A Fidesz szorgos képviselői itthon és az EP-ben is folyamatosan leleplezik hazánk sötétben bujkáló ellenségeit, de csak úgy papagáj-módra – tán hiányzik belőlük a fantázia, vagy egyszerűen nem olyan követelménynek kell megfelelniük, mint amilyet Gaál István Magasiskola című filmjének solymásza fogalmazott meg: „Nem szeretem, ha a madár gépiesen teljesíti a parancsot – tudjon rögtönözni is, persze, a parancs szellemében"…
A baloldal – bocs: a bukott baloldal – itthoni vereségeiért külföldön igyekszik elégtételt venni, holmi meghallgatásokkal, miegyebekkel. Ma is buheráltak valamit, holnapra is szerveztek egy ocsmánykodást – Brüsszelben, persze! Le akarják járatni az országot, nyilván idegen érdekek szolgálatában stb.
Mindeddig ilyeneket mondtak a Fidesz nemzetvédő politikusai, vélhetően azért, mert hittek ennek igazában. Eddig rendszeresen azzal vádolták a látszatra egyébként dezorientált, koncepciótlan, gyáva és tehetségtelen, ráadásul minden bizonnyal valamennyire korrupt – a Fidesszel persze ebben sem versenyképes – „demokratikus baloldalt”, hogy idegenek bérenceiként ártani akarnak az országnak: hazaárulók, no, nem kell itt szarozni!
Ami azt illeti, hazaárulóknak hazaárulók ugyan, de a helyzet ugyanakkor, azonban és viszont sokkal súlyosabb annál, amilyennek látszott! A Fidesz ugyanis teljesen félreértelmezte a történteket, és még mindig nem látszik fölfogni, miről is van szó! Pedig a tények – makacs dolgok! – már-már szemet szúrnak.
Az elmúlt napok eseményei egyértelművé tették: nem amerikai imperialisták meg brüsszeli bürokraták, holmi „homályos pénzügyi körök” mozgatják a „demokratikus baloldalt”, az egész buzzancs-libbencs-kommancs-zsiddancs nemzetáruló bandát, hanem pontosan fordítva áll a dolog! Ez a banda mozgatja bábuként az Egyesült Államokat – túlzás nélkül: mintha dróton rángatná!
A sci-fibe – vagy inkább krimibe? – illő legújabb hatalmas nemzeti győzelem után föltétlenül szüksége volt a gyurcsányista-eörsimatyista hordának arra, hogy komoly csapást mérjen a Kedves Vezetőjével új utakon járó országra, az egész nemzetre, a NER-re, a NÜK-re, a KLIK-re, az MMA-ra, a Századvégre, a Nemzeti Színházra: mindenre, ami magyar! Sürgőssé vált a dolog, lépniük kellett, még mielőtt a magyar gondolat – sikert sikerre halmozván – rájuk nézve végzetesen meg nem erősödik.
Sokkal nehezebb harc előtt állunk tehát, mint eddig: a végsőkig elkeseredett ellenség előjött fedezékéből, hatalmas erőket vetve be ellenünk. De nem vagyunk esélytelenek: olyan világot élünk, amelyben bármi megtörténhet, az összefogás pedig mindent legyőzhet! S ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?
Komoly fordulatot vett az Egyesült Államok és a magyar kormány között már régóta dúló diplomáciai háború: Washington legalább tíz, a budapesti kabinethez közel álló vezető tisztviselő és üzletember beutazását tiltotta meg az USA területére. … Rajkin híres Nyula találkozott a Tigrissel.
Rajkin: A nyúl:
Régóta megy már a diplomáciai pofozkodás Budapest és Washington között. Hogy csak a közelmúlt eseményeit említsem: az Orbán-kormány egészen konkrétan megfogalmazott kritikákat kapott demokráciaromboló és a civil szervezeteket ellehetetleníteni igyekvő cselekedetei miatt elébb Bill Clinton volt, majd Barack Obama hivatalban lévő elnöktől. Mindezekre a budapesti válasz egy-egy rendkívül orcátlan nyilatkozat volt, a diplomáciai őstehetségként semmiképpen nem aposztrofálható Szíjjártó Péter “küküminiszter” gyakorlatilag lehülyézte a világ eme két, talán legbefolyásosabb emberét. Nem is maradt el a válasz.
