- Részletek
-
Készült: 2018. december 08. szombat, 01:07
-
Találatok: 1467
Mióta a felcsúti gázszerelő gyors meggazdagodásának történetével eteti a hírek szorgos olvasóit a média, lépten-nyomon ugyanaz a kérdés foglalkoztatja a közönséget: kinek a vagyona is az a cég- és ingatlan birodalom, amin az elhíresült egykori felcsúti polgármester névkártyája leffeg. Érdekes módon ez a kérdés nem vetődött fel akkor, amikor Orbán valahai szobatársát tartották – a nevezetes G napig – a hivatalos vagyonkezelőnek, mert úgy gondolták, hogy az iskolatárs nem az uralkodó magánvagyonát, hanem a királyi vagyont ellenőrzi és kezeli. Ahogy hazánk egyre jobban hasonlít arra groteszk rendszerre, amelyben egy tenger nélküli ország felett kormányzóként, a királyt helyettesítő jogkörében egy ellentengernagy uralkodik, úgy érdemes egy röpke pillanatig visszalapozni a feudális királyságokban kialakult jogintézményekhez.
Kezdjük azzal, hogy a föld és a vagyontárgyak szabad adásvételén és örökölhetőségén alapuló kapitalista magántulajdon előtt az a jogi fikció volt az általános, hogy minden vagyon a királytól ered és minden vagyon a királyra száll vissza. Ennek folytán meglehetősen nehéz a király magánvagyonát a királyság vagyonától megkülönböztetni, vagy legalábbis nem könnyebb, mint Orbán magánvagyonát elválasztani a bizalmasai (oligarchái) által kezelt vagyontömegtől. Az elmúlt hét szolgáltatta ehhez a legjobb példát, amikor Orbán szinte minden bizalmasa bevitte a közösbe – mint egy hajdani tsz-paraszt – azokat a médiakörbe tartozó cégeket, részesedéseket és vagyonokat, amelyeket az „önkéntesen” létrehozott alapítványba terelésig látszólag saját jogon, független magántulajdonosként maga birtokolt, szedte a hasznait és rendelkezett vele. Nem kellett újra törvénybe iktatni a Széchenyi István által a hitel hiányának egyik okaként annyit kárhoztatott ősiség törvényét, nevezetesen, hogy a vagyon visszaszáll a királyra, azzal hűbéres tulajdonosa szabadon nem rendelkezhet. Törvény nélkül is tudták Orbán oligarchái, hogy mi a dolguk: visszaadni a szent és sérthetetlen magántulajdonukat annak, akinek a kegyéből azt szerezték. Persze, ez sem újdonság, hiszen a kegyvesztetté vált Spéder Zoltán, vagy a G-nap után Simicska Lajos is hasonló logikán alapulóan, „önként” adta át (el) vagyonát az Orbán bizalmát még élvező más oligarcháknak.
Ezek az önkéntes vagyonátadások persze egy másik, a keresztes hadjáratok idején kialakult jogintézménynek, a trustnak - magyarosan a bizalmi vagyonkezelésnek – a képét idézi fel a jámbor olvasóban. Mint az jól ismert, az angol királyok nagy előszeretettel küldték alattvalóikat a Szentföldre, hogy annak visszafoglalására irányuló keresztes hadjáratokban vegyenek részt. Aki gyerekkorában olvasta Robin Hood történetét, az arra is emlékszik, hogy a király gonosz öccse, János herceg Oroszlánszívű Richárd távollétében basáskodott Angliában, mert a király az ország színe-virágával távol hazájától hadakozott. Minthogy a hadbavonultaknak nem csekély része soha sem tért vissza a földjére, így óhatatlanul szerettek volna utódaikról gondoskodni. Ennek sokszor az volt az akadálya, hogy utód nélkül haltak el, de sokszor arra is szerették volna kihasználni a kényszer szülte helyzetet, hogy kiszabaduljanak a hűbérúri jogok (királyra visszaszálló tulajdonjog) hálójából.
