- Részletek
-
Készült: 2020. május 07. csütörtök, 21:19
-
Találatok: 2346
Müller mama olyan megnyugtatóan tudja mondani napra-nap, hogy aki meghalt a járványban, azért voltaképpen annyira nem is kár. Ugyan sajnáljuk őt, de jobb is neki, úgyis tele volt más bajokkal, alig is szuszogott, hogy nehéz volt életben tartani is. A gyengék elhullanak, az erősek kivirulnak. Müller mama a társadalom, de leginkább a főnöke jóváhagyásával tömeges eutanáziát folytat, holott még ez egyes kegyes halála sem megengedett, sőt és ugyanakkor kérdésünk is volna.
Nem a csehtamási, hogy pálinkát mérnek-e már, hanem, hogy a klérus, amely vett malac módján visít mondjuk az abortusz ellen, mondván, hogy a négybe osztódott sejtnek is van lelke, mit szól ahhoz, ha a milliárdnyi sejtből és érzelmekből, gondolatokból, évekből, múltból és szeretetből álló báránya hal meg gondatlanság és sorsára hagyás miatt. Vagy csak az a baj, ha a színészt a saját fia veri fejbe egy kalapáccsal, ezzel szemben a társadalom virtuális kalapácsával kiirtott sokaság sanyarú és végzetes sorsa megengedett.
Elértünk egy olyan etikai határhoz és dilemmához, amiről azt hittük, hogy rég odahagytuk, viszont a lehető legembertelenebb kurzus kormányzása alatt tört ránk újra, megmutatva annak minden aljasságát. Egy társadalom minőségét az mutatja elsősorban ugyanis, hogyan bánik a gyengékkel, öregekkel, betegekkel, a NER pedig az öregeknek zsák krumplit, kirakati rezsiutalványt ad, különben nem nagyon törődik azzal, élnek-e, halnak-e, s legfőképp, ha élnek, akkor milyen minőségben.
A munka alapú táradalomban a munka a fontos, nem a társadalom, és a mostani válságos, de ugyanakkor tisztázó időszakban mutatkozik meg, mennyire így van ez. Amikor az emberi élet védelme helyett a gazdaság elindítása Orbán gondja, s hogy mindeközben is a nemzeti nagytőkés rokon-cimborasága érdekeit tartja szem előtt elsősorban, az nem csak azt mutatja, hogy országot vezetni nem tud, hanem azt, ami eddig is világos volt, hogy embernek is szaralak.
Most sokan vagyunk, ugyanakkor kevesen. Emlékszünk a „Sokan voltunk” című Sánta novellára, amelyben elborzadva olvastuk, hogy a haszontalan öregek, hogy ne legyen fölösleges éhes száj a családban, kimentek a „Büdösbe”, mert ők is tele voltak krónikus betegségekkel, mint a maiak is Cecíliailag, ami legfőképp az, hogy fölöslegesen éhes a szájuk. Itt tartunk a dübörgő és jobban teljesítő világunkban, hogy egy kis fuvallat dönti romba egyből az egészet, megmutatva, hogy a kultúra csak máz rajta.
Csupáncsak civilizációban élünk, hogy az alapfogalmak spengleri elkülönítésénél maradjunk, és, mint látjuk, ez a kultúra is most már Németh Szilárd görög-rómaija, amiben az az elborzasztó, hogy az ilyen szellemi horizonttal rendelkező egyedek döntenek most életről és halálról. Koszos körmű káslerek, kolbásztöltő orbánok, hogy aztán a cecíliák mondják el a döntéseiket, miszerint a halottak csurig voltak úgyis krónikus bajokkal. Éppen csak azt nem teszik hozzá, Isten adta, Isten elvette.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2020. május 06. szerda, 21:08
-
Találatok: 2987
Tegnap Varga Judit igazságügyis fölriadt fél szendergéséből, és úgy, kótyagos-álmatagon sértve érezte magát. Üzenni kellene Brüsszelnek, a liberálisok képibe kellene vágni a virtust meg az igazat, a büszke magyar sorsot. Ezt gondolta, belebikázott a labdájába, ami azért volt az ágya mellett, hogy dekázhasson, ha unja magát, szóval belebikázott a bőrbe, amitől olyan lett, mint a főnöke az erkélyen ilyen imázsfilmekben, és megszületett benne a gondolat, hogy mit kell tenni, ha sértve érzi magát. Bekapcsolta a telóját, és a Facebookra írta, hogy elvárjuk a bocsánatkérést.