Tegnap szinte a teljes magyar sajtón végigviharzott az értesülés: az Egyesült Államok külügyminisztériuma az ifj. George Bush által még 2004-ben kibocsátott 7750. számú elnöki proklamáció alapján, legalább tíz, a magyar kormányhoz közel álló vezető tisztviselőt, illetve üzletembert kitiltott az USA területéről, mint olyan személyeket, akik “Amerika érdekeivel ellentétes tevékenységet folytatnak, illetve abból hasznot húznak“.
Ez az értesülés természetesen nem Washington, avagy az USA budapesti nagykövetsége jóvoltából jutott a közvélemény tudomására. A vonatkozó amerikai törvények szerint ugyanis a 7750. elnöki rendelet alapján folytatott eljárás épp úgy titkos, mint az az alá vont személyek kiléte. Az indiszkréciót a magyar kormány “agytrösztjének” számító Századvég Gazdaságkutató Zrt. tulajdonában álló, (a valaha jobb napokat látott) “Napi Gazdaság” című lap követte el, mikoris csütörtöki, online-kiadásában megszellőztette a hírt: a NAV adóhatósági vizsgálatot indított bizonyos “amerikai tulajdonban álló cégek és intézmények” ellen, melyet az USA kormánya úgy próbál megakadályozni, hogy “megnehezíti a NAV egyes tisztségviselőinek amerikai beutazását“.
A hír napvilágra kerülése után rögvest beindult az információvadászat. Ennek eredménye pedig az lett, hogy az amerikai kormány nem csak “arra készül”, de már meg is tette a beutazást megtiltó intézkedéseit. Ráadásul nem csak a NAV egyes tisztviselői (pl. Vida Ildikó elnök, egy meg nem nevezett alelnök és egy szintén ismeretlen nevű főosztályvezető) ellen, hanem további, legalább hét olyan “üzletemberrel” (pl.: Heim Péter, a “Századvég” nagyfőnöke) és “egyéb személyiséggel” (pl.: a hivatalosan ismeretlen státusú Habony Árpád, miniszterelnöki főtanácsadó) kapcsolatosan is, akik “szorosan kötődnek” az Orbán-kabinethez. (Ezt később a két nevezett hevesen és ügyvédi úton! tagadta, míg a NAV a kussolás stratégiáját választotta. Utóbbin nem köll csodálkozni, hiszen őket a kormánylap, a Napi Gazdaság hozta hírbe! Természetesen a kormánytól származó információ alapján egy szokásos, de most önmaga ellen fordult karatergyilkolászós taktika szerint. … hehehe!)
- Halló, Külügyminisztérium? André Goodfriend vagyok, az Amerikai Egyesült Államok ideiglenes magyarországi ügyvivője. Kapcsolná nekem John Kerry urat?
- Halló, itt John Kerry, Mi van André, jól vagy?
- Jól, Johnny. De képzeld, mi történt.
- Képzelem, André. Ott Magyarországon bármi megtörténhet.
- Így van Johnny. Bekérettek a magyar külügyminisztériumba. Valami Szijjártó nevű illető írta alá a levelet.
- És most mit szándékszol tenni, André?
- Épp ezt akartam veled megbeszélni Johnny.
- Menjél be hozzájuk André. Úgy hallottam, igen jó a kávéjuk.
- Ne viccelj, Johnny.
- Nem viccelek André, ezek állítólag tényleg finom kávét főznek. A szendvicseiket viszont már nem tudnám ajánlani. A múltkor valaki evett náluk, azt mondta, hogy pocsék volt.
- Te, Johnny, ki az a Mr. Szijjártó?
- Valahonnan ismerős a neve. Ja, igen, megvan: ő az a pasas, aki nemrég vett magának egy házat 167 millióért.
- Dollár?
- Nem dollár, André. Forint.
- Akkor nem is olyan nagy szám.
- Tényleg nem nagy szám, de azért érdekes, mert hivatalosan nem lehetett neki ennyi pénze. Nem keresett ennyit soha.
- Akkor most nagy bajban lehet ez a Mr. Szijjártó, talán már el is vitte őt az adóhatóság. Szerencséje, hogy nem Amerikában él.
- Hát, tényleg szerencsés fickó, annyi szent. Várjál, azt hiszem, megvan: ő most a külügyminiszter Magyarországon.
- Külügyminiszter? Azt hittem az a Navracsics nevű a külügyminiszter.
- Nem André, ő most valamilyen biztosnak készül az Unióba. De szívatják, mert nem kedvelik a főnökét.
