Hírek

Nézz mélyen a szemembe!

Részletek: Készült: 2018. december 29. szombat, 21:56; Találatok: 1463

ovi_szem A halálra ítélteket hajnalban végzik ki, a szobrokat hajnalban cipelik el. Így megy ez. Gyorsan, mielőtt felkel a nap, hogy ne maradjon tanú, csak egy paca a tér közepén, vagy egy, a szív fölött föltépett ing a sztetoszkóp számára, hogy biztosan megállt-e, nem zavar-e tovább. Amikor a suttyó parasztgyerek, az elcseszett futballista hatalmas gyomrával balra fordul az ágyában, a várba gőzölög föl, szájából nyál csorog és cukros szotyoláról álmodik, fölvisít a flex és elárad a gonoszság.

Bejelentette már régen, megcsinálta, tulajdonképpen törvényszerűen. Hiszen nem férhet bele a torz világába, amelyben darutollak, bokacsattogás, kérlek szépen édes öcsém közé delirálja magát a csúti bolond, úrnak, magyarnak egyként rongy. Tehát nem is a miért, hanem a hogyan, a sietős, bujkálós, reszketős rombolás, ahogyan nem mer a szemébe nézni az embernek, és elfordított fejjel, összepréselt ajkakkal rohan a vérzivatarba bele.

Mert odarohan, ez is bizonyos, és még azzal is megver: tudja, hogy szaralak, és azt is, hogy el fog bukni, így most a haláltáncot járja, és egyre gyorsuló iramban. Voltaképp ilyenkor a legveszélyesebb, már átlépte a saját eseményhorizontját és zuhan a fekete lyukba bele, mindeközben törvényszerűen hullik atomjaira, s ha nem zabálná föl a gravitáció teljesen, egy halom trágya, úgymint szarkupac maradna a helyén mementóul, ha már nem az most is. Dehogynem.

Károlyit is hajnalban vitték el, Nagy Imre maradványait is titokban a 301-esbe arccal a föld felé temetni. Éjjel rakták össze a németek emlékművét, és azóta sincs fölavatva, még egy szaros ökumenikus fölszentelés és tömjén-lóbálás sem jutott neki. Titokban lopják a pénzt, függöny mögül lesnek, ukránokkal szavaztatnak és lengyelekkel tapsoltatnak, hogy azt higgyék, az erő velük van, pedig csak a lefizetett, megvett hülyék, azok. De, ha elfogy a pénz, aranyapám, akkor lesz csak itt móka meg kacagás.

Várj a sorodra, előbb-utóbb fölfordulsz te is, mondhatjuk intőn a csúti taplónak, a büntetés azonban nem az lesz, az csak megváltás lesz, hanem a kín az akkor jön majd, ha a kurva véreres szemeit ki kell nyitni és bele kell nézni neki a bírák szemeibe, amely a miénk lesz egyben. Akkor fog visítva fetrengeni a gyötrelemtől, meg, ha egy kis sót szórunk a bilincstől fölsebesült csuklójára törődésképpen. És miheztartás végett is, persze, csak, hogy összehugyozza magát.

Most, hogy kies hazánkban már mindenkinek az arcába szartak kortól, nemtől és felekezettől függetlenül, nincs mit várni tovább, “…Az éj komoly, az éj nehéz. Alszom hát én is, testvérek. Ne üljön lelkünkre szenvedés. Ne csipje testünket féreg…” – mondta J. A. bájosan, és remélem, mindannyian értjük, mit akart mondani a költő. Énnálam azt, hogy egyszer csak megindul a birnami erdő, amely történések végén a suttyó parasztgyerek állát megfogjuk, gyöngéden magunk felé irányítjuk, s csak ennyit súgunk neki: nézz mélyen a szemembe! Akkor lesz vége mindennek.

Nagy Imre unokája is megdöbbent a szobor áthelyezésén

Bővebben ...

Kádártól Orbánig - Lemmingtúra a szakadék felé

Részletek: Készült: 2018. december 28. péntek, 18:45; Találatok: 1624

ovik Tulajdonképpen a gyerekeken nem lehet csodálkozni, hiszen a mesék világa az ő világuk, de az idősebb generációkon azért álmélkodom néha, hiszen ők megéltek már egyet-mást, ennek ellenére fátyolos tekintettel hallgatják a hülyeségeket, időnként ábrándos tekintettel böfögik vissza azokat a baromságokat, melyeket azok adnak a szájukba, akik éppen lopják az életüket, ellehetetlenítik leszármazottaik jövőjét, dőzsölnek és urizálnak az ő vérükön és verejtékükön.

Gyermekkoromban hoztak nyugatról olyan játékbabákat, melyeknek mondtunk valamit, és a baba megismételte a mondatot – csodájára jártunk.

Most nekünk jár csodánkra a világ, mi ismételgetjük szorgalmasan, amit belebeszélnek a hasunkba, jóllehet naponta látjuk, éljük meg a mondatok hazugságait.

Persze én egy őskövület vagyok, aki képtelen trendi lenni, mint az öreg paraszt, aki hányingert kap a Való Világ ócska kurváitól és idióta jabrancaitól, aki ahelyett, hogy elájulna művészetük magaslatai láttán elszomorodik, hogy milyen lesz a világ, ha ezek adják a viselkedésmintát.

