Hírek

Megy a dilemmázás, morfondírozás azon, hogy Istenbe, az egyházba vagy Orbánba csömörlöttek-e bele külön-külön, vagy egy kupacban az egész hóbelevancba, a végeredmény ugyanaz. De nem is ez, hanem a Nagy-szénási kereszt. Ezt odarakták, párszor kidőlt, hányatott egy sorsa volt nagyon. Ám minden szenvedés elmúlik egyszer, ezé a kereszté is természetszerűleg, mert amilyen hirtelenül lett ott annak idején a semmiből, hasonképp tűnt is el, mintha soha ott sem lett volna egyáltalán. Mert illékony dolog egy kereszt.

Napjaink gmk-ja az igazgatósági tagság, kuratóriumi szék, ami azért az előbbitől olybá különbözik, abban valamit azért csinálni kellett, hogy legalább olajos legyen az ember keze. Itt azonban semmit sem. Ingyenlóvé a haveroknak. No most, egyrészről innen kell vizsgálni a történéseket, hogy ha így ad a rendszer, miszerint a valagunkat sem kell fölemelni az apanázsért, akkor nincs jogunk elégedetlenkedni, hanem inkább meghúzzuk magunkat, hogy nem visznek el a zsandárok, vagy nem les ránk huhogva a rézfaszú bagoly.

Viszont az idősebbik Orbánt nem nagyon látták arrafelé, míg azonban fiacskája, minden magyarok örökös miniszterelnöke a hírek – és leselkedések – szerint már kezdi belakni a számtalan szobákat. Mint kiderült, bizalmas megbeszéléseket folytat ott, a térségben nagy a helikopterforgalom is, és sokszor látni katonai, illetve rendőrségi gépeket a levegőben. Ezen kívül hosszú hétvégéket tölt itt a kis család, miközben a családfő gyakorta felbukkan a szomszédos Etyeken egy állami és európai uniós forrásból felújított étteremben, illetve pincészetben. Totális az idill.

Elöljáróban csak azért említettük meg ezt, hogy az alább következő történetet kontextusba helyezzük, hogy lássuk az eszement rajongást idehaza egy olyan ember iránt, akit a határokon kívül a civilizált világban ma már leginkább leköpnének, ha nem lett volna gyerekszobájuk. De sajnálatosan volt. És most, hogy elmeséltem az EU nyomorult életét, nézzük azt a sapkát, amit Orbán gyermeki boldogságában, fülig érő szájjal egyszer csak silddel hátrafelé rakott föl olyan félmondattal, hogy akkor most már nyomna valami rappet. Ezt elképzelhetjük a jellegzetes kappanhangján, miközben a feje rángatózna és a tökeit szorongatná.

Az országgyűlés pedig tizenhárom év Fidesz uralom, a kétharmad, plusz több mint három év rendeleti kormányzás fényében és tükrében értelmezhetetlen. Neveztük már színháznak az országgyűlést, Fidesz-játszótérnek, fölösleges cirkusznak is, mégis van. Funkciója, hogy a nagyvilágnak demokráciát hazudjon, ahogyan a számos módon manipulált, illetve elcsalt választásoké is ugyanez. Így ahogyan a képviselők is csak bábok a rendszerben, ugyanúgy a választók is, akikre aztán lehet mutogatni és soha nem volt fölhatalmazásra hivatkozni.

Egészen elképesztő történeteket lehet előadni, amelyeknek a valósághoz semmi köze nincsen, a siker egyetlen receptje, hogy az ember legyen következetes, azaz, a legapróbb hazugságelem is illeszkedjék a nagy építménybe, mert ha egy is kilóg belőle, tehát, ha az íróember a káprázat megalkotásában a legkisebb hibát is véti, azonmód zuhan össze az egész építmény, és lehet kidobni a mesét a francba (lásd F. M.: Látomás és indulat a művészetben). Viszont nem esztétikaórát tartunk, hanem tükröt társadalmunk elé, ezért fordulunk most máshová.

Amikor azzal kezdtük, hogy ez a meghatározatlan entitás, ez a Brüsszel nem hajlandó szeretni minket, pedig mennyire megérdemelnénk, akkor arra gondoltunk, hogy nem átallottak a mi nagy nemzeti ünnepünkön megnyilvánulni arról, hogy pénz az nem lesz még jó darabig. Mert amit Magyarország ennek érdekében tesz (összefoglaló néven jogállam), az édeskevés. Pedig Magyarország nagyon igyekszik, de Orbán mégsem vezényelhet maga ellen rendszerváltást.

Mert csak az elborzadások jönnének, ahogyan immár évek óta minden egyes alkalommal. Minden pénteken, minden átadásin, minden avatásin, ünnepen vagy épp a parlament falai közt. Veszprémben történik ma a jeles esemény, amely város lakói már tegnap arra ébredtek, hogy nem tudnak közlekedni a megszokott és jól ismert utcákon, mert kordonok olyan tengere lepte el azokat, rendőrök és egyéb fogdmegek, tiltások és utasítások, amelyek arra utaltak, hogy érkezik a nagy ember. Vagy inkább nagyember.

Jourdain úr az Úrhatnám polgár című komédiából Molière egyik legjobban megírt alakja. Van pénze dögivel, s azt hiszi, a pénzén mindent megvehet. Voltaképpen majdnem igaza van, de csak majdnem. Pénzen vehet magának nőt, vehet tánctanárt, vehet zenetanárt, vehet filozófust, hiszen minden és (majdnem) mindenki megvásárolható, csakhogy mégsem. Mert Jourdain úr végül is nő nélkül marad, továbbá zene-, tánc- és filozófiai tudás nélkül marad, vagyis hülye marad és magányos. A pénzén persze körbeveheti magát tanárokkal, de agyat, észt, tudást, műveltséget és valódi társat nem vásárolhat.

 

Ugyanis a tudás, az ész, az okosság és a bölcsesség fényében való sütkérezés nem azonos a tudással, az ésszel, az okossággal és a bölcsességgel.