A gauleiterek alkonya
- Részletek
- Készült: 2020. április 02. csütörtök, 21:23
- Találatok: 2013
A nemzetiszocialista, egészen illiberális Németországban a gauleiterek egy-egy tartomány, körzet, kerület vezetői voltak. A vezér meghosszabbított keze, mindenható atyaistenek, élet és halál urai, ilyenek. A nemzetiszocialista, egészen illiberális Németországban is felhatalmazási törvénnyel irányította az egész mókás birodalmat a tuggyukki. Sőt, ez a tuggyukki a korlátlan hatalmat is egészen hasonlatos módon kaparintotta meg, mint a mi kedves vezetőnk, és még annyi párhuzamot meg egyezést tudnék sorolni, hogy azt hihetnők, ez a miénk a tuggyukkitől tanult módszertant és irányító eszméket.
Erről már hosszú évek óta irkálok, ma viszont csupán olyan nagyjából húsz óra történetét mesélném el, aminek a végén ki fog derülni – amit egyébként enélkül is tudunk –, hogy amit ezek művelnek, az kormányzásnak nem nevezhető, eufemisztikusan eszement kapkodás inkább, másképpen mondva lószar. A felhatalmazási törvény egyáltalán nem a járványról szól, és ez kiderült már az első napján is. Semmi méltóság nem volt ezekben, hogy kicsit vártak volna, rögtön az volt a legfontosabb, hogy Schmidt Mariska kapjon két ingatlant ingyen, meg, hogy könnyítsék a földek ellopását is. Sőt, hogy a közbeszerzések is zavartalanul folyhassanak.
Ezen kívül, ahogyan a kedves vezető ígérte akkor – mármint, hogy elégtételt fog venni –, úgy érezte eljött az ő ideje, és felülírhatja az októberi választásokat. A renitens, szakadár városokba gauleitert delegál, hogy véletlenül se történhessék ott más, mint amit ő akar, ugyanakkor ez szimbolikus lépés is volt, láthattuk, mire számíthat az ország a veszélyhelyzet végtelen idején. Hogy akármi eszükbe jut, máris szuszogva igyekszenek azt megvalósítani még a józan ész ellenében is. Orbán a gauleiterek kinevezésével puszta erőfitogtatásból emberek életét sodorta volna veszélybe, de nem ez zavarta, nem ezért vonta vissza az egészet.
Gondoljuk meg ugyanis, hogy egy városban, településen villámgyorsan kell dönteni valami járvánnyal kapcsolatos dologról, amit a polgármester egy perc alatt megtehet, a gauleiternek öt napja lett volna rá, míg megkonzultálja a kedves vezetővel, hogy mondjuk Pécsen vehetnek-e WC papírt, mert erről lett volna szó. Meg igazán az ellenzéki oldal szopatásáról, ha beledöglik a lakosság, akkor is. Mert ugyanis néhány gauleiter vesztes fideszista polgármester lett volna, akit odaültetve a legyőzője nyakába, hogy neki dirigáljon, na az lett volna csak a mókás felállás.
Aztán nem telt bele egy nap – mondom, kábé húsz óra –, és vissza is vonták (vonatta a kedves vezető). Ennyi idő volt szükséges ahhoz, hogy kiszámolják a duci kis ujjaikon, ez mekkora népszerűség-, ergo szavazatvesztéssel jár majd, ha egyáltalán lesz még szavazat valamikor a büdös életben. S miután kiderült, hogy naggyal, mert azon túl minden egyes halál közvetlenül kapcsolható össze a kedves vezetővel, máris nem volt annyira fontos ez a egész. Így mennek a dolgok Neriában. Nem kormányzás van vagy a veszélyhelyzet kezelése, hanem a szavazatok maximalizálása az ellenzék szopatásával elegyeset.
Minden más le van szarva. A széles nagyvilág is, amelyik úgy tűnik, most egyként kezdett el ordítani, hogy mi történik az ő kebelében, és annak is a közepén. 
Jónás a halban
- Részletek
- Készült: 2020. április 01. szerda, 20:12
- Találatok: 2170
Azt mondta Adorno bácsi annak idején, hogy Auschwitz után verset írni barbárság. Én pedig azzal áltattam magam, hogy József Attila után meg nem lehet, illetve teljesen fölösleges. Egyikünknek sem volt igaza. De, míg Adorno bácsinak történelmi értelemben, nekem csak azért, mert nem sikerült fölmentést adni magamnak, mért nem vagyok koszorús költő, ücsörgök a Parnasszus ormain lanttal a kezemben és babérkoszorúval a fejemen. S míg én csak nyavalyogtam, Adorno bácsi arról mesélt, hogy cezúra keletkezett az emberiség történelmében, amit Ady mondott ki legszebben, pedig nem is hallott Auschwitzról, hogy miszerint: minden egész eltörött.
