- Részletek
-
Készült: 2019. július 05. péntek, 23:30
-
Találatok: 2136
Tegnap meghallgatták a leendő, már majdnem igazságügyi miniszter Varga Juditot, hogyan képzeli az életet meg a halált, mit gondol erkölcsről és igazságról, egyáltalán, mi a jó francot akar csinálni, mint Orbán százhuszonharmadik csicskása, és nem kellett csalódnunk a nacsasszonyban. Ő már most ilyen NER által legyártott robot, beprogramozták és nyílegyenesen, lélek nélkül működik azzal a szépséghibával, hogy nem rakták bele a robotika első törvényét, miszerint: “A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.”
Tudjuk, hogy a robotoknak nincsen lelkük, sem etikai aggályaik, ennek a példánynak sincs ilyen egyáltalán. Megkérdezték tőle, rendben lévőnek találja-e, hogy háromszázezer pénzt kap havonta lakhatásra, miközben a férje lakását kiadják, és azt mondta, nincs ezzel semmi gond. Sőt, már annyira Orbán, hogy lélektelen külföldi kérdezők előtt érezte magát, mert ők szoktak – mint mondta – mindenbe belekötni, ahogyan mindenki brüsszelita-sorosista bevándorláspárti, aki a korrupcióról érdeklődik. Egyáltalán mindenki komcsi, aki gátolná a zavartalan lopást. Ezért is nem csatlakozunk ez Európai Ügyészséghez.
Nem így mondta a Varga Judit nevű robot, csak ezt gondolta, amikor egy ezt firtató kérdésre válaszolva lényegileg azt válaszolta, csak éppen, hogy nem azt bökte oda: közöd? A CEU ügye és a nők elleni erőszak dolga politikai hiszti, s ha nem tetszik valami, “Nyugodtan lehet küldeni az sms-t Strasbourgba, vagy ahol várják”. Így kezdett bele, ilyen stílusban, és ez még csak a meghallgatás volt, amikor a jelöltek jól viselkednek, mosolyognak a vicsorgás mögött, hogy elnyerjék azt a nyüves bársonyszéket. Ilyen alkalmakkor azt mondják – ha nem is úgy gondolják -, amit a regnáló hatalom helyesnek gondol.
A NER és Orbán Viktor Mihály ilyesmiket gondol helyesnek ezek szerint, és Varga nacsasszony meg is felel a kényes elvárásoknak. Kiderült aztán, hogy igazságügyi miniszterként a kedves vezető elvárása tőle az, hogy “segítsen megnyerni az uniós csatákat”, és ez már érdekesnek mutatkozik. Ezek szerint Varga nacsasszony csak egy újabb elcseszett szabharcos, a határon belül dolga nincs is, a Czeglédy-per folyik, Farkas Flórián pedig mosolyog. Ezzel a kettőssel lehet érzékeltetni, hogyan áll kies hazánkban a jog és igazság ügye, ami így olyan tökéletes, hogy dolog vele nincsen is. Varga nacsasszony tehát fölébred az albérletében, és már kócosan, otthonkában az Unió elleni csatákra gondol.
Lesz egypár, hiszen ezzel a színjátékkal – amit bizottsági meghallgatásnak neveztek – párhuzamosan került nyilvánosságra az Európai Bizottság éves jelentése, amiből kiderül, hogy Orbánia – vagy Neria gusztus szerint – ellen ebben az elcseszett pillanatban is ötven kötelezettségszegési eljárás folyik, ráadásul fajsúlyos ügyekben. Ilyenek a Lex CEU, a menekültek áthelyezéséről szóló döntések vagy épp a nemzetközi védelemre jogosult személyek esetében lefolytatott eljárások. Ez utóbbiakat a határon éheztetjük, a körözött, elítélt alakokat befogadjuk, amiből látszik, minálunk épp fordítva működnek a dolgok, mint a világ normálisabb felén, egy hungarikum az egész lerohadt ország.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. július 05. péntek, 00:20
-
Találatok: 2331
Petőfit túlsztárolták a komcsik. Ezt a bölcsességet Németh Szilárdtól tudtuk meg, aki mindent is tud, ezt tehát miért ne. Arról ne beszéljünk, hogy a bácsit nem kellene emberek közé engedni, arról azonban igen, hogy megtanulhatná, maradjon a bográcsnál, hacsak nem az a cél már a létezésével is, hogy provokálja a normalitást, ezt azonban nem tudhatjuk. Azt viszont igen, hogy sikerül neki, és még csak nem is erőlködik.
