Mekkora az ideális jachtméret?
- Részletek
- Készült: 2023. augusztus 22. kedd, 09:05
- Találatok: 2108
Gulyás miniszter valami ismeretlen okból – figyelmetlenség, kialvatlanság vagy napszúrás – szóba elegyedett az RTL mikrofonjával, amiből, mint tudjuk, váratlan dolgok bírnak kisülni. Nem történt ez máskét most sem. (Vannak még apró örömök az életben.) Szóba került a gázszerelő meg a hatvankét méteres jachtja, amire Gulyás miniszter az ábrázatának megfelelő jóllakott napközis választ adta, egyben benne foglalva Bástya elvtárs szerénységről kifejtett nézeteit szinte szó szerint: „Kisebb hajó, nagyobb szerénység”.
Ez a gulyási kívánalom a gázszerelővel szemben. De nem tudjuk, ezt utasításba kapta, mert már túl nagy volt a médiazaj a jacht körül, vagy önszorgalomból szeretné kotyogó csolnakban látni az oligarchát. Mielőtt azonban tovább haladnánk hajó-, és pofaméretekről mélázni, itt kell rámutatnunk arra, hogy éppen ez a mi Gulyásunk volt nem is olyan régen az, aki Mészáros hibájául csak egy dolgot rótt fel, mégpedig azt, hogy nincsen belőle harminc vagy negyven. Akkor ezek szerint a mi napközisünk vagy megvilágosodott, vagy pediglen meghasonlott. 
A Viasat Historyn látható egy pár részből álló sorozat VIII. Henrik számos feleségéről, amely bepillantást enged nekünk az elhíresült király – és kora – életébe „férfi, uralkodó, szörnyeteg” alcímmel. Most aktuálisan az a jelenet jutott az eszembe, amikor a szerencsétlen sorsú Boleyn Annával összekavarodtak, illetve annak az első aktusa, mikor is Henrik (a férfi, uralkodó és szörnyeteg) ücsörgött a trónusán, a hűbéresek és alattvalók pedig sorban járultak elé kifejezni hódolatukat. Mint Orbán tegnap a Karmelitában.
Lankadtan lógott a zászló a ház kapuja fölött. Annyira nem mozdult a levegő, hogy értelmetlen is volt zászlónak lenni, főleg úgy, hogy sehol a téren máshol nem akadt párja. Mindez tán arra utalt, hogy a nyájas lakosság nem igazán törődik a közelgő ünneppel, egyáltalán nem érdekel senkit sem az államalapítás, sem Szent István, sem az új kenyér és az alkotmány sem, ami már úgysincs, kommunista emlék a múltból. S most, hogy minden így összekavarodott, nem az történt, hogy mindenki megtalálta a maga ünnepét a trágyadombon, hanem, hogy senki nem talált semmit sem egyáltalán.
Novák Katalin, kijelölt Sándor-palota immár egyértelművé tette, milyen eszmék mentén nem képviseli a nemzet úgynevezett és soha nem létező egységét. Augusztus 20. a giccsparádé mellett a kitüntetések ideje, így az arra hivatottak nagy valószínűséggel már jó előre bújják rothadó társadalmunkat, hogy megtalálják az arra méltókat. Sikerült. S ha annak idején elborzadtunk vagy csodálkoztunk Bayer lovagkeresztjén – gusztus szerint -, akkor ma már igazából szavunk sincs, de mégis meg kell találni az idei felhozatalra.
Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogy na, micsinálunk holnap gyerekek, na mit, de nem várta meg, ahogy szokja, hogy gondolkozzunk rajta sokat, és asztán akkor se tudjunk semmit, hanem rá is vágta a saját kérdésére egyből, hogy avatunk. De nem tudtuk, mit avatunk, pedig nem is volt titok, de az Ibojnéni mondta, hogy ünneplősbe kell jönni, nehogy elfeledjük. Mondtam is otthon az anyunak, hogy ünneplősbe kell menni holnap, mert avatunk, az apu meg, ahogy mindig szok, morrant egyet, hogy mi az anyjuk valagát avatnak már megint, de az anyu mondta neki, hogy ne a gyerek előtt. Úgyhogy kiment a konyhára.
A mi élő lelkiismeretünk és dokumentáló kinyújtott karunk, Hadházy képviselő ezúttal tucatnyi folyami jachtot talált, amelyek a Tiszán ringatóznak voltaképp majdnem mindenkitől elfeledve, hogy alig is használták őket eddig is. Békanyálas vízen ülnek ezek a jachtok, kotyognak, mint elhagyott csolnak, amelyeket azért vettek – szándék szerint legalábbis -, hogy dolgozó népünk majd azon grasszáljon a Tiszán föl s alá Kis Grofót hallgatva és alapvető élelmiszert szlopálva. Egy ilyen jacht egyként alkalmas kisebb tanulmányi kirándulásra acélos tekintetű ifjaknak, vagy kurvázni kokózva, mint van rá mintánk. És filmünk is.
Elment ez a mi fiunk. A Szoboszlai. Kiszakadt a keblünkből, és azonnal elkezdték megrontani őtet a rabszolgatartó imperialisták. Annak ellenére, hogy van nekünk ilyen életünket megszabó bőgatyás, fokosos, avas zsírban úszó szentenciánk, amit nem más, mint maga Orbán Viktor adott életvezetési és egyben erkölcsi mércéül, hogy aszongya kisangyalom, „magyar ember csak a Jósiten, a hazája és a szerelme előtt térdel le”. Erre ez a Szoboszlai az első liverpooli meccsén térden állt, és elkezdett recsegni a nemzeti torony, amit harsonaszóval építettek az átigazolása köré, s amelynek a lényege a szintén orbáni naugye volt.
Navracsics Tibor átadott egy zebrát. Hogy ne essék félreértés, nem egy csíkos szőrű patást, akit mondjuk Novák Sándor-palota kapott ajándokul vagy cserébe a messzi Afrikában átnyújtott tehenekért. Illetve nem is egy kitömött példányt, aki szerencsétlent pedig Semjén lőtt volna ugyanott, mint valamely testvéri busman törzs háziállatát, hogy aztán egy iskola szertárjában porosodjék, míg reá nem omlik a tető. Navracsics zebrája föstékből áll, amit a flaszterre kell kenni, hogy a részeg autósok jobban lássák rajta az elütni óhajtott gyalogosokat. Ilyképp vagy közlekedési, vagy kivégzési eszköz, tehát mindenképp okot ad a felhőtlen boldogságra.
Vasárnap kaptuk az örömöket, miszerint az idei augusztus 20-i népnemzeti ájtatos köldöknézés fénypontjául harmincnégyezer rakétát (lásd tűzijáték) lőnek fel az éjfekete égbe, elpuffogtatva jónéhány tankerület pedagógusainak béremelését. Mert Brüsszel, meg a dollárbaloldal. A szervezők abbéli reményüknek is hangot adtak, lehetőleg lengedez majd egy kis szellő, hogy a főváros nem fulladjon bele abba a füstbe, amit ezek a készségek keltenek, de ha lesz is légmozgás, az így is borítékolható, hogy a bávatag tömeg minimum Mariupolban érezheti magát, ahogyan Putyin épp szarrá lövi.