Négyszáznyolcvanezer
- Részletek
- Készült: 2019. augusztus 10. szombat, 21:48
- Találatok: 2156
Bár tagadták, de azért csak kiderült szokás szerint, hogy az Emmi szerződéses viszonyban áll Takaró Mihállyal, akinek a hazafiasabb magyar nyelv és irodalom oktatás előállítása a feladata. Hogy irtsa az Esterházykat és a Spirókat. A tárca még helyreigazítási kérelemmel is fenyegetett, hogy nekik aztán semmi közük Takaróhoz, pedig azért illene tisztában lenni azzal, kinek fizetnek ki havi négyszáznyolcvanezret az embert próbáló feladatra. Most vagy tényleg nem tudják, vagy nem érdekli őket, hogy Takaró szabja át a NAT-ot turulossá, vagy szégyellik a képét.
Mindkettő elképzelhető, de az utóbbira kicsi az esély. Esetleg tán a bérszámfejtő nem ért egyet Takaró sztyeppei, fasiszta nézeteivel, mint ahogyan az ország nagy része sem. De leginkább nem foglalkozik senki azzal – csak az érzékeny széplelkek -, a jövőben a magyar oktatási rendszer hogyan óhajt előállítani nemzeti színű tulkokat, pedig az ilyesmi a NER fennmaradásának alapja és záloga. Takaróval nincsen sok baja az embernek, csak alapvetőek. Antagonisztikusak, mondhatni. Ő nem csupán a világ ellenkező oldalán áll, hanem egy másik dimenzióban és rég letűnt időben, mint az új Kossuth tér.
Ezzel a Takaróval az embernek irodalom okán nem ízlés, hanem értékbéli, nem politikai, inkább esztétikai szembenállásai vannak, de azok alapvetőek. Épp ezért nem nézi jó szemmel, hogy Takaró szándékai szerint a magyar írásbeliség szemete szerepel majd a tantervben, hogy azokat és csakis azokat ismerjék meg a magyar kisdedek az idegenszívű irodalom ellenében. Egyébként csak annyit kérdeznék Takaró irodalmártól, ismeri-e, szereti-e a kínai agyagkatonákat, mint az ókori világ egyik ékét és csodáját. S ha igen, akkor biztosan tisztában van Csi Si Huang-ti, az első kínai császár dolgaival is.
Híresen azt tanultuk, hogy Kína a bezárkózás birodalma volt. Most pedig újabb kutatások azt feltételezik, hogy Csi császár idejében, a Kr. e. III. században csak ilyen apró, kutyaszar szobrocskák készültek ott, és egyszer csak hipp-hopp, hirtelen és váratlan, mintegy a semmiből ott volt egy egész életnagyságú agyaghadsereg. Feltételezik, hogy görög szobrászok segítettek az irdatlan munka elvégzésében, ami nem csak a kelet-nyugati kulturális kapcsolatok alakulását írná újjá, hanem bizonyság lenne arra is, hogy az idegen népek szelleme milyen termékenyítő tud lenni. A génekkel is így van, de ez mellékszál.
Mindezt azért kevertem ide, mert Takaró egy régebbi korában, Horthy alatt azért tiltották be Szerb Antal irodalomtörténetét, mert abból az világlott ki, tán nem is a magyar a lehető legnagyobb, talán más nemzetek fiai is tudnak írni, s nem is rosszul. Az extra Hungariam etc. már akkor is dohos világában emiatt aztán Szerb Antallt agyonverték, pedig mennyire igaza volt, s tán éppen azért. Baudelaire nélkül nem lett volna Ady, Apollinaire nélkül József Attila, André Breton nélkül Kassák, de a Nyugat is kis zsidó lapocska volt velük csupán, és nem szittyamagyar, ahol Szabolcska Mihály az atyaisten, máma meg Wass Albert.
Ám most nem a köldöknézés káros haszontalansága a téma, hanem Takaró Mihály havi négyszáznyolcvanezre. 
Bod Péter Ákos: Etetni kell a NER oligarcháit, ők pedig viszonzásul visszafogják a gazdasági fejlődést
- Részletek
- Készült: 2019. augusztus 09. péntek, 22:10
- Találatok: 2681
A volt jegybankelnök szerint a kormányzat gazdaságvédelmi terve inkább korrekció. Magyarország jobban teljesít, de nem az Orbán-kormány miatt, hanem inkább az Orbán-kormány ellenére. Minden ígéret, hogy 2030-ra el lehet érni az osztrák életszínvonal 80-90 százalékát, komolytalan. Interjú.