- Szóval azt mondod, ez a Mr. Szijjártó a külügyminiszter?
- Igen, André, most már majdnem biztos vagyok benne.
- Jól van, Johnny, ha úgy látod jónak, bemegyek hozzá. És mit mondjak neki?
- Kérdezd meg tőle, hogy mikor tud beköltözni az új házába. Úgy hallottam, hogy miután megvette, még fel kell újítani. Ajánld fel neki, ha addig nincs hol laknia, segítesz neki és a családjának./ fsp
Lassan csöpögnek az információk arról, milyen és mekkora átalakításra készül az állami kiadásoknál az Orbán-kormány. Varga Mihály után Kósa Lajos is nagyszabású költséglefaragásokról beszélt, a részleteket azonban egyelőre homályban tartják – talán nem véletlenül.
Valami készül a közszférában – ennyit biztosan tudunk, mert maga a kormányfő is többször beszélt arról, hogy nagy változások várhatók. Ennél némileg konkrétabb dolgokat említett nemrégiben a gazdasági miniszter, a választások másnapján pedig a Fidesz alelnöke tett hozzá mindehhez néhány homályos mondatot. Hogy konkrétan mi várható, egyelőre titok fedi, aminek vélhetően két indoka is lehet.
Az egyik az, hogy egyelőre maguk Orbánék sem tudják pontosan, mit és mikor akarnak tenni, szokásukhoz híven ezt menet közben fogják részleteiben kialakítani, függően a belső vitáktól és érdekérvényesítési törekvésektől, amelyek bármikor módosíthatnak az eredeti elképzeléseken. A másik megfontolás az, hogy minél jobb kommunikációs taktikával nyomjanak le mindent az érintett tömegek torkán, ahogy ezt eddig is tették, elhitetve sokakkal, hogy nem az az igaz, amit látnak, hanem amit mondanak nekik.
A közvélemény felkészítésének első komolyabb lépése Varga Mihály kijelentése volt arról, hogy három év alatt a GDP 45 százalékára akarják csökkenteni az állami kiadások arányát. Ez felettébb ambiciózus cél, tekintettel arra, hogy tavaly még 53 százalék volt, és az idén is 51 százalék körülire várható, arról nem is beszélve, hogy az arány az Orbán-kormány alatt nőtt meg. Ahogy az várható volt, az ellenzék és a média egyből ráugrott erre, és alapszintű, félrevezető számítással 1700 milliárdos megszorítást vizionált. E rovatban már akkor megírtuk, hogy ez így nem igaz, hiszen például az állami kiadások arányát a GDP növekedése önmagában csökkenti, azaz a költséglefaragás szükséges mértéke alapvetően a gazdaság teljesítményétől függ.
A Varga-féle taktikai húzás bejött, mert a légből kapott számokon csámcsogott mindenki, a választások kimenetelére azonban ez gyakorlatilag semmilyen hatással nem volt. A szavazás másnapján tehát jöhetett a következő kommunikációs lépcső a közvélemény tesztelésére, Kósa Lajos célozgatása az állami bürokrácia kiadásainak felére csökkentésére. Kósa szavait nagyon nehéz értelmezni – ami aligha véletlen –, mert egyrészt nem állított semmit konkrétan, másrészt a számai nem stimmelnek. Arról beszélt, milyen sokat nyerhetnénk, ha a bürokrácia költségei a jelenlegi 10,6 százalékos GDP-szintről az uniós átlagra, 5 százalékra csökkennének.
Ma több mint 700 ezren dolgoznak a közszférában, a közvetlen állami működésben csak egy részük, és nagyon nehéz megítélni, kiket érintene leginkább a csökkentés. Hogy tömeges elbocsátásokra számítani lehet, azt maga Kósa is jelezte azzal, hogy a felszabaduló munkaerőt a piac szívja majd fel. Ugyan hogyan?
A "közvélemény tájékoztatása érdekében" hosszú dokumentum- és szakvélemény-gyűjteményt állított össze az Ökotárs a Norvég Civil Támogatási Alapot kezelő alapítványok elleni kampányról. Ennek első részeként a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) eljárásáról hoztak nyilvánosságra információkat a norvegcivilalap.hu-n.
