Hírek

Ez a kérdés - Szénási Sándor jegyzete

rtlvideoA hatalom úgy tudja, és lehet, hogy nem rosszul, hogy a magyarok szabadságfogalma ritkán fogja át a nemzet, a nemzeti intézmények, és a nagy polgári alaptételek, a sajtó-, a gyülekezés-, a véleménynyilvánítás szent jogát, viszont ettől még magát a fogalmat ismeri.

Azt mondhatnánk, némileg lazán, hogy most ugrik a majom a vízbe, most, hogy a hírek, és Magyar Péter sejtése szerint őt a szexuális életével próbálják lejáratni. Konkrétan le akarják buzizni. Mert leheterózni minek.
 
Ezzel vannak problémák.
 
Nem az, hogy erre ne lennének képesek, a gyerekvédelemnek álcázott melegellenes rohamok, a fóliázott könyvek után egy újabb homofób akció már hétköznapi tettnek számít, mocskosnak persze, de hát mi maradt ebben az országban, amit még nem mocskoltak össze? Az is piszkosnak érzi magát, aki  elzárja magát az egyre képtelenebb ökörségeket öklendező propagandaáradat elől, az utcán fix pontokat keres a tekintetével, hogy ne kelljen a plakátokat látnia, és gondosan megválogatja, kivel miről beszél. Hiába. A levegő, amit kénytelen beszívni, az is toxikus.
 
A probléma, már persze a néphülyítő művek problémája más természetű, jobb körökben kognitív disszonanciának hívják, klubradio de mi, pórnépek, avagy a lázárjánosi agyba vetülten amolyan cigányfélék a magunk egyszerű nyelvén csak paradoxonnak, vagy anomáliának mondanánk. Arról van szó, hogy amit a Fidesz tud a magyar társadalomról, és amit a tudása ellenében parasztvakításként tol, az kizárja egymást.
 
A hatalom úgy tudja, és lehet, hogy nem rosszul, hogy a magyarok szabadságfogalma ritkán fogja át a nemzet, a nemzeti intézmények, és a nagy polgári alaptételek, a sajtó-, a gyülekezés-, a véleménynyilvánítás szent jogát, viszont ettől még magát a fogalmat ismeri, de elsősorban a magánélet, a család szabadsága, és érinthetetlensége jogának tartja, és ebből nem enged. Magyarán: az uraknak ott fent átadja a politikai szuverenitását, de a hatalomnak a privát szférában kuss legyen.
 
Hogy ez így van, vagy bonyolultabban, nem tudjuk, de a Fidesz így tudja, és ezért működött mindig ennek szellemében.
 
És mégis, Magyar Péter, és a helyettese, Radnai Márk, akinek az ellopott neve alatt megjelent egy feldúlt ágyat mutató fotó, és a felirat, hogy „ coming soon” , arra következtetnek, hogy a Fidesz a szexuális életükbe készül belemászni, amit pedig a magyarok O.V. tudása szerint sem szeretnek. Másrészt, mint már rámutattunk, ennek csak akkor lenne némi, nem sok, de némi értelme, ha M.P.-ről, illetve R.M.-ről kimutathatnák, hogy férfiakban utaznak. Dacára annak, hogy mindketten kizárólag nőkkel mutatkoztak, nőkbe szerettek bele, és nőktől váltak el. Az önerőből történő gyerekcsinálásról nem is beszélve.
 
Egy szó, mint száz: ez a néphülyítésre szánt süketelés ezer sebből vérzik.
 
De van itt még más is, ami miatt azt állítottuk, hogy most ugorhat a majom a vízbe.
 
Lehet, hogy nem „ a „ majom, de egy konkrét majom biztosan.
 
Kérdés, amit a ronggyá hülyített választó azért csak feltesz magában: azon kéne-e az agyamat, vagy azt, amit még meghagytak belőle, jártatnom, hogy két férfi nem nyilvánosan mit csinál, és kivel csinálja, amit csinál, vagy azon kellene eltűnődnöm, igaz-e, hogy az ország kormánya éveken át eltűrte, hogy az állampolgárait egy cég tartósan mérgezze, és a saját titkosszolgálatának leleplező jelentései után is engedélyezte a működését?
 
Ezt kéne eldönteni. Vissza kell-e vennünk a szabadságunkat a hatalomtól, vagy belenyugszunk, hogy már az orosz modellben élünk. Tudják: ahol az ember nem számít.
 