Ezt kevésnek tartotta, és még melléje tette, hogy azoktól, akik hetek óta alaptalanul vádolnak minket, és rosszindulatú álhíreket terjesztenek. Enterezett, és megjelent azonmód a kibertérben, az egész nyüves világ képiben, hogy kérjen bocsánatot. Ott rezgett a drótokban meg a mindenféle G-kben hullámilag a kibaszott magyar önérzet, a sértve érzés maga, meg az erkölcsi és szellemi fölény, mint a sajtómunkásaikban is a direktívák szerint. Egy kurva nagy önérzet az egész NER, ez van neki, felsőbbrendű magyarok gyülekezete bő gatyában, ahogy egymás lábára lépnek.
Belenézett a netbe ez az igazságügyis, kinyitotta mind az ötszáz kesmás lapját, bekapcsolta a teleképet, és mindenünnen az áradt, jött, szüremkedett, hogy kérjen bocsánatot mind, az egész világ, ezt mondta Kovács levelező, a Rogán propagandista, mind az összes, sőt, még maga a kedves vezető is, hogy tiszteletet akar és követel, de nem kapott olyat egyik se. Nem értették ezt a tisztelet dolgot, hogy nem úgy van az, miszerint pofán vágjuk a delikvenst, letépjük a tökeit neki, hogy tiszteljen meg szeressen, hanem épp ellenkezőleg lesz az. Ha sokat ordítjuk a képbe, hogy tisztejjé baszod, a végén arcul köp minket, a megváltót.
Mert a világ bonyolult, nem úgy van az, hogy oszt jónapot, hanem másképp. Ha pofán köpik az embert, akkor megvalósul a tettleges becsületsértés, ahogyan az a Btk.-ban leíródott és fektetődött, s ahogyan a hétfői dudálós demonstráláson is történt. Negyvenkilenc dudálót büntettek meg, negyvennyolcat tülkölés, egyet tettleges becsületsértés tényállása miatt, csak azt nem tudjuk, kit köpött képen ez az egy, irányult a test elleni bántalmazása, támadólag kit érintett meg, vagy öntött le. Ezek mind tettleges becsületsértések, amelyek zavarják az elszenvedett egóját.
Vagy a szuperegóját frajdilag. Ami, illetve amely, ahogyan a szakállastól tudjuk, neveléssel, tanárilag költözik az organizmusba, s jól látjuk, hogy igaza van, a fideszisták mind, midőn beszíják az igét a kedves vezetőtől, akkora hatalmas egójuk lesz, hogy szuper. Mindenki hülye, ők a helikoffer, következésképp az igazukat senki nem érti, aztán jön a bántás, a sértődés meg a posztolás, hogy kérjen bocsánatot az egész kerek világ őtőlük. Önélzetesek a kis latlok, a magyari übermencsek, a nemzet, aminek más része nem lehet, csakis ők.
No most, föltehető, milyen is annak a bűnösnek az élete, akinek a záloga a kezemben van, milyen szar is lehet permanensen magyarázkodni, hogy nem is vagyok fasiszta, csak rosszul vetül rám a fény, megtörik a nap sugára, ettől barna az ingem.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2020. május 05. kedd, 20:58
-
Találatok: 2866
A magyar demokratikus keresztények pártja személyiségi jogi pert indít egy karikatúra ellen. Mivel a koronavírus-járvány tetőzésekor egy grafikában látják a veszedelmet 2020-ban, Gábor György vallástörténésztől kértünk tanácsot, miként védekezhetünk a KDNP ellen...?
– Hogy a KDNP mit akar – főként a drámai Charlie Hebdo-ügy ismeretében –, ezt nyilván ők tudják. Öntől röviden kérdezném – vajon mire gondolt a költő?
– Fussunk neki a tágabb összefüggésekből. Ha csak az elmúlt napok eseményeire pillantunk, egy olyan kormánykoalíció pártját láthatjuk, amelynek egyik vezető politikusa, Magyarország harmadik közjogi méltósága és az Országgyűlés elnöke éppen a minap közölte, hogy az ellenzéki pártok nem részei a magyar nemzetnek. Egy olyan pártról van szó, amelyik a kereszténységet folyamatosan politikai eszközként használja, miközben a keresztény értékeket páros lábbal tiporja. A kereszténység számukra kirekesztő fogalom, s kifejezetten azokat foglalja magában, akik a kormánypártok értékrendjét vallják. A többiek nem keresztények, nem magyarok, nem nemzetiek, hanem idegen érdekeket szolgálnak, nemzetellenesek, kívülről irányítottak, s a kamatot szerető nemzetközi spekulánsok előretolt helyőrsége. Ennek a súlyosan kirekesztő politikai beállítottságnak lett az egyik eszköze a szótárukban a kereszténység, s ebbe a koncepcióba illeszkedik most a célkeresztbe állított karikatúra, amely az ő – tegyük hozzá: hamis – olvasatukban a belső idegenek újabb támadása a haza ellen.
