Semmi sincs egészen úgy
- Részletek
- Készült: 2024. július 04. csütörtök, 09:57
- Találatok: 1921
Édesek ezek a walesiek. Mintha valami kisdedóvó középső csoportjában játszódnának a tiszta ideával, miszerint a politikusoknak törvényben tiltanák meg a hazudozást. Azt kell tételeznünk, hogy a javaslat előterjesztői egyáltalán nem járatosak az emberi faj történelmében, vagy fogalmuk sincsen arról, mi az a politika, amely voltaképpen természeténél fogva mindig is a hazugságon alapul, mert, ha mindenki mindig kimondaná az igazságot, akkor nagy valószínűséggel összeomlana a civilizáció.

Tegye fel a kezét, akit úgy igazán meglepett, hogy doktorminiszter urunk mint soros elnök először Kijevbe ment látogatóba. Bazinagy konvojjal, viszont mélységes titokban. Ha valaki elalélna a meghatottságtól, miszerint ez az alak véletlenül úgy kezdett el működni, ahogyan ilyen pozícióban kellene neki, azaz kultúremberként és alattomos hátsó szándékok nélkül, akkor arra lennék kénytelen rávilágítani a zseblámpámmal, hogy most szervezi a frakcióját, amivel amúgy Európában át szeretné venni a hatalmat.
Mint emlékezhetünk, a Fidesz (Magyarország nevében, de nem vele egyetértésben, tőle nem felhatalmazva) a magyar soros uniós elnökség jelmondatául Trumptól koppintott: „Make Europa great again!”. Ez egyrészt ötlettelenségre utal, másfelől fura áthallásai vannak, ezért kérdezték meg Orbánt arról, mit szóltak hozzá a normálisabb miniszterelnök kollégái, amire csak annyit felelt, „lenyelték” –. Azt is mondhatta volna, be is kaphatják. Ugyanott tartanánk.
Tegnap született, illetve előtérbe került egy fogalom, ami mostantól nagy valószínűséggel mindenhonnan ömleni fog, és úgy elveszíti – ha már meg nem történt – jelentését, mint az összes, amit a Fidesz (Orbán) összetaknyozott. Mint a nemzeti, vagy a család vagy akármi. Erre a sorsra kezdett jutni tegnap a „
Keresem a neten Orbán Viktor bölcs meglátását, ezúttal a focival, a magyar válogatottal kapcsolatban, de nem találom. Úgy látszik nem mozgok elég otthonosan a google-kutatásban, ezért aztán nem is tudom pontosan idézni.
Mindig akadnak különös, szókimondó emberek Orbánnal szemben, akik olykor félreteszik a diplomáciai udvariaskodást: mondhatni, ami a szívükön, az a szájukon. Általában belőlük lesznek a fideszes legendáriumban népünk ellenségei, akik nem tisztelnek minket, meg akarják mondani, hogyan éljünk, gendereket, migránsokat reánk erőltető belzebubok. De ezt fölösleges tovább ragozni, hiszen mindannyian ismerjük a véget nem érő sztorit.
Ursula von der Leyen újabb öt évig az Európai Bizottság elnöke lesz. Így döntöttek a „
Véget értek tehát a nehéz napok. Ezeket, mint emlékezhetünk, doktorminiszter urunk jelölte ki önmagának arra az intervallumra, amíg el nem dől, hogy a futball istene mennyire lesz kegyes, és alakítja úgy az eredményeket, hogy a mi fiainknak ne érjen véget az éjszaka. De tegnap mégis megtörtént a tragédia. Mostanáig még nem nyilatkoztak meg a fideszisták, nem szarták tele a Facebookot, ma azonban minden bizonnyal csurig lesz pátoszos műtakonnyal, hogy mi voltunk a jobbak, de a tuggyukik miatt nem sikerült.
Toppantott Szijjártó Péter a kis lábával, mert mérges volt nagyon. Most, ha tehetné, mind az összes uniós országok nagyköveteit együtt rendelné be a hivatalába kioktatni őket. Ott toporogna a sok nagykövet Szijjártó folyosóján sorban állva a kokiért meg sallerért, és kérdezgetnék, merre van a budi, mert rájuk ért a szükség a rengeteg várakozásban. Ez lenne az ideális állapot szijjártói szemszögből, viszont a világ egészen másképpen működik.