– Tényleg szükség van gazdaságvédelmi akciótervre?
– A gazdaságvédelmi akcióterv egy politikai nyilatkozat, és ilyenkor mindig azt a kérdést kell feltenni, vajon mi a politikai motiváció. Akármit nézek, a családvédelmet vagy amit az akadémiai rendszerrel tettek, mindig van mögötte valami politikai akarat. Ha azt megértjük, egy kicsit könnyebb a szakmai választ megadni, mert valamilyen módon talán az is ott van valahol a háttérben. Én nem vagyok politológus, így nem tudom megmondani, hogy amikor 2019-ben a vártnál is magasabb a növekedés, a tavalyi év pedig erősebb volt, mint bárki is gondolta volna, miért beszél egyszerre két nyelven a kormányzat. Egyrészt azt mondja, hogy sosem ment ilyen jól a gazdaság, a magyar modell működik, közben meg védelemről beszél.
– És ha kivesszük a politikát?
– A képlet elég világos: az európai gazdaságoknak, bennük a kelet-közép-európai térségnek, azon belül Magyarországnak volt három-négy ragyogó éve az ismert okok miatt, mint például hogy alacsony a kamatszint, jól működnek a felvevőpiacok, viszonylag kicsik voltak az árfolyammozgások, dőlt az uniós támogatás, de ez az időszak lassan lezárul, és ilyen jó már biztosan nem lesz. Hogy jön-e krízis, azt nem tudhatjuk, ugyanis a válságnak az a jellemzője, hogy nem lehet előre tudni, mikor érkezik.
Fotó: Merész Márton
– Orbán Viktor tudja, hiszen egy éve ezzel rémisztget.
– Én inkább a növekedési ütemek lassulására számítok, ami sokakat rosszul érinthet, de az ütemesés még nem krízis. Ha erre készül egy kormányzat, az rendben van.
– De van annak hozadéka, növekedésserkentő hatása egy esetleges lassulás esetén, ha csökkentik a szociális hozzájárulási adót, a kisvállalati adót, nullaszázalékos a reklámadó, ötszázalékos a szálláshely-szolgáltatások áfája, egy picit nőnek a K+F-ráfordítások, illetve lakossági állampapírt vezetnek be? Ezek tényleg olyan lényegi intézkedések, amit gazdaságvédelemként kell kommunikálni?
– Ezek az intézkedések viszonylag kis pénzekről szólnak. Nincs olyan hatásuk, mint 2011–2012-ben, amikor olyan irdatlan mértékű improvizálás történt, ami a magyar gazdaságot megrázta, a hitelminősítésünket a bóvliszint alá vitte. Ezúttal marginális dolgokról van szó, amelyeket részben az előző években beígértek, részben pedig korrigálnak néhány aránytalanságot. Nincs velük gond. Igaz, a turizmus esetében kilóg a lóláb. Az ágazat tulajdoni szerkezetének átalakulása után, vagyis mihelyt jelentős szerepet kaptak benne a NER kedvezményezettjei, hirtelen áfát csökkentenek. A nemzetgazdasági védelemhez ennél sokkal többre lenne szükség. Figyelemre méltó, hogy a Magyar Nemzeti Bank számításai szerint nem lesz akkora a GDP-növekedés 2020-ban, nem lesz akkora állami bevétel, viszont magasabb lesz az infláció, mint a kormányzat várja, ezért erre tartalékképzéssel fel kell készülni. Több száz milliárd forintról beszél a jegybank. A számításai nem tudtak mást kihozni, mint hogy szinte kizárt, hogy az elmúlt két év tempójában nőjön a magyar gazdaság. Az MNB prognózisa közelebb áll a valósághoz, noha a kritikát udvariasan, lojálisan fogalmazza meg. 
Ahogy a dolgok működni kezdenek
- Részletek
- Készült: 2019. augusztus 08. csütörtök, 23:24
- Találatok: 1960
Boldog István és a Pesti Srácok virtuális vezényletére tegnap már akcióba is léptek az aljanépek. Egy homofób oldalra került fel egy videó “Szemételtakarítás” címmel, amely arról szól, hogy két agytörzsi lény az utcák mentális mocskának kipucolása jelszóval Coca-Cola plakátokat semmisít meg, mint valami Rambók.