– Vejkey Imre, a párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön bejelentette, hogy bár „az alaptörvény rögzíti a véleménynyilvánítást és a sajtószabadságot, de egyidejűleg azt is, hogy ezek gyakorlása nem irányulhat bizonyos közösségek, többek között a vallási közösségek méltóságának megsértésére. Márpedig itt ez történt” – definiálta a Pápai Gábor által készített grafikát, amely a keresztre feszített Jézust s mellette Müller Cecíliát ábrázolja. Mindkét szereplő a közvélemény által, mondhatni történelmileg megszokott helyzetében látható – Jézus a kereszten, Müller Cecília az operatív törzs pulpitusán, egyik sincs megalázó vagy szándékosan eltorzított helyzetben, ami alapja lehetne a per tárgyának. Miután a személyiségi jogi pert nem az élő Müller Cecília kezdeményezte, a bejelentő Vejkey személyében nem érintett, vajon a holtából hajdan feltámadt Jézus lehet-e a felperes...?
– Bizony, itt egy hihetetlenül fontos ügyről van szó – messze nem pusztán a karikatúra miatt. Az ügynek vannak előzményei. Ilyen volt a dániai Mohamed-karikatúrák nyomán elhíresült karikatúra-háború, vagy ide tartozott a Charlie Hebdo szatirikus francia hetilap szerkesztősége elleni förtelmes merénylet. Ezeket a támadásokat a fanatikus-fundamentalista iszlám hajtotta végre. Idehaza most testvérpártjuk, a magyar fanatista-fundamentalista KDNP hallatja a hangját. Miért említettem, hogy az ügy fontos és önmagán túlmutató? Azért, mert idehaza sokan még mindig nem értik, hogy a mai világ működését, politikai gondolkodását – de sajnos még a terrorizmusát is – igen nagymértékben határozzák meg a civilizációs, s azon belül a különféle módon artikulálódó vallási kérdések. Ennek oka és formái külön elemzést érdemelnek, ám annyi bizonyos, hogy a vallás ma politikai erőforrássá vált. Ha ezt valaki nem érti, az semmit sem ért napjaink világából.
Ugyanakkor felettébb sokatmondó, hogy egyetlen olyan emberjogi egyezményt, megállapodást vagy ajánlást sem ismerünk, amely kimondaná vagy kodifikálná a vallások tiszteletét, vagy megtiltaná azok bírálatát, kritikáját. És ez nagyon helyesen van így! A törvények és szabályzók a vallási és lelkiismereti szabadságot deklarálják, azt, hogy mindenki szabadon megélheti saját meggyőződéséből fakadó hitét, világnézetét, s ebben nem lehet senkit sem meggátolni. A kritika – öltsön az bármilyen formát – megengedett, hiszen mindent és mindenkit egy demokráciában lehet és kell bírálni, kritizálni, a legnagyobb tekintélyeket, vagy a legtekintélyesebbnek vélt intézményeket is. Ezt biztosítja a demokráciák egyik legalapvetőbb pillére, a szólás-, a sajtó-, és a véleményszabadság elve.
A kritika – megengedem –, lehet ízléstelen, méltatlan, durva vagy sértő, csakhogy ez ízlés dolga, amelyet nem lehet felülről, jogi szankciókkal szabályozni. Nem véletlenül mondjuk, hogy ízlésekről nem lehet vitát nyitni.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2020. május 04. hétfő, 19:56
-
Találatok: 2334
Megébredtem a világossal, és mondok, na, Kázmér immár negyedike van, tehát tegnap, úgymint harmadikán eljutottál a csúcsra, pláne óvszer nélkül, ami felelőtlenség. De hát nem is csúcs ez, mint tudható, hanem kies fennsík, elterülő jól végzett munka, ormok egymás hegyén, hátán, már csak egy ugrás innen a menyeknek országa, amelynek kapuja a pokoléval határos. És Isten olykor játékosan föl is cseréli a kettőt, hogy a delikvens pofára essen, rigófüttyöt vár, aztán kénköves bűzt kap a képibe az angyalördög és istensátánoktól. Szóval szar ügy ez a megboldogulás, másképpen elszenderülés vagy jobblét.