Most a márciusi ifjak kapcsán jutott eszébe Orbán Viktor Mihály hőstette, mégpedig az, hogy állva hugyozva és tapsolva örül annak az Ursula von der Leyen megválasztásának – sőt, saját érdemének tudja be -, akinek a világról való vélekedése, értékei és erkölcsei szöges ellentétben állnak az övével. Ennyit is megér neki, hogy a számonkérése ezzel ha el nem is marad, de elodázódott, és még egy kicsit tapicskolhat a légyszaros homokozójában.
Viszont mindettől márciusi ifjúnak azért nem kellene lennie, Németh Szilárd olvasatában viszont az lett, aki együttműködve száll szembe “a birodalmi érdekekkel”. Ha így folytatódik, itt is feltűnik majd Dózsa László (1948-), aki szembeszállt az orosz lovassággal, akiket aztán Orbán hazazavart. Mert a történelem olyan, amilyet csak akarnak, és mindezt fesztiválokon is vetítik már, hogy a beállt ifjúság tudatalattijába ivódjon, ki az egyedüli faszagyerek a világon. Csakis a zOrbán.
Ilyenek a szándékok és igyekvések, s ennek kapcsán a múlt buherálásában eljutottunk 1848-ig is, amit újra kell értelmezni, mert: “A kommunista történetírásban Petőfin kívül a többi márciusi ifjúnak, mintegy harminc forradalmárnak még csak epizódszerep sem jutott, holott mindannyian hozzájárultak ahhoz, hogy 1848 a csodák éve legyen.” – Ezt mondja a pacalos a zsírfoltos szájával, mert sejtéseim szerint Petőfi túl balos lesz eztán, és ki is íródik az alaptantervből majd.
Érthető, a mi Sándorunk királyokat szeretett volna akasztatni, a jognak asztaláról ábrándozott, bőség kosaráról, szabadságról, népek tengeréről, a víz uralmáról, ilyenekről, legalább olyan hepciás manus volt, olyan túlmozgásos, mint a Gyurcsány. Meg nem is ősmagyar, Petrovics ugye, az is lehet, hogy sorosista világpolgár, jobb az ilyet elfelejteni, zavart kelt az erőben, ahogyan Ady is. Tele van a magyar irodalom nem NER kompatibilis alakokkal.
Németh Szilárd a többi márciusi ifjúról ábrándozik, igyekezve megtalálni soraikban a kedves vezetőt, az elfelejtett márciusi ifjak érdemeit keresi úgy, hogy előtte két nappal arról értekezett, hogy Schmitt “álamelnök” úrnak mi mindent köszönhet a haza, miközben ő “Tavaly birkafejet ettem, pincepörköltet főztem, idén báránycsipszet fogunk ropogtatni és fúziós pacallevest rottyantok.” Mi pedig beszarunk a gyönyörűségtől, de csak a rezsiharcos után.
Viszont ilyen alapállásból nem csoda, ha még ezekkel az ifjakkal is mellényúl a rottyantós ember. Ott van nekünk mindjárt Jókai is, mint márciusi ifjú, akit el sem nyomtak a komcsik és el se feledtek. Tele volt a tévé aranyemberekkel meg a kőszívű számolatlan fiaival, köztük majdnem Dózsa László (1948-), meg Schmitt Mária, mint markotányoslány, mert minden lehet, és mindennek az ellenkezője is. Még az is, hogy a rottyantós emberrel ellentétben gondolkodtak a kikeleti fiatalok, nem csak a kokárdát rázták, akárha rumbatököt.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. július 03. szerda, 22:33
-
Találatok: 2417
Lassan népies színművet lehet írni a mi új Háry Jánosunk világra szóló történeteiből. Hogyan győzte Orbán Viktor egy kezével a brüsszeli óriásokat, állított magyarokat tisztelő bizottsági elnököt, és szájának egyetlen leheteletével megfutamította a Soros-bérenceket. A felcsúti népmesei hős úgy mesél a Brüsszelben történtekről, mintha még soha senki nem járt volna arra rajta kívül, és senki nem olvasna igazi híreket, csak magyar kormányzati propagandát. Orbán Viktor megígérte, és Orbán Viktor megcsinálta. Elintéztük, a vállalásainkat teljesítettük, eldöntöttük, megakadályoztuk.