Most is ilyen törések közepén, egy cezúrában vagyunk épp a járvánnyal, ami után semmit nem lehet úgy csinálni, mint előtte. Egyes ábrándozó lelkek arról delirálnak, ez majd megváltoztatja az emberiséget, megjobbul úgymond fajunk, megtisztul bűneitől és valami tökéletes harmóniában születik újjá. Ha Gyurcsány frappánsságával ellenkeznék, azt mondanám, lófaszt, mama, a magam erejéből csak annyira futja, ugyan már királylány. Mivelhogy járványok jönnek mennek, volt az a mellbevágó spanyolnátha az előbb, korábban pestisek, meg amiről még nem is tudunk, emberi fajunk pedig maradt, ami volt. Romlott, gonosz, istentelen organizmus.
Körülöttünk csillagok gyúlnak és kihunynak, lassan utazunk a Marsra, de az ember ugyanaz, mint volt Babilonban, Egyiptomban, Rómában, az Etelközben és Horthy meg Rákosi alatt. Pedig az évezredek alatt átélt már számos utolsó figyelmeztetést a két lábon járó állat, mindig megvolt az esélye, de soha nem élt vele. Lehet, a génekben van a hiba, hogy nem passzolunk sem egymáshoz, sem pedig ehhez a bolygóhoz, ami pedig létrehozott bennünket. Nem ártana viszont végre haza is érni a kalandozásokból 2020. április elsejébe, mikor is csapkod az istennyila és arat a járvány a Cinege utcában csakúgy, mint Kiskundorozsmán vagy Vépen.
Bajban ismerszik meg az ember, tartja a külvárosi magyar bölcsesség, és van azért benne valami. Mert míg például Orbán még azt is letagadja, hogy pénzt kap arra, mentse meg a népét, ősellensége meg egymillió dollárt ad ugyanerre a célra a sajátjából minden érdek nélkül. Vannak olyan készségei az emberi fajnak, amelyek a tudaton kívül megkülönböztetik a papagájtól, és ezek az irgalom, a szolidaritás meg ezek folyományai, amit nagy általánosságban és összefoglaló néven éthosznak nevezünk. És nem árt, ha van belőle, mert, ha nincs, bekövetkezik Auschwitz, aztán nem lehet verset írni többet. Igaz, futballozni minden gond nélkül meg igen.
Míg van olyan, aki segít a bajban, más a szobrát építgeti, s holott nem tudja, de illik rá Nietzsche elgondolása az erkölcsről, miszerint az csak arra szolgál, hogy a tömegeket féken tartsa. Ebből fakadóan a felül levőknek nem annyira kötelező betartani annak parancsait, és megint ott vagyunk Auschwitznál. Mindig ide lukadunk ki. A járvány is efféle cezúra, van az előtte és utána lévő állapot, amiről szép lelkek azt hiszik, más lesz, vagy utána jobb. Nem. Sőt, a gazdag még gazdagabb lesz, a szegény még szegényebb, a nyomorult egészen az, amire elég egyetlen bizonyíték, hogy a fideszisták még most is a maszkokon nyerészkednek, és változatlanul lopnak.
Kinyílott a pitypang
- Részletek
- Készült: 2020. március 31. kedd, 20:30
- Találatok: 2391
Mivelhogy a lélek, belátás, empátia, irgalom és intellektus nélkül magát tengető, kisebbségben lévő, de mégis magának többséget csaló álkeresztény troglodita horda tegnap elfogadta a Hitler-törvényt, mától elméletileg őket bíráló dolgot írni nem lehet, mert még föl leszünk jelentve, mint a lakosaiért igazán aggódó mohácsi polgármester, hogy a nép ellensége vagyunk, imperialista libsibolsi kurvaanyánkkal egyetemben. (Nem akartam tovább proustozni a mondatot.)
