- Részletek
-
Készült: 2019. szeptember 16. hétfő, 22:01
-
Találatok: 2200
Tegnap volt a demokrácia nemzetközi napja. Ilyen, az ENSZ által kijelölt ünnep, megemlékezés, figyelemfelhívás vagy pediglen mementó immár. Ebben a nyüves országban senkinek eszébe nem jutott szót ejteni róla, nem, mintha hiányzott volna, de azért mégis. Másutt se nagyon gyújtottak örömtüzeket, a levegőt sem ünneplik, amiért van, ha meg nincs, akkor nincs ki ünnepeljen fulladásos elhunyás okán, belőle kifolyólag. Egyébként azt sem tudjuk, mi fán terem ez a különös szó, hogy demokrácia.
Széplelkek pipával a szájukban, selyemsálban és szemüvegben, romkocsmák mélyén ábrándoznak róla, pontokba szedik, meghatározzák jellemzőit, összetevőinek arányát, mennyi liszt, hány tojás, majd kinéznek a légyszaros ablakon, hogy mennyit látnak belőle, és sóhajtanak. Mari néni azt a szakállast küldi be a tanácsházára, mert fess ember, keresztény, meg adott kolompért, a Viktor, az meg küldi az utalványt. Plébános urunk is elmondja, kit szeret az Isten, az a szemüveges azt ígérte, lesz járda, a garbós meg azt, hogy minden lesz.
Hogy a tyúkláb kilója, aranyom? De hasogat a lábom máma. Ez az élet, nem ám a pluralizmus, a fékek meg az ellensúlyok, hanem, hogy a sarkon megkúr egy turbános. Itt állunk a szingularitás küszöbén, ez a Musk már építi egybe az agyunkat mindenféle gépekkel, boltba menet, reggel hatkor meg úgy kongatták a közelben lévő nyüves templom harangját, mintha Szűz Mária újra terhes lenne, várná a csokot meg a családi autót, hogy beférjenek az ácsszerszámok. Mondjuk, majdnem kitörött a lábam egy gödörben, az utcámban rohad szét a flaszter ugyanis.
A boltban meg, az maga a csoda. Állunk a felvágottasnál hárman, két nő előttem, meg én, a hitetlen. Az első négy szelet parizert kér olyan halkan, hogy látszik, azt is szégyelli, a világon van. Aztán műsorként, vagy a maga megnyugtatására elrebegi, hogy ennyi kell a kiflijéhez, azt viszont nem vett. Jól túljárt az imperialisták eszén, most aztán nézhetik, ahogyan az ország dübörög, a jómunkásemberek meg két pofára tömik benne az ungarische coopos párizsit, ami környezetkímélő módon fűrészporból és gépzsírból készült, élelmiszer-színezékkel pirosítva.
A második nőnek fülig ér a szája, már a reggeli ködökben olyan harsány, mint egy körfűrész, és beleordítja a légbe, hogy húsz deka valamit kér. A tatának lesz, nem baj, ha a vége belekerül, majd azt mondja neki, az az eleje. Lenyűgöző gondolatmenet, nézőpont kérdése minden és meggyőződésé, a szart is el lehet adni pudingnak, már kezdem érteni a fideszistákat. Fölnyerítek a boldogságtól, az eladó lány rémülten néz, mi van itt, olyan bávatagság van a szemében, hogy mindent meg lehetne tenni vele, talán még azt is, hogy beszervezzük forradalmárnak.