A videóban szereplő szabadságharcosok természetesen eltakarják a képüket, s nem azért, mert a rendőrség haragjától félnének. Minálunk ilyennel nem foglalkoznak, a belügyminiszter kilenc éve két hét alatt rendet tett, azóta sms-ezik és áldást oszt a Dunán. Illetve az is játszik még a buliban, hogy a hatalomnak kedves az ilyenféle pörformansz, ezért ellene nem tesz, esetleg jóváhagyólag támogatja is azzal, hogy hallgat. Az arc eltakarása a plakátrongálók részéről a beszariság bizonyítéka, a csordaszellemé, amely csak falkában erős, önmagában hugyos kis patkány mind, de ezek így működnek.
Hogy hová vezet ez, hogy milyen úton tapodunk, elég csak Fábri Zoltán csudálatos filmjét felidézni, amelyben Nyúl Béla középiskolai tanár Hannibál pun hadvezér történetéről írott ártatlan dolgozata miatt a politikai jobboldal fajvédő demagógiájának kereszttüzébe került, és a hiszterizált tömeg végül a halálát okozta. A való világban pedig emlékezzünk Szerb Antalra, akit a nyilas keretlegények vertek agyon, de előtte még betiltották az irodalomtörténetét idegenszívűnek minősítve azt, mint most Esterházyt és a többieket. Mint kitetszik, bele lehet lépni ugyanabba a folyóba kétszer is. Ráadásul szügyig.
Elmélázhatunk még a plakátrongálás-könyvégetés párhuzamon, amely aktusok az ember ősi, értelem előtti ösztöneit célozzák meg, az állati énjét, vagy felfoghatnánk ezeket rituális gyilkosságokként is, a végeredmény ugyanaz volna. Ezek mind a kognitív képességek és készségek mellőzésén alapulnak, mozgató rugójuk a hit, a babonaság, s mint ilyen, éppen megfelelnek a bizonytalan identitású keresztény szabadságnak, ha úgy tetszik, ez az maga. A dolgok plakátszabdalással kezdődnek, amely készségek sértik a dogmákat, aztán emberekre irányul az indulat beláthatatlan következményekkel.
Voltaképp a boszorkányüldözések kezdeti szakaszában tartunk, az új középkorban, vagy az ész trónfosztásánál gusztus szerint. Példaként itt föl lehetne hozni intézményi sorsokat, mint CEU, MTA, PIM, szakmák elzüllését, mint újságírás, művészetek elaljasodását, mint szobrászat, és végig lehetne menni kies hazánk, Magyarország (nem köztársaság) életének minden szegletén a fák kiirtásától a kórházi fertőzésekig. Kerek egész a történet immár, és a mű közel áll ahhoz, hogy készen legyen egészen, elérje az eseményhorizontot, ahonnan visszafordulni már nem lehet, mert képtelenség.
Enyhítve a tömény tragédiát, amelyben leledzünk, s amiről szóltam, felüdülésül olvassuk el a Gyalog Galopp boszorkányos jelentének szövegét, mint annak mintáját, milyen nívón állnak a XXI. században azok, akik vélt bűnök miatt plakátokat falnak fel elevenen. Ezen legalább sírva lehet röhögni, viszont kereszténydemokráciánk harcosainak hű tükörképe mégis:
“Lovag (Sir Bedevere): – Csendet! Aztán tudjátok-e, hogy több módja is van annak, hogy megtudjuk, boszorkány-e?
Tömeg: – Több is? Mondd el, halljuk, halljuk! Mondd el nekünk is, mi az?
Lovag: – Mondjátok meg: mit csinálnak egy boszorkánnyal?
Tömeg: – Elégetik… megégetik!
Lovag: – És mi egyebet szoktak még elégetni?
Tömeg: – Több boszorkányt! – Fát!
Lovag: – Helyes. Miért égnek a boszorkányok?
Bőrsapkás a tömegből: – Azért, mert fából vannak.
Lovag: – Úgy van! És hogyan győződhetünk meg róla, hogy ő fából van-e?
Orbán Viktor az elsőszámú vallási vezető
- Részletek
- Készült: 2019. augusztus 08. csütörtök, 06:03
- Találatok: 2386
A Fidesz országgyűlési képviselője kirohant a másságot felvállaló kampány ellen, magukat hazafias fiataloknak nevező bunkók egy csoportja Coca Cola plakátokat rongált, a Pesti Srácok újságírója (?) pedig egyenesen náci alapvetéseket követ, amikor azt írta, hogy nem szeretne mozgássérült embereket látni a plakátokon.