Mióta Orbán Viktor meséivel etetik a magyar népet, nem lehet előadni a Háry Jánost, mert Háry János hőstettei sehol sincsenek ezekhez képest. Háry János nem nagyotmondó, hanem egy szürke unalmas realista Orbánhoz képest. Háry János szeretett lódítani, de annak voltak határai. Burkusországban sem lehetne olyan halandzsát előadni, hogy “fontos tartalmi kérdésekben foglaltunk állást a személyi döntésekkel kapcsolatban. Tudtuk tartani, amit vállaltunk, olyan személyek kerülnek az unió élére, akik jó eséllyel jó politikát folytatnak majd”. Orbánnak köze nem volt ezekhez, ő is a hírekből tudja.
A magyar ember ül a televíziókészüléke előtt, és ezt hallja. Elképzeli, ahogy Orbán Viktor szembeszáll Európa hatalmasságaival, egy kezével tolja befelé az ajtót, a másikkal szórja le a jelölteket a pódiumról, akik nem tisztelik a magyarokat. “Volt két olyan jelölt, amelyek Magyarország számára egyértelműen több mint rosszak lettek volna, akik korábban már bizonyították, hogy nem tisztelik a magyarokat. Ezt sikerült megakadályoznunk.” Felsóhajt a magyar ember, a Viktor győzött. Átszól a szomszédnak, hogy nem is egy, hanem két jelöltet is megakadályozott az Orbán Viktor, akik nem tiszteltek bennünket.
A magyar ember semmit nem tud arról, hogy a kettő közül az egyiket, Manfred Webert, Orbán az embereivel még legutóbb is megszavazta, de ha nem szavazza meg, Weber tőle még nyugodtan lehetett volna bizottsági elnök. Weber elnökségét Macron, a liberális francia elnök akadályozta meg, aki Orbán egyik legnagyobb ellenfele Brüsszelben, mégpedig azért, mert Weber megakadályozta, hogy Orbánt kirúgja a Néppárt. A másik jelölthöz Orbánnak annyi köze sem volt, mint az Epsom Derby befutójához. Akik pedig megfúrták Timmermans jelölését, azok a demokratikus utat a színfalak mögötti alkukra cserélték.
A Háry János meséin felnőtt magyar embernek azonban nem lehetne elmondani azt sem, hogy Orbán még a színfalak mögött sem volt jelen, a közelébe sem engedték, és rajta kívül állapodtak meg a német és a francia vezetők. Miután meghallotta a győztes nevet, azt “támogatásáról biztosította”, és utána ezt úgy adja elő, hogy “fontos tartalmi kérdésekben foglaltunk állást személyi döntésekkel kapcsolatban. Tudtuk tartani, amit vállaltunk, olyan személyek kerülnek az unió élére, akik jó eséllyel jó politikát folytatnak majd”. Ehhez olyan vastag bőr kell a pofára, amilyen még Mészáros Lőrincnek sincs.
Aki csak magyar sajtót olvas (és lehet az bármelyik, mert a magukat függetlennek képzelők is ugyanúgy leközlik minden kommentár nélkül Orbán nagyotmondó, primitív hazugságait, mint a propagandasajtó), azt képzelheti, hogy Brüsszelben mindent Orbán dönt el. Tulajdonképpen a mi Háry Jánosunk ott a legfontosabb ember, aki bárhova bemegy, ott kikergeti a migránsokat, megállítja a beszélgetést, és kiválogatja azokat, akik nem tisztelik a magyar embereket. Azokat egy kezével szétzavarja, lohol egyik helyről a másikra, nehogy egy Soros-ügynök beférkőzzön valahova, majd a legfontosabb személyi kérdésekben dönt.
Orbán azt a látszatot kelti, mintha egy nagy asztalnál ülne egy csomó okos ember, de van náluk egy még okosabb, akivel nem tudnak szembeszállni. Orbán győz mindenki felett, majd jelenti a magyar népnek, hogy ezt is megoldotta, elintézte, megválasztotta, amazt megakadályozta, emezeket kikergette, és mindezt még szerényen is adja elő, mert nem részletezi, micsoda erőfeszítésbe telt ez neki. Csak érezzük, hogy nem lehetett könnyű, hiszen mindig úgy mondja, hogy sikerült teljesítenie a vállalását, amivel a magyar emberek megbízták, mindenki a magyar emberektet tiszteli, senki nem mer a magyarok ellen szólni.
