- Részletek
-
Készült: 2019. február 13. szerda, 02:28
-
Találatok: 2953
Miután az OLAF szabálytalannak ítélte az Elios-lámpacseréket, a kormány visszavonta a támogatási igényt. Így az adófizetők finanszírozzák a korrupt beruházásokat.
A magyar adófizetőknek 13 milliárd forintjukba kerül, hogy a kormány kimentse Orbán Viktor vejét a szabálytalan Elios-beruházások miatt indult uniós eljárásból: visszavonják az OLAF (az EU csalás elleni hivatala) által korruptnak talált közvilágítási projektek támogatási kérelmét, hogy megszűnjön a brüsszeli vizsgálódás jogalapja. Ez már a második mentőöv, amit egy fél éven belül kap a volt Tiborcz-cég: novemberben a rendőrség „bűncselekmény hiányában” megszüntette az OLAF ajánlása alapján indított nyomozást (az eljárás mélységére jellemző, hogy az érintett városok többségétől a beruházások papírjait sem kérte el a rendőrség).
kiveszik a Brüsszelbe küldendő számlacsomagból az Elios vitatott közvilágítási beruházásainak számláit, lemondva a már elvégzett lámpacserék EU-finanszírozásáról. Ennek egyetlen észszerű indok az lehet, hogy az Orbán-kabinet belátta: az előrehaladott OLAF-vizsgálat során részletesen dokumentált csalássorozat miatt esély sincs rá, hogy a kérdéses tételeket az EU jogszerűnek ítélje és kifizesse
– magyarán a projektek idején Tiborcz Istvánhoz, Orbán Viktor vejéhez kötődő vállalkozás visszaélései miatt a hazai adófizetők kénytelenek finanszírozni az eredetileg uniós támogatással elindított fejlesztéseket.
Mint emlékezetes, az OLAF évekig tartó vizsgálat után 2017 végén az Elios összesen 35 hazai beruházásánál talált súlyos szabálytalanságokat és összeférhetetlenségeket. Tiborcz üzlettársának cége részese volt az érintett pályázatok kiírásának, a tendereken egyoldalúan az Elios számára kedvező feltételeket határoztak meg (az első alkalommal, Hódmezővásárhelyen Lázár János polgármestersége idején nem kértek referenciát az energiatakarékos led-lámpákkal pályázó Eiostól, a későbbi esetekben pedig olyan referencia bemutatását írták elő, amellyel csak az Elios rendelkezett), érthetetlen módon lerövidítették a kötelező karbantartás határidejét, maguk a beruházások pedig indokolatlanul drágák voltak. Utóbb az is kiderült, hogy az Elios-lámpákkal rengeteg a műszaki probléma: nem teljesültek az alacsonyabb energiafogyasztásra és kisebb karbantartásigényre vonatkozó vállalások, ráadásul, ahogyan a HVG a napokban megírta, a fényteljesítményük sem megfelelő, sötétbe borultak miattuk a megújult világítású városrészek, emiatt Hódmezővásárhely, Vác és Szombathely is a világítótestek újbóli lecserélése mellett döntött (de Dunaújvárosban, Szekszárdon, Kecskeméten is sok a panasz a sötétségre).
Az OLAF vizsgálati jelentéséből, amely rendszerszintű, az államigazgatás és az önkormányzatok közreműködésével végrehajtott, ugyanazt a mintát követő csalásokat állapított meg, a 24.hu közölt részleteket tavaly, néhány város esetében pedig a Népszava is hozzájutott vizsgálati anyagokhoz. A kormány viszont mondvacsinált indokokkal igyekszik titokban tartani az anyagot (Jávor, aki képviselőként belenézhetett a jelentésbe, megpróbálta kikérni a papírokat a Palkovics László vezette minisztériumtól, de a tárca elutasította a kérést arra hivatkozva, hogy a közzétételhez nem fűződik jelentős közérdek; érdekesség, hogy a 4-es metró beruházásának inkább az ellenzék számára kényelmetlen OLAF-jelentést gondolkodás nélkül nyilvánosságra hozta a kormány).
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. február 11. hétfő, 22:57
-
Találatok: 2275
A világon sehol nem működtetnek kutatóintézetet pályázati alapon, méghozzá azért nem, mert az nem lehetséges. Az innovációt pedig nem kézivezérléses pályázati rendszerrel kellene segíteni, hanem a gazdaság és a kutatóhelyek közötti kapcsolat erősítésével – mondja lapunknak Fábián István, a Debreceni Egyetem professzora. Úgy látja: az MTA elleni támadás valódi célja a kormány számára kényelmetlen területek ellehetetlenítése.