Nos, hát, hogy az alapokat leraktuk, szívünk teljes melegével adunk hírt arról, hogy kinyílott a pitypang, ahogy arra a néhai Kerényi Imre intette azokat, akik a rohadtul nemzeti Magyar Krónikába szerettek volna irkálni. Ez az irány ma különösen aktuális, s a Hitler-törvény éjfeli életbe lépése után egészen az. A nemzeti sajtótermékek ugyanis túl fognak csordulni a járvány elleni héroszi küzdelemről szóló dolgozatokkal, gumicsizmában és katonákkal, rendőrökkel természetesen.
És ugyanakkor azzal, hogy Gyurcsány és társai, mint a nemzet ellenségei és hóhérai, úgyis mint víruspártiak, egyesével köpnek bele minden szittya magyar szájába, hogy terjesszék a halált közöttük, fogyjon a magyar DNS, hiába a CSOK, Novák elvtársnő minden nemzetszaporító buzgalma, meg a lukas kotonok. Ezért örülünk a pitypang nyílásának, hogy nem fojtódik belénk a nyüves szó, sőt, mitöbb, azt is elmesélhetjük a drága olvasónak, hogy Orbán miniszterügynök elvtárs az nem is olyan.
De, olyan mégis. Midőn trottyos alakjára és véreres tekintetére gondolunk, eszünkbe ötlik Leonard Penny felé intézett szava Sheldonnal kapcsolatban, amikor a lány ellágyult volna a félnótás fizikus irányában, és esdve magyarázta Leonard, ne higgy neki, nagy szemei vannak, de nincsenek emberi érzései. Így nem hiszünk magunk sem annak, hogy a korlátlan hatalmat jóra használja majd, aki rendelkezik vele, mert neki ugyan vérben úszik a szeme, viszont emberi érzései nincsenek egyáltalán és szintén neki se.
De akkor mije van neki, ugye, meg milyen ez azon túl, hogy olyan. Nem árt tudni most már arról, aki egy pöccentéssel irányíthatja az életünket, emelhet föl vagy taposhat el, tehát azon gondolkodjunk el, mi is irányíthatja őtet a szaros életében. Hogy vajon népének boldogsága-java, országának virágzása-üdve, ezekért való szívbéli jóság és szerelmetes eltökéltség, és arra kell jussunk, lófaszt mama, a kismaci kunkori farkát, illetőleg bakfitty, ha már nemzeti.
Alaposan végignézve Orbán Viktor Mihály életében nyújtott teljesítményét, amivel majd a mennyország portája előtt el kell számolnia, hogy bemehet vagy sem, vagy egyiptomi módra a szívét a mérleg egyik felére rakva megmutatkozik, van-e elég súlya a jó cselekedeteknek, szóval ránézve a potrohára arra kell jutnunk, három alapattitűdje van a manusnak, amely a tyúkszaros életét meghatározza, és minden más csak ezekre épül és ezekhez viszonyítható.
Ezek pedig a hatalom akarása, a szerzés buzgalma és a bosszúvágy vagy szomj. Egész eddigi életét ezek irányították, ami tegnap ért a csúcsra, mivel az ország – már ma nem is élő – gyűlésében nem jelent meg, ezért az erkélyén élvezett el valami bíboros társaságában, vagy valahol egy függöny mögött biztosan. Voltaképp az a helyzet állott elő, hogy elérte önmaga korlátait, ennél följebb már nem mehet, ennél többet el nem érhet józan ésszel, és a diktátorok természetrajzát ismerve tudható, hogy ezen a ponton szokott elszabadulni a totális téboly.
Ma ontják véredet
- Részletek
- Készült: 2020. március 30. hétfő, 19:54
- Találatok: 2347
Ma délután majd, amikor a kihalt városban, a néptelen tereken és utcákon olyan élesen süt a nap, ahogyan csak Sartre-nál tud Bouville-ben, Németh Szilárd kézfejével megtörli velőtől zsíros ajkait és állát, majd elégedetten böffent: megcsináltuk. Még tán azt is mondaná, Oszikám vagy kérlek alássan. És mind az összes fideszista és kereszteslovag elégedetten néz ki az ostoba, aljas fejéből, hogy megcsináltuk, azaz bevégeztetett, kivégeztük az országot, juhhé. Ki lehet teljesíteni a fideszizmus építését, amely út az orbánizmus felé, ami maga a tökéletesség, abban majd elhal az állam, és életre kelnek a démonok.