Időnként kimegy az istállóba, megtekinteni, hogy a Riska szempillája még az igazi, vagy már az is műszempilla, és megnyugszik, mikor kiderül, hogy ennek a tehénnek a körmei még nem porcelánból készültek.

Félreértés ne essék, a nők a szépségükért már nagyobb ostobaságokat is műveltek, pedig hol voltak akkor még a hozzáértő sztájlisztok, némelyiket az első nyafogása után kékre-zöldre verték volna, nevelési célzattal.

Nem szeretnék én a világ haladásával szembe menni, de van néhány dolog, melyet másként látok, mint az éppen divatos igazlátók.

Kezdjük talán mindjárt a társadalmi rendszerek problémáinál.

A rendszerváltás idején a rendszerváltók mint axiómát hirdették meg a kapitalista társadalmi rend, ezen belül az angolszász típusú parlamentarizmus felsőbbrendűségét, majd neki is láttak annak világrasegítéséhez.

Mit mondjak, a kapitalizmus legszebb formájában sem mutatósabb, mint Gobbi Hilda, amit pedig itt sikerült világrahozni kapitalizmus címen, ahhoz képest a neves színésznő valódi szépségkirálynő, aki a tetejébe még okos is volt, míg a mi kis újszülött kapitalizmusunk vízfejjel született, önmagában életképtelen.

Amikor szétverték a gazdaságot, azt ismételgették akik a csákány forgatóit instruálták, hogy az a gazdaság életképtelen, nagy jót teszünk az országgal, ha hozzáértő kezekbe adjuk, merthogy mi nem értünk a termeléshez.

Azóta nincs mezőgazdaságunk, a földeken területalapú támogatás terem, a növényolajipar megszűnt, a cukorgyártás megszűnt, az állattenyésztés gyakorlatilag semmivé lett, csak Csányi tehenei hallgatnak Mozartot a klimatizált istállókban.

Nem lenne hátrány, ha az egyszerű emberek kényeztetését is kipróbálnák, hátha náluk is nő a hozam…

Oda az Ikarusz, az úszódaru-gyártás, a magyar alma, a bányászat, a kohászat jó része, a műszeripar, oda a felhalmozott tudás, oda a goodwill, maradt a rabszolgamunka - most már rabszolgatörvény is akad hozzá.

A rendszerváltozás óta azon töröm a fejem, hogy miben magasabbrendű ez a társadalom, mint Kádár világa volt?

Nemigen sikerül választ találnom a kérdésemre, hiszen még a mai oktatási viszonyok között sem kell túliskolázottnak lenni ahhoz, hogy belássuk, az átlagpolgár számára, akinek csak puszta munkaereje van, még az is sokkal több, ha a társadalom által birtokolt javakból egytízmillomodnyi résszel bír, mintha az ország vagyonából semmije sincs.

Munkája nem gyarapítja a vagyonát és annyit löknek elé, amennyi munkaereje fenntartásához és családja fenntartásához kell, hiszen a munkaerőt is újra kell termelni.

Amikor boldogan lihegve elnyúlik az ágyon – Definom voltál Juliskám! – eszébe sem jut, hogy az újabb kis rabszolga megtermelésén fáradozott, aki majd húzhatja az igát Mészáros Buxa birtokán, hogy legyen Rasinak brüsszeli csipke pelenkáravaló.

Szidja a komcsikat, pedig amije van, amije maradt még, az leginkább a komcsiknak köszönhető, nem pedig a remek magyar vadkapitalizmusnak, mely harminc év alatt csak rombolni tudott, adni az átlagpolgárnak semmit sem adott - a létbizonytalanságon kívül.

Bővebben ...

Istenem, látok!

Részletek: Készült: 2018. december 27. csütörtök, 16:57; Találatok: 1472

36958907_67n Mivelhogy elmúltak az ünnepek, a férgek pedig fába szorultak, az ember kitörli a füléből a bejglit, újra belép az aréna ajtaján, elfelejti a csízeket, és leginkább Kovács Zoltán jut az eszébe. Mert elmúlt a kegyelmi állapot. Tele volt az éter ez alatt a pár nap alatt is azzal, hogy a The New York Times felfedezte a spanyolviaszkot, megállapítva, hogy kies hazánk fasizmustól szenved, annyi engedménnyel, hogy Gestapo még nem működik.

Két dolog egyből eszembe ötlik most emiatt. Az egyik, hogy Kovács Zoltán eleddig nem szólalt meg az ügyben – ezért gondoltam rá egyből forró szeretettel -, nem küldött el senkit a francba, mert nem tud magyarul, és nem habzott a szája Sorostól vagy a mosószappantól. A másik pedig, hogy mindenki orrba-szájba idézgeti, képletesen lobogtatja, hogy na, ugye, a jenkik is megmondták, ugye, most aztán már elég, ha már ők is.

Én is – teszem hozzá szerényen -, és már évek óta meg szakadatlan. És még sokan mások is. Úgy néz ki momentán, valami olyan betegségben szenved itt az eszmélni még képes népek többsége, mint Sheldon. Ő, amikor Leonard mondott neki valami okosságot, örült, és azt hangoztatta, ez nagyon jó, kár, hogy nem a tévében hallotta. A magyar is, ha a Józsi mondja, nem érdekli, de ha a NYT akkor az már döfi és megfontolandó. – Ezért fogunk megdögleni.