Mint írják, a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) és a támogatások elosztását végző konzorcium gyanúba keverése/lejáratása 2013 júniusában kezdődött, amikor egy kormányközeli hírportál senki által meg nem erősített forrásokra hivatkozva azt állította, hogy az Európai Unió egyik biztosa „külföldről pénzelt magyarországi civil szervezeteket is bevetne az Orbán-kormány lejáratására."
A portál szerint az „Orbán-ellenes nemzetközi kampányt szervező Liberális Fiatalok Egyesülete ugyanakkor épp most áll nyerésre az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap pályázatán." Egy ilyen, a pályázati eljárás menetében jogsértő módon kiszivárogtatott információra alapozva indulhatott meg mintegy 10 hónap múlva az a kormányzati hadjárat, amelynek célja a független civil szervezetek ellehetetlenítése Magyarországon.
A lejáratás érdekében az alapítványokat hol sikkasztással, hol illegális párttámogatással, hol lopással, hol pedig jogosulatlan pénzügyi tevékenység folytatásával, utóbb hűtlen kezeléssel igyekeztek hírbe hozni. Csepreghy Nándor államtitkár ellen az Ökotárs 2014. július 22-én polgári pert indított jó hírnév megsértése miatt.
Mint az közismert, a politikai nyilatkozatokat jogi lépések követték. 2014. május 21-én Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy a Miniszterelnökség felkéri a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (KEHI) a Norvég Alap felhasználásának teljes körű vizsgálatára.
Mi az a KEHI és mire nem terjed ki a vizsgálati jogosultsága?
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a kormány saját ellenőrző szerve, amely a kormány döntése, a miniszterelnök vagy a miniszter utasítása alapján végez közpénzügyi ellenőrzéseket. Az államháztartásról szóló törvény szerint a nem-költségvetési szervek, így az Ökotárshoz hasonló alapítványok tevékenységére csak akkor terjed ki a KEHI vizsgálati jogosultsága, ha azok költségvetési támogatásokat használnak fel, vagy az államháztartás központi alrendszeréből nyújtott más támogatást kapnak, ideértve a nemzetközi szerződések alapján kapott támogatásokat és segélyeket is.
Nem kell jogásznak lenni, elég a magyar nyelv szabályait ismerni ahhoz, hogy értsük: az alapítványok által nemzetközi szerződés alapján kezelt források csak akkor tartoznak e körbe, ha azokat az államháztartás központi alrendszeréből nyújtják, azaz a magyar szervek osztják el. Az NCTA esetében pedig erről szó sincs: a támogatásokat koordináló brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda (angolul: FMO – Financial Mechanism Office) és az Ökotárs Alapítvány által kötött szerződés értelmében a támogatási összegek az FMO bankszámlájáról közvetlenül, a magyar költségvetés és az Ökotárs érintése nélkül kerülnek a kedvezményezett szervezetekhez.
Aljas módon kiragadom a kontextusból Kósa mellbevágó megállapítását:
„Az úszómedence nem státuszszimbólum, inkább oltári macera: agyon kell vegyszerezni, olyan mintha az ember klórban úszna. Sosem vennék ilyet.” Szijjártó nem tehet arról, hogy medencés háza van, a külügyminiszter „akart venni egy jó helyen lévő házat”, és pechjére pont medencével árulták. „Mit csináljon? Hordassa tele sóderrel?”
És a legszebb: "Majd akkor lesz vége a Kádár-rendszernek, ha ez a végtelen irigység kivész a társadalomból."
Kérdeznék én valamit: nem szégyellitek magatokat ti, végtelenül irigy kutyák, ti itt felejtett maradványai az úszómedencés villákról híres Kádár-rendszernek? Nem értitek, hogy nem arról van szó, hogy gátlástalan tolvajok odaszabadultak a húsosfazékhoz, egy primitívo-naiv nép öntudatlan felhatalmazása által, és nem győzik abbahagyni a két pofára zabálást? Nem értitek, hogy ezek menekülnek a fűtött úszómedencékkel ellátott, több tíz milliós villáktól, mint ördög a szenteltvíztől, de mit tegyenek, ha minden második 170 milliós luxuslakással együtt az ember után dobnak egy ilyen oltári nagy macerát?
Nem értitek, hogy Magyarország az a helye a földnek, ahol jómódú családtagok bármikor szívesen adnak több tízmilliós kölcsönt kizárólag politikából élő, ágrólszakadt rokonaiknak? Nem értitek, hogy itt mindannyiunk vagyonbevallásában benne lehetne, hogy meg nem nevezett magánszemélyek által hitelezett pénzből élünk, és a kutyát nem érdekelné, hogy miként fizetjük vissza? Irigykedés helyett inkább ezekre gondolhatnátok!