Megyek is a világossal nemzeti dohányért nemzeti boltba azon tűnődve, hogy én, aki közkeletűleg és Kövér elvtárs Brehmje alapján nem vagyok része a nemzetnek, milyen elbánást kaphatok a nemzeti boltban, mivel ezek szerint nem vagyunk kompatibilisek. Ahogyan elborítja a nemzet az anyaföldet, ellepi mintegy ponyvaként, melegítve a nemzettestet jóindulatúlag, mi, akik kilógunk, látjuk ám, hogy a kedves vezető megint csurig töltötte jótéteménnyel a nemzetet. Kék plakátok mutatják újfent az adományokat a járvány okán, hogy mind megmenekülünk, vagy pediglen nem. Itt-ott még régi kék ragasztványok is látszanak, foszlányok, hogy ne nevessen a végén.
Kilógnak ezek a cafatok a jótétemények alól, hogy ne nevessen, jogunk van tudni, ha Magyarországra jössz, ilyenek vannak a jótétemények alatt, tíz év heroikus küzdelme érettünk, de leginkább az agyunkért. Hogy a Sziszi bográcsolhasson belőle velőspacalt, amit aztán két pofára töm be a kedves vezető, falja föl az agyunkat nekünk, eszi meg az életünket teljesen. Mondok, Kázmér, azért próbáld meg azt a nemzeti boltot, hogy idegenszívűként is adnak staubot talán, és kiírva, hogy kizárólag maszk, a nemzeti boltos meg anélkül vigyorog. Teheti, ő nemzeti, engemet meg szerencsére takar a maszk, elfödi a liberális pofámat, a kommunista fogaimat, álruhás herceg vagyok.
Itt, az ormokon olyan kihalt az utca, akár a Mars, a népek függöny mögül nézik a vírust, a kórházakban ezredesek osztják a nyugtatót és a klozettpapírt, tábornokok ügyelik a vízcsapokat, ehetsz fagyit, de csak maszkban, ami naponta jön a légihídon. Egy futsalos jelenti be reggel, délben meg este, hogy aktuálisan hány millió érkezett, ráírva a dobozára, hogy használhatatlan. Jönnek a légihídon a selejtes tesztek, de csak a krónikus vének halnak meg, míg azonban a féllábúak és halálra ítéltek a kihalt utcában vonszolódnak, Kásler pedig dobol a koszos ujjaival az üres kórházi ágyakon, s mondom, mindezt az ormokon.
A királyi tévében annyira az ormon vannak, hogy arról folyik diskurzus rózsaszín és babaszagú díszletek között, hogyan fogyjunk le nyaralás után, ha túlzabáltuk magunkat velőspacalból Mészáros üres szállodájában. Mert a portást kirúgta, a szobalányt kirúgta, a londinert kirúgta, a pénzt meg zsebre rakta. Mondok aztán, Kázmér, cseszmeg, a csúcsok nem is ránk volt értendő, hogy megmenekül a szaros életünk most már, hanem a parlamenti pörformansz volt az, amelyen írásba foglalták, csak ők vannak, ami volt, az nem történt meg, velük kelt föl a nap kizárólag, viszont nekik is süt, a madár nekik fütyöl, a szüzek nekik bimbóznak csakis.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2020. május 03. vasárnap, 14:41
-
Találatok: 2229
A Fidesz nevű csürhület, ami önképzőkörnek indult, és valami végzetes tévedésből fakadólag párttá alakult, hogy azonmód meginduljon az elzüllés útján, tegnap elérte saját ormait. Létezése beteljesítette önmagát, mert ennél messzebb nem mehet, és vissza sem tud jönni soha már. Ez a pillanat akkor következett be, amikor az országházbéli gyalázat után eltelten vigyorogva fotózkodtak, öregecske, jelentéktelen alakok a hasban szűk öltönyükben, táskás, véreres, ostoba de egyben végtelen öntudatú szemekkel, és a világ összes mocskával a lelkükben.