Nem ártana megbecsülnünk egymást ugyanis, és hinni annak, aki ugyanazt éli át, amit mi. Egyébként verseny is kerekedett a felfedezésből, az Amerikai Népszava fölhorgadt, döngette a mellét – ez jó kép, csak nem röhögni -, hogy “A New York Times utolérte az Amerikai Népszavát”. És még arra is hivatkozik, hogy ők már 2011. május 18-án kijelentették, hogy itt fasizmus van, győztek tehát, és nem is mellbedobással. Majd elsorolják azt, amit én évek óta naponta mondok.

Jó dolog, ha a messzi távolból figyelnek az emberre és aggódnak érte. Meg is hatódtam teljesen, hogy a jól fűtött és jól fizető szerkesztőségekben is ugyanarra jutnak, mint ott és azok, akik szó szerint az életükért küzdenek naponta. Viszont ez, amikor a krónikás a saját kínjaival együtt meséli el a sokakét – mert benne van ő is szügyig -, a magyarnak nem olyan hiteles, mint, ha nyolcezer kilométerről mondják ki az ítéletet, illetve az diagnózist.

Istenem, látok! – Kiálthatnék fel Hans Castorppal a The New York Times felfedezése után, de ezen már rég túl van az ember, illetve benne is ül szügyig a barna masszában. Olyannyira, hogy már a kikecmergés módozatairól gondolkodik, töri a busa fejét. Énnálam a biztosítékot teljesen az a kép verte ki, amelyen miniszterügynök elvtárs a várbéli erkélyéről tekint alá a birodalomra Ez az én olvasatomban önmagában tíz év magánzárka, és még plusz a súlyosbítók. Úgy tűnik, a szimbólumok erősebben hatnak rám, mint az éhezés. – Beteg egy állapot mindenképp.

Mert ezeken a szeretettől csöpögő napokon bűnözvén a TV2-őt kellett nézzem kötelezően, lévén Jégkorszak és Shrek rajongó. És még csak nem is kapcsolgattam kétségbe esve a szünetekben, úgyhogy életre szóló élménnyel ajándékozott meg a Jézuska. Szinte elviselhetetlen az a barna takony, ami ebből folyik, a benne ülő népek pedig önbizalomtól telve és otthonosan érzik magukat így, azt sugallva, hogy övék az egész nyüves világ.

Sajnálom nagyon, de ezt nem tudom másképp kifejezni, Úgy talán még, ha a nyájas olvasó érzett már hányingerbe forduló jeges borzongást, akkor ez az. Ehhez nem kell NYT, mint ahogyan ahhoz sem, hogy belássuk, ez így nem mehet tovább. És tényleg, Gestapo még nincs, ám amíg még nincs, addig kell tucat autókkal – ennyi utanként elég – eltorlaszolni a városok de főként Budapest be-, s kijáratait. Odarakni, otthagyni, mint valami sziklákat.

Bővebben ...

Para-Kovács: A kultúra vajon mi?

Részletek: Készült: 2018. december 26. szerda, 21:29; Találatok: 1470

d9adfb245e9 Miért van az, hogy nyolc év kormányzás után a könyvespolcokon még mindig egymásba érnek a Parti Nagy Lajosok?

Végtelen ciklusba kerültünk, drága nemzettársaim, ahogy újra- és újraválasztanak minket a magyar emberek, úgy leszünk egyre nemzetiebbek, erősebbek, elkötelezettebbek és kereszténydemokratábbak, mégis hangunk elcsuklik, kezünk megremeg, amikor a kultúra, a nemzeti kultúra kérdése kerül szóba. Mert hiába a kétharmad, hiába Putyin örök és megbonthatatlan barátsága, de még a Puskás Ferenc Futballakadémia organikus ékszerdoboza is hiába, ha a nemzeti kultúra senyved, ha a liberális szenny óceánján hánykolódó nemzeti flottánk minduntalan zátonyra fut.

Miért van az, hogy nyolc év kormányzás után a könyvespolcokon még mindig egymásba érnek a Parti Nagy Lajosok, a színházakban a zsidó szerzők műveit játsszák, a rádióban pedig fekete énekesek üvöltik a kozmopolita dzsesszt? Szép történetek, rímelő versek és csűrdöngölő! – tette le kulturális kereszténydemokrácia alapkövét miniszterelnök úr a Schmitt Pál Közkönyvtár avatóján, amihez azóta is tartjuk magunkat, de semmi sem változott, a magyar emberek még mindig azt hallgatják, azt olvassák és azt nézik, mint az SZDSZ-es kulturterror idején, hiába mondjuk nekik, hogy végre szabadság van, olvashatják bátran a kiváló erdélyi írók szép történeteit, hallgathatják a csűrdöngölőt, járhatnak a meccsre – nem teszik.

Ennek fő oka, hogy félnek.

Olyan mélyen beléjük ívódott a liberális diktátum, hogy képtelenek meglátni saját érdeküket, képtelenek megkülönböztetni a nemzeti kultúrát a internacionalista kultúrától, képtelenek megérteni, hogy amit mi nyújtani tudunk nekik zenében, irodalomban, képzőművészetben, az ugyan szar, de közérdek. Nem azt kellene nézni, amikor a haza veszélyben van, hogy a kormány által támogatott kultúra milyen, hanem azt, hogy szolgálja-e a hazát! A minőség bolsevista trükk, csak arra használják a liberálisok, hogy megzavarják a magyar embereket, akik újra s újra bedőlnek nekik, sorban állnak a kommunista Frida Kahlo mázolmányai előtt, miközben elkötelezett, nemzeti érzésű és Orbán Viktorhoz hű képzőművészek kiállítása kong az ürességtől. Ezek az emberek egyszerűen nem értik, hogy döntésük, miszerint Kahlo képeket nézegetnek nemzeti képek helyett, nem egyszerűen egy vasárnapi kiruccanás, nem csupán a kulturális elkötelezettlenség megnyilvánulása, hanem politikai tett, konkrétan: hazaárulás.