Addig is haladunk a fideszizmus útján, Kádár apánk módján ejtve, külön hangsúlyozva a „t” és „j” hangokat, pattogva egymás mellé téve azokat, mert mi nem bunkó, felcsúti parasztok vagyunk. Nem ám, gumicsizmás világpolgárok a szalonban, és nem azt mondjuk, úttyán, akár egy kocsis, hanem eltartott kisujjal beszélünk. De ez mellékdal, viszont mégis elvezet a következő fejezethez, hogy a felhatalmazási törvényt elfogadva milyen zavartalanul is épülhet a fideszizmus, hogy ez mi is, hogy miben kell élni majd ezentúl, bár eddig is. A fideszizmus, az a falusi fasizmus, ez a budiszagú terror, másképpen a parasztok tobzódása.
Mert nézzünk rá csak Németh Szilárd zsíros szájára, aki organizmus ikonikus alakja a fideszizmusnak görög-római műveltséggel, Kósa a kupakjaival, Kásler a tébolytól lázas szemeivel meg a koszos körmével, a gumigatya szagú Novák nacsasszony, a kotkodáló Szijjártó meg az összes többi. Ezek előtt megszűnnek a gátak, ír egy cetlit holnaptól, és annyi. Lefoglalja a boltodat a válság nevében, börtönbe dug a válság nevében, zaklat az utcán a válság nevében, egyáltalán, azt csinál, amit csak akar, s miközben életlen késsel metéli a torkodat, azt súgja a füledbe kéjesen, hogy csak érted teszem, a bűnös lelkedért. Megégetlek, hogy szabadulj a liberális gonosztól, ami megszállt.
Reggel még úgy-ahogy szabadon ébredtünk, mire a karanténos szobába újra ferdén süt be a nap, egy diktatúrában hajthatjuk álomra elgyötört fejeinket. És nem is ragoznám ezt tovább tisztelettel, hiszen már nem tudom, és utána sem nézek, hogy melyik bölcs ember mondta: ha nincs miről beszélni, akkor hallgatni kell. Annyit azért még a jövőre nézvést, hogy jól jegyezzük meg annak a dicsőséges százharmincakárhány embernek a nevét, akik ma ezt megszavazzák. Addig is hallgassunk Pilinszkyt Hobo tolmácsolásában: „Alvó szegek a jéghideg homokban. Plakátmagányban ázó éjjelek. Égve hagytad a folyosón a villanyt. Ma ontják véremet.”
Lőporszag
- Részletek
- Készült: 2020. március 29. vasárnap, 19:36
- Találatok: 2189
Emlékszünk arra a képre, mert beleégett az emberbe, amelyen a Hableány siratása-kiemelése közben Pintér Sándor egy kis naszád orrában állva, áldást osztó kézzel jelent meg a Dunán, mint valami elcseszett vadnyugati hős. Tele volt az a pillanat – és a kép – a Pintér Sándorból áradó totális empátiahiánnyal és tudatlansággal. Most, hogy hovatovább egy egész ország leleledzik ilyen hableányos állapotban, a meder fenekén van képletesen, ezen belül is a legkiszolgáltatottabbak, a kórházakban senyvedők és szenvedők kerülnek a vízi cowboy kezébe.
A drága Orbán Viktor katonákat vezényel a kórházakba, hogy strammul menjen a gyógyulás, vezényszóra és parancsra. Tegnapig úgy volt tudható, csak egy egyenruhás kórházparancsnok kerül a kórtermek élére, hogy készletgazdálkodjon – begyűjtse a látogatóktól a WC papírt, szappant, gyógyszert –, ha úgy adódik, kevésbé fontos betegeket az utcára hajítson, ilyenek. Megnyugtattak, hogy operálni nem fognak a szép magyar huszárok, következésképp nincsen is mitől félni, látni sem fogja őket a beteg, aztán tegnap kiderül, dehogynem.
Már nemcsak tábornokok érkeznek vezényleni a lovukról, hanem közlegények is, hozzák a tábori konyhát, a gulyáságyút, ott csattognak majd a bakancsukban, tisztelegnek, jelentenek, és olykor megruházzák a betegeket. Ezt nem az ujjamból szopom, a kórházi közkatonáknak jogai közt szerepel minden lőfegyveren kívüli kényszerítő eszköz (testi erő, gumibot, könnygáz, sokkoló, bilincs, kutya) alkalmazása, ha akadályozzák őket szolgálati feladatuk teljesítése közben. Hogy ez mi, hogy mi a rossebet keresnek katonák a kórházban, azt viszont senki nem tudja.