Ehhez a titkos trust megállapodás eszközét használták fel. A hűbérbirtokos a birtokot bizalmasára ruházta át, az átruházáshoz titkos megállapodást - trust megállapodást - fűztek hozzá. Ez a belső, titkos megállapodás azt tartalmazta, hogy a birtok megszerzője, a trustee (azaz bizalmi kéz) azt az átruházó (adományozó) akarata szerint, annak és az általa megjelölt személyeknek (többnyire annak özvegye, kiskorú gyermekei) javára használja. A sajátos angol jogrendszer (common law és a Lord Kancellár ítélőszéke által megszilárdított equity law) miatt ezt a helyzetet kétféle jogi megítélés kísérte. A szigorú common law szabályai szerint a birtok jogszerű gazdájává a birtokot a nyilvánosság előtt megszerző trustee vált, emiatt ha megszegte a titkos belső megállapodást, a hivatalos bíróságok előtt nem lehetett beperelni. Ennek a méltatlan helyzetnek az orvoslására az adományozó a Lord Kancellár ítélőszékénél kereste az igazát, aki a tisztességre és a lelkiismeretre hivatkozva a titkos trust megállapodás betartására szólította fel a megadományozottat (a trusteet). Ítéletében kimondta: ha megszeged a trust megállapodást, bár ehhez (a common law szerint) jogod van, mert az átruházás tényénél fogva te vagy a birtok feletti korlátlan tulajdonos, de sérted a jó lelkiismeretet, és ezért én, a Lord Kancellár eltiltalak attól, hogy a jogodat a titkos megállapodással szemben gyakorold.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. december 06. csütörtök, 23:36
-
Találatok: 1496
Olyan mennyiségben és olyan gyakorisággal történik aljasság és gyalázat lángoktól öleltünkben, hogy az ember már választani sem bír közülük. Miről meséljen, miről magyarázzon, hogy fennmaradjon az utókornak, meglegyen a bizonyíték, ha eljön az óra, és a maiak is tudják azért, hol is élnek, miközben győzelmi jelentések borítják el a levegőeget, és a gyűlölet persze, hogy azt se feledjük.
Utólagos szíves engedelemmel ezért máma magammal foglalkozok, így ne tartson velem, aki nem akar, bár azt hiszem, lesz haszna ennek is, ha jól odafigyelünk. Tegnap két dolog lökött oda, hogy most a köldökömet nézzem, és a kerek lukba meredve messzeható szavakat rakjak össze mégis, és az első ezek közül, hogy meg lettem róva. Nem is ez magában, mert gyakori az ilyen, rendszeres a kurvaanyámmal elegyest, hanem a mért.
Holmi atlétikai világbajnokságról elmélkedtem a Mikulás eljövetelének napján, hogy mért nem örülök a dolognak. Furcsa és szomorú analógiákat láttam ugyanis a CEU elűzésével kombinálva az örömöket, és akadt olyan nyájasom, aki ezt nem nézte jó szemmel. Nem tetszett neki a szöveg, mert, mint mondta, a jóból csak a rosszat látom, ha aztán az ellenoldal aratja le a babérokat, akkor hozsannázok majd, így most csupán acsarkodok.
Érdekes ez, mert ekkor néztem le a hasamra először, másodjára pedig akkor, amikor Boros Péter elvtársból bizonyos nemzeti ébredést vizionálva előbújt a nyilas lélek teljesen. S nem azért, mert – mint sokan tételezik – vén szenilis, hanem, mert ilyen. Ez a veleje neki, és egyre hangosabb. Már rég megállapítottam, hogy nácik ezek, meg is írtam, és két napja meg azt vetették a szememre, hogy NER-nek neveztem a rendszert, ezzel pedig beálltam a szekértolói sorába.
Mindezek így együtt hozták elő bennem a késztetést, hogy máma én innen el nem megyek addig, míg ki nem derítem, ki vagyok, és hogyan lettem azzá, aki vagyok. Végtelen évek óta verem már a tamtamot Orbán Viktor Mihály ellen, és nem divatból, vagy mert jól esik, hanem genetikus okok miatt. A köldökömből azt láttam meg ugyanis, hogy nem vagyunk mi egymáshoz valók egyáltalán, illetve még ennél is nagyobb a baj.