És égjen le a pofátokról a bőr, hogy nektek nincs 100 milliós családi házatok, hogy képtelenek vagytok hivatalos keresetetek többszörösét megspórolva gyarapodni-sokasodni? Nekem ne mondjátok, hogy nem kapnátok szívesen klórmérgezést, ha ti is Szijjártó Péterek lehetnétek!
Elmeszelte a washingtoni választottbíróság az izraeli befektetők kártérítési igényét Sukoró ügyében. Mindannak dacára, hogy az egész ügy úgy volt hányinger, ahogy volt, azért nem kell szomorkodnunk. Ronald S. Lauder nem kispályás játékos, száz milliárd forintot követelt kártérítésként azért, mert a magyar állam ellehetetlenítette a King's City névre hallgató, csak az Euro-Disneylandhez mérhető beruházást.
Ami azt illeti, ha veszítünk, akkor az ugyan politikailag nem tett volna jót Orbánnak, viszont a pénzt nekünk kellett volna kifizetnünk, ez pedig azért nem hiányzik az adófizetőknek. Varga miniszter is megnyilatkozott az ügyben, szerinte a bíróság egy nagyon jó döntést hozott. "Elismerte azt, hogy Magyarország jogszerűen járt el ebben az ügyben, másrészt pedig az ítélet azt is érzékelteti, hogy itt semmiféle politikai megfontolás nem volt a lépés mögött. Egyszerűen a kormány nem tartotta célszerűnek ezt a beruházást részben ebben az övezetben, részben pedig a kaszinó iparban megvalósítani. Semmiféle politikai megfontolás az ügyben nem volt" - szögezte le Varga Mihály. "A magyar állam meg tudta védeni a magyar adófizetők érdekeit, a magyar polgárok érdekeit, és egy rossz beruházást nem kellett az országra kényszeríteni" - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter.
A nemzetgazdasági miniszter egyébként egy segg, ha ilyet nyilatkozik – sajnos, merthogy rá van bízva az ország gazdasága. A bíróság egy dolgot állapított meg, nevezetesen azt, hogy a kormány nem sértett jogszabályt. A többi, amit itt a miniszter úr volt kedves hozzáhablatyolni, azt tekintsük írói munkássága részének. A bíróság ugyanis ítéletet hoz egy konkrét kérdésben és nem „érzékeltet” semmit, hanem dönt: volt joga ahhoz a kormánynak, amit tett? Volt. Ennek utána jammerolhat Lauder, meg nézegethet méltatlankodó ábrázattal a miniszter mint a gúnár, mely elől el akarták lopni a kukoricát, ezek a megnyilatkozások teljességgel érdektelenek, a bíróság döntött és kész.
Namármost a helyzet az, hogy a miniszter hazudós is. Egyre inkább azt érzem, hogy ez a jelenlegi kurzusnál egy valamirevaló poszt betöltésének előfeltétele.Azt mondta: semmiféle politikai megfontolás nem volt a lépés mögött. Szerintem is, inkább anyagi megfontolások játszottak szerepet. Viktor méltatlankodott is még ellenzékben, mikor nélküle akarták megcsinálni a beruházást – micsoda dolog, hogy őt – Őt, sőt ŐT meg sem kérdezték az ügyben, tűrhetetlen!
Civileknek tett üres ígéretek, álkerekasztalosdi, végsőkig kiállás az EU által kifogásolt magyar jogalkotás mellett – a területi közigazgatást átszervező Navracsics Tibor igazságügyi miniszterségéből egyebek mellett ezekre emlékezhetünk. Mindez tökéletes ellentétben van azzal, ahogy a magyar uniós biztosjelölt önmagát próbálta meg beállítani szerdán az Európai Parlamentben a bizottsági meghallgatásán.
Ő kezdeményezte az elmúlt években az EU és más szervezetek által vitatott magyar jogszabályok (médiatörvény, új alkotmány, bírósági reform) módosítását, mindig támogatta a hazai civil szervezeteket, akikkel kifejezetten jó viszonyt ápol – ezek voltak Navracsics Tibor legfontosabb érvei a neki szegezett kritikus kérdésekre.