A magyarok nyilait nem rettegték úgy, mint ezt a pártcsaládjában is felfüggesztett, kiutált pondrót, aki már ott tart, hogy felháborítónak tartja azt, ha liberális demokraták vezetik a liberális demokratikus Európai Uniót, és nem fasiszták.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. július 02. kedd, 21:51
-
Találatok: 2067
A Magyar Tudományos Akadémiát Széchenyi István hozta létre, birtokainak egyéves jövedelmét felajánlva a költségekre, és Orbán Viktor tette tönkre, aki birtokainak jövedelmeiből még soha egyetlen forintot sem áldozott a közjóra. A Fidesz és a KDNP képviselői szavazták meg ezt a szégyent, cikkünk végén közöljük a nevüket, hogy unokáink is megérthessék, kik azok, akik miatt Magyarország olyan hely lett, ahol már a szüleik számára sem volt hely, és emiatt, ők, mármint az unokák, külföldön voltak kénytelenek megszületni.
Írtunk már erről, de nem lehet elégszer elmondani: Magyarországot megszállták a tálibok. Maguk is meglepődtek, hogy milyen gyorsan és könnyen foglalhatták el az országot, alig volt ellenállás. Mára szinte minden az ő uralmuk alatt áll. Elfoglalták a középületeket, az országgyűlést, a minisztériumokat, a parlamentet, bekebelezték a rendőrséget, az ügyészséget, megfegyelmezték a kezdetben még renitens alkotmánybíróságot.
Övék a törvény, akire rámutatnak, bűnös. Övék a kultúra, a tájékoztatás, a hatalom.
Azért lehetett ezt velünk megtenni, mert gyanútlanok voltunk, és elhittük, hogy a XXI. században, az Európai Unió egyik országában ez nem történhet meg. Megint a saját kárunkon tanultuk meg a leckét: hogy ami megtörténhet, az meg is történik.
A táliboknak nem volt programjuk. Lehetett volna, mert volt rá nyolc évük (az emútnyócév), hogy kitalálják, mit is akarnak kezdeni a gazdasággal, az oktatással, az egészségüggyel, a sporttal, a kultúrával. Röviden: Magyarországgal.
Ám ők ehelyett csak azon agyaltak, miként lehet a hatalmat megszerezni, majd megtartani – az idők végezetéig, s ha lehet, még azon is túl. Idővel a szavainkat is kisajátították. A tálibok szótárában a félretájékoztatás a hír, az elhallgatás az információ, a csúsztatást pedig kommunikációnak nevezik. Ha lopásról jön hír, nem a tolvajt ültetik le, hanem elhallgattatják a hír hozóját.
A tálibok azért lehetnek ennyire sikeresek, mert ismernek bennünket. A mi kis, mindennapi megalkuvásainkra építik a saját nagy hazugságaikat. Miközben befogadónak hazudjuk magunkat, szabadságot szerető népnek, valójában a lojalitás szabadságát szeretjük. Azt, ha egy nagy, gondoskodó állam van a fejünk fölött. Olyan hatalom, amelyik nem csak gondoskodik rólunk, de gondolkodik is helyettünk. Megmondja, hogy mikor vagyunk jók, és mi az, amiért szégyellnünk kell magunkat. Mikor vagyunk szerető szülők, jó apák és anyák. Mikor kezdődik az élet, s mikor vagyunk család. Mikor vagyunk jó polgárai a honnak, és mikor hazaárulók.
A tálibok most elfoglalták a magyar tudomány utolsó fellegvárát, hogy – egyelőre csak képletesen – lerombolják, és sóval hintsék be a helyét. Tanulatlan, tudatlan tömegekre van szükségük, hogy a legképtelenebb hazugságaikat is elhitethessék az emberekkel. Egyetlen momentummal nem számoltak a tálibok, jelesül azzal, hogy a tudást nem lehet örök időkre eltiporni.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. július 02. kedd, 05:28
-
Találatok: 1990
Tegnap a délutáni órákban kiderült: előfordulhat, sőt, valószínű, hogy Frans Timmermans, Orbán szocialista rémálma lesz az Európai Bizottság elnöke. Ettől pedig az utcai harcos kedves vezető látványosan, fénysebességgel szarta össze magát, levelet írt, akárha Tatjana, minden méltóságát elveszítve, szánalmasan Joseph Daulnak menteni a menthetőt. Már azzal sem törődve, hogy ő kérte a felfüggesztést – “tisztában vagyok vele, hogy fel vagyunk függesztve, és nem szólhatunk bele a Néppárt politikájába” -, mert abban a pillanatban megérezte a pallos suhogását a nyomorult feje fölött.