Amikor a magyar emberek a könyvesboltban Esterházyt vesznek, akkor elárulják a nemzetüket. Amikor amerikai zenéket hallgatnak, alternatív színházba vesznek jegyet vagy a Barcelonát nézik a tévében, miközben élőben harcol egymással a Mezőkövesd és a Gyirmót, akkor porba tiporják magyarságukat, köpnek a hazára és miniszterelnök úrra, még akkor is, ha egyébként a Fideszre szavaztak.

Nem elég szavazni, hogy aztán csak üljünk négy évig, és Garaczi Lászlót olvassunk hajnalig! A szavazással a kultúrharcnak nincs vége, éppen hogy csak elkezdődött. A nemzeti kultúra védelme teljes embert kíván az év minden napján, a nap minden órájában. A rendes magyar ember akkor is rendes magyar zenét hallgat, ha az nem tetszik neki, mert ezzel mutat példát szomszédjának és családjának. Este a kormány által támogatott magyar szerzők könyveit olvassa, hétvégén a kormány elkötelezett támogatóinak kiállítását látogatja meg, mert ez közérdek, itt nincs helye egyénieskedésnek vagy úgynevezett ízlésnek, ez nem szórakozás, emberek, hanem háború, ne harapjunk már bele abba a kézbe, ami enni ad azzal, hogy Parti Nagyot olvasunk, amikor arról ezerszer megírtuk, hogy rossz!

A művek sohasem önmagukban léteznek, a műveknek közege a kereszténydemokrácia, aminek fényében derül ki róluk, hogy jók-e vagy nem. Ráadásul ez változik, mert egy mű értékét csak és kizárólag az határozza meg, hogy alkotója egyetért-e a kormány politikájával (élő művész esetében, mert halottnál az is elég, ha miniszterelnök úr pozitív értelemben említi köz- vagy magánbeszédben).

Bővebben ...

Bartus László: Orbán király bevonul a Várba

Részletek: Készült: 2018. december 26. szerda, 01:33; Találatok: 2853

23721182_f5m Orbán Viktor, Magyarország koronázatlan királya, januárban bevonul a királyi Várba. Magyarország tényleges államformája már jó ideje abszolút monarchia. Annak sem a nyugatias formája, amelyet szabályok határoltak, és amelynek volt valamiféle nemesi ellenzéke és kontrollja, hanem a keleti despotizmus. A korlátlan és szabályok nélküli teljhatalom, az élet-halál uralom. Inkább Dzsingisz-kán, mint XIV. Lajos.

Ez az államforma a feudalizmus hanyatló korszakának államformája, amely azonban a feudalizmus virágkorának jegyeit hordozza. Magyarországon újra hűbéri rendszer van, legfőbb hűbéres Orbán király, aki Magyarország tulajdonosa és korlátlan ura, akinek tulajdona a magyar föld, a közvagyon és az egész ország. Az egész ország a feudális függőségi rendszerben él: hűbérurak, vazallusok és szolgák léteznek csupán. Orbánnak a budai Várba költözése új korszakot nyit Magyarország és a NER történetében. Orbán felveszi a külsőségeket, lerázza magáról a köztársaság utolsó maradványait. A jelképeket és az államformát a tényleges valósághoz igazítja. Magyarország már évek óta királyság, és a király nehezen viselte, hogy a hűbéreseken és a vazallusokon kívül a szolgák, az ország többi része, nem respektálta ezt eléggé.

A magyar emberek életében nyolc év nem olyan nagy idő. Még emlékeznek arra, hogy egy felcsúti futballistát választottak mindössze négy évre miniszterelnöknek, és ennyi idő alatt sem tudtak másképpen tekinteni rá, mint egy politikusra. Ez azonban rövid időn belül jelentősen megváltozik, és a Vár tekintélye, magasztossága ezt garantálja. Orbán nem véletlenül vette be a saját használatra készített tákolmánya “preamubulumába” a magyar állam “Szent Koronától” és István királytól való származását. Ezek a gyökerek, ide térünk vissza. Orbán tudatosan készül arra, hogy a “keresztény Magyarország” visszataláljon eredeti önmagához, az államalapító székesfehérvári királyhoz, és annak méltó utódához, aki nem véletlenül, még Fehérváron is született. Ez isteni jel. Orbánt hamarosan követi majd a Várba a korona, mert annak ugyebár mégiscsak a Várban, és nem a zavaros átmenetet jelképező köztársasági parlamentben van a helye (soha nem is volt ott a helye, a koronának a Nemzeti Múzeumban kellene lennie). A koronát visszahelyezik funkciójába és közjogi hatalmába, majd arra alkalmas pillanatban aláteszik az arra méltó fejet.