A baj csak az, hogy Navracsics Tibor nyilvános megszólalásait tekintve nem tudjuk megragadni azt a pontot, ahol komoly nyomást gyakorolt volna saját kormányára a vitatott törvények módosítása céljából, sőt, még csak olyat sem, ahol esetleg kezdeményező jelleggel vetett volna fel bizonyos változtatási lehetőségeket. Ezzel szemben az igazságügyi miniszter és miniszterelnök-helyettes minden esetben védte a kormánya lépéseit. Azt hangoztatta, a bírálók nem értik vagy „félreértik” bírálatuk tárgyát, vagy végső esetben azt mondta, hogy a kormány kvázi külső nyomásnak engedve változtat.
Ha azt vizsgáljuk, hogy a módosító előterjesztéseknek aztán ki volt a gazdája, akkor természetesen igaza lehet Navracsics Tibornak. De ki másra szignózta volna a kormányfő ezt a feladatot, ha nem a minisztériumok közötti egyeztetésekben is a jogalkotói munkában koordináló szereppel bíró igazságügy-miniszterre?
"Nem ezt ígérte"
Vegyük a médiatörvényt. Ezen az Európai Bizottság nyomására változtatott a kormány, azt követően, hogy az Alkotmánybíróság is több pontban alkotmányellenesnek találta a jogszabályt. Navracsics Tibor kételyeit nem hangoztatta előzetesen, sőt igazságügy-miniszterként az Ab-határozat után még külön kérte az Alkotmánybíróságot, hogy értelmezze saját határozatát, mert a kormány csak ennek ismertében tud változtatni a törvényen.
A médiatörvénnyel kapcsolatban vívta egyik legemlékezetesebb „csatáját” is, természetesen a jogszabály védelmében Navracsics Tibor, amikor az Európai Parlament bizottsági ülésén szólalkozott össze Neelie Kroes telekommunikációs biztossal. Kroes ugyanis azt mondta, négyszemközt teljesen mást ígért neki a magyar miniszter, mint amiről végül is a bizottságban beszélt (nevezetesen, hogy a magyar kormány kikéri az Európa Tanács teljes körű véleményét, és ennek értelmében változtatja meg a jogszabályt). Navracsics Tibor ehhez képest csak annyit ígért meg, hogy csak akkor módosítanak, ha az ajánlások nem ütköznek a magyar alkotmányba.
Én szívesen szégyellem magam Szijjártó Péter helyett, ha neki nem megy. - Szijjártó Péter nem hajlandó szégyellni magát. Érthető az ő helyzetében, ezernyi dolga van, például meg kell írnia az amerikai elnöknek, hogy hüje majom. És ahogy a rezsije kinéz, még az is lehet, hogy másodállást kell vállalnia valami toplessbárban, ha nem akar hó végén megint apukánál kuncsorogni.
Ezúton szeretnék jelentkezni a feladatra. Én bármikor hajlandó vagyok szégyellni magam Szijjártó Péter helyett, sőt miatt.
Ezt körülbelül helyettes államtitkári állásnak képzelem, de nyitott vagyok háttérintézményi megoldásra is. Gründolhatunk egy Szégyenkezelő Intézetet titkársággal, Gömbös Gyula-szoborral – helyette is szégyelljük majd magunkat –, beszerzünk űrlapot, hivatali autót, feladatütemező szoftvert. A piruló galóca lesz a címerünkben. Amikor Szijjártó Péter körül véletlenül nem akad szégyellnivaló, besegíthetünk az Emberi Erőforrások Minisztériumának, látványosan sajnálkoznánk mindenféle ejtőernyős iskolaigazgató meg idióta tankönyv kapcsán, és Hoffmann Rózsa bűneiért megszaggatnánk a köntösünket. Balog Zoltán ügyében a reformáció genfi emlékműve előtt szégyellnénk össze magunkat, de úgy, hogy mentő vinne el.
Az Intézet valószínűleg gyorsan bővítésre szorulna, Fazekas Sándort már látom is egy egymilliárdos csekkel a kezében integetni, hogy ő mindjárt elsírja magát a hűtlen kezeléstől, ha nem segítünk. L. Simon Lászlónak állandó díványa lenne nálunk, elmondhatná nekünk minden héten, micsoda egy alkalmatlan, kétségbeejtően buta alak is ő, és milyen szívesen lenne inkább költő, ha nem lett volna annak is szar. Az ügyeletes munkatársunk pedig lelkesen helyeselne: igazad van, Laci, tényleg elszomorító, mi lett belőled.
