Igazán derék lenne, ha az egyház legalább egy pillanatra magába szállna
- Részletek
- Készült: 2018. december 11. kedd, 22:45
- Találatok: 1716
"Ez nem politikai kérdés, ez az emberek védelméről szól. Ha Olaszországban tilos kutyákat az utcára tenni, akkor miért lehet emberekkel ugyanezt megtenni?" (Calogero Peri, Caltagirone püspöke)
Nem lennék már megint a Duna-parti, közpénzből finanszírozott nemzetstratégiai luxuspropaganda helyében most, hogy megint azt kell a hívek szájába belerágni – apropó emberi jogok világnapja -, hogy miközben a nagy fehér főnök az úgynevezett honvédelmi vészhelyzet bevezetésével kacérkodik (nyilván nem azért, hogy erre hivatkozva majd az eddiginél is szabadabban gyűjthessenek adatokat az állampolgároktól, és pláne nem azért, hogy adott esetben akár ingatlanokat vegyenek igénybe, á dehogy), Olaszországban a katolikus egyház éppen megnyitja a templomokat az Orbán haverja, bizonyos Matteo Salvini olasz belügyminiszter által nyélbe ütött új migrációs csomag következtében utcára kerülő nyomorultak (fideszül: illegális migránsterroristák) előtt.
Persze nem kérdés, hogy ezt a feladatot is abszolválják a bármire kapható erkölcsi prostituáltak hadoszlopai, a tegnap esti, Hadházy Ákost rugdosó, nagyon sokadik közpénzmédiatörténeti gyalázat után talán még Bayer Zsolt véres szájú segedelmére (értsd: Ferenc pápa egy demens vénember és migráns is a tetejébe) sem lesz szükség. Legjobb esetben is elhallgatják az egészet, vagy simán Soros-bérencnek és balliberális mételynek titulálják a Vatikánt.
Majd jól megmagyarázzák, miért felháborító és veszélyes – miután bizonyos Matteo Salvini, Orbán Viktor szélsőjobbról károsult elvtársa az eszelős gyűlölet húrjainak rezegtetésében előállt a fideszkereszténységet is majdhogynem megszégyenítő migrációs javaslatával (az úgynevezett humanitárius központokból az utcákra teszik azokat, akik nem kaptak menekültstátuszt, de kiindulási országukba sem tudnak visszatérni) -, hogy Európában még vannak olyan helyek, ahol az egyház azt teszi, ami a dolga papíron is. (És nem gondolom, hogy akik nem kaptak menekültstátuszt, azoknak bármihez joguk lenne Európában, de azt igen, hogy az effajta orbáni látszatintézkedés – ha büntetjük a hajléktalanságot, akkor az megszűnik, ugye -, nem migrációs problémát felszámolni hivatott komoly szakmai döntés, hanem izmozás, hőbörgés, ostoba és veszélyes populista erőfitogtatás.)
Jelen esetben az olasz római katolikus egyház tehát megnyitja templomait azok előtt, akiknek emberi jogain (orbánul, apropó emberi jogok világnapja: emberi jogok = handabandák) páros lábbal ugrál egy hatalomra került, egyébként Orbán kottájából tájékozódó, elvetemült, véresszájú nacionalista. A feladat tehát az, mint kilencedik éve egyébként minden áldott nap, hogy elmagyarázzák: amit a fülkék felrobbanásáig viszonylag közmegyezéses alapon normálisnak, erkölcsösnek, emberinek, következésképpen követendőnek tartottunk, az miért beteg, üldözendő és veszélyes a tyúkszaros, Orbán Viktor nagyobb dicsőségére berendezkedett életünkre nézve. Hogy miért elmebeteg kretén az olasz katolikus egyház, amiért a menekülteket is embereknek tartja, akiknek a jogaira figyelni kell, és tiszteletben kell tartani azokat, és miért igazodási pont az Erdő Péterek, Veres Andrások, Kiss-Rigó Lászlók vagy Márfi Gyulák nevével fémjelzett (a Beer Miklós-féle egyház ne vegye magára), a regnáló hatalom zsebéből és végbeléből társadalmi szerepet vállaló magyar katolikus egyház, amelyiknek a világ másik felében üldözött keresztények megsegítése mellett eszébe nem jutott volna megnyitni a kapuit – nemhogy a menekültek – a hajléktalan magyar emberek előtt sem.
Szerintem ez a kérdés nem kizárólag az egyházról és főleg nem a menekültekről szól, hanem azzal a nagyon súlyos kérdéssel függ össze, hogy a jövőre esedékes EP-választás után milyen Európában lesz szerencsénk, avagy szerencsétlenségünk élni. Hogy az Orbán Viktor pusztító, elemi politikai megélhetési gyűlöletét visszhangzó magyar katolikus egyház által képviselt verbális kereszténység (és az abban gyökerező szélsőséges, véres ideológiák) hívei kerülnek többségbe, és a kontinens sorsát irányító vezető pozíciókba, vagy még nem feltétlenül érdemes felhagyni minden reménnyel. 
