Hírek
Milyen magas a hajnali ég?
- Részletek
- Készült: 2020. május 09. szombat, 04:04
- Találatok: 1879
Azt mondta Semjén elvtárs bele a világba mintegy igét kinyilatkoztatva, hogy: „Amiben egyetértünk a balliberálisokkal, az az, hogy mindketten meg akarjuk akadályozni a családon belüli erőszakot. A különbség az, hogy mi az erőszakot akarjuk megszüntetni, ők pedig – ennek ürügyén – a családot.” – Semjén elvtárs ezt annak kapcsán jelentette ki, hogy leszavazta a csürhéje az Isztambuli Szerződés ratifikálását olyan utalgatós sunyi indokokkal, hogy buzik meg migráncsok.
Semjén elvtárs kijelentésében benne van az összes felszopós nyomorúsága, amit majd megbeszél az istenével, ha az szóba áll vele, bennem viszont az a kérdés vetült föl ennek kapcsán, hogy vajon mitől fél Semjén elvtárs, hogy milyen démonjai vannak neki. Mert szügyig van velük, mint ahogyan elvtársai, valamint a követő bávatagok úgyszintén. Hogy ezek reszketnek a szabadságtól. Ha fölnéznek az égre álmaik gőzei alól, ott feszül az egükön a rács, amitől nem rabnak érzik magukat, hanem húgymeleg biztonságban.
Mindenkinek mást jelentenek a szabályok és előírások, van, akinek a vágyott rendet, másnak béklyókat. Ha és viszont a korlátoltak a saját szűkös szabályaikkal akarják megakadályozni mások repülését, ráadásul hatalmi helyzetben is vannak, abból bajok születnek. Mint kitetszik, már nem a vak komondornál tartunk, ez csaknem ontológia, szinte már egészen az. Illetve természetszerűleg az aljasság fokának vizsgálata, aminek az eredménye nem kétséges. Nem az eleve elrendelés, hanem a biztos tudás birtokában.
Tegnap nézegettem a teleképben az ifjú Sheldont, ami sorozatnak kapitalistailag az a funkciója, hogy termeljen még sok profitot ebből a franchise-ból, de néha azért élvezhető is. Nos, az ifjú Sheldon, akinek az anyukája Semjén elvtárshoz hasonlóan bigott, ámde ő jó szándékú, mégis, de például Leonard anyukája, aki meg szívtelen tudós, és midőn megtudta, hogy Sheldon anyukája Kelet-Texasból származik, akkor a szívéhez kapott, hogy te jó isten, de nem a Sheldon anyukája-félére gondolt.
Ez a bizonyság arra, hogy a gondok nem kicsik, de térjünk vissza az ifjú Sheldon kalandjaihoz. Nos, amikor tíz évesen egy elit iskola kedvéért idegenbe tévedt, és egy tudós, és libsi házaspárnál készült lakni, az első vacsoránál nyújtotta a kesztyűs kezét, hogy mondják el az asztali áldást. Ezek a libsik pedig felvilágosították, hogy az náluk nincsen szokásban. Az ifjú Sheldon ekkor szembesült a végtelennel, de nem szaladt el visítva, hanem azt mondta, jól van, és felszabadultan sóhajtott, hogy végre.
Nem ok nélkül meséltem el ezt a bájos történetet, hanem annak bemutatására, hogy értékkülönbségek másutt is vannak, sőt, olykor antagonisztikusak is. A szereplők viszont nem feltétlenül tekerik ki egymás nyakát, nincs késztetésük, hogy a másikat beleveszejtsék egy kanál vízbe, s ami a legfontosabb, nem gyűlölik engesztelhetetlenül, amiből fakadólag pedig az írmagjukat is legszívesebben kiirtanák az anyaföldről, sóval vetnék be a helyüket, miután beszántották volna őket ledarálás után. 
Ha az ifjú Semjén ült volna a vacsoránál a ifjú Sheldon helyett, akkor beláthatatlan folyományok következtek volna. Térdkalácson rúgta volna az ifjú Semjén a felnőtteket, visítva követelte volna az asztali áldást, mert annak elmaradásával ő is megpillantotta volna a végtelent, és nem megismerni szerette volna, hanem megrémült volna tőle. Egy kisfiútól ez érthető reakció, viszont az ősz hajú, miniszterelnök-helyettes Semjén is hasonképp viselkedett volna, s ebben két hiba van legalább.
Az egyik, hogy lefösti nekünk a bigott butaságot, a másik pedig ez a miniszterelnök-helyettesség, hogy az ilyen mért lehet az. Aztán ennek vannak folyományai, hogy a talmi rangjából fakadólag magához hasonlatossá kívánja tenni az egész nyüves társadalmat, tehát el akarja hülyíteni, pedig az álságos rangja nem erre predesztinálja, hanem épp ellenkezőleg. De ez messzebbre vezet, majd máskor diskurálunk róla. Illetve visszakanyarodva az indulásunkhoz, az ottani kijelentéshez is fakadnak kérdések.
Jelesül, hogy ez a Semjén azon túl, hogy a maga bamba képére akarja formálni az egész világot, miért gyűlöli a más szemléletűeket, miért irtaná az írmagjukat is. Az, hogy ha ő megrémül attól, ha nem a ministránskorában belé vert szabályok szerint zajlanak a dolgok, ha zavarja a hajnali ég magassága, honnan veszi a merészséget mégis ahhoz, hogy akinek tágasabb a horizontja, azzal úgy bánjon, mint egy anyagyilkossal. Mert voltaképp itt tartunk, ide jutottunk, de már régen, úgyhogy ez sem akkora nóvum.
Mert az a szöveg, amit idéztem Semjén elvtárstól, a nép egyszerű gyermekében azt a képzetet kelti, hogy aki nem fideszistakádéenpés, az újszülötteket vacsorál, hozzá szüzek vérét issza, s mindezt kibelezett édesanyák hullahegyein teszi. S ha azt mondjuk, még ennyi is belefér a politikai és emberi aljasságba, akkor sem tudunk jóváhagyólag biccenteni. Mert az van, hogy nehogy már egy bigott, féleszű, ostoba dirigáljon arról, hogyan éljem az életemet. Mert voltaképp erről van szó, úgyhogy tessenek velem együtt ordítani, vagy pedig hallgatni örökre.