Gyerekekkel szemben elkövetett szexuális visszaéléssel vádolni valakit komoly felelősség. Szinte lemoshatatlan billog ez, és akit ilyen rémes tettekkel összefüggésbe hoznak, élete végéig cipelheti magával a következményeket akkor is, ha bűnössége sosem bizonyosodik be, az ilyen vádaknak pedig súlyos, akár emberéletet követelő következménye is lehet. Különösen igaz ez azóta, hogy a nyilvánosságot elsősorban a közösségi média jelenti, azt pedig, hogy kinek mi az igazság, egyre inkább az határozza meg, hogy melyik politikai táborba tartozik.
Ezért aztán felelős ember, különösen olyan, aki állampolgárok politikai képviseletére jelentkezett, nem pedofilozhat le senkit bizonyíték nélkül a parlamentben, és a propaganda médiáján keresztül sem, ahogy egyébként szexuális zaklatással, családon belüli erőszakkal, és mások halálának okozásával sem vádolható senki, de hiába, rég túl vagyunk ezen, az ártatlanság vélelmét ugyan abba a sötét, föld alatti pincébe zártuk, ahová az elveket és a politikai felelősséget is.
Mert mára a politikai ellenféllel, vagy hagyjuk az eufemizmust, a politikai ellenséggel szemben minden megengedhető. Ő ugyanis nem pusztán mást gondol a világról, vagy hibás döntéseket hoz, hanem gonosz, hazaáruló, külföldről fizetett, diktátor, stb, akit a haza érdekében minden áron le kell győzni. Amikor a politikusok vagy propagandistáik tudatosan terjesztik a hazugságokat, nem kímélve az érintettek emberi méltóságát, a családjuk becsületét, akkor nem pusztán arról van szó, hogy megtévesztik a közvéleményt, hanem kialakítanak egy olyan, párhuzamos valóságot, ahol a bizonyíthatatlan rágalmak igazak lesznek, mert a politikai ellenségről minden elképzelhető, ha pedig mégsem igazak, a terjesztésük a haza érdekében akkor is helyénvaló, azok a rohadékok pedig meg is érdemlik. Ezért ami innen nézve aljas hazugság, onnan nézve nemes cselekedet, és ezért, bár nem lehetne hit kérdése, hogy egy javítóintézeti vezető, vagy egy politikus bántalmazott-e gyerekeket, vagy sem, sokak számára mégis hit kérdése lesz.
A bizonyítékok nélkül Zsolti bácsizók egyrészt a lényegi kérdéseket takarták most ki; hogyan úszhatta meg a Szőlő utcai intézmény igazgatója a felelősségre vonást több mint 20 éven keresztül, kik és miért tusolják el a gyermekbántalmazást a szociális ellátórendszerben, és miért nem tud vigyázni az állam a felügyelete alá tartozó gyerekekre?
Másrészt pedig; bárki lehet pedofil a Facebookon, a Tiktokon, a Redditen, és az Origón is, akár "bizonyítékokkal" együtt, összehangolt lejáratókampányban pedig tudjuk, hogy ki az erősebb és a gátlástalanabb. Ez megint egy olyan utca, ahonnan nem jutunk ki élve, és mégis milyen jogon utasítják vissza a lejáratást azok, akik maguk is bármit megengednek maguknak? A felelősség elsősorban a Fideszé, tényleg nevetséges a miniszterelnöktől olvasni, hogy micsoda dolog a rágalmazás, na de mégis, nem kellene jobbnak lenni náluk?
Végül pedig Semjén Zsolt. Őszintén remélem, hogy ártatlan, őszintén remélem, hogy le tudja mosni magáról ezt a vádat, és csak azokkal a bűnökkel és következményeikkel kell együtt élnie, amiket valóban elkövetett. A jó Isten segítse őt ebben.