Szénási Sándor jegyzete - Esti gyors
 
 

youtube / videó
Coming soon: 24 órája nézi az ország a bevetetlen ágyat, de semmi nem történik  / 2026.02.11. - Kompromittáló felvételekkel akarják zsarolni – erről közösségi oldalán írt Magyar Péter azok után, hogy ismeretlenek létrehozták a radnaimark.hu internetes oldalt, amelyen egy gyűrött ágyról készült fotó látható. Radnai Márk a 444-nek azt mondta: úgy tudja, hogy egy vélt homoszexuális kapcsolattal akarják kellemetlen helyzetbe hozni. - Az Egyenes Beszéd vendége Kert Attila az Euronews budapesti irodájának vezetője és ember Zoltán Levente az Iránytű Intézet vezetője.

youtube / videó
Politikai elemző: A TISZA részéről látszik, hogy kezdik felkészíteni a szavazóikat arra, mi várható  / 2026.02.11. - Intim felvételekkel akarják zsarolni - így reagált Magyar Péter a Facebookon arra, hogy ismeretlenek létrehoztak egy Radnai Márk.hu című internetes oldalt. Ott egyelőre egy bevetetlen ágyról készült fotó látható, a kép fölé pedig azt írták angolul, hogy hamarosan. Radnai Márk, a TISZA alelnöke a 444-ek azt mondta: úgy tudja, hogy egy vélt homoszexuális kapcsolattal akarják kellemetlen helyzetbe hozni. A híradónknak nyilatkozó politológusok szerint: mind az időzítés, mind pedig a politikusok kommunikációja tudatosságot feltételez.

youtube / videó
Horn Gábor szerint van kapcsolat a Fidesz és a radnaimark.hu címen megjelent weboldal között  / 2026.02.10. - Titokzatos weboldal jelent meg Radnai Márk, a Tisza alelnöke nevével. Magyar Péter szerint vélhetően egy szexvideóval akarják lejáratni. Egyelőre nem tudni, ki áll az oldal mögött. - Az ATV Start vendége Horn Gábor, Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Blokkolták a rejtélyes weboldalt – Magyar Péter szerint titkosszolgálati eszközökkel készülhettek róla felvételek: Magyar Péter Facebook-posztban írta meg: akár hamisított, intim felvételeket hozhatnak nyilvánosságra róla egy weboldalon. A Médiahatósághoz több bejelentés érkezett, egyes Telekom-előfizetők nem tudják megnyitni az oldalt. Az adatvédelmi biztos azt mondta az RTL Híradónak, hogy a jelenlegi tartalom alapján a hatóság nem tud eljárni az ügyben. / 2026.02.11.

youtube / videó
Orbán szerint marhaság és szamárság, hogy dögrováson van gazdaság  / 2026.02.11. - Az ellenfél azt terjeszti, hogy a magyar gazdaság dögrováson van. Ez egy marhaság, szamárság, úgy ahogy van – ezt Orbán Viktor mondta szentendrei kampány-állomásán. A miniszterelnök azt állítja, csak egy erős gazdaság képes arra, hogy 1 százalékos gazdasági növekedés mellett, 11 százalékos minimálbér-emelést hajtson végre. A Híradónknak nyilatkozó közgazdászok szerint: a növekedés tavaly nem egy, hanem 0,3 százalék volt, és a gazdaság egyre rosszabb állapotban van.

youtube / videó
Pániküzemmódban a Fidesz  / 2026.02.11. - Balmazújvárosban időközi választást tartottak, a Fidesz jelöltje 28 szavazattal győzött. Ez háromszázalékos különbséget jelent – szoros, de formálisan egyértelmű eredményt. Orbán Viktor mégis úgy értékelte: „szép munka, nagy győzelem, jön a tavasz”. De mit mutat valójában ez a 28 szavazat - erről beszélgetünk Tompos Mártonnal, a Momentum Mozgalom országgyűlési képviselőjével …

 

Kapcsolódó cikkeink:

samsungvgyNyakukban a bili tartalma - Kárpáti Iván jegyzete / Készült: 2026.02.10
Ez nem baleset volt, nem üzemzavar, nem félreértés. Ez állami asszisztálással végrehajtott környezeti és munkahelyi erőszak.

ddszakertA nagy lingam-leleplezés / Készült: 2024.10.12
A legnagyobb gondot két dolog okozta, amikor majd’ egy napig tűnődtem azon, érdemes-e ezzel a sztorival foglalkozni, ami voltaképp Magyar Péter farkáról szól. Nincs ezen mit szépíteni, eufemizálni, az úgynevezett kormánypárti sajtó és holdudvara ugyanis teljes mellszélességgel és még nagyobb hanggal „elemezte” Magyar zsebben lévő kezét, azt, hogy vajh, ott mit csinálhat, s ők jutottak oda, hogy a férfiasságát markolássza minden bizonnyal.