– Megjelent az úgynevezett Tématerületi Kiválósági Program, amely a kormány kommunikációja szerint alkalmas lesz az „akadémiai kutatóintézetek, a felsőoktatási intézmények és az állam által alapított kutatóintézetek hatékony és eredményes szakmai munkájának” biztosítására. Ez az új kutatásfinanszírozási modell Palkovics László innovációs miniszter szerint kiszámítható és fenntartható, a minőséget szolgálja. Szükséges volt hozzányúlni a kutatásfinanszírozáshoz? Volt racionális érv a jelenlegi rendszer átalakítására?
– Egy akkora finanszírozási rendszeren, mint amilyen a tudományé, mindig lehet finomítani, javítani. A mostani „átalakítással” az az alapvető probléma, hogy nem indokolják meg, miért van rá szükség. Ráadásul radikálisan és azonnal akarják megváltoztatni a finanszírozást, amiből nagyon sok probléma lesz. Hiszen van egy beállt, ráadásul nem is rosszul működő rendszerünk. Palkovics miniszternek van egy munkaanyaga, amiben még ki is emeli, hogy az MTA kutatóintézetei mennyire jól teljesítenek. Mindazonáltal nyilván lehet javítani és változtatni, csakhogy nem tudjuk, mi az a probléma, amit meg akarnak oldani, s hogy az új rendszer megoldja-e a problémát, miközben komoly félelmek vannak a tekintetben, hogy alapvető értékeket fognak szétverni. Annak pedig beláthatatlan következményei lesznek.
Az is komoly gond a finanszírozás átszervezésével, ahogy korábban a felsőoktatással kapcsolatos átalakításokkal is, hogy nincs megfelelő mélységi analízis, hatástanulmány a kormányzat részéről, nincs kockázatbecslés, nincsenek megvalósítási tervek. Az idézett miniszteri munkaanyag és a napi kommunikáció tele van belső ellentmondással. Például a munkaanyag szerint „az MTA-kutatóintézetek és a felsőoktatási intézmények között erős a kapcsolat”. De akkor honnan jön az a kormánykommunikációban gyakran előkerülő kritika, hogy nincs átjárás a felsőoktatás és az MTA kutatóintézetei között? Ez hazugság. A másik megállapítása Palkovics László minisztériumi belső anyagának, hogy „az MTA és kutatóintézeteinek teljesítménye kiugró, mind produktivitásban, azaz mennyiségben, mind idézettségben, azaz hatásban”. És akkor ezt a rendszert kell derült égből villámcsapásként átalakítani? Az MTA nagyjából 67 milliárd forintból gazdálkodik évente, amiből 28 milliárdot biztosít az állam az intézmények fenntartására és kutatásokra, 12 milliárdot pedig a köztestületi működésre. Miért is kell a finanszírozást megváltoztatni akkor, ha a kutatásba befektetett, egyébként nemzetgazdasági szinten és nemzetközi összehasonlításban csekély összeg ennyire jól hasznosul? A Palkovics-féle munkaanyag egyébként felvet egy alapvető problémát: azt, hogy Magyarországon az innovációs tevékenység nem jó, a 22. helyen állunk az európai rangsorban. Miután a gazdaság és az innovációs képesség összefügg, ha nincs innováció, nincs gazdasági fejlődés. Ez világos, ezen változtatni kell. De az alapkutatás és az alkalmazott kutatások összevonása, valamint a kutatóintézetek kézi vezérléses finanszírozása mennyiben javít ezen a helyzeten? Ez teljes vakvágány! Magyarországon nem azért nincs innováció, mert nincs meg az ehhez szükséges tudományos kapacitás és kutatói készség, hanem azért, mert a gazdaság és a kutatóhelyek közötti kapcsolatok nem épültek ki.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. február 10. vasárnap, 23:55
-
Találatok: 1894
Jó lesz nekünk, népeknek. Nem épp Menyhárt Jenő-féle értelemben, hogy a súlytalanságban szeretkezünk vagy lesz végtelen sok égitestünk, esetleg felébred az álom és mi alszunk tovább, hanem csupán ontológiailag, meg, hogy az éjszaka az soha nem fog véget érni. Elsőként az juttatott erre a meggyőződésre, hogy Tarlós főpolgármester buzog, mint a rosseb.
Miközben Budapest szétrohad alóla, metrók és buszok füstölnek el a végtelenbe, vagy mindenki tegyen egy színt a képre még saját élményeiből, Tarlós főpolgármester esze már nem is az idei, hanem az elkövetkező nyáron jár, a 2020-ason, amikor nemzetünk Orbán ritmusára a futballban egyesül és olvad össze mintegy, mert néhány redves meccset itt rendeznek az aktuális láblabda Európa-bajnokságból.