Hosszú volt az út viszont idáig, hogy itt álljon előttünk a nagy kombinátor csupaszon és remegve, egy nappal azután, hogy már komoly és tekintélyes volt a hasadt elméje. Az egész életútja predesztinálja erre, hogy félve és reszketve vonuljon be a diliházba, az események azonban akkor gyorsultak fel látványosan, amikor a sorosos-junckeros plakátok miatt kiakadt a Néppárt, mert ezt nem nézték jó szemmel már, azt viszont igen, hogy egy országot tesz tönkre. Ezeknek is megvannak az értékeik. Tavasszal történt mindez, s akkor a kedves vezető cinikusságának ormain felajánlotta, hogy a junckeros plakátot leszedeti, de rakat fel helyette timmermansost.
Erről emlékeztem meg március 3-án “Legyen akkor Timmermans” címmel átkozva a Néppárot és persze Orbánt – bár ez nem újság -, s lám, négy hónap múltán eljutottunk oda, hogy a pökhendi galerivezér az életéért könyörög, s mit ne mondjak, jó ezt látni. Timmermans újra képbe került, igaz, már teljesen más előjellel, mint akire a kedves vezető nagy ívben szarik. Immár reszket tőle, mert a világ dicsősége mindig elmúlik. És lenne is oka a mimagyarok istenének a riadalomra, mert Timmermans az, aki az uniós pénzek kifizetését jogállamhoz kötné, így megszűnne a csöcs, ami a rezsimet életben tartja. Timmermans tehát Orbán azonnali halálos ítélete, minden mással ücsöröghet még a siralomházban.
A legnagyobb tanulság ezzel a tegnapi eget rengető huszonnégy órával nem is az, hogy ki lesz az elnök, hanem, hogyan mállik le egy perc alatt a máz Orbán pofájáról, és lesz a világ ura helyett nyüszítő kis pöcs. Ez megfizethetetlen, minden másra ott van a Mastercard. Olyan jó nem elfelejteni a kedves vezető június 21-i kinyilatkoztatását, miszerint “Manfred Weber és Frans Timmermans elbukott, ami jó hír Magyarországnak, mert a magyar emberek nem akarták őket”. Most meg úgy belegabalyodott a Juncker, Weber, Timmermans háromszögbe, hogy ki sem látszik belőle, és nagyon jól kitetszik, hogy a dolgok rajta kívül történnek, áll a kör szélén a száját nyalogatva.
Orbán Viktor nem vátesz, nem stratéga és nem tényező, csupán a Magyarország nevű szemétdombon, amit magának ganajozott össze. Sodródik az eseményekkel csak, utólag megmagyarázva, hogy legyőzte azokat. Világosan látszik, hogy kilavírozta magát a komfortzónájából, Európában már most a túlélésre játszik, és egyáltalán nem tőle függ, hogy életben marad-e. Repedés keletkezett a monolit szobron, idő kérdése, hogy mikor süllyed el. Ha a Néppártban, ha azon kívül, ha Timmermans, ha más keze által, teljesen mindegy.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. június 30. vasárnap, 21:55
-
Találatok: 1971
Mókás fiú ez az Orbán Viktor Mihály. Nagyon vicces azzal a toldással, hogy nem is akar az lenni igazán, aztán meg mégis úgy sikerül. Ő emelkedett, pátoszos, okos, bölcs, higgadt, meg az anyám valaga akar lenni, aztán hallgatja őt az ember, és kitör belőle a röhögés parttalanul áradva, gátak nélkül, miközben zokog is, amitől a füle lekonyul. Ezt hívják groteszknek, de ez itt nem esztétikai stúdium, hanem az élet maga, amelybe épp belegebedünk.
“Magyarország ma már komoly és tekintélyes állam.” – Ezt mondta Orbán Viktor Mihály, miközben rendőröket avatott. Mondott más baromságokat is határról és becsületről meg hűségről, mintha valami SS tisztavatón lettünk volna, nekem mégis ez a mondat ragadta meg a képzeletemet azzal a szándékkal, hogy egyszer a büdös életben nézzünk utána szemiotikailag, szemantikailag, a történelem felől és a szív oldaláról is, hogy mi az Istent delirál össze ez a szégyene az emberiségnek.
“Magyarország ma már komoly és tekintélyes állam.” Mondja, s ezzel a fals állítással nem örvendezik afelett, hogy a lángoktól ölelt ma virágzik, mint a pitypang – megírom -, hanem erősen utal arra, hogy ő tette azzá, ő virágoztatja tehát csakis. Ez igaz, az ő érdeme az a szarhalom, aminek a tetején kukorékol, de mindez az egész idáig csak az érzések szintje, a hangulati alapozás, mint a fröccs mellett danászott magyar nóta a teraszon, a százmilliárdos erkélyen.