És akkor idézzünk fel egy két évvel ezelőtti történetet, ami úgy kezdődött, hogy a Migration Aid civil szervezet egy osztrák vállalkozó felajánlása révén kapott egy telket, három faházzal, amelyekben menekült családokat szerettek volna nyaraltatni. Nem olyan embereket, akiket Orbán emberei 2015-ben ellenőrizetlenül és szinte számolatlanul tették föl buszokra vonatokra, hogy az osztrák határra szállítva őket, megszabaduljanak tőlük, és rázúdítsák őket a sokat ostorozott nyugatra.
Oltalmazotti státuszban lévő emberek nyaraltak volna a Keszthelyhez közeli Zalaváron. Olyan családok, akik nemhogy nem terroristák, de még csak nem is gazdasági bevándorlók voltak. Emberek, akiknek menekülniük kellett szülőhazájukból. Nem jó kedvükben hagyták ott a lakóhelyüket, nem kalandvágyból döntöttek úgy, hogy feladják megszokott életüket, hátrahagyva mindent, ami fontos volt nekik az életükben: rokonaikat, barátaikat, javaikat. Az iskolát, ahol a gyerekek tanultak, a munkahelyet, ahol a szülők dolgoztak, az éttermet, ahol vasárnaponként ebédeltek.
Itt lépett a képbe Manninger Jenő fideszes politikus, a térség országgyűlési képviselője. Amint hírét vette, hogy három faházban menekültek pihennének, nem sokat hezitált - ha valaki, ő tudja, hogy a tett halála az okoskodás. Azonnal a tettek mezejére lépett, és a Facebookon hergelte honfitársait. Azt írta ez a Manninger nevű, hogy a három faházban nyaraló családok a Soros terv részei, és ő mindent el fog követni, hogy ezt megakadályozza.
Manninger Jenő egy magát kereszténynek és konzervatívnak mondó párt színeiben képviselő, vagyis ő maga is az erkölcsre nagyon ügyelő, mélyen hívő ember. Olyan valaki, aki tudja, hogy mi a jó, és mi a rossz, mit szabad tenni, gondolni és mi az, ami isten ellen való.
Jézus ugyan nem azt tanította, és Ferenc pápa sem abban a szellemben szokott megszólalni, ahogy a manningerek szellemi vezetője, de a manningerek tesznek Jézus tanaira. Szerintük Ferenc pápa egy liberális barom, Jézus egy kommunista felforgató, számukra Orbán Viktor az elsőszámú vallási vezető.
A Fidesz ugyanis ma már nem politikai párt, hanem egy vallás, s vezetői e vallás felkent papjai. Racionálisan persze nem lehet hinni benne, és csak úgy lehet elviselni, pláne lelkesedni érte, ha az ember félreteszi a józan megfontolásokat, sutba dobja az észérveket, és Orbánra nem emberként tekint, hanem mint istenre szokás. Feltétel nélkül elhinni mindent, amit állít, még akkor is, ha az ellentmond a tapasztalatainknak.
Ebből a posványos ingoványból szökkentek szárra a plakátrongálók, a Boldog Istvánok és azok a sajtómunkások, akiket zavarnak a mozgássérültek. Cikk: 
rezeda.blogin.hu
Egy náci srác / 2019.08.07.
Jegyezzük meg jól Vésey Kovács László nevét. Valamint ne feledjük a Pesti Srácok című mocskot sem, amely fasiszta műhely élén Stefka lapigazgatóval törzsfejlődésében a nácizmus előszobájába jutott a kedves vezető szívének annyira tetszőn. Vésey Kovács László önmagát újságírónak és nemzetkarakterológusnak nevezi, tagja volt annak a triumvirátusnak, amelynek virágai Tusványoson Heller Ágnes halála után kijelentették, nem ő, hanem Orbán a legnagyobb filozófus. Na most, egy ilyentől mit várhatna az ember amúgy?
Orbán bosszúja miatt Strasbourgba mennek Iványi Gáborék
- Részletek
- Készült: 2019. augusztus 06. kedd, 19:00
- Találatok: 2435
„Ismét az Alkotmánybírósághoz és az Emberi Jogok Európai Bíróságához fogunk fordulni” – közölte a Hírklikkel Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke. A MET ezt abban az igazolási kérelemben is jelezte, amelyet a Fővárosi Törvényszék elnökének, Dr. Tatár-Kis Péternek terjesztettek be a napokban, miután a kormány mulasztási hibája miatt (a kormány nem készítette el a szükséges rendeletet) nem tudták tartani a bejegyzett egyházként, illetve nyilvántartásba vett egyházként való nyilvántartáshoz szükséges dokumentumok benyújtásának a határidejét.