Aki arra teszi fel az életét, hogy főállású politikus lesz, csípőből jellemtelen senkiházi, aki csak a hatalom önmagáért valóságáért cselekszi ugyanezt, minden gonoszságra alkalmas. Aki a politikából gazdagszik meg, bűnöző, aki emiatt egy országot tesz tönkre, háborús bűnös, aki hülye, az is marad, aki aljas, az fideszes. És most, hogy fölvázoltam a nem fiatalokat, nem demokratákat és egyre kevésbé embereket, gondoljunk bele abba, hová jutottunk, illetve mivé lett ez a banda, amelyik harminc évvel ezelőtt arra tette fel az életét, hogy a tanárainak helyébe ül, és bolsevikabb lesz a nagypapájánál.
Tegnap a déli órákban elfogadtak egy politikai nyilatkozatot, ami saját magukat teszi meg minden dolgok eredőjének és végcéljának, olybá tűnik, hogy a történelem velük kezdődött, és tegnap a fotózkodással ért véget. 2012 előtt posztkommunizmus volt, mondja a csürhe, ilyképp az igazi rendszerváltást az ő kormányzásuk hozta el csakis, és ebből a gondolatból nyílegyenesen fakad a következtetésük, aki ebben – az ő kormányzásukban – nem vett vagy vesz részt, nem a nemzet része, hiszen nem részese az általuk elhozott megváltásnak.
Tegnap az történt meg, hogy végérvényesen birtokba vették az ország házát, elűzve onnan mindenki mást, és ki is jelentve egyben, hogy rajtuk kívül más nem is való oda. Ellenzék nélkül is működik a parlament, hangzott el régebben, és országgyűlés nélkül is van kormányzás, derült ki mára. Ilyképp és tulajdonképpen igazi újdonság nem is történt tegnap, hacsak annyi nem, hogy már nem csak fű alatt és szordínósan írják át a történelmet, kiradírozva onnan mindenkit maguk mellől, hanem ünnepélyes politikai nyilatkozatokkal is. Sikerülni is fog nekik 1984 módján.
Hiszen gondoljuk bele abba, egy ma huszonöt éves, két gyerekes magyar ember, aki épp CSOK-ért áll sorba, voltaképp mást már nem is ismer. Orbán adta neki a munkát, a kedvezményes kölcsönt, ő védte meg a migránsoktól, mint ahogyan most a vírustól, ő szónokol a fesztiválokon, ő van a tévében, rádióban, újságokban, havat lapátol és vizet terel, maszkokat vesz át és alkalmasint levezeti a szülést. A rajta kívül álló világ halvány képekkel jelenik meg olyan alakok formájában, akik mindeme jótéteményeket akadályozzák, és rátörnek a nemzetre szünet nélkül, miattuk halnak a nyugdíjasotthon lakói.
Mindezt eddig is tudtuk, mert ebben élünk. Tegnap azonban a történelem számára is írásba foglaltatott, hogy a Fidesszel kezdődött el minden, és minden bele is tér vissza, ők az egyetlen, öröktől való és soha véget nem is érő entitás és esszencia, az örök egyház élén az istennel.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2020. május 02. szombat, 19:55
-
Találatok: 2353
Az Európa Tanács közzé tett egy jelentést vagy tanulmányt a média helyzetéről, és megállapította azt, amiben élünk. Sajnálkozik nagyon a tanulmány, hogy nahát, milyen elkeserítő a helyzet Oroszországban, Lengyelországban meg kies hazánkban. És fölsorolja, amit Gizi néni minden nap lát, ha bekapcsolja a dobozt, vagy bedobják neki az aznapi helyi Pravdát, vesetleg megvesz a vegyesboltban egy bulvárlapot, mert kíváncsi arra, hogy Ördög Nóra miért sírt Mici miatt. Ezt akkor tudhatja meg, ha előtte elolvas egy szöveget Gyurcsány kurvaannyáról, és arról, hogy Soros az ördög, a kedves vezető viszont maga az angyalok kara.
Ezt lehetne sorolni a végtelenségig, hogy mi van itt, és amit mindenki tud. Kétnaponta születnek ilyen tanulmányok az elborzasztó magyar állapotokról, a művelt nyugat kijelenti, nahát, és megszavaz pár milliárdot a kedves vezetőnek, hogy az ellophassa. Ez megy tíz éve, és tíz év alatt nem jutott el addig a nyugati szellemi és politikai elit, hogy egy szalmaszálat is keresztbe tegyen a kellős közepén működő diktatúrának. Ebből fakadóan tehát be kell látnunk, hogy az unió csupán és kizárólag gazdasági, és egyáltalán nem értékközösség, a felszínen sóhajtozik, az asztal alatt meg finanszírozza a gonoszt, akinek működése hasznot hoz a számára.