“Ma már.” Helyezi el az időben az érdemeket, amivel azt mondja, eddig nem. Adódik a kérdés, mikortól, és természetszerűleg a kimondatlan állítás, hogy kilenc redves éve, az alaptörvény asztala, az első kétharmad óta, amikor is útra keltek a földgyaluk, hogy máig tartóan tarolják le az országot. Mert az eemúttnyócc az nem volt sem komoly sem tekintélyes érelemszerűen, sőt, az maga volt a fertő, a liberális romlás, a kommunista dúlás, és ilyeneket még ki lehet találni számolatlanul.
De, hogy, mielőtt maga Orbán Viktor Mihály elhozta volna a mennyországot a pöttyös seggünknek, volt-e valaha komoly és tekintélyes ez az ország, az is kérdés. Nem fideszileg nézve soha a nagybüdös életben nem volt az. Kádár alatt orosz, Horthy korában német tartomány, Trianon előtt K&K alig is önálló államisággal, előtte labanc elnyomás, török megszállás, mongolok, és eljutunk oda, hogy voltaképp szolga volt mindig is ez a nép.
Most is az, ámde most már Orbán szolgája, és ez így számára nagyon rendben is van. Mert, mint emlékezhetünk, Kádár diktatúrájával sem az volt a baj, hogy ocsmány a rendszer, hanem, hogy nem ő ücsörög az ormain. Itt az ideje azonban, hogy megnézzük a komoly és tekintélyes jelzőket is, mint kies hazánk orbáni meghatározását azzal a kitétellel, hogy azért országra ilyeneket nem mondunk, hogy “
komoly”, mert az röhejes, meg különben is, szerinte, és azért így mindjárt más.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. június 29. szombat, 19:01
-
Találatok: 2392
Régebben, amikor volt még újságírás meg újság, és voltak történetek is, nem csak ilyen csatazaj, trombita hangja meg ágyúdörej, arra intették és oktatták az újságot író embert az öregek, hogyha egy mesét – ami máma sztori – elkezdett, akkor azt vigye is végig a megnyugtató vagy felkavaró lezárásig. Tisztelje meg az olvasót és magát is azzal, hogy nem hagy levegőben egy sorsot, egy drámát vagy örömöt sem, mert mindennek van vége, vagy lesz egyszer. Sőt, már az iskolában is úgy oktatták a kis hugyosokat, hogy a fogalmazás szerkezete a klasszikus bevezetés, tárgyalás befejezés, kivéve, ha az idő nem lineáris, de ilyenekkel Kiss Pista 5. b. osztályos tanuló nem foglalkozott. És ma sem törődik vele, illetve nem tudható, a mai Kiss Pisták mivel törődnek egyáltalán.
Ilyen kényszerűségek, késztetések és becsületbeli ügyek okán nekem ma itt Varga Judit mindjárt miniszter nacsasszonnyal kellene foglalkoznom. Hiszen két napja elkezdtem mesélni a róla szóló bajaimat, hogy miért felkavaró, ha ő miniszter lesz, illetve, hogy miért illeszkedik a NER-be mégis, hogy szükségszerű termék ő, ha gyalázatos is. Mert mit ád a jóisten, kiderült, hogy a leendő miniszter nacsasszony annak ellenére, hogy milliós jövedelme van neki, a férjének meg pláne, tehát együtt nekik kurva sok milliós havi jövedelmük van, mégis a köz segíti a kis családot havi háromszázezerrel. Ennyi lakhatási támogatást kap a leendő miniszter nacsasszony az igazság nevében, amitől az embernek fölfordul a gyomra. Szóval ilyenek vannak, s ha ebbe szügyig merülünk, abból Buddenbrook ház lesz, holott a népek egyperceseket is alig olvasnak.
Mit tegyen hát az ember a Varga Judittal, illetve a Varga Juditokkal, akik a NER színe virágai, és annyian vannak, mint hercegkisasszonyok a burgban, s ha az egyiknek a nyomába szegődik az ember, akkor elvész a nagy egész. Mert az van, az ilyen leendő miniszter nacsassszonyok, a cimboráik és a rajongóik naponta olyan mennyiségben állítják elő a hulladékot, hogy egyenként vizsgálni már terméketlen és haszontalan is, hiszen a NER alattvalók sem külön csomagolva, hanem ömlesztve, összekeverve és ledarálva fogyasztják, mint a disznó a moslékot. Bár, s milyen beszédes is ez, olyat az Unióban malac nem is kaphat egyáltalán. Ilyen esszencia nekünk a héten, mintegy szimbóluma s egyben végterméke is a bús magyar sorsnak, hogy Orbán szól a VOLT-on rogyásig.