Más nem történik, mint kielégül Orbán Viktor militarista lelke, értelmet nyer a sok haditerv, csata, trombitaszó meg ágyúdörej. Rendőrök az utcákon, katonák a cégeknél, az emberek bezárva, hogy mukkanni se mernek, jövő héten meglesz a felhatalmazási törvény, pénzt ad az Unió dögivel, mi kell még. Az csupán, az hiányzik, hogy a kedves vezető valami fess egyenruhában jelenjen meg, bár, mint tudjuk, nem szereti a pocakos tábornokokat, viszont a kormányzó ellentengernagyokat biztosan. De nem sok fogam fűlik laktanyában élni, se ahhoz, hogyha kórházban döglök meg, Pintér pribékjei parancsolgassanak közben.
Viszont nem az én gusztusomról vagy óhajaimról van szó, hanem, hogy mennyire jó az, ha lőporszagú az ország, és egyáltalán mi lesz, mi lehet ennek a vége, mert jó egészen biztosan nem. Az a baj, annyira sűrűek most a napok a járványban, hogy ezt a híg fost, amit Orbán veszélyhelyzet ürügyén kormányzásként elad, észre sem veszi a nagyérdemű. Mert a bokacsattogtatás közben, meg a tankok utcára vezénylése ellenére totális a káosz. Hogy üresek az utcák, az nem takarja el az entrópiát, aminek az lesz a vége, úgy kirobban a járvány, hogy letarol mindent.
Nem Orbánon, nem is Pintéren meg a buldogjain fog múlni. S ha most az tűnnék ki a szavaimból, hogy pikkelek a katonákra, nem tévednek sokat, ugyanis ki nem állhatom őket. Viszonyom hozzájuk a Svejké, mert az emberi fajnak nincs fölöslegesebb és ártalmasabb szelete, mint az egyenruhába bújt bohócok.
Fogságban
- Részletek
- Készült: 2020. március 28. szombat, 21:19
- Találatok: 2362
Azt írta tegnap az origo nevű tudományos szaklap, hogy az ellenzéki pártok a Soros-szervezetek fogságában vergődnek. Én már sokféle fogságról hallottam hosszú életem során: Józseféékről Egyiptomban, Edmond Dantes-éről If szigetén, és, amikor a szomszéd Józsi berúgott, összetörte a bútort, aztán egy kicsit elvitték a rendőrök, arról. De, hogy a Soros-szervezetek foglárok volnának gumibottal és cellakulccsal az oldalukon, ez új. Egy ideig úgy tűnt, Gyuri bácsi lekerül az étlapról, mert a vírus formájában új fogás érkezett, de ezek szerint Gyuri bácsi a konyhafőnök örökös ajánlata citrommal a szájában.
Igaz, amikor még nem lehetett tudni kommunikációilag, hogy a víruspártiság lesz az új eposzi jelző, még égették kicsit a tüzet az origóék. Mert tán egy hete még arról értekeztek, hogy ezek a Soros-szervezetek készen állnak arra, amint a járvány lecsengett, migráncsokkal árasszák el a Kárpát medencét. Ugyanis akkor még nem sejtették, hogy Dániel Zoltán jugoszláv békaember, a dumának pedig bojkottja van. Mint látjuk, van téma, ami addig marad címlapon, amíg a kedves vezető jónak látja. Tegnap már belengette, hogy a küzdelem nem egy-két hónapig fog tartani, amiből az következik, ha úgy akarja, 2022 tavaszáig biztosan.
Az lesz ám a delikát fogság. A határok lezárva, körülöttünk egész Európa gyógyultan mosolyog, mi pedig a kerítések mögött vonaglunk a láztól. Ettől kitelik, hogy így legyen. Azért jelesül, mert a kedves vezető a hatalom akarásának fogságában vergődik, ami elég erőteljes személyiségzavarra, hogy úgy ne mondjuk, betegségre utal. Az origo, meg még az a pár száz sajtóipari termék pedig a kedves vezető rabságában van, igazgat a fortélyos félelem. Filozófiailag a fogság és szabadság közt az adja a különbséget, hogy én például azt írok, amit csak akarok, az origós slapaj meg nem.