A pénztárral szemben van az újságos pult, ott szerzik be a népek a napi szellemi betevőt. Rakják ki a pénztárosnak a kincseiket, Bors, Blikk, olykor Nemzeti Sport, és a helyi Mészáros termék, hogy megnézhessék benne, ki halt meg. A celebek csöcse, Dzsudzsák csülke és Jolán néni elhunyta a szellemi betevő a kolbász végével vagy elejével gusztus szerint. Hogy a demokrácia halott, vagy soha el sem kezdődött, innen a boltból nézvést mindegy is teljesen. Mindenki megtalálja a maga apró boldogságát vagy boldogtalanságát, amit nem a hatalom okoz, hanem a fia vagy az anyósa. Esetleg a menye.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. szeptember 16. hétfő, 00:31
-
Találatok: 1835
Egészen bájos lett mostanság a fideszcsürhe kommunikációja, vagy csak az én radarom romlott el, de nem hiszem. Közeledvén így az önkormányzati választások, a fiúk azzal szembesülnek, hogy jelölteket, ellenfeleket állítanak velük szemben, ami kellemetlenséget ők módfelett rühellnek, de meg kell adni a módját, úgy kell tenni, mintha demokrácia volna. Ezért ők, bár duzzogva ugyan, de elnézik, hogy mások is szívják mellettük a drága oxigént, és pöfög belőlük a széndioxid. Viszont minden egyes ellenjelölt az oka a klímaváltozásnak, melegítik a bolygót, meg különben is vannak.
Ez kínos fideszi szempontból, de ki kell várni türelemmel, amíg senki nem zavar, és mindenütt a Hazafias Népfront jelöltjei lesznek csupán, nem sok az idő addig. Igen ám, de az ellenséget erre a kis átmeneti időre ekézni kell, amihöz gondosan kell válogatni a szavakat a szótárból, a szűkös szókészletből, ami az ilyen fideszfiúknak rendelkezésre áll. Mert valljuk meg őszintén, nem Arany Janik ezek, hanem büdösbogarak, de ez csak rendszertani kérdés, a Brehmnek sok lapja van. Amióta viszont mennek az emberek ide-oda, a pártállásuk úgy változik, mint a kaméleon bürkéje, azóta szűkül a jelzők listája.
MSZP-s ből lesz, ugye KDNP-s, LMP-s ből fideszes, fideszesből független, az ember megzavarodik, hogy ki kicsoda. S ilyenkor már az évtizedes komcsi, lipsikomcsi billogok nem érvényesek, meg valljuk be, el is koptak. Ha te, nyájas olvasó százszor fennhangon kimondod a retek szót – netán ezt -, a végén már azt sem tudod, mit beszélsz, a hangalak elválik a jelentéstől, egy paca lesz belőle a levegőben, meg luk a fejedben. A bevándorláspárti is elkopóban van, a sorosistát meg már el is felejtettük, teljesen új lesz a szótárunk, mint az EMMI alkalmazottjainak, akik a tiltás okán már olyan szavakat, mint stadion vagy szegénység, el is felejtettek.
Mostanában, ha észrevetted, az ellenérdekelt fél, a politikai ellenfél a fideszcsürhe szótárában “alkalmatlan”, “tehetségtelen” – ezek a leggyakoribbak, miközben azt visítják, hogy az ő jelöltjeik maga a tökély. Ezt példázza Németh Szilárd is, mint a fideszjelöltek archetípusa és ősapja. Ő, mint tapasztalhatjuk, momentán nagy hadvezér, egy Hannibál ante portas, előtte a rezsit értette, és mindeközben permanensen tud velőspacalt is. Kell ennél több? Aligha. És mind legalább ilyen sokrétűen tehetséges, mint a Sziszi, míg ellenben bárki más tehetségtelen és alkalmatlan. A világ megszűnne a fideszjelölek nélkül, míg mitőlünk meg magába roskad rögtön.
Ha megfigyeljük, az irány már rég ismert. Alig pár évtizede, amikor a fideszcsürhe magja szocializálódott, a Párt volt a munkásosztály élcsapata, most meg ezek, bár nem a munkásoké. A Fidesz a magyariság élcsapata, tagjainak masszív jellemzői – legalábbis így színjátékként – keresztény, nemzeti-magyar, apa/anya, család, meg a rosseb. Ezek, meg olykor a szent szánkók elképesztő önbizalommal telítik a fiúkat, és annyit hangoztatják mostanában mindenkiről, hogy alkalmatlan és tehetségtelen, hogy olybá tűnik, a rajtuk kívül állókat untermenschnek nézik, ami viszont más szót is érdemel. Ejnyét meg bejnyét.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. szeptember 15. vasárnap, 08:53
-
Találatok: 2197
Az ember már régóta azt hinné, nem lehet ezt „tökéletesebben” művelni – de Orbán a péntekenkénti „interjújával” csaknem mindig szintet lép. Nagy Katalin pedig számára ideális partner: már-már „művészien” alázatos.
