Préselt malacarc kiskosztümben
- Részletek
- Készült: 2023. március 20. hétfő, 07:49
- Találatok: 1855
A „Kiskunsági préselt malacarc” nevű étel nyert a felcsúti főzőversenyen, amelyen Németh Szilárd elmélkedett tegnap megénekelten az annyira mély magyarságról, hogy még Németh László is megnyalná tőle a vékony ajkait. Csak felidézésképpen a főzőversenyre is kiható filozófia a „magyarokmagyarmagyarországot” akarnak, s mint látjuk, ez már magyar a köbön, olyan szorzat, aminek vége soha nincsen, így végül a saját farkába harap. Nos, ehhez képest, ha Kovács I. István szalagmunkás elolvassa, mivel akarják ezek a turbómagyarok etetni „préselt malacarc” néven, akkor nagy valószínűséggel érthető ordításban tört volna ki.
Kovács I. István, ahogyan az egyébként Németh Rezsiember eddigi idomítása nyomán kialakult benne, az egyszerű ételeket érti és szereti – pacal meg kirántott hús -, így az is bizonyos, fingja sincs arról mi lehet az a homár, amit a kedves vezető Rómában közpénzen a b. nejével jóízűen elköltött. No most, ilyen feltételekkel és körülmények között Kovács I. Istvánnak préselt malacarcot felkínálni nem lehet, mert midőn olvasná a magyar a köbön étel leírását, anyukája után is elkezdene pityeregni, hogy segítse őt az életben, illetve az ételben, ott ülne tanácstalanul és kiszolgáltatottan a mélymagyaroknak, mert ezt olvasná éti útmutatásul. 
„A magyarok magyar Magyarországot akarnak” – fejtette ki mindent összefoglalón Felcsúton, a világ közepén Németh Szilárd rezsipacalbiztos azt, amit egy főzőversenyről tudni kell. Ugyanekkor a soknevű kaszinóhonvédő miniszter is megnyilvánult orbáni fajunk felsőbbrendűségéről, aki meg „magyar kézbe magyar fegyvert” követelt, és ezen a ponton annyira magyar lett minden, hogy Somoskőújfaluban megjelent egy trianoni búsongás húszmillióból.
„A jó kurva anyádat ismered-e te majom propagandista” – szólt hozzá tegnapi írásomhoz egy nyájas olvasó, amitől én – nagy valószínűséggel csalódást okozva neki – melankóliába estem. Ez az állapot nem lehet ismert a ny. olvasó számára, ugyanis érzelmeket tételez, emlékezést és vágyakozást, az ilyesmi a ny. olvasó számára ismeretlen terep, neki csak zsigerei vannak, ebből fakadóan pedig agytörzsi létezése. Számára a magamfajta nem létezik, fölébem száll a gépével és pusztítandó vasút vagy gyárüzem vagyok a magasból pitypanggal a kezemben, ami kinyílott, hát megírom, ahogy kérve volt régi időkben.
Az a hír most épp, hogy a magyar országgyűlés március 31-én szavaz a finnek és a svédek NATO csatlakozásáról, pedig már Hende Csaba is megjött Helsinkiből. Azt nem tudjuk, hogyan mennek a parlamentben a dolgok, de állítólag Semjén döntött úgy, nem hívják össze a bátrakat, illetve a díszletként szolgáló ellenzéket. Tavaly nyár óta szórakozik hazánk a két északi országgal és a NATO-val, amin nagy valószínűséggel nem lepődik meg senki, mert, ha lehet így fogalmazni a diplomácia nyelvén, már mindenkinek tele van a töke Orbánnal, a Fidesszel, de, ami egészen sajnálatos, miattuk valaha volt szép hazánkkal is.
Az egyik budapesti iskolában az igazgató lefújta (betiltotta) a diákok március 15-i, ünnepi előadását, mert beszart. Az iskoláját féltette vagy csak saját magát, nem tudni és nem is érdekes, de az agyában bekapcsolt a Menyhárt Jenő (Bizottság) által megénekelt kopasz cenzor, és így cselekedett, ahogy. Indoka a látványos és lehangoló akcióra az volt elmondása szerint, hogy a gyermekek előadásában Petőfi „
Alapélményünk – a hozzánk való viszony – s egyben leszaratásunk története is a Bicskéig való meghosszabbítása akármely dolgoknak. Orbán Viktor, mint hős, a demokráciával, annak működésével és a nép – esetünkben morfológiailag a plebs, vagy a helóták – semmibe vételével. Mi – fentebb jelzett organizmusok, akik örvendezhetünk a luknak a seggünkön, de azon kívül alig is valaminek – nem vagyunk méltók arra, hogy a NER (ezen belül Orbán) a hajlékunkba jöjjön, és meggyógyuljon a mi lelkünk. (Ez utóbbi mondatot a misejárók kedvéért srejboltam ide, bár tudom, hogy nagyon kevesen vannak. Ámde mégis.)
Áder J. nyugalmazott elnökünk bősz környezetvédő. Ehhez sem sokat ért, de kellett egy hobbi a közeledő öregség idejére, hogy míg a talpasok remegve várják a tizenharmadik havi apanázst, ő oszthassa azt az észt, ami nincsen neki. Podcastje is van e célból, odaszervezték a segge alá, hogy emlékezetes hangján, amit amúgy régebben csak szilveszter éjszakákon volt alkalmunk élvezhetni, személyiségének teljes súlyával harcoljon a pusztuló környezetért, a halak élőhelyéért leginkább, hogy a stúdióból kilépve legyen mit a szákba rakni. Mint tudjuk, ő is annak a csapatnak a tagja, aki soha nem vetemedne arra…
Úgy két hete derült ki, hogy az oroszoktól a háború kitörése óta vásárolt gázon kormányunk, az ország, így következésképpen te is, nyájas olvasó, úgy kétszázhatvan milliárd pénzt bukott, illetve buktál. Ha nem lennének a baráti putyinista szerződések, ha nem „harcolna” ki Orbán folyamatosan kivételeket a szankciók alól, ennyivel több lenne a brifkóban, és ez nem kevés pénz. Amikor kitört a háború, egyöntetű európai óhaj volt, hogy le kell válni az orosz gáz-, és olajcsöcsről, elsősorban a háború miatt, és azért is, mert az oroszok megbízhatatlanok, ahogyan az kiderült már Ukrajna lerohanása előtt is.