Az ilyesmitől állva hugyozik a NER-polgár, de legfőképp Orbán miniszterügynök elvtárs, hiszen kajla tudatában a labda pufogása, a frissen nyírt fű illata, valamint a szotyolahéj sercegése egyet jelent a boldogsággal és a nemzeti nagysággal, amit az is mutat, hogy most már százhúsz milliárdban szabta meg azt a limitet, amit TAO-ból az ilyen nagyságokra költ és nem oktatásra vagy más haszontalan dolgokra.
Hogy a fodbalistáknak is jó legyen, ne csak nekünk. Tarlós főpolgármester tehát beállt a sorba, és olyan időkről ábrándozik, amelyek során lehet, már csak fölösleges nyugdíjas bácsi lesz, és nem pediglen főpincér, ami kifejlet csak a lakosokon múlik, viszont rajtuk nagyon. Mégis, Tarlós főpincérnek szíve joga ábrándozni merengeni, és lelkének virágait elénk teríteni, mint megtette ezt most is.
Azt delirálta tehát, hogy a jeles esemény során, amikor a sok népek kiszorulnak majd a három-négy, uszkve ötszáz milliárdos vadiúj Népstadionból, tehát, aki oda nem fér be, az a Hősök terén létesítendő “fan zone”-ban nézheti a csodát – ami a futball maga – majd 2020 nyarán, amikor ki tudja mi lesz ezen a világon még vagy már. Több tízezer embert vár oda Tarlós főmókamester, amiből akármi is lehet.
Gondoljuk csak meg a leselkedő veszedelmet, ha és netán sorosisták gyűlnek ott halomba, fütyölnek és szánkókat szentségtelenítenek meg, elképzelni is borzalom. Jól tette Tarlós főmester, hogy nem a várba álmodta a tömeget, mert gondolhatta volna oda is, igaz, arra a környékre hovatovább már a madarakat sem engedik be, még a neonácikat sem menetelni. De hiába mondják, ne higgyük el nekik, hogy erkölcsi megfontolásokból.
Mégpedig tán azért ne, mert Németh Szilárd, aki mostanában a Fidesz eszévé lépett elő, a Facebook oldalán siratta meg Horthy kormányzót. A halálára emlékezett, s akinek ilyen késztetései vannak, annak a neonácik sem igazán büdösek. Így hát, arra kell jutnunk, azért nem gyalogolhattak a várban a mi kedves fekete ingeseink, mert ott lakik az atyaisten trottyos gatyában.
Tényleg oda költözött szakácsostul, inasostul, és emberek, emberek, máma ő maga fog szólani hozzátok, hogy még jobb legyen. Igaz, bekerítve, fogdmegektől ölelten, de mégis csak hetek óta ezen rugózik a fél ország, mit fog mondani az atyaisten, és az mit fog jelenteni nekünk. Semmit. Érdektelen, s nem csak azért, merthogy a tettei és nem a szavai, hanem, hogy köze nincs a valósághoz egyáltalán sem a tudatának, sem az abból kicsapódó mondatoknak, ha egyáltalán.
Meg különben is, mit érdekelné az embert egy narcisztikus, hatalommániás tajparaszt, akire egy esetben kellene figyelni, ha ki kellene lesni, merre menekül. Mert tegyük szívünkre a kacska, elgyötört kezünket: tud ez még valamit rontani a sorsunkon? Na, ugye. Innentől kiérdemelte, hogy az ember keresztbe lehányja, amiket összehadovál, két nap múlva úgyis elfelejti mindenki egy újabb lopás után.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. február 10. vasárnap, 00:58
-
Találatok: 1781
Nem állítjuk, de feltételezzük. A kormány sajtója is szeret feltételes módban fogalmazni. „Tízezrével indulhatnak el migránsok Európa felé!” „Soros György zsoldosai állhatnak a tüntetések mögött.” „Migráns molesztálhatott a pályaudvaron”. „Még az idén gyorsulhat a gazdaság”. „Jobban járhatnak a nyugdíjasok.”
Ebbe a vonulatba simán beleillik, hogy Mészáros Lőrinc, vagy Kósa Lajos anyja lehet a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Egy olyan országban, ahol bármi megtörténhet, ott majdnem minden meg is történik. És ne gondolja senki, hogy ami mostanság a Magyar Tudományos Akadémia körül zajlik, az csak néhány szerencsétlen tudós problémája. Arról van szó, hogy a kormány tiszteletben tartja a kutatás szabadságát, de szeretné megmondani, hogy ennek a szabadságnak hol vannak a határai. Ezért veszi el a pénzt a kutatástól, hogy aztán annak egy részét visszaadja azoknak, akik szerinte megérdemlik, hogy visszakapják. Nem a tudósokat, hanem a tudományt kellene megvédeni, és ezért volna jó, ha minél többen kiállnának az akadémia bajba jutott kutatói mellett.