Orbán nem véletlenül hagyta ki a tákolmányban az ország nevéből a “Köztársaság” kifejezést. Magyarország nem köztársaság, ezt ő már akkor is tudta. A “Szent Koronában” egyesíti az államot és egyházat, a vallást és a nemzetet. Ennél tragikusabb, gyilkosabb egyvelege még nem volt a világnak és az emberiség történelmének. A nácizmus és a kommunizmus rövid ideig tartott ehhez képest, és az áldozatok száma meg sem közelíti a “keresztény” középkor áldozatainak számát.

Ez az identitás és történelmi múlt Magyarország történelmi katasztrófáinak, tragikus tévedéseinek, elmaradottságának, és vereségeinek az oka. A hűbéri rendszerrel együtt. Nem a “turáni átok”. Ezt hozza vissza a felcsúti új királyi család sarja. Ezzel megpecsételi Magyarország sorsát nemcsak ebben a században, de még a Millenniumnak nevezett messiási birodalomban is, ahol ez az ország megsemmisítésre lesz ítélve.

A rabszolgatörvény ellen tiltakozók ezt nem értik, hogy itt sokkal többről van szó, mint a “kormányzásról”. Ezért Orbán soha nem fog semmit engedni, mert ő ebben a történelmi távlatban gondolkodik, és küldetéstudata van. Csak úgy lehet megszabadulni tőle, ha felkel az egész ország. Elfogják, és elmeotthonba vagy börtönbe zárják, életfogytiglan tartó büntetésre ítélik. Erre már most is jogosult, pedig a java még hátra van. Ez az ember még felfelé ívelő pályán van, a borzalmak csak később következnek. Ha erővel meg nem állítják.

A demokrata tiltakozók azt nem értik, hogy ők már régen a szolgák közé tartoznak ebben a feudális rendszerben. Orbán király saját hatáskörében intézkedett a szolgák munkaidejéről, amihez nekik semmi közük. Ezért teljesen anakronisztikus, amikor parlamentről, házszabályról, ellenzékről és emberi jogokról beszélnek. Ez a nép a király tulajdona, aki azt tesz velük, amit akar.

Bővebben ...

Kellemes karácsonyt

Részletek: Készült: 2018. december 25. kedd, 00:53; Találatok: 1589

bejgli_980x0 Ismét itt a karácsony, repülnek a napok, hónapok még a fiataloknak is, nemhogy az idősebb generációnak. Azért szép napok ezek, ha nem is mindenkinek egyformán szépek, de például azoknak a családoknak, melyeknek hazajönnek saját migránsaik, bizonyára nincs szebb.

Nincs, hiszen végre megint együtt a család, a nagymamák kézbe tudják kapni addig csak a skype útján megszeretgetett unokáikat, meggyömöszölhetik, megszagolhatják őket, és reménykedhetnek benne, hogy nem fog majd vadidegenként felnőni, maradandó élmény lesz neki a nagyszülői ház, az ízek, a hangok, a karácsonyi illatok.

Szép napok ezek itthon is, talán a legszegényebbek kivételével, mert ne felejtsük, a budapesti szegény valóságos nábob a falvak elesettjeihez képest, akiknek nem oszt senki semmit, akik a fűtetlen szobákban rettegnek az éjszakától, akiknek a fehér karácsony kopogó hidegben nem gyönyörű hangulatot, hanem halálos veszélyt jelent minden áldott és minden áldatlan napon.

Aki azt mondja, hogy ez nem érint mindenkit, annak ugyan igaza van, de ettől még azok a tízezrek, akiknek ez jutott a sors szerencsekerekétől, semmivel sem lehetnek nyugodtabbak.

Most talán rájuk mosolygott a szerencse, hiszen az idő melegebbre fordult, de éjjel azért az öt-hat fokban is örökre ki lehet hűlni.

Nem nagyon ad okot nemzeti büszkeségre, ha egy országban tízezrek vannak, akiknek az ad boldogságot, hogy ma sem fagytak meg, még élnek, még vergődnek.

Nekik minden bizonnyal megnyugvást jelent, hogy azt a pénzt, melyet akár az ő életük jobbrafordítására költhetnénk, határon túli és határon inneni stadionokra, lánctalpas konzervdobozokra, kerítésekre meg a felső tízezer jólétének fokozására költi az ország, melyet még ennek dacára is sajátjuknak vallanak.

Felettébb csodálkoznék, ha az Úrnak jobban tetszene ez a Mária Országának aposztrofált ország, mint Kádár Népköztársasága.

Azoknak, akiknek van munkájuk, vagy volt, ebben az évben, természetesen szép a karácsony, habár akiket éppen most rugdaltak ki a közszolgálatból, nem lehet túl őszinte a mosolyuk a karácsonyfa tövében.

Ők most megtapasztalhatták az aranyhal életérzését, melytől a hatalom kívánt hármat, aztán a kérések teljesítése után a nyárson találta magát, a nyárs végét meg 1 pOcakos buGris tartja kezében.

Persze van munka ebben az országban, de nem mindegy, hogy ezen ki mit ért.

Aki ezidáig hivatali munkát végzett, nem lesz boldog az árokparton, de még az elárusítópult mögött sem, ahol semmi hasznát nem veszi más területeken szerzett képességeinek,

Ha látna az ember koncepciót ezekben az intézkedésekben, még talán próbálna is megbarátkozni velük, de amikor a koncepció mindössze az, hogy mindig a legkiszolgáltatottabbakon kell ütni, tőlük kell elvenni, akkor ezzel azért maradéktalanul nem lehet egyetérteni.