Iványi szerint „kijelenthető, hogy tisztességes demokráciában a jogainkat nem halandó személyek pillanatnyi szeszélye, hanem kifogásolhatatlan objektív törvények kell, hogy biztosítsák. Ezért küzdünk tovább, noha a kormány általi sanyargatásaink szinte megoldhatatlan helyzetek elé állítanak minket anyagilag”.
„Kizárólag a kényszerítő körülményekre tekintettel – híveink, gyülekezeteink és az intézményeink szolgáltatásait igénybe vevő gyermekek, idősek és hajléktalanok iránt érzett felelősségtől vezérelve – nyújtjuk be a bejegyzett ill. nyilvántartásba vett egyházi státusz megszerzése iránti ’kérelmet’, megállapítva, hogy az 1981-ben súlyos küzdelmek árán kiharcolt bevett és elismert státuszunkat jogszerűen soha nem veszíthetjük el...
Ezért kinyilvánítjuk, hogy amint az általunk kezdeményezett jogorvoslati eljárások eredményeképpen, illetve egy esetleges jogszabályváltozás folytán lehetőségünk nyílik rá, tevékenységünket az 1990. évi IV. törvényben biztosítottal egyenértékű egyházi státuszban kívánjuk folytatni” – szögezi le az Iványi Gábor által szignált dokumentum, amely arra is felhívja a figyelmet, hogy „a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség a 2011-es egyházi törvény elfogadásakor és annak minden egyes módosításakor – így a 2019. április 15-én hatályba lépett rendelkezések kihirdetésekor is – számos fórumon, nyilvánosan tiltakozott a meggyőződésünk szerint súlyosan diszkriminatív, a jóhiszeműen szerzett jogainkat sértő és a vonatkozó nemzetközi egyezményekkel is ellentétes jogszabály ellen. Álláspontunkat az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága döntéseivel több alkalommal alátámasztotta”.
És valóban az Alkotmánybíróság eddig már kétszer marasztalta el az Országgyűlést alaptörvény-ellenes mulasztás miatt, amiért nem volt hajlandó szabályozni a MET jogállását. A második ilyen felszólítás határideje is már lejárt – mégpedig tavaly év végén. Strasbourgban pedig kártérítést ítéltek meg a MET-nek az elmaradt támogatások és bevételek miatt – ezt az állam nyögve-nyelve ugyan kifizette, de az összeg jócskán elmaradt attól az összegtől, ami valóban járt volna nekik.
S hogy ennek mi a következménye? Erre rövid, ám velős választ ad Iványi a Fővárosi Törvényszék elnökéhez írt dokumentumban: „egyházunk működésének ellehetetlenülését, vagyonunk államosítását, oktatási és szociális intézményeinek elvesztését eredményezné”.
Mint Iványi korábban a Hírklikknek ugyanis rámutatott: 2016 óta nem kapnak semmilyen kiegészítő támogatást sem – miközben a szociális létesítmények (iskola, szociális otthon, hajléktalan szálló, kórházak, stb.) anélkül nem tudnak működni, az alapnormatíva a fenntartás költségeinek pedig a hatvan százalékát fedezi csupán. Ugyanakkor nem tudnak pénzhez jutni a személyi jövedelemadók egy százalékából, mivel nem kapták vissza a tőlük elvett technikai számot, amely alapján ezt tehetnék.
Iványi tegnap egyébként levelet küldött híveinek, barátainak és támogatóinak. Ebben a magyar egyházügyi törvény idén hatályba lépett legújabb változatára is kitér, amelynek és „az elmúlt hét év törvényi csűrés-csavarásának” szerinte az volt az elsődleges célja, hogy „a kormány kitalálja, miként lehet a MET egyházi státuszát elvenni és megakadályozni azt, hogy ezt bármikor visszaszerezhesse”. Ez a levél szerint üzenet a többi szabad egyházi körnek, „legyenek zsidó, keresztény vagy nem keresztény hátterűek”.
Tíz év után éppen hogy visszaértek a magyar bérek a válság előtti szintre
- Részletek
- Készült: 2019. augusztus 05. hétfő, 20:47
- Találatok: 2458
Elsőre ránézésre nagyon is meggyőzően emelkedtek a magyar átlagbérek az utóbbi években. A KSH múlt heti adatai szerint idén a tavalyi évhez képest 10-11 százalék körül alakul a bérnövekedés, ráadásul a gyakran csak bérrobbanásként emlegetett meredek, tíz százalék körüli növekedési ütem már 2017 óta tart. A megelőző négy évben pedig alig volt infláció, a keresetek viszont emelkedtek, igaz, ekkor még valamivel lassabban.