Most még azt mondják neki, hogy Gyuri bácsizzon, később mást, ezek meg leírják a legképtelenebb dolgokat is. De mégsem ez az elkeserítő máma reggel, hanem a kedves vezető belengetése, miszerint a járvány nem egy-két hónapig fog tartani. Mert lehet, hogy csak az egészen elképesztő tapasztalatok mondatják, de ismerve Orbán nem létező jellemét és hiányzó erkölcseit, plusz bosszúálló és harácsoló természetét, csak megfogalmazódik az emberben – fölvetül úgymond – a kérdés, hogy mi az anyám valagát akar ez?
Meddig húzza és tartja ki a járványt, a taktika része-e, hogy semmi igazi adatot nem közölnek, hogy mindenhová katonák és rendőrök települnek, mintha világháború volna és nem is betegség. Mindent megtesz a faszi, hogy az ember szarul és kiszolgáltatva érezze magát, mintha a kór nem volna önmagában is elég baj, ez az outsiderségével még tetézi is. Azt kell hinnem, direkt, hogy jó sokáig tartson, s ami igazán érdekes ebben a történetben, úgy néz ki, ha ilyesmit egy héttel később írnék le, máris vinnének a zsandárok úgy három-öt évre. Na, az az igazi fogság, nem ám a Soros-szervezetek fenyegetése.
Mindebből, amit itt előadtam, kitetszik, hogy egészen elképesztő világban élünk, és ezt még tudják fokozni az elvtársak.
Kétezer milliárd
- Részletek
- Készült: 2020. március 27. péntek, 16:14
- Találatok: 2350
Kecskére káposztát, piromániásra gyufát, gyilkosra kést, kurvára kisfiút, és végső soron tolvajra pénzt nem bízunk, ha jót akarunk. Orbán Viktor most kétezer milliárdot kapott az Uniótól, hogy lubickoljon benne, miközben itthon azzal dicsekszik, hogy türk testvérei máris a segítségére siettek, az Unió pedig ha már segíteni nem akar heroikus – és egyszemélyes – küzdelmében a kór ellen, legalább ne akadályozza őt. Momentán ez bugyog a hívek, és a Józsik fejében megcélozva 2022-őt, az újabb választási diadalt. Mert most is erre megy ki a játék, mint ahogyan 1989-óta permanensen erre megy éjjel és nappal.
Viszont most helyzet van, és még a 2015-ös migráncsos helyzetnél is helyzetebb, ami most sem ért véget igazán, csak még megfejelődött a járvánnyal, ami kiváltotta a kedves vezetőből a gyomrából érkező megelégedett böffenést, miszerint szüret. A zavarosban mindig könnyű halászni, most pedig fortyogó trutymó az egész világ, a kifejleteket és a végét sem látja senki sem, viszont Orbán Viktor Mihály erősen készül rá, legyen az akármi is. Most kapta meg hozzá a muníciót az ezerszer átkozott Uniótól, mint ahogyan tíz éve folyamatosan kapja, ők pedig a távoli Brüsszelben szájtátva csodálkoznak a kígyóval a keblükön.
Azzal a különbséggel, s egyszersmind azzal a veszéllyel is, hogy most életmentő volt, amit adtak, következésképp, mert az ellenőrzés korántsem olyan feszes, a bürokrácia oldódott, ezúttal még annyira sem tudják ellenőrizni, hová megy a pénzük, mint eddig. Itt már az OLAF sem játszik, itt, kérem alássan, szabad a rablás, és ne legyenek kétségeink, ez a pénz arra a betonra megy – hogy plasztikusan zavaros képet alkossak –, amelyben Orbán hatalma nyugszik. Ha tankot vesz a vírus ellen, akkor arra, ha vízágyút a tömegek ellen, akkor arra. Csak egyben lehetünk biztosak, ennek a tengernyi pénznek az elköltése egyáltalán nem lesz transzparens, sőt.
Belegondolva abba, hogy az elhúzódó járvány cafatokra szaggatja a gazdaságot, és ez a pénz arra is fordítható, hogy azt a ganyéból kihúzza a kormány, ne legyenek kétségeink, hová fog vándorolni. És nem is csak elsősorban Mészáros Lőrincre gondolunk – persze rá is –, hanem arra, hogy ki nem kap belőle semmiképp kormányzati tőkeinjekciót. Ha még van olyan cég, ami nem a a haverok kezében van, nos az nem. Ilyképp legyengülve még könnyebben fölvásárolható, mint eddig, és a drága Unió megint nézi csak, amint az ő pénzén épül egy diktatúra, és mért ne nézné, eddig is ezt tette. És ezen kívül is, feleim, most állok neki siratni magunkat, mint független sajtó.
