Dolgozó népünk ellenségei
- Részletek
- Készült: 2023. február 06. hétfő, 13:51
- Találatok: 1446
„Aki az akkumulátorgyártás ellen küzd, az a környezetvédelem ellen küzd.” – Tudatta velünk az egyes számú axiómát Szijjártó Péter, a nagy gondolkodó. Másodjára a tegnap megkapott csokorban a Belügyminisztérium – mint Pintér Sándor szellemi terméke – jelentette ki, hogy a magyar „orvosok megtámadták a betegeket”, s mint kitetszik, ez már egyáltalán nem tréfadolog. Mint tudjuk mindannyian, az orvosok (mint olyanok) komoly hadigépezettel felszereltek, tankok, tengeralattjárók, rakéták és egyebek vannak náluk, ilyképp a belügy szerint ezekkel irtják immár dolgozó népünket. Fröcsög a vér és omlanak a belek.
Visszatérve azonban még Szijjártó professzorhoz, azt is megtudtuk tőle, hogy az akkumulátorgyárak ellen küzdők egyben a nemzetgazdaság ellen is harcolnak. S így – folytatva a Szijjártó axiómát –, mivel a nemzetgazdaság közkeletűleg kizárólag és csakis dolgozó népünk, a proletariátus javára működik, ezért aki a gyárak ellen hadakozik, az népünk ellen is egyben, de erősen. Az első ficak ott van a lenyűgöző gondolatmenetben, hogy Debrecenben a két halmaz (a gyár ellen demonstrálók és a dolgozó nép maga) egybeesik, s ebből fakad a következtetés, hogy a cívisek utódai voltaképp önmaguk ellen tüntetnek. 
Egy egészen friss felmérés szerint a hatvan év felettiek körében a Fidesz népszerűsége hatvannégy százalékon, a harminc év alattiaknál azonban csupán tizennégy százalékon áll. Ha Fidesz volnék, kétségbe esnék ezen, de szerencsére nem vagyok az. Ugyanakkor egy elemzés szerint maga a NER, ami egyenlő a párttal, a Fidesszel, nem leváltható, és két dolog okozhatja csupán a bukását, valami óriási kataklizma, vagy Orbán halála. Ebből fakad, hogy mostani elmélkedésünk sem csűrdöngölés a várható csodálatos jövendőn, hanem Spengler terminológiáját és következtetési módszertanát alkalmazva a Fidesz morfológiája, ha nem is tudományos alapossággal, hanem a szív látásával kizárólag és csakis.
Varga Judit nyílt levelet írt az EB alelnökének. Annak a Vera Jourovának, akivel egypárszor már (és szinte mindig) egészen súlyos gondjai akadtak, amikor a jogállam definíciójáról volt (és van) szó. Ebben az irományban pedig az Action for Democracytől félti a demokráciát a magyar igazságügyek felkent bajnoka, mint akik veszélyeztetik a hazai választások tisztaságát. Most abba ne menjünk bele, hogy mi az igaz és mi a hamis, mennyi pénzt küldtek ők vagy mennyit nem, de magával Varga állításaival, hogy úgy ne mondjuk, még be sem bizonyosodott vádjaival is egészen súlyos gondok vannak. A szellemiségében még a bírósági fogalmazó nívóján álló Varga tudhatná, az ítélet kihirdetéséig bűnösnek senki nem tekinthető, innen erednek a bajok.
“Az Egyesült Államok budapesti nagykövetének nyilatkozataival kapcsolatban azt tudom mondani, érdektelen, teljes mértékben érdektelen, hogy mit gondol ő, vagy bármely más nagykövet a magyarországi belpolitikai folyamatokról, mert semmi köze nincsen hozzá.” – Ez Szijjártó Péter, Magyarország külügyminiszterének magvas gondolata, amiben benne van ezeréves keresztény Magyarországunk története egészen, különös tekintettel a Horthy-korban való kijegecesedésre, miszerint ahogy a magyar külügyminiszter, úgy a kormányzó oldal és az úgynevezett magyar elit pökhendi, ostoba és lekezelő mindenkivel szemben, és a saját hülyesége miatt mindig a vesztes oldalra áll. Onnan átkozza a győzteseket.
Mélyen megható volt, amikor a kedves vezető a szokásos felvezető után – mindjárt bejelent, most aztán már tényleg, dobpergés és fanfárok, valamint fingszag – világgá kürtölte a Dunaferr bulit, hogy a kormány miként menti meg a gyárat, illetve annak dolgozóit. Kiinduló tételünk, hogy mivel nagyon sok milliárdba kerül, és tudjuk azt is, a kormánynak (államnak) pénze nincsen, így hát a gyárat a te (és az én meg az ő) pénzéből menti meg a fényes tekintetű, holott nem biztos, hogy azért adtuk neki. Szeretjük mi az olvasztárokat és kohászokat, aggódunk a családjukért, csakhogy itt van nekünk a magunké is százezerszám, rólunk azonban el van feledkezve. Nem érezzük a szeretetet, nem is hiányzik. De azért mégis.
– Hát, Feri bátyám, megvették a Vodafone-t – mondta az állott sörszagú kocsmában a pultra könyökölve egy tanárféle férfi a mellette iszogató öregnek.
Bizonyos Eged István, Pétervására polgármestere megfenyegette Hadházy Ákost, miszerint: „Biztos legyél benne, hogy találkozunk még. A család az mindenhol tabu, csak nálad nem. Könyörögni fogsz.” Ebben benne van a NER maga, mondhatni, az esszenciája ez neki kilátástalan bunkóságában, moráljában és mindenkit eltaposásában. De a mutyit se feledjük. Eged István nagyot akart fenyegetni, de nincsen neki saját bejáratú TEK-je, NAV-ja és más, ellenzékieket nyektető készsége, sőt, Eged István még csak nem is Kövér pedellus, akinek tevőleges hatalma van Hadházy fölött, úgyhogy polgármester elvtárs a maga szintjén és színvonalán működik, ha megzavarják a lopásban.
Hetek, hónapok óta azt halljuk országunk fura uraitól, hogy azonnal békét kell kötni az orosz-ukrán háborúban. Mert ettől megszűnnek a szankciók, ránk pedig mindezek után madárdal és nem utolsó sorban Kánaán vár, ahol lehet majd cukrot is kapni. Mégpedig fillérekért. Ez a talpasoknak szánt üzenet, és akkor röhögnénk a legjobban – fokozva mostani virágos jókedvünket -, ha valóban megtörténne az elképzelhetetlen, Putyinból kisangyal válna, aki feledi az orosz birodalmi óhajokat, és nem gyilkolná tovább halomra az ukrán civileket. Kitörne az oly hangosan óbégatott béke, de itthon minden maradna a régiben.
Miután szeretett vezérünk Ukrajnát „senkiföljének” nevezte a maga kéretlen és tapló stílusában egy, az övéi közt elhangzott beszédben (kappanhang, szájnyalogatás), helyzet keletkezett, és az ukrajnai magyar nagykövetet is bekérették az ottani külügybe, hogy elbeszélgessenek vele. Sőt, kilátásba helyeztek más intézkedéseket is. Ugyanabban a beszédben elhangzott az is, hiába minden, úgyis Putyin nyeri a háborút, és ezt sem igazán kellett volna erőltetni, mert mindenféle bajok lehetnek belőle.