Jó okkal érezhetjük tehát úgy, hogy az évtized során nagyot javult a magyar életszínvonal, de azért érdemes figyelembe venni, hogy az elmúlt 10-12 évben
az euróval szemben több hullámban jócskán leértékelődött a forint, illetve a gazdasági válság éveiben a bérek helyett az árak robbantak nagyot.
A 2008-as válság előtt nagyjából 250 forintos euróárfolyamhoz szokhattunk hozzá, majd kisebb-nagyobb lépésekben 2014-re eljutottunk a néhány évig stabilan 310 forint körüli váltáshoz. A forint lassú leértékelődése 2018-ban folytatódott, aminek következtében az utóbbi két évben már a 320 fölötti árfolyamszinttel kell megbarátkoznunk.
2008 és 2019 között tehát nagyjából 28 százalékkal értékelődött le a forint az euróval szemben, ami főleg a külföldi utazások, vásárlások idején törheti le a növekvő magyar bérekből élők örömét. Az infláció kumulált mértéke pedig meghaladta a 36 százalékot ebben az időszakban, jórészt a 2008 és 2012 között tapasztalt élénk árnövekedés következtében.
A bérekre nézve ez azt jelenti, hogy a kérdéses tizenkét év alatt a teljes állásban alkalmazásban állók bruttó havi átlagkeresete bár forintban kifejezve 83 százalékkal nőtt, euróban mérve már csak 43 százalékos az emelkedés. Ha pedig figyelembe vesszük a magyar fizetőeszköz tizenkét évnyi inflációját arra a következtetésre juthatunk, hogy valójában a harmadával lett magasabb az átlagfizetés.
Számomra nyilvánvaló, hogy az MTA története véget ért
- Részletek
- Készült: 2019. augusztus 04. vasárnap, 20:50
- Találatok: 2026
Ki nem állhatom a "naugyemegmondtam" típusú reflexiókat, most mégis azt kell mondanom, hogy azon a napon, amikor a kormány 54 percet adott az MTA elnökségének arra, hogy elfogadja költségvetésének harmadára csökkentését, azt írtam ugyanerre a felületre, hogy az Akadémia sorsa megpecsételődött. Nem azért, mert olyan okos vagyok, hanem mert én már értek fideszül, és számomra nyilvánvaló volt, hogy ez nem egy ajánlat, hanem maga a selyemzsinór.
Diktatórikus, megalázó és egyértelműen jelzi, hogy itt senki nem kíváncsi az MTA vezetőinek véleményére, és érdemben senki nem akar velük tárgyalni. Sőt azt is jelezte, "hogyha sokat ugráltok, lehet ez még durvább is". 54 percet adni arra, hogy egy 5.000 kutatót és több száz adminisztratív alkalmazottat foglalkoztató intézmény válaszoljon a diktátumra, amely alapjaiban rengeti meg a működését - ez nem ajánlat, ez már maga az ítélet.
Ráadásul úgy, hogy az elnökséggel korábban egyetlen alkalommal sem egyeztettek erről, fogalmuk sem volt, hogy mire készül a kormány. Ezt képtelenség volt tárgyalási ajánlatként értelmezni. Ennél még az is becsületesebb lett volna, ha el sem küldik a vezetőségnek. Az 54 perc célja kifejezetten a megalázás volt.
És valóban, ahogy az idő haladt előre, a helyzet egyre romlott. Az önkényuralmak jellemzője ugyanis, hogyha ellenállásba ütköznek, akkor egyre durvább eszközökkel élnek. Örömüket lelik a látványban, ahogyan a kiszemelt áldozat kínlódik, és mindig szorítanak egy kicsit a szíjon. Ez történt az elmúlt egy évben.
Ma mégis azt gondolom, hogy egyáltalán nem volt felesleges ez az egy év, mert sok olyan pozitív tapasztalatot is szereztünk, amire nem számítottunk. Láthattuk, hogy a magyar akadémikusok többsége, a súlyos egzisztenciális fenyegetettség ellenére, sem árulja el hivatását.
