Hírek

David Pressman, az USA nagykövete, bár tudta, mi készül és hová jön, mégis megmagyarázta látogatásának okát. Mint mondta, Orbán megígérte neki, hogy ezt a svéd NATO csatlakozást az első adandó alkalommal megszavazzák, s mint mondta, itt volt az első adandó alkalom, ami aztán ment a levesbe. Azt nem tudjuk, a bátorak hol jártak épp és miért nem jöttek el – nem utasította őket a gazda -, azt viszont igen, hogy kormányunk tagjai épp ebben az időben Sopronban futballoztak, mert mint Orbán kijelentette: „Meló az van”.

A mostani kiruccanásnak azonban egyéb oka is lehet a szívbéli jóságon kívül, mégpedig az, ne kellessen befáradni a parlamentbe az ellenzék által összetrombitált ülésre többek között a svédek NATO csatlakozásáról. Az a hajó már elment, amely azt a szólamot tartalmazta, miszerint ebben a folyamatban nem kies hazánk lesz az utolsó, ha ganyék vagyunk, legyünk szügyig azok, a bávatag rajongóknak úgyis teljesen mindegy.

Illetve annál valamivel több is, mert doktorminiszter urunk ingatag jellemét ismerve abban is biztosak lehettünk, hogy a frusztrációját – ha képletesen is – valakin le kell vernie. Ezek voltak most az ukránok, akik miatt nem először kellett vesztesen távoznia, így, ha lehet, és a Kossuth rádióbéli fölszopásból ki is derült, Orbán most már talán sokkal jobban akarja Ukrajna vesztét, mint maga Putyin cimborája, de arról a tájékról is kezdenek nagyon hűvös szelek fújni.

Ahogyan mindenre és mindenkire magukon kívül, a Fidesz a gyerekekre is nagy ívből szarik, olykor jók díszleteknek valami keresztényi ünnepen a hideg flaszteron térdepelve, lehet nekik pöttyöslabdát vinni a kamerák előtt. Ennyiben azonban ki is merül a közjószágokról való gondolkodás és gondoskodás, illetve lehet szám szerint sorolni őket anyaságunkra hivatkozva, de annyira, hogy azt már Afrikában is unják, ahogyan az Novák nacsasszonnyal fordult elő.

Kiderült, hogy az istenük nem törődik velük, illetve és jobban mondva egyáltalán senkivel, még saját magával sem, enmagát is permanensen hugyozza pofán, s ettől nem látja a tükörképét soha. Doktorminiszter urunk ezúttal is kisétált a teremből, ami az álmoskönyvek szerint azt sugallta, hogy mindent megszavaz, amit eléje tesznek, és úgy is lett. Lépése olyannyira váratlan volt, hogy épp abban az időben Gulyás G. a kormányinfón kijelentette: nem lesz megállapodás.

Azért pediglen, hogy mint szó volt róla, ennek eredményével vértezetten, ettől megerősödve mintegy indulhassanak nagyjaink a brüsszeli csatába. Ott aztán delikát módon Orbán atyuska a borítékokkal verhesse az asztalt, mint Hruscsov papa anno a cipőjével az ENSZ közgyűlésén. Viszont az, hogy ez a reklám, ez a fütyörészés még a konzultáció kihirdetett eredménye után is csodálható a dobozban, azt mutatja nekünk, velünk marad a borzalom most már valószínűleg a nyárig, a választásig, amely segedelmével Orbán atyánk Európa trónjára ül.

S bár arra vonatkozó reményeink nincsenek, hogy valami érdemben változzék, mégis jobb dolog alaposan látni azt, mivel állunk szemben, mi teszi tönkre az életünket, hogyan néz ránk a tágas külvilág. Aztán mindezek után röhögni vagy zokogni gusztus szerint. Mindebből kitetszik, hogy az ember úgy igazából semmit nem remél, mert tudja, hogy Orbán hatalma a kerítésen belül időtlen és megdönthetetlen, egyedül arra nézvést adnak az ilyesmik útmutatást, hol és miért pukkadhat ki az a lufi, amit vezérünk több mint egy évtizede fúj.

Bayer működése ebből az aspektusból azért érdekes, mert ő, amikor a szokott stílusában általa ellenségnek vélt emberekről beszélt – és itt mindegy is kiről vagy kikről -, rend szerint előkerültek a kommunista apák vagy nagyapák, sőt, kijelentve azt is, hogy a család igenis számít. Persze akkor, ha Bayer valakit le akar járatni, illetve a pártja szellemében vagy éppen megbízásából ordenáré lejárató kampányt kell folytatni valaki ellen. Ilyenkor Bayer eszköztárában a felmenők nagyon is hangsúlyos szerepet kaptak és kapnak.

Ívet húzott ugyanis a jogállam minden titkának tudója enmaga evolúciójában, amelyben szavai szerint „babakocsit tologató háromgyermekes édesanyából brüsszeli harcos” lett, ami idea nem tudjuk, korrelál-e a nagyvezír utcai harcos énjével hátán cipelve tucatjával a lipsiket, és más ilyen, a butaság bátorságával megfogalmazott cuki kurvaságok, amelyek azonban bizonyosan tetszetősen hangzanak a rájuk szavazó bávatagok számára.