Rugdalnak ki embereket az ELTE TTK és BTK -ról is, természetesen ezzel is javítva az ország versenyképességét és a fiatalok jövőjét, de ki törődik ezzel?

A fiatalokba fektetett tőkéből nem lehet lenyúlni semmit, ez pedig ebben a tolvajparadicsomban éppen elég ahhoz, hogy szűkítsék az oktatás kereteit.

Aki ma még biztosnak látja a helyzetét, az sem lehet nyugodt, két kézzel kell kapaszkodnia az íróasztalába, egyetlen vigasza maradt, hogy tagja az Új Magyar Úri Középosztálynak.

Nagy dolog ez, csak állandóan figyelni kell a kegyencekre, mert igen könnyen le lehet csúszni, és visszakapaszkodásra még nemigen volt példa.

Ezért is költ, mint a bolond Karácsonyra - ki tudja, meddig lesz rá módja?

Egy enyhe recesszió az Unióban, és ott találhatja magát a padlón küszködők között, ami nem egy vidám perspektíva.

Ezzel együtt a nép optimista, - a kommunista eleve optimista, a többi meg parancsszóra, - tapsolja Orbánt, aztán kirúgják, de ez se zavarja, ha részt vehet a Nemzeti Konzultációban...

Jó lenne ezeket a dolgokat legalább karácsonykor elfelejteni, de nagyon nehéz, mert a problémák olyan természetűek, hogy akkor is foglalkoztatják az embert, ha nem akarja.

Régen is volt szegénység, de volt mellé minimális létbiztonság is, ez pedig ma hiánycikk.

Bővebben ...

Lengyel László: Európai magyar köztársaság

Részletek: Készült: 2018. december 23. vasárnap, 16:29; Találatok: 1678

1218427 Balkáni barbár kiskirályság. Ez van. Európai magyar köztársaság. Erre van szükségünk. Két akarat feszül egymásnak. Az egyik barbárabb nagy királysággá szeretné tenni az országot, elfoglalni a kelet-közép-európai térséget. Övé a rendszer. Övé az alig korlátozott hatalom. Övé a többség. Övé az ellenőrzött sajtó és az őt kiszolgáló gazdaság.

A másik Európához szeretne csatlakoztatni egy magyar köztársaságot. Övé a magyar nemzet érdeke. Övé a magyar társadalom nyitott, szabad, autonóm értékrendje. Övé a kisebbség. Nincs szervezett politikai, gazdasági és kommunikációs ereje. Nincs képviselete. De még lehet.

Harc a Disznófejű Nagyúrral

A hatalom korlátlan kiterjesztése immár nem annyira intézményekbe, mint társadalmi csoportokba, személyekbe ütközik. A magyar társadalom intézményes ellenállása többé-kevésbé megsemmisült: nem pártok, érdekképviseletek, önkormányzatok, egyetemek, egyházak, bíróságok állnak ellen, hanem egy-egy politikus, érdekképviseleti vezető, egyetemi tanár és diák, püspök és pap, bíró, illetve a névtelen tüntető, együttérző, dühös, sérelmet sérelemre eltevő, jogát, szavát vesztő európai magyar. Nem pártok, szakszervezetek, civil szervezetek próbálták visszafoglalni a Kossuth teret, hanem egy tisztességes edelényi munkásember Komjáthi Imre, akit aztán ugyancsak politikai névtelenek követtek. Nem ellenzéki pártok vonták felelősségre Orbán Viktort és Kövér Lászlót a megszállt parlamenti ülésteremben, nem a pártok hatoltak be a köztévé épületébe, hanem olyan ellenzéki politikus nők és férfiak, akik szakítottak a meghunyászkodás és a félelem gyakorlatával és megkísérlik hitelessé tenni arcukat.

A magyar politika intézményközi küzdelemből személyközi összecsapássá változott. Mindenki magáért felel és csakis magáért. Önmagával kell szembenéznie: lehet-e képviselő, tanár, bíró, pap, orvos, polgármester, egyetemi hallgató, sőt, pénztáros, rakodó, pincér, taxis, villanyszerelő a mai feltételek között? Nemcsak ember áll szemben emberrel, hanem az ember önmagával. Hogyan hagyhattam, hagyhattuk, hogy idáig fajuljanak a dolgok? Nemcsak a politikusoknak kell harcolniuk a hiteles arcukért, hanem valamennyi magyar választópolgárnak. A hatalom követeli, hogy mellé állj. A lelkiismeret és tisztesség, hogy ne tedd.

Az ellenforradalmi autokrata hatalom természete, hogy újabb és újabb háborúkat kezdeményez, most ötöt egy hónap alatt: hajléktalanok büntetése, CEU elüldözése, MTA megtámadása, „rabszolgatörvény”, támadás a független bíróságok ellen. Amíg a kezdeményezés nála, addig a hatalma biztos. Ám a házról-házra folyó harcban az ellenzék itt is, ott is átveszi a kezdeményezést. Hadházy Ákos százezreket mozgósít az európai ügyészség mellett. Felmorajlik az eddig néma parlament. Összeáll a fiatalok és az idősek szövetsége az utcán. Meddig? Az eddigi gyakorlat szerint néhány hétig, majd jön a csend. Másként lesz-e most?