Még akkor is, ha ők sem szólaltak meg, amikor téged bántottak. Mint ahogy te is hallgattál, amikor a kétharmad belerúgott az egyenruhásokba. Azt hitted, nem vesznek észre, ha befogod a szád, behúzod füled-farkad, megúszhatod.
Amikor megalázták a pedagógusokat, nem szóltál egy szót sem. Nem vagy tanár, azt hitted, kimaradsz a rosszból. Belegázoltak az egészségügyiekbe, a hajléktalanokba, a munkanélküliekbe - nem volt egy szavad sem. Nem vagy orvos, ápoló, gondoltad magadban, fedél még van a fejed fölött, munkád is van, igaz, megélni alig tudsz belőle.
Agyagba döngölték a földműveseket, a postásokat, a kéményseprőket. A mozdonyvezetőket, a buszsofőröket, az autósokat, a gyalogosokat. Az adósokat, a hitelezőket. A hivatásosokat, a civileket.
Kismamákat, nagymamákat.
Beletapostak a diákokba, de te még akkor sem érezted, hogy mondanod kellene valamit. Nem vagy diák, a mások baja nem a te bajod. Mozdonyt nem vezetsz, gyereked külföldön, unokád nincs.
Belerúgtak a juhászba, a halászba, a molnárba, a madarászba. A kertészbe, a kovácsba, a szakácsba. Miért is mozdultál volna, ők sem tettek érted semmit.
A cinikus, sunyi hatalom ismer téged, jobban, mint gondolnád. Ezért tudta és merte megtenni ezt veled, és mindnyájunkkal. Lebontotta a jogállamot, széthordta az országot. Ezek itt, gondolta magában a cinikus, sunyi hatalom, úgysem veszik észre. Vagy ha mégis, nem fáj nekik. Ezeknek - ezek az ezek mi lennénk– így is jó.
Olyan országban, ahol nem jó péknek lenni, ott zöldségesnek lenni sem jó. Katonának, hivatalnoknak, írónak, olvasónak. Öregnek, fiatalnak.
Magyarnak.
Ahol másnak rossz, ott nekünk sem lehet jó. Ne csodálkozz, ha Mészáros Lőrinc, vagy Kósa Lajos anyja lesz a Magyar Tudomány Akadémia elnöke.
Több szolidaritást, Béláim!
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. február 08. péntek, 19:40
-
Találatok: 1835
Túltolta a zabálást a regnáló elit, így rá kell fanyalodjon a kutatók pénzére is.
Nincsen jobb biznisz annál, mint ami kötelező. A tankönyvek központosítása csak ujjgyakorlat volt, jól sikerült, hozza a bevételt, és azóta is folyik a szélmalomharc az oktatást, ha lehet, még tovább nehezítő, a gyerekeket lebutító központi tankönyvekkel szemben. A piaci szereplők már akkor is tudták, hogy a fő cél a biznisz megszerzése volt, az ideológia csak maszlag.
A pályázati rendszer bevált a kormánynak az állami beruházások területén. Nem, nem azért, mert igaz versenyben győzhet a jobb, a nemzet számára legelőnyösebb megoldás, ezt elavult nézetnek tartják itt és most. Hanem mert egyszerű meghekkelni. Csak a szakmai érveket és intézményeket kell lebontani, meg a bolond civileket semlegesíteni, mert ezek folyton akadékoskodnak, nem követik a központ utasításait, és nem a megfelelő irányba és nem a megfelelő mértékben hálásak a koncért.
Anno a kommunisták között is voltak „
lelkes ostobák”, akik azt gondolták, hogy tényleg valami jót építenek, miközben a kommunista hatalom sem szólt másról, csak a pénzről. „Money makes the world go round”, avagy pénz, pénz, pénz. Csakhogy a kommunizmus ideájára építő hiénák elkalibrálták magukat, az ideológia felülről véges volt a vagyonszerzés szempontjából. A nyugati kapitalisták ügyesebben csinálták.