Mégpedig, mert végigvizsgálva a cafatos lelkemet, azt kell megállapítanom, hogy miközöttünk antagonisztikus különbségek és ellentétek húzódnak olyan félreeső dolgokban, mint politika, kultúra, nyelv, etika és esztétika, filozófia és szakralitás, majd végezetül egzisztencia. Ebből pedig az tűnik elő, hogy a teljes lényem, az egész szervezetem tagadja őt, ami velem történik tehát, az determinált, így, ha visongok, az nem acsarkodás, hanem lélegzetvétel, s ez az egyik.
Ezen túl védelmemre még előadom, hogy úgy nagy általánosságban újságíró volna az ember, és, amikor ez még szakma volt – ejj, Monika, Monika -, azt tanultuk róla, hogy a regnáló hatalmat ellenőrzi, mert ez a dolga. Ebből következik, hogyha valami valószínűtlen okokból kifolyólag, mint azt bírálóm vizionálta, 2023-ban már az összefogás aratja le a babérokat, én hozsannázok majd.Nem fogok.
Több oka is van. Az egyik, hogy végignézve a sormintán az mutatkozik: 2010-ben tán meglepetésre, ’14-ben ordas hibák miatt, ’18-ban pedig csalással elegyest, de meglett az a kétharmad. Így, egy új, eddig még ismeretlen – hadsereg, TEK – tényezőt bevetve 2022-ben is meglesz az, aggodalomra tehát semmi ok. Az összefogás semmit nem arat, nekem megmarad a mondandóm, az országnak pedig a trutymó.
Így, mivel toleranciám zéró a hatalommal szemben, ha úgy tetszik, acsarkodni fogok, míg be nem fogják a pofámat. Ennek csak egy módja lehet, hogy, mint Fábián kolléga a minap megírta, eljön értem a nagy, fekete autó. Mert végtelenül szabad vagyok, elvenni tőlem semmit – állás, pénz, lakás, autó, család – nem tudnak, vagy elvisznek vagy lelőnek. Mondhatni megtestesül bennem az ideális antifasiszta.
És még tovább, de ezt már magamhoz való miheztartás végett mesélem el, kérlelhetetlenségem széles körű. A rendszer irányítói ebben az olvasatban köztörvényes bűnözők, a haszonélvezői tettestársak, az együttműködők – és ebben az ellenzék is benne van – kollaboránsok. Nem büszkélkedésből, de szidtam őket is eleget, ám ez az aktus most már halottgyalázás lenne.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2018. december 05. szerda, 19:08
-
Találatok: 1547
Ha úgy érzed, hogy több időt töltesz munkával, mint bármelyik Nyugat-Európában dolgozó kollégád, akkor valószínűleg nem csal az időérzéked. Megnéztük, hogy az unióban és Norvégiában mennyi a főállású dolgozók éves munkaideje órában számolva, és ebből kivontuk az adott országban érvényes szabadságokra és ünnepnapokra eső órákat. Így megkaptuk azt a rangsort, amely megmutatja, hogy mennyi az az éves alapmunkaidő, amelyre szükség esetén a túlórák rakódnak.
Az eredményt az alábbi grafikon mutatja. Az adatokat az Eurostat friss,
idei kiadványából vettük, és bár igaz, hogy ez is csak 2014-es számokkal dolgozik, nagyon valószínű, hogy a rangsor azóta sem tolódhatott el jelentős mértékben. Az adatok minden országban a minimálisan járó alapszabadsággal számolnak, tehát például egy fiatalabb, pályakezdő, gyermektelen munkavállalóra adnak igazán jó összehasonlítási alapot, mert nála az életkor és a családi állapot után kapott plusz szabadnapok nem torzítanak.
Látható, hogy Lengyelországgal és Romániával holtversenyben vezetjük ezt a rangsort, méghozzá úgy, hogy „alapbeállításban” jóval több órát vagyunk kénytelenek ledolgozni egy évben, mint ami a fejlettebb európai országokban jellemző.
A legkevesebbet egyébként Franciaországban kell dolgozni ugyanabban a főállásban, hiszen ott csak évi 1560 óráról indul a számolás. Ennek az az oka, hogy ott a magyar 40 helyett csak 35,6 órás a munkahét, a magyar 20 napos kezdő szabadság helyett egyből 30-cal indítanak a dolgozók, és eggyel több ünnepnapjuk is van.
Bővebben ...