Hírek

A Libri boltjaiban (amelyeket immár a fideszista MCC dirigál) fóliát raktak egy Harry Potter könyvre is. Nem véletlenül, elkezdték ugyanis becsomagolni a szexuális tartalmában gyanús kiadványokat, mert nekilátott büntetni őket a hatóság. A hatóság – és mint Orbán benzines eszmefuttatása is erre utal – azon a véleményen van, ha gyermekeink – úgy is mint közjószágok – belelapoznak egy „gyanús” kiadványba, legott szaladnak feliratkozni a nemátalakító műtét várólistájára. De addig is szivárványos ruhákban járnak oviba, kisleányaink pedig leszbikus ajánlatokat tesznek a dadusoknak. Hová vezetne ez.

De nem kérdezett semmit sem, hiszen maga is tisztában van vele, merre leledzik az a nyüves pénz. Haveroknál, strómanoknál, azaz a saját zsebében, de olyan jó hangulatot kelteni és uszítani. Illetve más egyebe már nem is maradt a magyar kormánynak, mint hogy a saját szarát kenegesse szerteszét, aminek is ékes bizonyítéka a tanárok fizetésemelése, amit a baloldal akadályoz meg Brüsszelben, azaz, totális a téboly. Ez hivatott elfedni, milyen ciklopi nagy a baj a gazdasággal és költségvetéssel, miszerint percekre vagyunk attól, hogy beleálljunk a földbe.

Ez a mondat elkülöníti a mesebeli jót és gonoszt, ez a szöveg, bár a mélységes elkeseredés szülte, de mégis csak egyfajta mérce, ahol Orbán és a Fidesz, illetve mind az egyharmadnyi bázisuk egyféleképpen jellemződik, mint „a veréssel fenyegető részegek”, és ebben – tömörsége ellenére, vagy talán éppen ezért – minden benne van. Itt volna az alkalom, hogy magamat valami váteszként feltüntetve dicsőítsem meg, ehelyett elmesélek egy nagyon szomorú történetet, amiből (is) kirajzolódik a mára valósággá váló borzalom.

A dokumentumot Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója és Zhang Huali, a kínai műsorszolgáltató elnöke írta alá. A magyar közmédiát vezető, a kormánytól független sajtóban egy bírósági ítélet nyomán többnyire csak hírhamisítónak nevezett Papp Dániel munkásságáról számos alkalommal megemlékeztünk. Most azonban nem róla van szó, és még csak nem is arról, hogy szabad-e a valóságot – mondjuk így – kreatívan értelmezni, azaz, egy riportot a megrendelő politikai párt igényei szerint megvágni.

Példát láttunk arra, mi történik, ha Orbán Viktornak egy kérdést tesznek fel, és nem védi őt semmiféle kordon vagy TEK, megláttuk egyben azt is, milyen mélyre süllyedt ez az ember szellemében, moráljában, ha egyáltalán valaha is volt a tegnapinál feljebb. Nem valószínű, legalábbis nincsenek emlékeink róla.

 

Hadházy Ákos közel került a védett személyhez, aki párttársai körében múlatta az időt, és megkérdezte tőle, hogyan is volt akkor azzal az eltérített repülővel Olaszországban, amiről a propaganda, a rendőrség és mindenki más egészen eltérő dolgokat állít. Holott csak családi kirándulásra ment a kedves vezető, amivel nem tud elszámolni.

Nagyon sok „magyar csillag” ábrándította már ki a közönségét tusványosi fellépéssel, ami után nem győznek magyarázkodni, illetve azt kockáztatják, hogy egy életre lemondanak róluk, mint erkölcsileg számba vehető entitásokról. Akkor pedig már a zene is csorbát szenved, de mindig akad az a pénz, ami ezt a dilemmát felülírja, idén például Péterfy Bori és a Pál Utcai Fiúk – több más mellett -, akik azért nem okoztak akkora meglepetést. Viszont ez nem egy akkora trauma, hogy sokat kellene ragozni, az ember őket is elteszi a fiók mélyire.

De megtették minden szívfájdalom nélkül. Kilenc éve már jól benne jártunk a NER-ben, túl voltunk az Alaptörvényen, annak az asztalán, túl a nyugdíjak elrablásán, amit szintén megadóan és halkan tűrt a társadalom. Akkoriban kezdett szárba szökni a mára tébollyá fokozódó kereszténykedés, de militarizmus még nem volt, a rezsim még nem tombolt teljes valójában, és csak sejtettük, ami mára valósággá vált. Bimbózott csupán a diktatúra, ami immár kiteljesedett, akkor még nem mondta ki azt Orbán, amit pár napja igen, hogy a „demokrácia a baloldali politikusok és értelmiségiek marhasága”.

Ehhöz képest egy kurva szó nem sok, annyit sem szólt, nem kérdezett, nem vont felelősségre senkit, hanem csendesen ücsörgött a sarokban. Viszont most már nem csak az a szint, hogy ki sem meri nyitni a száját a nagyok között, hanem senki még csak nem is kíváncsi rá. S lehetőleg, ami komoly tanácskozás, és fennáll annak a lehetősége, hogy megvétózza ez a mi budiharcosunk, oda meg sem hívják. Az Unióban és a NATO-ban jogászok serege dolgozik azon, hogy olyan kiskapukat találjanak a döntésekre, amiből Orbánt (Magyarországot) ki lehet hagyni, hogy ne tudjon nagy károkat okozni.

 

Ahogyan egy visítozó, kantáros rövidnadrágos, toporzékoló gyereknek lehet, akihez normálisan már nem lehet beszélni, mert egész létezése arra épül, hogy a cirkusszal, amit permanensen előad, fölhívja magára a figyelmet. Hisztinek is nevezhetnénk, amikor toppogva és bömbölve követeli a kiscsávó, amit szeretne, de egy idő után már azzal is megelégszik, ha ránéznek. Ebben az állapotban a hangerő a lényeges, a mindent teleordítás, az a meggyőződés, hogy aki hangosabb, annak igaza lesz. A dolgok azonban nem egészen így működnek.