És rájöttek arra is, hogy mi a különbség a jó gazda és a buta paraszt között. Ez utóbbi lepusztítja a saját nyáját, hogy gyorsan kizsigerelje belőle, amit csak tud, de a jó gazda sokkal jobban jár az egészséges birkáival. A nyugati kapitalisták az Európai Uniót megalkotva azt gondolták, hogy a jó gazda mentalitás működhet máshol is, és nagyot lehet kaszálni a még majdnem szűz területeken. Nem számoltak azonban a buta parasztok kultúrájával. Hiába próbált az EU jóléttel birodalmat építeni, a buta paraszt gondolkodású vezetők csak azt tudják, hogyan kell gyorsan pénzt csinálni: Elegendő a jólét látszatát adni a birkáknak, és akik korábban csak homokot rágtak, azoknak a némi fűvel kevert homok a Kánaán. (
…még álmából sem ismeri ami jó.)
És akkor most jövünk mi kutatók. Jó célpont, szűkagyú értelmiségiek vagyunk. Szakmai érveket hozunk, és azzal fenyegetőzünk, hogy megyünk a tudásunkkal külföldre. Kit érdekel? Sőt, csak menjünk el, ne legyünk útban az osztozkodás során. Amúgy pedig majd hazaküldjük a családnak a pénzt, amelyet szerencsésebb vidékeken nem csak a központi utasítás oszt el. Az EU által küldött kutatási pénzeket elnyeli majd a gömböc, és minél kevesebb autonóm gondolkodású kutató van a pályán, annál egyszerűbb a helyzete. A doktori kinevezéseket, és nem csak a díszdoktorit, úgy osztja a NER, mint belépőt a rendszerbe. A semmire kapott, gyakran összeollózott tudományosnak nevezett munkákon alapuló címekkel nem kérdez vissza a delikvens, hogy mégis, milyen kutatási pályázat az, ahol címszavak alapján kell tervezni.
Most születik a tudomány Mészáros Lőrince, hogy a szűkülő EU pénzekből a még bőven folyó tudományos büdzsét elnyerje. Túltolta a zabálást a regnáló elit, így rá kell fanyalodjon a kutatók pénzére is, de nem csak a Magyar Tudományos Akadémia törvényben biztosított forrásait teszi magáévá, hanem a magyar tudománynak szánt EU pénzeket nyúlja le a buta vezetés, és így az egyetemi kutatók is vakarhatják majd a fejüket, hogy mit szúrtak el.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. február 08. péntek, 02:12
-
Találatok: 1823
Ahogyan elnézem miniszterügynök elvtárs bájos-bárgyú képét duci kis kezében a frissen megszentségtelenített Magyar Nemzettel, bizonytalan érzések áradnak szét bennem hányingerrel elegyest. Olyan ez az idill, mint amikor Semjén szarvasa lóg élettelenül a helikopter alatt, vagy égetik el épp a hajléktalan pokrócát, és az a pillanat is, amikor Hadházy röpül a levegőben, vagy egy polgártársunk tagjai gémberednek meg a fagytól, hogy soha ne is egyenesedhessenek ki. Az ilyenekben töményen, mintegy eszenciálisan van benne a gyalázat.
Másrészt pedig miniszterügynök elvtárs bamba tekintete – amellyel a lapot nézi, ámde nem látja mégsem, mert valami fátyol ereszkedett rá – egyszersmind visszaröpít az időben mintegy száz évet, fölfedezve a mesékben a párhuzamosságokat. Így érkezve meg egészen a szép emlékű ám tragikus sorsú Münchener Postig, és éppen abban a pillanatban, amikor az SA keretlegényei pajszerrel verik miszlikre a szerkesztőséget, és égetik el annak archívumát, hogy írmagja se maradjon. Mint ahogyan a Magyar Nemzet előző élete is eltűnt az internet drótjaiból.
Most azonban még egy kicsit nézegessük ezt a Münchener Postot, az amúgy legendássá vált Müncheni Postát, amelyet 1888-ban alapítottak a sorosista szociáldemokraták, s amely nyomdaipari termék kérlelhetetlenül leplezte le Hitler összes gyalázatát, adócsalását, émelyítő nőügyeit az unokahúggal, sajátos viszonyát a melegekkel, és nem utolsó sorban antiszemitizmusát, rasszizmusát és persze alávalóságát, a csürhéjével együtt elkövetett bűncselekményeit is. A müncheni tollforgatók sem jártak sok eredménnyel, mint ahogyan mai magyar kollégáik sem, mert az élet nem lineáris habostorta.
Hitler is hatalomra jutott, Orbán is. Az előző ezer évre, ez a miénk csak harmincra tervezett és tervez, így látomásai csak addig terjednek, míg élni feltételezi magát. Nem jobb és nem rosszabb emiatt az Adolfnál, csak pitiánerebb, ekképp jogos és helytálló őt felcsúti Ramszesznek, s más efféle cukiságnak nevezni, amit csak a népi folklór ez ügyben kifundált, mert még a látomásai is avas szagúak és tyúkszarosak. De most újságokról lenne szó, amelyek sorsa korokat szimbolizál, személyesít meg, és az a mi tragédiánk, hogy olyan környezetben kell meglelnünk korunk hasonmását, mint a véres kezű SA legények tobzódása. Mert semmi sem véletlen.