Minden tudatos hazugság
Tárgyszerűen nézve, könnyen cáfolható dolgokat mondott Trócsányiról, de
Orbán sosem azért beszél, mert bárkit is meg akarna győzni igazáról. Hihetetlen az a bicskanyitogató pofátlanság, ahogy nyilvánvaló hazugságait előadja:
„Tehát akárhonnan nézzük ezt az embert, fogást találni nem lehet rajta, itt egyetlen dolgot lehet felhozni vele szemben, hogy az ő nézőpontjukból, a támadók nézőpontjából rossz helyről jött, mert hát magyar, de hát annyian vagyunk magyarok, vagy tízmilliónyian, hogy ezt az ellenvetést nem tudjuk elfogadni.”
A fentiekből minden hazugság, mégpedig nyilván tudatos: egyszerűen ignorál mindenkit, akinek Trócsányival bármilyen gondja van.
Trócsányival a legfőbb baj az, hogy tökéletesen jellemtelen: kiszolgál mindent, jogászhoz – úgy értem: jogtudóshoz – teljesen méltatlanul. Ebben különben pontosan olyan, mint Orbán többi embere, az általa a farmján kiválasztott képviselőktől kezdve, „kormánya” tagjaiig: a jellemtelenség alapföltétel. Ha valaki kellően jellemtelen, az sem baj, ha egyébként idióta – lásd például Káslert…
Akinek nincs jelleme, nem ember: tárgy – mondta Chamfort (1741-1794). Trócsányi nem ember: tárgy. Gulyás Gergely és a többiek is azok: Orbán ezért válogatta őket össze.
Hogy a példa kedvéért említsek néhány kifogásolható dolgot:
lex CEU, a „Stop Soros”-nak emlegetett (ezen a gyalázaton, a személyre és „hálózatára” szabott, hivatalosan is ekként emlegetett jogtalanságon nem szűnik elképedésem) „törvénycsomag” vagy a hajléktalanok kriminalizálása. Igaz, az egész időszakban a legmocskosabb „törvényeket” egyéni képviselői indítványként nyújtották be – de ez a potomság senkit sem téveszt meg: kellett hozzájuk Trócsányi egyetértése, abszolút gerinctelensége, nyálassága. A „kormány”, Trócsányi és persze Orbán javaslatai voltak azok mind! Hogy a bíróságok átalakításáról szóló „törvény” alkotmánymódosítási tárgyalását felfüggesztették, semmit sem jelent – bármikor elővehetik, és elő is veszik újra.
Trócsányi minisztersége idején hatalmasat haladt előre az ország a demokratikus normák szétverésében, kiüresítésében, nevetségessé tételében! Az EP-n múlik, hogy megvéd-e valamit a demokratikus értékekből, vagy feláldoz mindent a pillanatnyi előnyök, a pillanatnyi béke, a látszat kedvéért.
Természetesen hazugság az is,
hogy bárkinek Trócsányi magyarságával volna baja; mint ahogy szemét hazugság annak sugallata is, hogy „vagy tízmilliónyi” magyar ember támogatná.
Kiragadok a „szövegkörnyezetből” egy rövid részletet. Annyira jó, önmagáért beszél:
„ha ugyan én vagyok az oka valaminek, de nem akarom, hogy engem nevezzenek meg felelősnek, akkor valaki másra rá kell mutatnom”.
Igen: ezt csinálja Orbán. „Másokra mutogat”: hecckampányokat vezényel, közben „diadalokat”, nagy harci sikereket jelent be: szinte minden Orwellt, például az Állatfarmot idézi.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. szeptember 13. péntek, 22:20
-
Találatok: 2056
Ma egy órakor találkozhat egymással a bírósági tárgyaláson Nagy Blanka és Bayer tagkönyv, mert a lányt Orbán haverja “kretén, barom állat”-nak, “nyomorult, rohadt, kis proli”-nak nevezte bájosan és aljasul. Békítős kísérlet lesz. Ez a békítgetős história valószínűleg helytálló jogi szempontból, esztétikai és etikai megközelítésből viszont egyáltalán nem. Így hát, mindenki döntse el maga, melyik a fontosabb a lelkének, amellett, hogy az aktus teljesen hiábavaló, éspedig több szempontból is.