Orbán: Minden aljas ellenzéki álhírterjesztő, legyen képviselő, influenszer vagy újságíró, a magyar jogrendszer hűvös leheletét érezheti a tarkóján / 2025.09.28. „A kesztyűt fel kellett venni!” - „Erős hét volt. Csak kapkodtuk a fejünket” – kezdte a digitális polgári köröknek küldött heti körlevelét Orbán Viktor. A miniszterelnök a Szőlő utcai botrányról írt hosszan, a Magyar Nemzet szerint emlékeztetett arra, hogy a prostituáltakat futtató intézményvezetőt már letartóztatták …
Könyvet írt az ártatlanságáról K. Endre, az elnöki kegyelmet kapott pedofilsegítő: Vesszőfutás – ezzel a címmel írt könyvet K. Endre, aki a bicskei pedofilügy miatt ült börtönben, de elnöki kegyelmet kapott Novák Katalintól, aki később ebbe belebukott. A cím alapján könnyen kitalálható, hogy ártatlannak tartja magát, de kiderül az is, hogy hálás a kegyelemért. A Házon kívül másfél éve mutatott be felvételeket arról, hogy K. Endre a vallomása megváltoztatását kérte egy bicskei áldozattól. Az ügyben rendőrségi nyomozás indult, de K. Endréről például máig nem tudni, hogy kihallgatták volna. Ez azonban csak az egyik ügy, amelyben nem látni előrelépést. / 2025.09.28.
youtube / videó
Gyermekvédelmi szakember: ha egy döntéshozó váratlanul bemenne egy gyerekotthonba, szégyenkezne / 2024.02.11.
Börtönbüntetéssel fenyegetik fideszes politikusok azokat, akik bizonyíték nélkül vádolnak meg valakit pedofíliával. Korábban éppen a Fidesz szűkítette a sajtóban elkövetett rágalmazás és becsületsértés büntethetőségét. Akkor az újságírók védelmére hivatkoztak. A kormánypártok álláspontja Semjén Zsolt hétfői parlamenti felszólalása után változott meg. / 2025.09.27.
youtube / videó
VALÓTLANUL: Fekete kampányok az Orbán-rendszerben (Magyar Jeti Film) / 2023.11.08. - Ha ez a gépezet célba vesz, az elől nincs menekvés. Az Orbán-rendszer egyik legfontosabb és legkeményebb fegyverét először politikai ellenfelekkel szemben vetették be, de mára mindenkinek fel kell készülnie arra, hogy célpont lehet. - Az igazságban ezekben a kampányokban semmiféle szerep nem jut. Mit tehet ez ellen az igazságszolgáltatás, hogyan lehet védekezni?
Kapcsolódó cikkeink:
A gyűlöletbomba felrobbanása / Készült: 2025.09.27 Szerintem most omlott össze a kóceráj. Ez, amit látunk, a bukta, a megsemmisülés, a kínkeserves, elhúzódó végjáték. Ahol az elvtársakra irányították a reflektort, vagy ha úgy tetszik, felkapcsolták a lámpát a szobában, ahol ott állnak az elvtársak az évtizedes gaztetteikkel a kezükben. Éppen most buknak le, a folyamatos tettenérésnek lehetünk a szemtanúi. Ez valóban nem Semjén Zsoltról szól, még ha Zsolt bácsi lett is sajnos a gyermekvédelem ügyéből. De arról van szó, hogy mindenki abba bukik bele, amiben oly sokáig verhetetlen volt. Leginkább a törvényesített lopásba, hazudozásba, rágalmazásba, hülyének nézésbe. És úgy tűnik, még a pletykákba is bele lehet bukni. Mindent megtettek ezért, ki szelet vet, vihart arat.
Szemrebbenés / Készült: 2025.09.25 Annyira elmondanánk egyszer a fideszes polgártársaknak, békésen-csendesen (bár a newtoni hatás-ellenhatás jegyében egy böszme megafonba bömbölés sem volna indokolatlan), hogy érdemes volna azt tenniük másokkal, amit maguk is szeretnének viszonzásul kapni. Ez a bölcs intelem nekik is ismerős lehet, az eredetit Máté írta, és ugyan nem tudni, kire/mire gondolt az evangelista, de a Digitális Polgári Köröket biztosan nem látta jönni.