Szétverték hát a Münchener Post szerkesztőségét, sóval behintették és beszántották, az alkalmatlankodó újságírók lágerekbe, börtönökbe kerültek vagy emigráltak. Hitler bácsi azonban nem töltötte azzal a drága idejét, hogy azt a lapot, amely addig őt gyalázta, leigázza, áthangolja a saját dicséretére, majd fotózkodjon vele, hogy ez is megvan. Bármily furcsa is, de az idegbajos osztrák tájképfestő gálánsabb volt a mi futballistánknál, nagyvonalúbb, mert színpadias bosszút csak egész népek és a történelem ellen forralt, nem egyes lapok ellen, azokat szimplán likvidálta. Ez is elég démoni, de legalább nem gyerekes.
Hitler bácsi megelégedett a Völkischer Beobachterrel, ez volt az ő Magyar Idők-je, de azért nézzük tovább a mesét a múltból, amely egyben a jelen is. A legyalult Münchener Post soha nem éledt újjá, helyette a nácik bukása után a valami isteni csoda folytán életben maradt hajdani újságírója, Edmund Goldschagg megalapította a máig jó egészségnek örvendő Süddeutsche Zeitung-ot. A Völkischer Beobachter viszont megszűnt, amikor 1945 áprilisában önmagát zárta be, felismerve, hogy dicstelen futása véget ért. A karma dolgozott itt is, előle menekvés nincsen. Jó ezt tudni, ha momentán kevés is ez a vigasz.
Ámde, míg a Münchener Post ideje már a megszépítő történelem, ez a miénk pedig az, amelyre száz év után néznek majd vissza fejcsóválva azok, akik a dúlás túlélőinek unokái. Ezzel a képpel tehát, amelyen miniszterügynök elvtárs egy napközis elégedettségével ücsörög, tanúságát adva, hogy szaralak – bár ez nem nóvum -, arra kell ráeszmélnünk, hogy most mi magunk ülünk a történelemmé váló idő közepén, felelősségünk tehát nem kicsi, viszont lehetőségünk annyi csak, mint hajdan Edmund Goldschlaggnak.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. február 06. szerda, 22:24
-
Találatok: 2011
Amikor Brunszvik Teréz 1828-ban megalapította az első kisdedóvót a Mikó utcában, eszébe sem jutott, hogy közel kétszáz év teltével érett, felnőtt, bár a jelek szerint galádságukban eléggé infantilis férfiak adóznak az ő szellemének, holott még ez sem igaz egészen. A mi Terézünk intézményében ugyanis Pestalozzi elveinek megfelelően beszéd- és értelemgyakorlatokat tartottak, ami noszogatások mai hősünkre, Papp Dánielre, az MTVA vezérigazgatójára is ráférnének, mert nagy szükséget szenved.
És nemcsak értelmi meg erkölcsi, hanem minden bizonnyal érzelmi területen is. Ezért van az, hogy működését a dedó lexikával jellemzem, mert ugyan ez a fogalom etimológiájában a már emlegetett kisdedóvóból ered, ma azonban már pejoratív értelemben használatos. Rám például az edzőm mondta megbökve a szemüvegét, amikor már nem tudott mit kezdeni a gyerekes hülyeségemmel. Mélyen a szemembe nézett, dedó? – tette fel a kérdést, s az ember akkor megsemmisült.
Papp Dániel azonban, aki a hírek hamisításával nyugdíjas koráig beágyazta magát a trágyadomb melegébe, mégis el van veszve, és valami apafigurát keres magának. Sajátos gusztusa lehet, mert Kövér Lászlóban véli megtalálni, és neki árulkodik ellenzéki képviselőkről, hogy bántották őtet, mintha Kövérnek ehhez bármi köze is lenne, bár lehet, azt hiszi, hogy van.
Ennek a hívésnek egyébként megvannak a maga filozófiai magasságai és mélységei, amelyeket Sheldon ekképp foglalt össze nekünk szíves tanakodásra: azt hiszed, hogy azt hiszi, hogy azt hiszed, hogy azt hiszi. De nem hiszi. Ha ebbe mélyen belegondolunk, megleljük benne az egész nyüves világot csillagokkal, istenekkel és nádirigókkal mind együtt.