Ezt is tudjuk, és ezt is leírtuk sokszor, az ember már nem is érti, miért meséli el ugyanazt mindig, talán azért, hogy észhez tér valaki, pedig dehogy. Sziszüphosz ténykedése ehhez képest kutyafasza, egy babazsúr, mert például a lánglelkű Európa Tanácsnak nem azzal kellene foglalkoznia, hogy mit hazudoznak az M1-en, hanem, hogy a kedves vezető belengette, a járvány második hulláma novemberre várható. Ennek alapja annyi, mint a holnapi csúcsnak, értelme viszont az, hogy a rendeleti kormányzást legyen mire hivatkozva és mutogatva fenntartani, megszabadulva minden gáttól. Ezt is elnézik, és sóhajtozásra futja, egyébre nem.
Az ember nem azt várja, mint az 56-os naivák, hogy majd megérkeznek a testvéri usákos tankok és szép lesz a világ, hanem csupán abban reménykedik, hogy nem tömik pénzzel a diktatúrát, de ebben reménykedhet, míg el nem fehérül a szája, addig. Hetes cikkelyről ábrándoznak, napirendre tűzésről, Mészáros meg zsebeli be a német traktorista adóját, Kövér lassan újra eljut a delíriumban az akasztásra való felszólításig, a tanulmány a közmédián sóhajtozik, Orbán pedig a Twitteren meg Facebookon jelentget be rendeleteket, amit éjjel kitalál, hajnalban már benne van a Magyar Közlönyben. Ehhez képest itthon meg dudálunk.
Félreértés ne essék, ez derék és merész dolog, főleg annak fényében, hogy ezért is büntet a rendőrség, viszont gyakorlati haszna annyi, mint a fent emlegetett tanulmánynak, konvergál a nullához. Annak idején meglehetős tetszéssel figyeltem a Michael Douglas által főszerepelt Összeomlás című filmet, ami arról szól, hogy a kisember hogyan sokall be, és lesz belőle Rambo, egyszer csak elege lesz az őt körülvevő világból, megyek haza jelszóval nekilát rendet tenni minden mindegy alapon, hogy recseg a csont és fröcsög a vér. Belehal aztán, és a világ sem változik meg, csak a kérdés lebeg továbbra is ott, hogy akkor most mi van?
Bővebben ...
Nem rebben neki. Mármint Varga igazságügyis labdaemelgetőnek, ha emlékszünk még arra a népi mondásra, amely a hazugsággal élőket, akik orcátlanul, mindenféle lelki zavarok nélkül lódítottak, ezzel illette: a szeme sem rebben. Varga igazságügyisnek ebben a kontextusban szempillája sincsen. Mint Sartre „Zárt tárgyalás” című alapvetésében, amelyben a szereplők nem tudnak pislogni, igaz, a pokolban élnek, viszont a pokol a többiek. Nehéz ügy ez, nagy mókamester volt ez a Jean-Paul, de nézzük, mi miben élünk, és az az, hogy a fideszisták eredendően pszichopaták lehetnek, mert csak ez a fajta képes testi tünetek nélkül hazudni, pláne ilyen mennyiségben.
Bocsáss el! – Ezt sírta, sóhajtotta, és remegte istenének Ivan Iljics szenvedésének csúcsain, mert vágyott a halálra. Ezt azonban addig nem nyerhette el, míg szembe nem nézett önmagával, és le nem mállasztotta róla a hazugságot arról, hogy élete szép és értelmes volt. Amikor saját maga is eljutott arra a megállapításra, amit Tolsztoj a szöveg első mondataként felütésként és mellbe vágóan közölt, hogy miszerint: „Ivan Iljics élete egyszerű, mindennapi és iszonyú volt”, amikor hőse képessé vált ennek elismerésére, megszabadulhatott szenvedéseitől, és az arcára halálában kiülő elégedettség azt mutatta, megbékélt magával. De ehhez szembe kellett néznie a múlttal.
Azt mondta Semjén elvtárs bele a világba mintegy igét kinyilatkoztatva, hogy: „Amiben egyetértünk a balliberálisokkal, az az, hogy mindketten meg akarjuk akadályozni a családon belüli erőszakot. A különbség az, hogy mi az erőszakot akarjuk megszüntetni, ők pedig – ennek ürügyén – a családot.” – Semjén elvtárs ezt annak kapcsán jelentette ki, hogy leszavazta a csürhéje az Isztambuli Szerződés ratifikálását olyan utalgatós sunyi indokokkal, hogy buzik meg migráncsok.