Korábban azt tapasztaltuk, hogy a hatalom az igen jelentős akadémikusi járadékkal tartja rövid pórázon a tudósokat, és nyilván most is erre számítottak, de ez nem jött be nekik. És ez nagy dolog!
A szemünk előtt szerveződött közösségé az akadémiai kutatók jelentős része, akik képesek voltak félretenni korábbi ellenérzéseiket, fenntartásaikat, és teljes egységben próbálták védeni a kutatás autonómiáját.
Nem ért célt, a már a Kádár-rendszerben bevált módszer, hogy a természet- és társadalomtudósokat kijátsszák egymás ellen. Jó volt látni a hazai és nemzetközi tudományos és oktatási intézmények és közösségek nyílt szolidaritását. És rossz volt látni a társadalom közönyét, amely a legrégibb és legrangosabb hazai tudományos intézmény szétverését kísérte.
Összességében ez az egy év fontos tanulási folyamat volt, és ha végül nem is vezetett eredményre, a most kialakult "szabadság kis körei" már megmaradnak és bővülni is fognak.
Államjólét, jóléti állam, meg az Orbán
- Részletek
- Készült: 2019. augusztus 03. szombat, 22:11
- Találatok: 2114
Már megint elkészült egy tanulmány, amely a mimagyarokat támadja és beleavatkozik a belügyeikbe, valami liberális ármány egyben, összeesküvés, aknamunka ez is. Mert az szerepel benne, hogy az uniós tagállamok közül csak a bolgár háztartások egy főre eső végső fogyasztási kiadása volt távolabb az EU-átlagtól 2018-ban, mint a magyaroké. Hétköznapi nyelven megfogalmazva: csak ott alacsonyabb az életszínvonal, csak ott van távolabb az uniós átlagtól, mint itt. Számok mutatják ezt, viszont a számok is kommunista csökevények csupán, bolsevista trükkök, ha az igazat mondják és nem a Fidesz rózsaszínű kifestőkönyvét.
Egyébként ezt a nyomort, ezt a gyalázatot, ha nem is ilyen frappánsan, de több millió ember is el tudta volna mondani a saját tapasztalataiból kiindulva, csak nem tudta volna besorolni magát tyúklábat szopogatva, ám már ez is megy. Másrészt meg, mi az Uniónak csak szőrmentén vagyunk tagjai, kivesszük belőle a zsebpénzt, de amúgy szarunk az egészre, ilyképp az életszínvonalat ahhoz méricskélni szintén felforgatás. Tágabb kontextusba helyezve kies hazánkat találhatunk számos afrikai országot, ahol szarabb a helyzet, s akkor okkal mondhatja azt a kedves vezető, hogy na, ugye, nincs itt semmi látnivaló, tessenek oszolni, vagy jön a TEK.
Nem is ebbéli nyomorunkon óhajtok sóhajtozni máma ezért, hanem a tanulmány egy másik eleme mozgatta meg a képzeletemet. Az is szerepel benne ugyanis, hogy lakosaival ellentétben az állam helyzete korántsem ennyire gyalázatos, a magyar állam ugyanis a végső fogyasztási kiadásai tekintetében nemhogy sereghajtó, hanem a középmezőnyben van az Unióban. Államjólétnek nevezik – ha furcsán is – ezt a mutatót, amely azt jelzi, mennyit költhet a rezsim, és ezek szerint nem keveset. Kocsmák mélyein ezt úgy mondják, van itt pénz kisapám, van dögivel. A kérdés azonban mindezek után csak annyi, hogy hol az anyám valagában van, ha van, és miért ott.
Az állam fura és összetett jelenség, képződmény, rengetegféle dolga van, illetve lenne, ha megfelelően működne, de nem működik. Csak slágvortokban: az állam áll előttünk büdösen az okmányiroda sorában, az állam az, aki miatt lerohad a fülünk a kórházban, és szintén ő az oka, hogy a gyerekünk hülyén jön ki az iskolából. Az államot látjuk továbbá az ácsorgó vasútban, a füstölgő buszokban, a méteres kátyúkban, a töketlen rendőrökben és mindenütt. Az államnak pénze nincs, mi adjuk neki adó formájában, és ő dönti el, mire költi.