De elkalandoztam, hiszen Papp Dániel, s belőle fakadóan a NER gyönyörűségei ihlettek meg máma, és azon munkálkodom nagy erőkkel épp, hogy az esztétika szabályainak megfelelően a Papp elvtársban megnyilvánuló egyedi mocskot és csökkent emberi értéket tipikusnak mutassam, általánossá tegyem, mivelhogy az. És ezen a ponton Lukács György is csettint, de ezt ne árujuk el Orbán Viktornak, mert még zokon veszi.
Szóval Papp Dániel levelet intézett Kövér Lászlóhoz, amelyben bepanaszolta az ellenzéki képviselőket, íme:
“Az elmúlt időszakban intézményünk folyamatos és sorozatos támadásokat szenvedett el a parlamenti mandátummal rendelkező országgyűlési képviselők miatt. A képviselők rövid időn belül több alkalommal is veszélyeztették a közmédia működését. Ennek során a Médiaszolgáltatás- Támogató és Vagyonkezelő Alap több száz jogsértést rögzített, és ezek ügyében feljelentést tett. Intézményünk az erkölcsi káron túl összegszerűen kifejezhető károkat is elszenvedett.”
Ezeket a károkat huszonhárom (23) millió forintban rögzítette a panaszolkodó. Biztosan fölsértette a képviselők cipőjének orra a járólapot, midőn vonszolták őket, vagy nem tudom. Nem is érdekel Papp Dániel és intézményének nyomora, csupáncsak abban a kontextusban, hogy mi a búbánatos maci töke köze van ehhez Kövér Lászlónak, hogy ez a Papp Dániel, mit képzel, hol van, és mit remél a bemószerolástól.
Tudjuk, hogy dögöljön meg mindenki, aki ferdén néz rájuk, de, ha annyira dúvadok voltak ezek a képviselők, akkor az rendőrségi ügy, ami, ugye nincs sehol.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. február 05. kedd, 22:14
-
Találatok: 1849
A fideszmédia a főkurátor szerint is szar. Kirúgták ugyan, de a szag marad.
Nincs komoly jobbos újság, a jó tollú újságírók ellenzékben vannak. Olvasni Magyar Narancsot meg Élet és Irodalmat érdemes, az Origo undorító, a köztévétől hányni kell. Ami fideszes, az igénytelen.
Ezek eddig evidenciák. Mint ahogy az is, hogy nem minden kormánypárti figura tökhülye, tehát nem meglepő, ha a Közép-Európai Sajtó- és Médiaalapítvány kuratóriumi elnöke, Varga István épp efféléket gondol magában, ahogy végigtekint birodalmán. Szívesen olvasna ő sziporkázó, brillírozó jobbos szerzőket, szeretne már egy jót röhögni konzervatív humoristákon, vagy csak elolvasni egy eredeti nyelvezettel, poénokkal és gondolatokkal megírt jegyzetet. De hát ennek híján van az eklézsia.
De hogyan másképp végezhetné el a munkáját? Négyszázhetvenhat médiatermék tartozik alá. Nem mehet oda minden félanalfabéta idiótához egyenként, hogy Lacikám, Tomikám, Katikám, takarodj már el egy kicsit olvasni, művelődni, tanulni, és utána gyere vissza! Márpedig szólnia kell, ha változást szeretne. Egyetlen reménye, hogy a szava eljut a beosztottjaihoz, azok megrendelik a Narancsot meg az ÉS-t meg a szemét szabadkőműves Adyt, összehasonlítgatják a túloldali jótollúak szövegeit a saját nyikorgó fogalmazványaikkal, és előbb elszégyellik, majd megemberelik magukat.
Varga egyébként ebben téved. Azok a szerzők, akiket ő örömmel és irigykedve olvas, azért írhatnak úgy, ahogy teszik, mert szabadok. Maguk választanak témát, és nem kell Sorosra kifuttatniuk. Nem rezzennek össze, ha olyasmi jut eszükbe, ami nem passzol valamely párt aktuális szövegéhez, vagy épp ellentmond annak. Kormánypárti politikus nem áll ugyan szóba velük, a többitől viszont azt kérdeznek, amit akarnak, akkor is, ha az alany megsértődik. És nem azért vannak a helyükön, mert odanyalták magukat az állábaikon.
Engem például nem zavar, ha szájára vesz valamely fidesznyik. Magyarként és az anyanyelvem szerelmeseként viszont éles fájdalmat érzek, amikor azt kell olvasnom magamról a pártszócsőben, hogy „normális emberi érzelmekkel és értelemmel rendelkező emberekben olyan pszichológiai károkat hoz létre, amelyektől azok elvesztik nemi, etnikai, közösségi, családi identitásaikat.” Valahol valaki ilyen szellemi fegyverzettel védi a magyar kultúrát és identitást. Tőlem. Mi lesz itt, ha tényleg meg kell védeni?!