Az első és leglényegesebb, hogy elhangzott szavakért valóban lehet elnézést kérni és kapni. Ezt nevezik tévesen de nagyon állhatatosan keresztényi megbocsátásnak, kifelejtve, hogy azok a szavak milyen maradandó károsodást okoztak a lélekben, ami nem azért nem feledhető, mert nem akarjuk, hanem, mert ott maradt a seb. A magam részéről évtizedek óta túl vagyok minden megbocsátáson, ami aktust tudvalevőleg gyűlölet és indulat előz meg. Belőlem ezek már semmi élénk érzelmet kiváltani nem tudnak.
Ilyen kisimult, ránctalan, szenvtelen és egy ütemű undor, megvetés, olykor hányinger jellemez és kerülget, ha a Bayer-félékre nézek Orbántól a CÖF-ös felvonulókig bezárólag. Ez a megvetés és undor permanens, nincsenek csúcs-, és mélypontjai. Megüli a lelket, úgyhogy ezen megbocsátás segíteni nem tud, és értelmetlen is volna, mert nincs mire bávatagon legyinteni, hogy jól van, felejtsük el, mert akkor az egész életét kellene kitörölnie az embernek, az pedig még korai.
Az ilyesmit nevezik kérlelhetetlenségnek, de helytelenül, mert nincs benne megfontolás, sem indulat, sem elszánás, ez csak van, mint a spleen, vagy az ősz húrja. A ködöktől sem várja az ember, hogy megkövesse, szó nélkül ül a csontjába, amíg a napsugár el nem oldja. Ezektől függetlenül lehet, ez a Bayer el sem megy az aktusra, s ha ott is lesz, akkor sem nyújt kezet, vagy ha netán igen, a foga között még elmormol egy kurvaanyádat ráadásnak és peren kívül.
Szépek ezek a színjátékok, de haszontalanok. Bayer tagkönyv ugyanis előre világossá tette a blogjában, hogy indulata, bár Nagy Blankán csapódott le, nem neki szólt elsősorban, hanem a magának mindent megengedő “safe space generáció”-nak. Nem tudható az új terminus technicus mit takar a tagkönyv fejében, a magam részéről úgy értelmezem, hogy mindenkit, aki nem ők, aki nem ért velük egyet, és nem tapsol nekik ütemesen.
Következésképp nem Nagy Blanka a “
kretén, barom állat” és a “
nyomorult, rohadt kis proli”, hanem mindenki más Bayeren és a bandáján kívül. És nem az a gondja velük, következésképp veled és velem, hogy netán illetlenül nyilvánulunk meg róla vagy az idoljairól, hanem maga a létünk szúrja a szemét. Rég nem arról van szó, hogy ki mit mond a másikról, hanem, hogy lehetetlenné vált a létezés egy légtérben, ami közeget egyelőre még Magyarországnak neveznek. Idáig jutottunk féktelen nyomorúságunkban.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. szeptember 13. péntek, 02:03
-
Találatok: 2035
Amilyen különös ez a világ, egészen váratlan dolgokra ébredhetünk benne. Hogy alvás közben lekonyult a fülünk például, szarvunk nőtt meg patáink, és megettünk früstökre két ministráns gyereket. Vagy épp szól a barátunk reggelre kelve, ahogyan ez itt szokás, hogy látom, téged meg keres a rendőrség égre-földre. Bejárta a nagyvilágot a képünk, hogy el akarnak fogni, wanted vagyunk egyelőre vérdíj nélkül, csak nekünk nem szólt senki. Pedig nem is bujkálunk-menekülünk, nem rejtőzködünk a susnyásban, hanem a gyerek zsömléjét vajazzuk a konyhában.
