Hírek

A pedagógusok – és a velük szolidáris diákok, szülők, valamint mások – azért tüntetnek már hetek óta, mert tudják, hogy mi a kormány véleménye róluk. Beárazta őket a hatalom, nemcsak a megalázóan alacsony fizetésükkel, a huszonegyedik századhoz méltatlan munkakörülményekkel, a korszerűtlen, versenyképtelen oktatással, hanem a hazugságok sorozatával is. E hazugságok egyik fő vonulata, hogy akkor emelkedhet érezhetően a tanárok bére, ha Brüsszel feloldja a zárolásokat, és küldi a pénzt, amelyért a magyar kormány hónapok óta kuncsorog.

Nem tudom, hogyan lehet kimozdulni erről a holtpontról – mondta a Népszavának egy névtelenséget kérő brüsszeli forrás azzal kapcsolatban, hogy az Európai Gazdasági Térséghez (EGT) tartozó országok november 23-i brüsszeli ülésükön megint nem tudtak közös nyilatkozatot elfogadni a magyar kormány ellenállása miatt. Ez volt sorrendben a harmadik alkalom, hogy Budapest vétóján megbukott az uniós zsargonban következtetéseknek nevezett szöveg elfogadása.

 

Sajnáljuk, hogy nem sikerült jóváhagyni a következtetéseket, pedig minden fél komoly erőfeszítéseket tett – mondta a lapnak Eva Hrncirová, a kormányközi EU Tanács soros elnöki posztját betöltő Csehország brüsszeli szóvivője.

Ám mielőtt elmerülnék az önsajnálatban, tényleg el kellene gondolkoznunk azon a nagy titkon, amit egy háború szemmel tartása jelent. A rakéták íve, az elsötétülő városok, felrobbantott emberek, vagy mi igényel miniszteri biztosi kinevezést, mert úgy vélnénk, arra való a hadsereg a NATO-val megerősítve, a külügy és más efféle készségek. Sőt, mint emlékezhetünk, a harcok kitörésekor maga a kedves vezető ment a határra háborút nézni a saját szemével, de még ő sem látott semmit. Mit várhatunk akkor egy Szász Jenőtől, milyen felfedezéseket és nóvumokat, ezt sose tudjuk meg, de erős a gyanúnk, hogy maga a kinevezett sem. Kajánul gondoljuk, hogy ennek olyan operatív törzs szaga van, s annyit is ér.

Nem akarnék két ujjal mutogatni arra, hogy pártunk és kormányunk ismét mennyire aljas, mert mindenki tudja, talán még ők maguk is, csak újólag el kell gondolkoznunk állam és egyház, a magyar ember és a kereszténység, egyáltalán a hit és a hitetlenség dolgán. A XXI. századon, a feudalizmuson, és legfőképpen azon, hogy ugyan megjelent ez a hír, de senki nem borította rá a tölgyfa asztalt a Karmelitában Orbán Viktorra, mi több, még egy kósza ejnye-bejnye sem hangzott el, egyáltalán, mindenki hallgat, mert tabunak érzi a témát. Jó lenne felnőni már, mert a leuralt médián keresztül ez is Orbán hatalmának alapja.

Várható volt mindez, mégis helyzet keletkezett. Bár még semmi nem dőlt el, így az sem volt indokolt egyáltalán, hogy az ellenzék örömében csűrdöngöljön, pedig ezt tette. Mint kitetszik tehát, a hülyeség kettős természetű, ami mutatja, miért vagyunk kilátástalan helyzetben, de ezt már olyannyira megszoktuk, hogy szinte hiányozna is. Egyébként mi választottuk őket jobbról balra meg elölről hátra is, a kassza lecsengett, reklamációnak helye nincs, tessenek oszolni. Annyi maradt, hogy leírjuk a homokos, füves, vizes síkot, majd folytatjuk a tevékenységünket J. A. polgártárs kiábrándult szellemében.

Semmi sincsen voltaképp, hanem ez a bohóckodás. Jelzőnk, illetve a cselekvésbe ojtott minősítés nem pejoratív, mert voltaképp a hőmérőzésnél többet tenni nem igazán lehet, ez is – ha értő közönség lenne hozzá – a hatalom misztikusságának földre rántása. Valójában egy hosszú, elnyújtott segélykiáltás, mielőtt minden és mindenki belefullad a ganyéba. Az, hogy a parlament hőmérsékletét képekkel illusztrálva mutatja meg Jakab az egyre fogyatkozó közönségnek, a Fidesz álságossága leleplezésének egy újabb fejezete, és tetszhet akármilyen kisstílűnek vagy pitiánernek, mégis csak kordokumentum.

Nagyon nem. Például Áder sem volt egyforma Novákkal. Áder suttyó kora óta csupán pecázgatni szeretett volna, és amikor megkapta a magas hivatalt, semmi sem akadályozta meg, hogy egyfolytában a tóparton gubbasszon. Ilyképp Áder nem került annyira sokba, mint amennyibe Novák kerül, mire kitelik az ideje, nagy valószínűséggel a Föld nevű bolygó majd’ minden országába elmegy, megmutatja a toalettjét kicsit, aztán futkorászik, evezget és dicséri a saját istenét, aki ilyen jó dolgot adott neki. Viszont mi fizetjük. Nézzük meg azért a pályaívet, ami a popsitörlős ablakpucolástól a magyar hadsereg főparancsnoki posztjáig ível.

A miniszterelnök nagy futballrajongó, fiatalon maga is aktív futballista volt, ám ezek az idők elmúltak, most egy ország élén áll, Magyarországot képviseli. Ebből a megközelítésből kell megítélnünk, mennyire volt szerencsés, vagy éppen helyénvaló, hogy – amint az a Facebok-oldalára feltöltött videón látszik – nagy-magyarországos sállal a nyakában virított ország-világ előtt. A Nagy-Magyarországot ábrázoló grafika nem tiltott jelkép, autókon is látni néha, viselheti bárki, pólón, sálon, láttunk már zoknira festve is ilyet. Hordhat ilyen sálat bárki – kivéve Magyarország miniszterelnökét.

Nem kérte senki arra közülünk, hogy kiálljon érettünk, s főleg így. Minden szenvedés, és szaralakká válás a gáz és olaj miatt történik ugyanis állítólag, de ahogyan ma állnak a dolgok, mi húzzuk a rövidebbet a Lavrov (vö.: Putyin) ügyletek miatt. A gáz sokkal drágább, mint indokolt volna, kiharcoltuk a szankciómentességet a vezetékes olajra, a nyugat átállt a tankerekre, ők elvannak, nekünk a vezetéken nem jön, zárnak be a kutak, illetve, ha nem, olyan is akad, ahol csak egy litert adnak a magyar proletárnak, ami még egy lábbal hajtós műanyag dömperhez sem elég. Nem kellene annyira büszkének lenni.