Hírek

2024-et írunk, amennyit azóta haladt előre a diktatúra kiépítése – és nem az árvízi védműveké, mert azt le sem szarták -, legalább annyira súlyosbodott a populizmus is, amit doktorminiszter urunk (Magyar Péter után loholva) most jól megmutatott. Megvolt a gumicsizma, és egy szeles hely, ahol a fotók készültek, s hozzá a drámai szöveg: „Ahol most állok, egy nap múlva már járhatatlan terület lesz. A várható, érkező nagy víztömeg holnapra már a fejem magasságában áll, rá egy-két napra pedig két méterrel följebb”.

Viszont akkor, még tizenegy évvel ezelőtt megtisztelt minket azzal, hogy gumicsizmát öltött, és képzelt aggódó beszélgetést produkált a megjelentekkel öblözetről és a mennyi a vízről, illetve a meddig fog ez még feljönni vizsgálódásról. Nem mondom, hogy nem volt kabaré, de valami törődés íze volt a dolognak, míg azonban most, 2024-ben már alig is foglalkozott az árral, bár arra még vette a fáradságot, hogy levitesse a seggét a helyszínre. Ott azonban csak annyit mondott, „kritikus napok jönnek”, és már suhant is tovább a páncélozott járművel.

Pedig nem sokkal előtte megírták a lapok is, hogy soha ilyen kevés gyerek nem született, mint éppen most, de ugyanezt mondják a statisztikusok már hónapok óta. Azaz, ez akkor tendencia, következésképp nem kellene csűrdöngölni egy hazugságra alapozva, de Rétváritól megszoktuk. Neki ez a szerepe a kártyapakliban vagy a sakktáblán. Nem is foglalkoznánk ezzel a szerencsétlennel emiatt, ha oldalról nem úszott volna be a képbe a Katika.

Hogy az ember csendesen suttogta magában, ezeknek meg mi a rosseb a bajuk, ahogyan mind az összes kapcsán is fölmerül a kérdés, akik valami ellenállhatatlan vágytól fűtve engedelmeskednek annak a késztetésnek, hogy a vezérrel közös képnek kell készülnie. Temérdek ilyenünk van Nagyferótól Zalatnayig, zenésztől színészig, nyugdíjastól óvodásig, mintha az volna a kényszerképzet, hogy egy ilyen kép megvéd a bajtól.

Ehhöz képest, mint emlékezhetünk, az ellenzékben lévő Fidesz szerint ez maga volt a végveszedelem. Egy bizonyos Éger István – akit már belepett az idő pora – azzal érvelt, hogy ez megalázó annak is, aki adja, annak is, aki kapja. Igaz, hogy senki nem számolt be arról, hogy meg lett volna alázva – Európa azon részéből sem, ahol volt, van és lesz ilyen -, ennek ellenére kikényszerítették az úgynevezett „szociális népszavazást”, ahol a vizitdíj elbukott.

Mint ahogyan a legutóbbi szlovák választás előtt Ficónak is, akinek – mint cimborájának és elvtársának – Orbán tálcán kínálta a határára a szerencsétleneket, akik aztán annak rendje és módja szerint annak győzelme után el is tűntek. Magyarországon nem menekültpolitika van, hanem az általuk generálható hatalmi sakkjátszma, a migrációs veszélyhelyzet azóta is, immár kilencedik éve él és virul, de tegye fel a kezét, aki az utóbbi időben eggyel is találkozott, pedig nem a kerítés állította meg őket. Sem Pintér.

No de, nem is ez az érdekes igazán, hanem Takács Péter, egészségügyért felelős államtitkár méltatása oly módon, hogy ő kórházigazgató volt, azaz, mégsem rendőr, mint a minisztere, következésképp tehát – így a kedves vezető – „őt nem lehet hőmérőkkel kioktatni szakmai kérdésekben”. Azt mi jegyezzük meg, annak meglátása, hogy negyven fokban operálni bajos, nem annyira szakmai, hanem inkább elájulási kérdés, mégis kiderül, hogy de, igen, Takács államtitkárt hőmérőkkel birizgálni bizony lehet.

Meg persze Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára személyében, aki a Piliscsabán megtartott beszédében indult el a relativizálás és a szar szétkenésének útján, mikor is az eredendő bűn, illetve a katolikusoknál áteredő bűn mélységéig vagy magasságáig emeli a Bese atyával történteket (általa elkövetetteket), mikor is kijelenti „mindig voltak bűnök az egyházban, mi magunk is bűnösök vagyunk, mégis itt vagyunk kétezer éve”. Ettől a gombaszintű hívő viszont eltátott szájjal csodálkozik.

Mindegy ez, ám a soha vissza nem térő alkalommal élve ebben az egy percben is sikerült megkérdezni őfelségét a Bese-ügyről, hogy mi lenne a véleménye róla, de remélem a kollégák nem nagyon lepődtek meg a válaszon, ami olyan volt, mintha a kérdést fel sem tették volna. Igazi orbánosan bicskanyitogató, ami azonban illett a mértani sorozatba, miszerint őfelsége régebben nem foglalkozott nő-, és pénzügyekkel, meg amúgy semmivel sem.