Már a kamrában vannak

Aki intézményesen bármit megtehet, aki a falhoz szorítja ellenfelét, annak meg kell tanulnia, hogy a megsebesített, megalázott, kiúttalan nemcsak a megadást választhatja, de az ellenállást is. A rendszer egymás után mészárolja le az intézményeket és vele a benne élőket, legyenek azok bal- vagy jobboldaliak, fiatalok vagy öregek, tanultak vagy kétkeziek. Az intézményes kiéheztetés – nem kapsz költségvetési pénzt, nem juthatsz támogatáshoz sehonnan -, és a brutális családirtás – ha ellenem vagy, nemcsak neked, de feleségednek és gyerekeidnek se lesz állása, vállalkozása, hetedíziglen bosszút állok rajtad – emigrációt vagy kényszerű ellenállást szül. Kényszerűt, mert senki nem akarna igazán ellenállni, senki nem szeretne senkivel összefogni, senki nem akar a másik bajáról tudomást venni, amíg rá és családjára nem kerül a sor. Amíg a hatalom a szomszéd szakmát mészárolja, addig nem nézünk oda, amíg meg lehet úszni, nincs semmi baj. Csakhogy nem a szomszéd utcában, nem a szomszéd házban, de már a kamrában vannak.

A hatalom nem reménykedhet tartósan abban, hogy a kisvárosi és falusi idős szavazók a migránsoktól való védelemért cserébe megbocsátják, sőt, szeretik, ha királyuk gazdagszik.

Bővebben ...

Komoly, kézzel írt (5.)

Részletek: Készült: 2018. december 22. szombat, 18:25; Találatok: 1481

du4lq_gwkayi Tisztelt szerkesztőség! Amióta legutóbb elvették védelmi és támadó eszközeimet, úgymint a fazekat, a födőt és a sprayt, itt állok védtelenül. Már arra gondoltam, behozom a kertből a slagot, és a konyhai csaphoz csatlakoztatva vízágyúként vetem be, ám ahhoz ki kellene jutni a lakásból, ami jelen pillanatban embert próbáló, sőt, megoldhatatlan feladat. Itt lapítok az ostromlott várban védtelenül, mint drága hazám is mostanában egyre inkább, s félek.

Amióta híre ment, hogy a csőcselék a fővárosban szánkókat gyújtogat, szerkesztőségeket zaklat és a kisjézust ócsárolja, sőt, a nemzet karácsonyfáját fenyegeti, ezek itt, hárman, K. József, a hentes, J. Miklós, hajdani vasutas és M. István, volt történelemtanár elvesztettek minden tiszteletet Isten és ember iránt. Mária néni pedig teljesen megvadult, kivetkőzött magából, rázza a járókeretét és szidja a rendszert.

Nem is érdemes már feljegyeznem, miket beszélnek, minden egyes mondatuk kimeríti a hazaárulás, felségsértés, eretnekség, sőt, istentagadás tényállását. Szerintem fekete mágiát is űznek, csirkecsontokat találtam az ajtó előtt ugyanis. Védekezésül kiakasztottam az ajtóra egy fokhagymafűzért meg egy feszületet, a fokhagymát ordítva elvették, hogy pont jó lesz a kocsonyába, a feszület pedig szőrén-szálán eltűnt.

Helyette az ajtómra festették fehér Trináttal azt, hogy O1G, amiről nem tudom, mit jelenthet. Utánanéztem a szakirodalomban és a szabadkőműveseknél, de sehol nem említik, lehet, ezek valami új, istentelen szektát alapítottak már az is kitelik tőlük. Teljes a káosz a lépcsőházban, de, ami még félelmetesebb, a többi lakót ez nem zavarja, sőt, szimpatizálnak velük, azt mondják nekik, hajrá, és hátba veregetik őket.

Néha körülnézek az utcában a gukkerommal, hátha biztatóbb dolgokat lehet tapasztalni, de nem. Sehol egy békemenet a maga méltóságával, misére siető fiatalok üdén, és csecsemőket toligáló ifjú magyar anyákat sem látok sehol. Csak ez a globalista nihil üli meg az utcát, kamaszok vihorásznak Nike cipőben, és vedelik a Coca Colát nyakló nélkül. Megvert minket az Isten, azt hiszem.

Tegnap este ezek hárman hangoskodva elmentek valahová, sőt, beszereztek egy tolókocsit is, és vitték magukkal Mária nénit, aki a járókeretével hadonászott hazaárulásokat ordibálva. Fölhívtam a rendőröket, de elküldtek a francba, azt mondták, van más gondjuk is az én hülyeségemen kívül. Én ezt megértem, de mégsem kellett volna durván beszélni velem, hát kinek ártottam én? Sírdogáltam kicsit, de ez is elmúlt.

Kihasználtam a távollétüket, és átszaladtam a boltba, nehogy éhen haljak. Beszereztem kellő mennyiségű zsírt, lisztet, szalonnát, gyertyát és gyufát, ahogyan nagymamám tanította, így most már egy ideig kitartok. De elkeserített, amit az utcán haladtamban láttam, mindenütt ez a rejtélyes O1G felirat és illetlen képek szeretett vezetőnkről, aki kisvasúton ül.