Így járt valahogyan Komáromy Gergely is, aki énekes “Gregory G Ras” néven, valamint aktivista, aki platánokat véd, valamint utálja az Orbánt. Ez olykor veszélyes bír lenni, néhanap elfogatóparancsot adnak ki az ember ellen, s azt sem tudja, miért. Ilyenkor Kafka Josef K.-ja ugrik be egyből, aki sohasem tudta meg mi a bűne, még akkor sem, amikor ezért megölték. Mint tudjuk az irodalomtörténetből, Kafka világa a félelem, a bűntudat és az abszurditás világa, s amint ezt egy biccentéssel jóváhagyólag konstatáltuk, egyszersmind eláraszt minket az érzés, hogy otthon vagyunk benne épp most és itt.
Ébredhetünk arra is egy reggel, hogy visszataszító féreggé változtunk, vagy, mint mondom, arra is, hogy keres a rendőrség, pedig nem is menekülünk, mert úgy véljük, nincs miért. Komáromy Gergely kormányellenes tüntetéseken szokott részt venni, és őt ezért garázdaság miatt körözik. Így szokott ez lenni minálunk, a járdafestés rongálás, a buszváró-állítás perverzió, egy fa átölelése pedig agresszió. Gregory G Ras elcsodálkozott nagyon, hogy az újságból kellett megtudnia, milyen veszélyes alak is ő. Mégis örült erősen, hogy már tudja, mire számítson, és nem rajtaütésszerűen viszik el.
Így megy ez, az ilyen váratlan lerohanások, amikor fékez hajnalban a nagy, fekete autó, amikor az iskolai fogadóóráról cibálják ki az embert, nem csak a delikvensben ébresztenek kellemetlen érzéseket, hanem a bekasztlizás tanúi is behúzzák aztán fülüket-farkukat, mert ki tudja, velük is mi történhetik. Illetve szaladnak hitet tenni, belépnek a pártba vagy feljelentik a Gregory G Rasokat, hogy az ő nyomorult életük zavarok nélkül telhessen. Régi, jól bejáratott rendszer ez, valamikor rendőrállamnak hívták, ma NER a neve, és azok működtetik, akiket valaha állítólag így üldöztek. Hát, nem.
Illetve működtetik, ámde sohasem üldözték őket. Soros ösztöndíjasok voltak, meg KISZ tagok és titkárok. A kommunisták is gyűjtöttek be váratlanul embereket, Demszkyt, Kőszeget meg a többit, míg ezek a maiak a Bibó Szakkollégiumban ittak, csöcsörészték a lányokat, verték a nyálukat, hogy ruszkik haza, majd besúgók lettek a seregben, MSZMP alkalmazottak, mert már akkor is megalkuvó sunyi kis férgek voltak. Most sem különbek, csak a fazék másik oldalán állnak, megnőtt a valaha befogott pofájuk, és küldik a rendőrautókat a lázadókra, miközben két pofára tömik a velőspacalt szotyolával.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. szeptember 11. szerda, 23:24
-
Találatok: 1989
Orbán kisajátította a magyar futballt, mint mindent az életben. Ezt kivételesen nemcsak praktikus okokból, hanem személyes mánia folytán is. A futballsikereket politikai sikerekké szerette volna alakítani, de nagy emberré akart válni a labdarúgás világában is. Felhasználta ehhez Puskás nevét, karrierjét, sikereit, a legaljasabb módon meghamisítva az örökségét és ellopva Puskást Kispesttől. S felhasználta ehhez az adófizetők százmilliárdjait is, lerohasztva ezzel a magyar egészségügyet, évente több tízezer magyar ember felesleges halálát okozva. De a sikerek elmaradtak.
Nem egy meccsen múlott, mert ha megverik hazai pályán a szlovákokat, akkor is ugyanez lenne a helyzet. Játszhattak Orbán futballistái döntetlent a legutóbbi EB-n a későbbi Európa-bajnok Portugália ellen, ez a csapat és ez a sportág akkor is egy levegőben lógó, bázis nélküli, szerves fejlődést nem mutató, mesterséges képződmény volt, amely halálra van ítélve. Magyarországon nincs igazi bajnokság, nincsenek piaci viszonyok, Fidesz-csapatok játszanak egymás ellen közpénzen légüres térben és üres stadionokban.