A sajtó a gazdaságban a tápláléklánc végén áll. Ha a bolt nem tud eladni semmit, ezt nem is fogja hirdetni, a munkáját vesztett állampolgár legelőször lemond a lapok támogatásáról, aztán az előfizetésről, s az orrunk előtt fognak bedőlni a lapok, míg viszont a KESMA kebelébe tartozók tán épp az Unió kétezer milliárdjából csorgó kormányzati hirdetésekből gazdagodnak és dagadnak. Ezzel is számolnunk kell, meg azzal is, ha elfogadják – és mért ne fogadnák el – végül a koronavírus-törvényt, akkor az éhhalál szélén még börtönnel is fenyegetnek, és ezt nem azért írom, hogy engemet tessenek sajnálni, hanem, hogy tudjuk, mik a kilátások.
Homeless Artisjus
- Részletek
- Készült: 2020. március 26. csütörtök, 17:39
- Találatok: 2430
Rendkívüli szociális támogatási keretet hoz létre az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) és az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda azon könnyűzenei szerzők és előadók megsegítésére, akik a koronavírus miatt elmaradó előadásaik és más munkáik következtében vesztik el jövedelmüket. A segélyezés összegeként az EJI kilencvenmillió forintot, az Artisjus hasonló nagyságrendű, de nyitott keretet állapított meg. – Megható történet. Mint ahogyan az is, hogy miniszterügynök elvtárs intézkedései közt külön kiemelte a taxisoknak juttatott kedvezményeket, így semmi nem akadályozza, hogy az autóban szóljon a muzsika.
Sőt, a koldusok is harmonikaszóra pusztulhatnak el, ami már maga egy romantikus nagyregény. Annyi mindenkire kellene fokozottan figyelni most, és mindenki lehetősége és hajlamai szerint föl is hoz egy-egy réteget, hogy erre is gondolni kellene meg arra is, a cicákra, kutyusokra is, de a híd alatt lakó honfitársaink senkinek eszébe sem ötlenek. Igaz, ezidáig is csak úgy jelentek meg a képzeletekben, hogy jogos-e lesittelni valakit azért, mert nincs lakása. Hogy ezen túl éhen veszik-e, az már nem ért el a jogvédők ingerküszöbéig, mint ahogyan arra is csak adventkor csodálkozik rá a nagyérdemű, hogy mennyien állnak sorban egy tál meleg ételért.
Aki szegény, az a legszegényebb, tudjuk J. A. polgártárstól, aki úgy van, hogy már százezer éve nézi, amit meglát hirtelen. Ebből az axiómából kiindulva és hozzá visszatérve, egyszersmind üdvözölve a társadalom gondoskodó erényét, miszerint La Fontaine nyomán a tücskeivel törődik, ellenben a hangyákat le sem szarja. Most majd a minden szaron fönnakadók azzal jönnek, hogy a homeless nem hangya, mert csak a traktorista az, és ezen a ponton szembe kerülünk egymással ontológiailag és antagonisztikusan. Ezeket csak azért vetettem be, hogy tudományosan komolynak látszódjak, pedig csak a fogam között sziszegek.
Ez is bizonyítja, hogy a forma mennyit számít, és ezt homelesseink is megsínylik, ugyanis még békeidőben is azért nem kapnak alamizsnát, mert koszosak és büdösek. Csak abba nem gondol bele a nagyérdemű ha ő is fél évig a nyári záporban zuhanyozna, az ég lenne a kalapja és az anyaföld a derékalja, ő sem lenne sokkal kívánatosabb. Így következésképp azt is be kell látnia, ha valaki szerencsétlen, s emiatt göthes, nem érdemel még plusz megvetést is emiatt, de ebbe nem mennék bele részletesebben. Akit érdekel a téma filozófiai mélységű kifejtése, kérem, lapozza át Füst Milán Ez mind én voltam egykor – Hábi-Szádi kűzdelmeinek könyve című alapvetését.
Abban is azt a fejezetet, ahol a szerző a szépség, gazdagság, egészség, betegség, csúnyaság, szegénység egészen sajátos viszonylatairól elmélkedik. Garantálom, hogy másképpen fogja látni a világot, s azok után nem csak azon sajnálkozik, hogy Korda Gyuri bácsinak (bocs) elmarad a fellépése, s emiatt kárt szenved, hanem belegondol abba a koldusba is, aki szintén a járvány miatt veszítette el a munkáját. Mert elvesztette. Még békeidőben is nehéz a kéregetés, járvány idején meg egyenesen lehetetlen, mert az utcák üresek, a potenciális adakozók barlangjukból nézik a hosszú esőt. Aki pedig netán a közelükbe téved, a fertőzésveszély miatt menekül.