Továbbá az államot testesíti meg az úgynevezett végrehajtó hatalom, ami nálunk egyenlő a Fidesszel. A végrehajtó hatalom pedig a törvényhozó hatalom – úgymint országgyűlés – törvényei alapján működik, ami, mint ismeretes – mármint az országgyűlés – szintén egyenlő a Fidesszel. A Fidesz pedig Orbán Viktor maga, így nem kerül sokba annak belátása, hogy az állam maga Orbán Viktor, akárha XIV. Lajos, ha mondta ezt a francia, ha nem. Így áll előttünk az önkény, ha Mari néni nem is tudja, mert ő azt sem tudja, hová tűnik a befizetett adója, amiből az állam (Orbán Viktor) jól él, van neki államjóléte. Míg ellenben Mari néni meg nem él jól, semmiféle jóléte nincsen, ami anakronizmusnak tűnik, pedig csak szimpla lopás, de itt tetten érhető.
Nem győztünk? Nahát!
- Részletek
- Készült: 2019. augusztus 03. szombat, 01:16
- Találatok: 1825
Szokatlanul halk volt tegnap miniszterügynök elvtárs az Ursula von der Leyennel való találkozás után a messzi és ellenséges Brüsszelben, midőn a házi televíziójának (M1) nyilatkozott sajtótájékoztató híján. Máskor ilyenkor a füstölgő puskacsövét szokta fújkálni, vagy vértől iszamos kardját törölgeti böfögve egy kommunista hullájával, s csak azt nem mondja mindig majdnem, én vagyok a legnagyobb, istenkirály és életcsászár. A hívek pedig ilyenkor szoktak behugyozni a gyönyöröktől, elájulnak vagy magukhoz nyúlnak gusztus szerint.
Ám most, mint valami megszeppent óvodás, aki a műanyag dömperét keresi, tétova hintaló, friss hús a kupiban az ismeretlen éjszaka előtt, ezt a képet mutatta, ami változhat még a mai Kossuthos szeánszig. Meglátjuk, hogyan rakja rendbe a képét a maflás után, amit már akkor megkapott, amikor az EB friss elnöke, akinek a jelek szerint volt gyerekszobája, nem engedte, hogy összetaknyozza a kezét, és egy jól fejlett tapló módján – ahogyan amúgy szokta – zsíros ajkaihoz emelje csókolgatni azt, de lukra futott. Mondhatnánk, hirtelen szembe jött Európa, és váratlanul új volt.
Viszont nem illemóra volt a tegnapi randi, hanem élet-halál kérdés miniszterügynök elvtárs számára arról, hogy folytathatja-e kisded és aljas játékait, amibe amúgy egy ország, ez a magyar, ez a miénk pusztul bele. Nos, épp ez az, amiről semmit meg nem tudtunk, csak jelzések és utalások történtek, mint egy elcseszett szemiotikai föladvány, de azért kihüvelyezni valamit csak lehet belőle, ha nagyon akarjuk. Ilyen az első, hogy a tetemre hívás után se egy közös sajtótájékoztató, se egy közös nyilatkozat, semmi nem történt és nem született, ami a tankönyvek szerint arra utal, hogy a randiból hiányzott a harmónia.
Nem értettek egyet a dolgokban vagy épp teljesen másképp látják azokat, legszívesebben kitekernék a másik nyakát, csak a protokoll ezt nem engedi. Minden lehet, és mindennek az ellenkezője is, csak egy nem, hogy a legparányibb engedményt is kapta volna a köpcös, mert akkor ott csűrdöngölt volna a kamerák előtt, ilyen viszont nem történt. Más forrás híján az ő eladására kell szorítkoznunk tehát, ami viszont – mint láthattuk – meglehetősen visszafogott volt, ez a szerénység viszont rengeteget mond annak, aki harsonaszóban éli az életét amúgy és állandóan. Meg csatamezőn.
Nos, miniszerügynök elvtárs az állandó népmesei motívumok mellett, úgymint migráncsok, család, nemzet és az összes többi kényszerképzete, egy dolognak örvendett csupán, hogy, mint mondta, jó döntés volt “az ideológiai gorillákat távol tartani”. Szegény ügynök elvtárs Timmermansra gondolt, mint az ő mumusára, viszont ezzel a lendülettel szúrta tökön magát ekkor. Ugyanis, ha körülnézett volna a vizes síkon rádöbbent volna, hogy ott egyedül ő nem a pragmatizmus kérlelhetetlen bajnoka, hanem inkább a fasiszta eszme idejétmúlt és megvetni való ideológiai gorillája. Egy null.
Ezen kívül valami kétséges és bizonytalan jövő jelent meg csupán a homályban, úgymint: “jó döntést hoztunk, eddig” – “hogy ezután mi történik, majd meglátjuk” – Trócsányi “szőr mentén” került szóba, ilyenek.