Orbán úgy járt, mint minden diktátor, aki azt képzeli, hogy az akarnokság elég. Elég csak akarni, pénzt beletenni, stadionokat építeni, akadémiákat létrehozni, hatalmas pénzeket kifizetni. De az egészből hiányzik a lélek, az egésznek a lelke. Halálra keresik magukat edzők, segítők, léhűtők, futballistának látszó egyének, de az egész mesterséges, lélek nélküli, nincs benne a szabadság, nincs benne emberi tényező, nincs benne az önmozgás. Lélek nélküli, halott, mű az egész. Ebből pedig soha nem lesz játék, mert a játék lényege a szabadság és az ember.
Orbán és az összes fasiszta az “Embert” felejti ki a gépezetből. Beállíthat robotokat, vazallusokat, engedelmes szolgákat, korrupt gazembereket, akik úgy csinálnak, mintha. De az élő ember hiányzik, az ember pedig attól ember, hogy szabad. Szabadon él, mozog, cselekszik, méghozzá egy szabad környezetben. Egy fasiszta diktatúrát nem arról lehet felismerni, hogy tankok járnak az utcán, hanem arról, hogy mindez hiányzik. Ami szabadság létezik, az a rendszeren kívül van, és azt megfojtják. Ami marad, ami a rendszerből jön, az már születésekor halott.
Ezért nem tud Orbán politikai sikereket felmutatni a futballal, mert ő maga az, aki megöli a magyar futballt. Nem stadionok fociznak, hanem emberek. Emberek pedig akkor fociznak, ha szabadok. Semmi szabadságot és örömöt nem nyújt Orbán mesterséges futballja, amit a lába alá gyűrt. Se játékosnak, se edzőnek, se vezetőnek, még a tulajdonosoknak sem, és főleg nem a nézőknek. Leszámítva Orbán igazi híveit, akik kulturálisan kompatibilisek vele, a feketébe öltözött, bunkó, fasiszta csőcseléket, amelynek fogalma sincs erről a sportról.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. szeptember 10. kedd, 20:52
-
Találatok: 1760
Tegnap, még mielőtt nemzeti csapatunk kikapott volna a szlovákoktól (megint és újra), és így a kedves vezetőnek nem állt módjában egy tagolatlan mondattal, miszerint “Na, ugye!” igazolni, jóváírni és népének daccal megmutatni a száz stadion és ezermilliárdok futballba pumpálását, annak helyességét és egyedül üdvözítő voltát, fodbalistáink, fiaink, nemzetünk büszkeségeinek kapitánya, Dzsudzsák Balázs szólott a népekhez a nemzeti televízón (száz milliárd), úgymint M4, keresztül (még a nemzeti gyűlölet egy perce előtt, valamint után, tehát közötte), és azt mondta nekik, legyenek jók, ha tudnak.
A stadionban ne zsidózzanak, ne niggerezzenek-huhogjnak, ne induljon a vonat sehová, zászlókat ne égessenek, ne tótkurvaanyázzanak, mert azt az UEFA nem szereti, és összevonja a brezsnyevi szemöldjét netán. Mondjuk, ehhöz képest a Nemzeti Sport az este kilenckor kezdődő fodbalmeccs tudósítását délben elkezdte vagy húsz kiküldött – mármint utcára küldött – tudósítóval, akik magukhoz nyúltak nemzeti boldogságukban, hogy a nemzet szurkolói füstbe borították a nemzet fővárosát, ahogyan készítették a lelküket a nemzeti csapat nemzeti fellépésére. És még nemzeti is, ezt se feledjük.
Viszont nem is erről akarok mesélni, ez csak úgy kicsúszott, mert nem vagyok fegyelmezett, pedig a nyár ellobbant már. Szóval, ott tartottunk, hogy ez a Dzsudzsák, mint nemzeti csapatkapitány szólott a nemzeti szurkolókhoz a nemzeti televízióban, mert mondták neki, hogy szóljon. Ott ült a nemzetiül egyáltalán nem tudó Rossi kapitány mellett a nemzeti leplek előtt, és szép szavakkal mondta el, amit el kellett mondania. Csak olyan furcsa volt a manus, nem nézett a kamerába, s azon keresztül természetszerűleg a nemzet szemibe. Mondok, mi a rosseb baja van ennek, hogy szégyelli magát, vagy mi a franc?