Laokoón-csoportként gabalyodnak bele egyszerű mondatokba, egy kezdő rendőrszóvivő szerszámkészletével helyeznek folyamatba nemzetvédelmi intézkedést, és nem szól rájuk senki, hogy csata előtt gyúrni kéne kicsit irodalomra és nyelvtanra. Addig meg lapítani a hátországban.
Soha az életben nem éri utol a fideszes sajtó a többieket kreativitásban, nyelvi erőben, eredetiségben – kultúrateremtésben és magyarságban. Ugyanazért, amiért nem lesz soha
fideszes irodalom és film sem. Sorba kapcsolt krumpliáramköröktől ennyi telik. Ahhoz, hogy versenyképes legyen, a pártnak el kellene tűrnie a szabad gondolatot, a vitát, a kritikát; és lepattintania a tehetségtelenek hadát, akik viszont vérszomjasan és irigyen mószerolnak be mindenkit, aki kicsit is eltér a vonaltól. Hiszen nekik nincs más képességük, mint lesni a parancsot.
A színvonal emelésének egyik legfőbb gátja a már kiépített állomány. A frusztrált, púpos templomszolgák hada, akik rettegnek a tehetségtől, és el is tapossák – mert a tehetség nem tud olyan engedelmes ölebbé lenni, mint ők. A tehetség fogalmának felvetése is életveszélyes számukra.
Varga példája megmutatja, mennyi esély van a változásra. Nyugodtan alhatunk. Valahol most is készülnek a szövegek a magyarságban pszichológiai károkat létrehozó liberálisokról; izzadnak szegény segédmunkások, mint a keserű emlékű irodalomdolgozatok felett egykor.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. február 04. hétfő, 20:50
-
Találatok: 2140
Juszt is. Dafke. – Valaha volt öreganyám és az én vidékem csak így beszélt és beszél arról, ami jelenséget a túlművelt és cizellált, lecsúszott középosztálybéli honfitársunk csupán ekképp, ilyen bonyolultan képes kifejezni: csak azért is. Ráadásul az én lexikáimban benne van a butaság bátorságának érintőleges érzékeltetése is, így, ha azt mondom valakiről, hogy dafke barom, az már egy családregény, egy Buddenbrook ház vagy Futrinka utca, ha jól belegondolunk.
Ez a dafke létezés jól állhat egy fölnyírt tarkójú kiscsoportosnak, egy lázadó galerinak is, miniszterügynök elvtársnak, a kormányának, pártjának és végül egy országnak így cuzammen nem igazán. Egyetlenünk kezdte a hülyeséget, mint emlékezhetünk, mert, amikor bántották a kisvasútját, akkor egy elszánással Bicskéig delirálta a síneket. Akkor is azt hitte, azt csinál, amit csak akar, meg most is, azzal a különbséggel, hogy most azt mondják róla, diplomáciai ámokfutásba kezdett.
Kies kis országunk ugyanis megint belehugyozott a zongorába, és nem fogadta el a EU-Arab Liga nyilatkozatot azzal a szesszel, hogy abban az ENSZ migrációs csomagjára hivatkoznak. Ennyi erővel indoklásként elég lett volna egy kósza csak, mer’, azé’ vagy egy nagy bránert is, értelme ugyanis és indokoltsága mindahány változatnak csak annyi lett volna, mint ennek a publikusnak, azaz semmi. Ez a nyilatkozat segített volna elkezdeni az együttműködést, hogy megállítsák a hajókázó migránsokat, ilyet viszont Magyarország nem akar egyáltalán.
Bizonyos Federica Mogherini, uniós külügyi főképviselő el is gondolkozott hangosan, és csodálkozott: “A magyar kormánynak fel kell tennie magának a kérdést, mi érdeke fűződik ahhoz, hogy megnehezítse az EU és az Arab Liga közötti együttműködést”. – Erről ábrándozott a külügyi főképviselő, ámde hiába. Mi, itt helyben már elég régóta próbáljuk az értelem, a logika morzsáit meglelni pártunk és kormányunk működésében, elég csekély eredménnyel.
“…Mindazt, ami mostanában történik, és aminek következtében kicsiny hazánk a nemzetközi politikai élet sajátosan eszelős mellékszereplőjeként szórakoztatja a publikumot, hiba volna egy vagy több ember magánszámlájára írni. Mi termeltük ki őket magunkból, ők a történelmet nem alakítják, hanem megszemélyesítik, a tébolynak az a lángja, ami az ő szemükben lobog, 1804-ben gyúlt ki, amikor II. Ferenc császár odahagyta a német-római trónt…”
Bővebben ...