Az Intézet szívesen állna a sajtó rendelkezésére, sose vitatnánk, hogy a szóban forgó funkci egy érdemtelen seggnyaló, akinek egyetlen eredménye az életben, hogy horgas szájszervével meg tudott kapaszkodni. De azért nem is licitálnánk rá, hanem bólogatnánk szomorúan, és néha közbemotyognánk, hogy mennyire szégyelljük magunkat miattuk. Lehetne velünk pimaszkodni, kellemetlen kérdéseket feltenni, sőt még packázni is; ha egyszer a sajtó nem bírja ki packázás nélkül, akkor ne a jó Rubovszky úrral tegyék, mert neki gyenge az idegrendszere és különben sem érti, miért kellene kérdésekre válaszolnia, amikor ő a többség. Helyette is vállaljuk a szégyenkezést.
Azért a legtöbb közös munkánk mégis a külüggyel lenne. Ahogy Szijjártó Péter is említette, ő nagyon fiatalon lett külügyminiszter, ráadásul nagyon hülyén is, mivel egész élete arról szólt, hogy lihegve nyalakodja befelé magát a szentséges farpofák közé, szóval más tehetsége nem tudott kibontakozni (és egyébként emiatt is szégyelljük őt). Ez a legelső miniszteri megszólalásán is látszott, és nagyjából ez a színvonal várható tőle a továbbiakban.
A Fidesz szorgos képviselői itthon és az EP-ben is folyamatosan leleplezik hazánk sötétben bujkáló ellenségeit, de csak úgy papagáj-módra – tán hiányzik belőlük a fantázia, vagy egyszerűen nem olyan követelménynek kell megfelelniük, mint amilyet Gaál István Magasiskola című filmjének solymásza fogalmazott meg: „Nem szeretem, ha a madár gépiesen teljesíti a parancsot – tudjon rögtönözni is, persze, a parancs szellemében"…
Komoly fordulatot vett az Egyesült Államok és a magyar kormány között már régóta dúló diplomáciai háború: Washington legalább tíz, a budapesti kabinethez közel álló vezető tisztviselő és üzletember beutazását tiltotta meg az USA területére. … Rajkin híres Nyula találkozott a Tigrissel.
- Halló, Külügyminisztérium? André Goodfriend vagyok, az Amerikai Egyesült Államok ideiglenes magyarországi ügyvivője. Kapcsolná nekem John Kerry urat?
Lassan csöpögnek az információk arról, milyen és mekkora átalakításra készül az állami kiadásoknál az Orbán-kormány. Varga Mihály után Kósa Lajos is nagyszabású költséglefaragásokról beszélt, a részleteket azonban egyelőre homályban tartják – talán nem véletlenül.
A "közvélemény tájékoztatása érdekében" hosszú dokumentum- és szakvélemény-gyűjteményt állított össze az Ökotárs a Norvég Civil Támogatási Alapot kezelő alapítványok elleni kampányról. Ennek első részeként a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) eljárásáról hoztak nyilvánosságra információkat a norvegcivilalap.hu-n.
Rég hallottam-olvastam élő politikus tolmácsolásában - választások előtt négy nappal - akkora pofátlanul arrogáns kijelentést, mint ami Kósa Lajos száját el bírta hagyni 
Elmeszelte a washingtoni választottbíróság az izraeli befektetők kártérítési igényét Sukoró ügyében. Mindannak dacára, hogy az egész ügy úgy volt hányinger, ahogy volt, azért nem kell szomorkodnunk. Ronald S. Lauder nem kispályás játékos, száz milliárd forintot követelt kártérítésként azért, mert a magyar állam ellehetetlenítette a King's City névre hallgató, csak az Euro-Disneylandhez mérhető beruházást.
Civileknek tett üres ígéretek, álkerekasztalosdi, végsőkig kiállás az EU által kifogásolt magyar jogalkotás mellett – a területi közigazgatást átszervező Navracsics Tibor igazságügyi miniszterségéből egyebek mellett ezekre emlékezhetünk. Mindez tökéletes ellentétben van azzal, ahogy a magyar uniós biztosjelölt önmagát próbálta meg beállítani szerdán az Európai Parlamentben a bizottsági meghallgatásán.
Én szívesen szégyellem magam Szijjártó Péter helyett, ha neki nem megy. -