És akkor, mint Buddhába a megvilágosodás, úgy hasított belém a felismerés, hogy Kázmér, cseszd meg, ez olvas. Olvassa, amit eléraktak, bassza meg. És tényleg, mondta a leckét asztalra, illetve a papírra szegezett tekintettel, hadarta gyorsan a kötelességet, még csak nem is hangsúlyozott, olyan volt, mint egy rosszul sikerült robot. Szájtátva álltam (na jó, ültem), és a boldogságtól föl-, fölkiabáltam. Viszont, mert romlott is vagyok, nem csak gonosz, kerestem a hátsó szándokot egyből, mert ez az élet. Elsőre azt hittem, dicsekszenek, mutatják, hogy nem hülye ez, olvasni is tud, amellett, hogy jól fésült, ilyenek.
De, ahogyan a mondanivalót, a nemzeti tartalmakat hallgattam, tudtam már, hogy se nem a dicsekvés, hogy milyen okos, betűismerő nemzeti kapitányunk van nekünk, se nem az ő féltése, hogy lányos zavarában meg sem tud szólalni, szóval nem ezek munkáltak a szeánszon. Hanem, hogy a nagy, nemzeti színdarab, aminek a részesei vagyunk – és ez a szerencsétlen Dzsudzsák is – ne legyen fals és disszonáns, hogy minden klappoljon és illeszkedjenek a fogaskerekek. Hát, hogy épp a szerencsétlen Dzsudzsák nyilvánulhatna meg spontánul, ha még maga a kedves vezető sem tud soha, az is olvas, nehogy baj történjék.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. szeptember 10. kedd, 01:10
-
Találatok: 1863
Összeszorítja a száját, csak egy egészen vékonyka vonal marad az ajkából, úgy sepreget. Végérvényesen nyomot hagyott rajta az idő, egykor gyönyörűen ívelt arcán egyre mélyebbek a barázdák, dereka vastagabb, csípője szélesebb lett, léptei elnehezültek.
Élete egyik legboldogabb napja kellene hogy legyen a mai, ő azonban nem tud örülni. Sőt, talán még sosem láttam ennyire keserűnek. Megkapták ugyanis az sms-t, majd aztán a pecsétes levelet is, felvették a gyereket az egyetemre. Azt gondolná az ember, madarat lehet fogatni az anyával, aki eddig is azért dolgozott éjt nappallá téve, hogy a gyerekeinek megadasson, ami neki nem: tanulhassanak, hátha az kiutat hozhat a reménytelenségből. A valóság azonban ennél kiábrándítóbb. Ő annak idején, a kilencvenes évek derekán csak szakmáig jutott, ám még abban sem dolgozhatott sokáig, a multicég varrodájában este tizenegyig tartott a műszak, és nem volt, aki vigyázzon az akkor még néhány éves, tipegő gyermekeire. Így hát maradt a takarítás, orrvérzésig: ahhoz, hogy megéljenek, két munkahelyen, napi tíz–tizenkét órában kell kaparni mások mocskát.
magyarhang.org
Csókolom, csokja van? / 2019.04.11.
Az élet úgy hozta, hogy arra gondoltunk, mi is nekiveselkedünk (isten bizony, csak még egyszer, legutoljára, ahogy mondani szokás,) az ingatlan-adásvételnek. Két gyerekkel kinőttük a régit, kellene egy kicsit nagyobb, legalább még egy szobácskával, meg hát a garázs is jól jönne ugye, minden nő álmát, a gardróbot pedig inkább meg sem említem, mert még a papír is elszégyelli magát.
„Tegnap közölték velem az államkincstárban, hogy az egyetemista gyerek után nem jár egy fillér családi pótlék sem, de ami még ennél is rosszabb, családi adókedvezmény sem. Vagyis a fizetésem 30 ezer forinttal lesz kevesebb (az eddigi 40 ezer helyett a kisebbik gyerek után már csak 10 ezer forint jár), a családi pótlék pedig 12 200 forintra csökken a 26 600 forintról. Miközben az egyetemista lányomnak lakhatást, utazást, könyveket kell fizetnem, több mint 44 ezer forintot vesznek el tőlem. Ha nem kap kollégiumot, elképzelni sem tudom, mit fogok csinálni” – mondja, és látni rajta, csak az hozhatna számára megkönnyebbülést, ha a gyerek mégsem menne egyetemre.