Övék ez a cirkusz
- Részletek
- Készült: 2020. március 25. szerda, 16:15
- Találatok: 2549
Még egy ilyen helye nincs a világnak, mint Neria, amelynek ura olyan, akár egy infantilis óvodás, uralkodó osztálya galeribe verődött, degenerált maffiózók, népe pedig bávatag szellemi egytálétel szenteltvízzel locsolva. És így egyben mind a Szíriuszról jöttek csodaszarvasháton, mert Szűz Mária ezt mondta nekik a kanyarban. Tegnap megérkeztek a maszkok az egzotikus, messzi Kínából, és a kedves vezető jó gazda módján személyesen ment átvételezni és összetaperolni azokat. Ilyen pitiáner despotát se hordott még a hátán a föld, amint érezni, hogy a maszkok szemrevételezése közben szuszogva számolja magában a szavazatokat.
A maszk az új gumicsizma, a vírus az új migráncs, Magyar György az új Soros. Semmi sem változik, csak Orbán csúszik egyre lejjebb a hatalom-alkoholizmusban, olykor elvonási tünetei vannak, ilyenkor ordít a téren. Putyin, Erdogan se kutya, sőt, ha lehet, még nagyobb sátánok, mint a miénk, de ilyenre azért nem vetemednek, hogy egy Facebook fénykép miatt kivitessék magukat a reptérre csomagokat nézni. Egy diktátor is lehet elegáns, ez a miénk nem az, megőrizte parasztgyerek-jellegét, ilyképp térdünket csapkodva kellene kiröhögnünk, ha nem a mi bőrünkre menne ki a játék, de arra megy. Politika lett a járványból, és ezek a jellemtelen férgek tapicskolnak benne.
Eléggé unalmas volt hallgatni, hogy hónapokon, éveken keresztül az ellenzék, és mindenki, akinek nem tetszett a pofája, bevándorláspárti volt. Most mindenki víruspárti, aki rajtuk kívül áll, és ennek a fele sem tréfa. Mert, míg Jolán néni ugyan rettegett, hogy turbánosok megtosszák és elveszik a keresztény kultúráját, és ezt a félelmet a kedves vezető és aljas csapata szeretettel táplálgatta is, most új alapokra helyezték a játszmát. A közvetlen halálfélelemre játszanak rá, az elemi ösztönökre, miszerint rajtuk kívül az egész tágas világ Jolán néni életére tör, miközben éppen ők szarják keresztbe a legelemibb előírásokat is, mondjuk épp a parlamentben.
Vagy mindenütt másutt. Ez az ő bajuk, viszont tudatlanságra és félelemre alapozni a hatalmat olyan középkorias, de a gondolkodásuk minden téren úgyis feudális, tehát nincs itt semmi látnivaló, tessenek oszolni. Ezt a királyság jeleget erősíti egyébként mostanság Orbán médiatevékenysége is. Hajlamos volt eddig is a megváltó szerepében tündökölni, most lubickol a gyönyörökben, míg meg nem feszítik. Ez akkor fog bekövetkezni, amikor személyesen aggatja az átvett maszkokat jól kiválogatott, letesztelt, tünetmentes nyugdíjasok orcájára, ha már az óvodák bezártak, és nem lehet pöttyös labdát osztogatni, ami biztos terep volt ezidáig.
Ez csak a cirkusz része, a színjátéké, mert alig leplezetlenül a válságos helyzetet arra óhajtja használni a galerimaffia, hogy bebetonozza a hatalmát végleg és visszavonhatatlanul. A kilencven napos felhatalmazás nem elég, korlátlan idejű kellene, s amiért ez nincs meg, az ellenzék víruspárti. Most azt kell eldönteni, hogy ez aljas vagy alávaló, esetleg ocsmány ténykedés és létmód, tessenek eldönteni. Nekem volnának más jelzőim is, de akkor meg azt mondanák rám, hogy mocskos a szájam. Az. S nem restségből vagy önös szándék miatt, hanem kényszerítő erők okán, hogy az ember tehetetlenségében nekilát ordítani, s ezt nem lehet virágnyelven.