Az egyébként tiszteletre méltó (mert valódi szakmai szervezetként működő) Magyar Újságírók Országos Szövetsége az Alkotmánybírósághoz fordul azért, mert Orbán “nemzetstratégiai jelentőségűnek”, és ezzel közérdekűnek nyilvánította a fideszes propagandapártsajtót, hogy ezzel kivonja a versenyhivatali eljárás alól.
Tisztelt szerkesztőség! Jelentkezek megint, viszont egyáltalán nincsenek jó híreim. A hangulat itt, a lépcsőházban furcsa, azt hiszem, leginkább feszültnek mondható, főleg, miután ráhívtam a rendőröket a három nyugdíjasra. Mint emlékezhetnek, ők K. József, aki hentes volt aktív korában, J. Miklós, hajdani vasutas és M. István, volt történelemtanár. Annyi teljesen biztos, hogy ők rendszerünk ellenségei, de olyat még nem tapasztaltam náluk, ami miatt elvitethetném őket. Tulajdonképpen pártunk és kormányunk nagyon kesztyűs kézzel és nagyvonalúan bánik a belső ellenséggel. Emlékszem, a régi, szép időkben bármit kitalálhattam, már vitték is a bitangokat, senkit nem érdekelt igaz-e vagy nem, törték a csontjukat, és boldogok lehettek, ha aztán egyszer esetleg hazajöhettek.
Mióta a felcsúti gázszerelő gyors meggazdagodásának történetével eteti a hírek szorgos olvasóit a média, lépten-nyomon ugyanaz a kérdés foglalkoztatja a közönséget: kinek a vagyona is az a cég- és ingatlan birodalom, amin az elhíresült egykori felcsúti polgármester névkártyája leffeg. Érdekes módon ez a kérdés nem vetődött fel akkor, amikor Orbán valahai szobatársát tartották – a nevezetes G napig – a hivatalos vagyonkezelőnek, mert úgy gondolták, hogy az iskolatárs nem az uralkodó magánvagyonát, hanem a királyi vagyont ellenőrzi és kezeli. Ahogy hazánk egyre jobban hasonlít arra groteszk rendszerre, amelyben egy tenger nélküli ország felett kormányzóként, a királyt helyettesítő jogkörében egy ellentengernagy uralkodik, úgy érdemes egy röpke pillanatig visszalapozni a feudális királyságokban kialakult jogintézményekhez.
Olyan mennyiségben és olyan gyakorisággal történik aljasság és gyalázat lángoktól öleltünkben, hogy az ember már választani sem bír közülük. Miről meséljen, miről magyarázzon, hogy fennmaradjon az utókornak, meglegyen a bizonyíték, ha eljön az óra, és a maiak is tudják azért, hol is élnek, miközben győzelmi jelentések borítják el a levegőeget, és a gyűlölet persze, hogy azt se feledjük.
Ha úgy érzed, hogy több időt töltesz munkával, mint bármelyik Nyugat-Európában dolgozó kollégád, akkor valószínűleg nem csal az időérzéked. Megnéztük, hogy az unióban és Norvégiában mennyi a főállású dolgozók éves munkaideje órában számolva, és ebből kivontuk az adott országban érvényes szabadságokra és ünnepnapokra eső órákat. Így megkaptuk azt a rangsort, amely megmutatja, hogy mennyi az az éves alapmunkaidő, amelyre szükség esetén a 
Módszertanilag is nagyon kényes, de több kérdést vet fel, mint amit megválaszol. Aki csak a Nézőpont Intézet számait olvassa, arra a következtetésre juthat, hogy itt minden a legnagyobb rendben van, miközben az elérésen kívüli legfontosabb kérdés továbbra is az, hogy akármekkora is legyen a kormánypárti média részesedése, fogyasztói találkoznak-e kormánykritikus cikkekkel, véleményekkel akkor, ha csak a kormánypárti média ér el hozzájuk.
A NER ormain haligalizó elvtársak kénytelenek voltak belátni, hogy észben kissé gyöngék. Sőt, hogy megaláztatásuk teljes legyen, ezzel a bizonyítvánnyal az EU-hoz fordultak, hogy korrepetálná őket, mert képtelenek megbirkózni olyan kihívásokkal, mint az egészségügy irányításának és megszervezésének rejtelmei és titkai. Lám, lám: hová vezet a kontraszelekció, hová visz az útja, amikor olyan emberre bízzuk az ilyesmit, aki a tízparancsolattal óhajt gyógyítani, és a kézmosástól várja az örök életet. Csak rájön a marhája, hogy ez így nem fog menni.