Ebben minden benne van, Varga leendő miniszter nacsasszony, s az is, hogy a neki havonta juttatott háromszázezer lakhatási közpénz mellett akad olyan roma család, akinek ötezer forint tartozás miatt kikötik a vizét negyven fokban, és Iványi Gábornak kell itatnia, hogy szomjan ne pusztuljon. De, hogy ez mikor kezdődött, hogy ide jutottunk a szarhalom közepébe moslékkal a szájunkban, az nehezen kihüvelyezhető. Hogy akkor-e, amikor Orbán disznót üdvözölt mi van röfi csatakiáltással, az újratemetésen, vagy, amikor az apja gyerekkorában gyakta, hogy akkor tört-e el a gerince, vagy már a fogantatáskor defektes volt, senki sem tudja, és nem is fogja soha.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. június 28. péntek, 23:00
-
Találatok: 2290
Kovács Zoltán kormányzati levelező, hivatalosan nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, másképpen a The New York Times és a The Washington Post réme lesz a Nimród Vadászújság főszerkesztője július 27-től. Mér’ nem a Semjén, ugye – merül fel óhatatlanul -, aki amúgy is telefossa mostanában a könyvespolcokat ájtatossággal, ezen kívül pedig szarvasokkal szárnyal, bocskaiban csapatja lóháton, az Isten is vadászos főszerkesztőnek teremtette. Meg a Párt is.
De még Lázár is autentikus lenne vérbe áztatott tollforgatónak, mert ő és dzsentri haverjai meg százával gyilkolásszák a fácánokat, ez se rossz buli. Bár Lázár inkább filmrendező lesz, ha megnő, ahogyan ezt Bécs utcáin bizonyította. Mint kitetszik, tele van tehetségekkel a Fidesz, csak titkolóznak. De mindegy már, Kovács lesz a főszerkesztő, és sóhajt egyet az ember csak Török Monika szállóigévé vált mormogására emlékezve, miszerint valaha ez egy szakma volt. Mármint az újságírás.
Ma is az, csak alig van szakmunkás, de ez egy másik történet. Máma Kovács főszerkesztő fölött búsongunk vagy élcelődünk gusztus szerint, hogy akkor most mi van. Egyébként hazudnánk, ha teljesen új fiúnak állítanánk be Kovácsot, hiszen hamvas ifjú korában volt már lapalapító (Debreceni Disputa). Igaz, a főnöke is (Századvég), aztán látjuk, mire jutottak a lapok is, az emberek is, amivel csak arra hívnám fel a figyelmet, nem árt, ha végig járja az ember az utat.
Először tanulja az újságírást, aztán lesz slapaj, és így tovább, mígnem az ormokon ott várja a főszerkesztői fotel, amikor már az egész szakma oda-vissza a kisujjában van, rutinos és higgadt, de legfőképpen független. Ehhez képest a fideszcsürhe lapalapítással kezdi, azt hiszi, ő szarta a spanyolviaszkot, és ez a mentalitás rajta is marad az egész elcseszett életében. De ez megint csak jellemrajz és nem történet, holott azt ígértem.
Az Országos Vadászati Védegylet, mint a Nimród kiadója – vagy mije – kérte fel a levelezőt főszerkesztőnek, illetve nevezte ki a nemes feladatra, mert vadászkiállítás lesz nálunk bazi nagy, és a levelező ennek a kormánybiztosa is egyben. Az árukapcsolást ez magyarázza, ámde nem indokolja mégsem, hiszen hogyan veszi ki magát, ha arról írok kritikus hangon, amit magam csinálok. Ez akkor nem újság, hanem brigádnapló vagy kislányok rózsaszín emlékkönyve behajtható titokfülekkel.
De képzeljük el csak úgy ábrándozásilag, mivé lehet a Nimród Kovács főszerkesztő kezei alatt, akinek az élete momentán abból áll, hogy leveleket irkál a már emlegetett imperialista orgánumoknak, amelyek bántják a kedves vezetőt és ocsmány rendszerét. Kovács leendő főszerkesztő pedig ezeket cáfolgatja, vagy küldi el a kurva anyjába a liberálbolseviki tollforgatókat. Most viszont egy egész újság állhat a szolgálatába, és ahogyan Pelikán is megalkotta a Szocialista Szellem Vasútját, Kovács is azt tesz az újsággal, amit csak akar.
