenki tudja. Mégpedig azt, hogy kies hazánk amúgy meglehetősen zilált pénzügyi és gazdasági állapotban van az elmúlt száz év legsikeresebb tíz esztendejének letelte után.
Szitává lőtték a százhalombattai ellenzéki jelölt plakátjait – írja címében az újság, amitől az ember gyerek lesz egyszerre fűzfasípot fújva., gyí lovam, gyí betyár, ilyenek, de erről majd később. Hanem inkább Texas. A déli brand, morcos férfiak puskával a kézben őrizve a konyhában sürgő gondos háziasszonyt, a kertben hinta, fehérre festett fa kerítés, az öntudatos, magántulajdonú polgár, aki reggel fölhúzza a nemzeti lobogót. Végül is a Trump idea és ekképp Orbán, így körbe érve pedig a NER. Összefoglalva pedig az emberi hülyeség története kis képeskönyvbe rendezve.
Semjén Zsolt formában van. Nem arra gondolunk, hogy kigyúrta volna magát, bár a békemenetes képein mintha kicsit szikárabb volna a megszokottnál, hogy az ember eszébe ötlik: eszik ez rendesen? De nem is az anyai aggódás vizslatja velünk miniszterelnök-helyettesünk állapotát, hanem, hogy mégis csak az ország második embere, s ha a főnökét valami érné az elkövetkező két hétben, hozzá kerülne a karmesteri pálca. Így egyáltalán nem mindegy a halmazállapota, de a szellemi legalábbis. Erre mondjuk, hogy formában van, mert alapvetéseket fogalmaz meg, mint valami iskolát alapító filozófus. Vagy inkább Jung kisunokája.
A NER-ben a magyarkodását szeretjük legjobban minden nagyszerűsége mellett, és azt is kiváltképp, amikor mindez keresztény. Ez a két lényegi tulajdonsága egyesülve a március 15-re mint ünnepre telepedő műpátosszal elképesztő dolgokat szül nekünk, például huszárnak öltöztetett Rogán-gyerekekkel vagy Orbán beszéddel a téren. De van aztán, amit a véletlen hoz, a dolgok szerencsétlen együtt állása, de amiből mégis olyan habverés kerekedik, hogy megörökíteni muszáj gyermekeink és unokáink számára tanulságul és mulatságul, ha netán olyan korban élnek majd, aminek nincsen tömjén szaga és átlőtt magyar szíve kardcsörtetéssel elegyest.
A kedves vezető három helikopterrel röpült Debrecenbe határügyeket intézni kelet felé, a drón dél-délnyugat irányban szelte át a magyari levegőeget, hogy horvátba’ lezuhanjon, Németh Szilárd meg fölfelé mászik egy villanyoszlopon. Van tehát nekünk vertikális és horizontális mozgásunk is, ám egyáltalán nem mindegy, ki melyiket választja. „Magyarország előre megy, nem hátra” – mint tudjuk minden fideszistától. Bármi történik, ezzel fejeznek be mindent, mintha, sőt, akárha Cato volna az összes a dumájával: „Ceterum censeo Carthaginem esse delendam”. A fideszistáknak így tehát a vízszintes irányú mozgás az ajánlatos, aminek más súlyos oka is akad.
Mária néni hajnalban kelt, úgy, hogy nem is aludt igazán. Csupán csatakosan forgolódott szokás szerint a dunna alatt, mert hasogatott a bütyke, nyilallott a dereka és beszéltek a fejében a hangok: rezsi, prüsszelsoros és ilyenek kavarogtak benne súgva-búgva, ami ellen a bádogbános szapora imádságokat rendelt gyógyászati segédeszközül. És olykor szenteltvíz kortyolgatását szobahőmérsékleten csakis, mert a hűtés megfagyasztja benne az örökkévaló lelket. Amikor Mária néni legutóbb a kultúrban járt krumpliért, a fess fiatalember arra hívta fel a figyelmét, hogy a reggeli imádság után vagy a vasárnapi misét követően nézze a televíziót szorgalmasan, és akkor az idők végezetéig lesz krumpli és farhát is egészen olcsón.
Miniszteres urunk, elnökatyánk a határra költözik dolgozni. Ezt írja az újság. Azért költözik oda, mert megkívánja a háborús helyzet, így az emberben óhatatlanul az a reflexió támad, hogy közelebb szeretne lenni a fronthoz, ebből aztán és ezek után pedig beugrik a Farkasverem vagy Farkasodú (gusztus szerint), amely Adolf gierłożi főhadiszállása volt, hogy szintén közelebb legyen a fronthoz a Barbarossát irányítani. A végét ismerjük. Hogy miniszteres urunk, elnökatyánk a határra költözik, azt olyan képpel illusztrálta az újság, amelyen a főhős kék dzsekit viselve néz hülyén menekültforma emberekre, hogy fontosságát és nélkülözhetetlenségét hangsúlyozza.
Amennyire lelkes volt a kedves vezető békemenetileg, hogy két napon át szinte fél óránként posztolt a nagy készülődésről, akárha húgyos kisovis a Jézuska-várásról, hogy már csak két óra, már csak fél, hogy mindjárt indulunk, nos, ahhoz képest nem láttuk őt a sorokban. Sőt, az első vonalban maga Gáspár Győző nézegetett bambán, mert ugyan kik vagyunk mi, hogy kognitív készségeket fölrójunk akárkinek is, no de azért mindenki Győzikéjén erősen látszottak a zavarok, hogy azt sem tudja hol van és miért, és netalán az sem, miért került oda. Erre nézvést volna ideánk, hogy elnyűlődtek a zebrás kispárnák, és újakat kell beszerezni. Tehát a pénz.