Eddig összeszorított ajkai közül most csak úgy ömlenek a keserűség szavai: „Mindent értük csináltam. A mai napig albérletben élünk, hiszen én nem örököltem senkitől egy forintot sem, többmilliós hitelt pedig nem vehettem a nyakamba két gyerekekkel. Nem kockáztathattam a súlyos eladósodást, és azt sem akartam, hogy az irgalmatlan törlesztőrészletek miatt nélkülözzenek a gyerekek. Megpróbáltam nekik megvenni mindent, hogy tanulhassanak, táborozhassanak, hogy normális ruhájuk legyen. Szocpol?! – nevet gúnyosan. – Legfeljebb 1,2 milliót kaptunk volna használt lakásra két gyerek után. A hiányzó tízest honnan kellett volna előkaparnom? Végigdolgoztam az életem, és most itt állok tehetetlenül. Ha az egyetemvárosban is albérletet kell fizetni, nem fogom tudni megoldani. Ha nem kap rendes ösztöndíjat, ha csak a drágább kollégiumba veszik fel… Jaj, mennyivel egyszerűbb lett volna, ha nem jogász, hanem fodrász vagy kozmetikus akar lenni!”
És tudják, mi a legdurvább az egészben? Ha történetesen ez a fiatal lány nem akar diplomát, és „csak” szakmát választ, a családnak továbbra is járna mind az adókedvezmény, mind a családi pótlék. Ha ugyanis a diák érettségi után nem felsőoktatási, hanem közoktatási intézményben tanul tovább, akkor – legfeljebb annak a tanévnek végéig, amelyben betölti a huszadik életévét – jogosult családi pótlékra, adókedvezmény pedig ugye az után jár, aki révén a szülő jogosult családi pótlékra. Magyarul: az állam azt honorálja, ha a gyerek érettségi után fodrásznak tanul – nem lebecsülve ezt a szakmát –, azt azonban nem, ha orvosnak vagy mérnöknek.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2019. szeptember 09. hétfő, 00:24
-
Találatok: 1861
2019. szeptember 4-én a ZDF német közszolgálati adón került műsorba az a 88 perces dokumentum-dráma, amely a napra pontosan négy évvel korábbi, 2015. szeptember 4-i eseményeket dolgozza fel, amikor is a Budapesten, a Keleti pályaudvar előtt már napok óta veszteglő menekültek, a magyar kormány cinikus tétlenségének árnyékában elhatározták, hogy gyalog indulnak el Németország felé.
A riport, amelyben – a dokumentum-dráma műfajának megfelelően – helyenként szakértők beszélnek, másutt színészek játszanak el egy-egy fontosnak ítélt pillanatot, egyfelől nyomon követi az Angela Merkel német kancellár ama elhatározásához vezető utat, amelynek eredményeként bevándorlók ezreit engedték be Németországba, másfelől arra fókuszál, hogy miként bánt a menekültekkel 2015-ben az Orbán-kormány.
Bár túlságosan nem verte nagy dobra a fideszes propagandamédia a hírt, Györkös Péter berlini magyar nagykövet még aznap, szeptember 4-én a ZDF intendánsának és főszerkesztőjének címzett méltatlankodó
levelet, amelyben
becsületsértésbe hajló propagandának, lejárató kampánynak és fikciónak titulálta a riportot, továbbá azt írta:
"Lejárató kampányok, még a földrajzi valóságot is felülíró fikciók valóságként történő prezentálása helyett talán ideje lenne teret adni a tényeknek."
Mi úgy gondoljuk, hogy a nagykövet sértődése megalapozottságának eldöntéséhez mindenképpen érdemes megnézni a filmet – alább két részben magyar felirattal is megtekinthető -, amelyben eredeti felvételek, köztük még sehol közzé nem tett dokumentumanagyok, valamint a politikai élet, a média, a bevont intézmények akkori döntéshozóival készült interjúk is láthatók.
Bővebben ...