Erős lesz a levelező rovat, teret kapnak a migráncs szarvasok és vaddisznók elleni küzdelmek, mert azok eleszik a magyar szarvasok és vaddisznók elől a kaját, megerőszakolják a disznólányokat és elveszik a keresztény kultúrájukat. Már láttak is a Pilisben, a szívcsakra közepén burnuszos kanokat, sötét bőrű vaddisznókat, akik arabul beszéltek, uram, irgalmazz.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. június 27. csütörtök, 22:33
-
Találatok: 2495
Varga Juditot, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárát jelöli igazságügyi miniszternek Orbán Viktor Mihály. Az örömhírt Havasi Bertalan (valamilyen Fidesz efendi) osztotta meg a nagyvilággal. Mondtam is magamban, jól van, nagymama, akkor már baj nem érhet minket, ő pedig vigyorgott a felhők fölött. Viszont ezt az igazságos ügyet sem sikerült hazugság nélkül megosztani, mert Havasi efendi azt is mondta, az előző igazságosat, bizonyos Trócsányi nevűt a magyar választók példátlan, egybehangzó akarata röpítette Brüsszelig, ahol is esélyes egy biztosi tisztségre.
Na most, egyik sem igaz, de ez legyen a Fidesz és a hívők baja, majd ők elszámolnak Isten előtt a lelkiismeretükkel, ha megtalálják valahol a sufniban. Ennél sokkal érdekesebb, vajon mi érdemesítette Varga Judit államtitkárt a magas hivatalra, milyen érdemei, bőséges szakmai tapasztalata, rejtett készségei és képességei vannak a jelöltnek. De rá kell jönnünk, ilyenje neki nincsen, mert ilyesmire a NER-ben szükség sincs egyáltalán, ezek fölösleges ballasztok, amelyektől emelkedéskor meg kell szabadulni. A NER-ben a hivatalhoz hit kell és fogak csattogtatása, ezt pedig Varga nacsasszony már teljesítette, amikor Junckert lekommunistázta.
Ennyi Varga nacsasszony érdeme mindössze, mert joggal úgy igazából nem foglalkozott, a bírósági fogalmazói székből egyenest politikai tanácsadó lett, aztán államtitkár, most meg miniszter. Egy szputnyik kutyafasza a miniszter nacsasszonyhoz képest, és most mondja valaki, hogy a NER nem a végtelen lehetőségek terepe. Mészáros is két perc alatt lett milliárdos, Varga Judit meg három alatt miniszter, igaz, csak úgy, mint a gázszerelő a gazdaság, ő meg a politika színpadán cserélhető biodíszlet a nagy varázsló kelléktárában. Majd eldobják őt is, ha elkopik vagy kifakul.
Ezekkel a kéretlen szavakkal nem sajnálgatom a friss és ropogós minisztert – még nem az, de az lesz, ha el nem bassza -, hanem konstatálom a szerepét. A magyar igazságügyet Orbán irányítja, kijelölve, kit látna rács mögött (Czeglédy), kit meg nem (Farkas F.), és a rendszer ennek megfelelően működik a két báb, Polt és Handó T. prezentálásában. Itt a miniszternek az a szerepe, hogy szervírozza a ropit, kitöltse a bambit a fogadásokon, és szajkózza, amit a gazda megkíván és előír. Nem lennénk miniszter ilyen kondíciókkal, de az ifjú fideszesek (Varga nacsasszony) meg igen, nekik valahogyan ez az életük értelme.
Ahogy tör elő a harmadik vagy sokadik generáció, Varga, Novák meg a többi, úgy látszik a hanyatlás, dolgozik a kontraszelekció, és jutunk el Pokornitól Káslerig, Dávid Ibolyától Varga Juditig, a romlás íve egyértelmű. Bár az elődök sem voltak piskóták, lásd Pokorni balneológiáját, vagy, ahogy Dávid nem értett a focihoz, de azért volt valami tartásuk, valami gerincféle, így el is tűntek a süllyesztőben. Ez a Varga is el fog, már mögötte is tolakszik az ifjúság olyan érdemekkel, hogy éjszaka buszvárót bont el Szombathelyen. A kínálat egyre szánalmasabb és egyre gátlástalanabb, ábrándozó lelkek életben nem maradnak ebben a vadonban.
Bővebben ...