Megpróbáltam az ajtóról levakarni az O1G ábrát, de nem sikerült, viszont előrelátóan behoztam a fenyőfát, hogy majd földíszíthessem magányomban, és végre a slag is a konyhában van, most már nincs mitől félnem. Viszont találtam a lépcsőházban eddig számomra ismeretlen újságokat, mint HVG meg valami ÉS, ezekben pedig iszonytató fertőt lehet olvasni, nem csoda, ha a hármak és Mária néni teljesen elvadultak.

Nekiláttam, hogy elmondjak egy rózsafüzért a kárhozat ellen, de nem tudtam a végére érni, nagy hanggal hazatértek ugyanis, szinte éreztem, ahogyan a gonosz hidegsége bekúszik az ajtó alatt, de csak a bejáratot hagyták nyitva.

Bővebben ...

Pandóra szelencéje

Részletek: Készült: 2018. december 21. péntek, 20:13; Találatok: 1684

bajszos Tegnap Áder János – mint azt már mindenki tudja úgyis – aláírta a rabszolgatörvényt. Újólag bizonyította tehát, hogy méltatlan és alkalmatlan a hivatalára, viszont tudjuk, ezzel nincs egyedül ebben az országban. De az aláírás aktusával és a hozzá fűzött cinikus üzenettel szintén nem először bizonyosodott be, hogy a rezsim az ország lakóit semmibe veszi, a hatalmat nem értük gyakorolja, és le is nézi a szavazópolgárt. Ám ez sem nóvum.

Viszont Áder János valószínűleg még ostoba is – illetőleg akarat nélkülim bábu -, mert nem mérte föl azt sem, hogy mindezzel a kapkodós aláírással a poklot szabadította az országra – mint Pandóra az első szelencenyitással -, aminek intenzitása attól függ, a történelem melyik kis szelete ismétlődik meg. Illetve, hogy ez az újabb löket elég lesz-e ahhoz: a megalázott és megnyomorított alattvaló belássa, neki már mindegy, és odaadja testét a lázadásnak.

Az elkövetkező egy-két hét sok dolgot, de leginkább mindent eldönt majd. Valószínűleg azért, mert ez egy ihletett pillanat, amely az összes alattvalót felébresztheti, öntudatra ébredhetnek a gépek, ami megvilágosodás elsöpörheti a rendszert. Vagy pedig elérkezik az újabb lehorgadás, és végképp elborítja az országot a sötétség. Belátható időn belül ez az utolsó alkalom a felszabadulásra, illenék nem eltoporogni.

Innen nézve akár meg is köszönhetnénk Ádernek, hogy ennyire hülye volt, hacsak nem rejt valami csapdát ez a színjáték. Hiszen Áder aláírása előtt pár órával kormányzó úr őfőméltósága egy mondatot odaböffentett egy kamerának a vérlázító törvényről, és ezt sikerült neki: “Most fogadtuk el és működni fog.” – Ebben a rövidke mondatban benne volt Orbán egész elcseszett jelleme, és az ország reménytelen állapota is.

Végül is, jut eszembe, a Harmadik Birodalom is strammul működött ideig-óráig az Európa minden szegletéből odahurcolt rabszolgákkal. Gyarapodott a Berghof, gördültek le a tankok a szállítószalagokról, mígnem megérkezett egyik irányból a jenki, a másikból meg a muszka, és vége lett. Orbán birodalmában is működnek a dolgok, olyan tökéletesen, hogy plakátok is készültek róla, nagyok, kékek, és most meg itt vagyunk, ahol.

Kérdés, ugye, hogy mi működik és hogyan. Az egészségügyről, oktatásról vannak lehangoló ismereteink, a gazdaságot a multik és az Unio pénze eldöcögteti, de az sem tart örökké. Gyűlik a szemét, rohadnak le az utak, szóval az látszik, amit saját kútfőből kell gardírozni, az gajra megy. Hogy a rabszolgatörvény működni fog Orbán szerint, az csupán annyit jelent, megszorongatjuk a dolgozó tökeit, termeljen még picit, aztán meglátjuk, mire jutunk. Annyi minden ganyéságot túlélt már, ezt mért ne. – Gondolhatja.

Ezen a ponton azonban föl kell tenni a kérdést, honnan ez a fene nagy önbizalma, a kevlár ennyit nem nyújthat ugyanis, sem a TEK. Hogy szó szerint tökön rúgják, az a legkisebb rossz, ami történhetik vele, ennél még az is jobban fájna neki, ha elvennék a kisvasútját, a stadionját és a röpcsijét. Ez a szentháromság érdekli mostanában leginkább, ami lehet a leépülés vagy a végtelen elbizakodottság jele is.

Mert biztosan belegondolt a következményekbe, midőn ilyen pökhendien megszólalt. Vagy, ha pediglen nem, akkor a diktátorok törzsfejlődésének azon szakaszába jutott, amelyben a valóság eltűnik, valami vibrálás lép a helyébe, aminek a végén egy rókalukban vagy lámpavason tér magához a delikvens. Ezzel csak azt óhajtottam momentán demonstrálni, hogy országunk jelen állapotjából nagyon sok minden fakadhat.

Sok jóra nem enged következtetni, hogy épp e történésekkel párhuzamosan Orbán egyik leghűbb végrehajtóját, Szijjártót a CNN-ben arról kérdezték, hogyan lehet az, hogy az általa képviselt kormány abban a meggyőződésben leledzik, neki mindig igaza van, és az egész világ rajta kívül téved, szóval, hogy mért hiszi magát helikopternek.

Bővebben ...

További cikkeink...

238. oldal / 472