Azt mondta az egyre jobban táplált óvodásra hajazó miniszterünk nekünk, hogy amit Brüsszel folytat, „az egy magyarellenes, ha csúnyát akarok mondani, akkor faji alapú bosszú”. No most, a baj nem azzal van, hogy Gulyás miniszter Brüsszelről ilyet tételez, mert a Fidesz olvasatában ez a város maga a bűnökben fetrengő Babilon, hanem az, hogy faji alapokról beszél, ami kategorizálás nagyon is érthető okokból jó érzésű embernek úgy hetvenöt éve eszébe nem jut, ilyet a száján ki nem ejt.
Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2023. március 09. csütörtök, 11:33
-
Találatok: 1857
Elválik hát a Varga Judit. Olyan kijelentés volt ez a napokban Magyarországon, mint amikor annak idején Svejk Müllernéje kissé pontatlanul ugyan, de mégis a lényegre tapintva állapította meg a sorsfordító tényállást, miszerint „Nahát, agyonütötték nekünk ezt a Ferdinándot”. S mint ahogyan a derék katona korban innentől az elhallgatások, tiltások és fenyegetések léptek életbe a hírrel kapcsolatban, hogy az embert nehogy elvigyék a Pankrácba, akként mondta nekünk Varga nacsasszony, nem szeretné, ha a válása okán és miatt, annak kapcsán bárki is pletykálódna. Így hát nem fogunk. Eszünkben sincs az ilyesmi.
Mindemellett számtalan okunk volna elmélkedni felőle, de azt is mind felednénk, mintegy a múltbéli sérelmeket és keserveket, viszont az már döfi, illetve egyenesen delikát, hogy férjuram – mármint a nacsasszony élete eddigi párja – pár nappal azután közölte a válási hírt, miután a neje törvénymódosítást kedvezményezett arra bíztatva az alattvalókat, súgják be a hatóságoknak, ha valaki a házasság ideája – mármint ahogyan ők képzelik – felől falsul gondolkozik. Innentől fogva a válás kikürtölése voltaképp Varga Judit Szájer-féle eresze, ami az olvasatunkban a hazugság és szemforgatás szinonímája.

Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2023. március 08. szerda, 10:29
-
Találatok: 1874
Március 15-én Kiskőrösön, Petőfi szülőházánál fog óbégatni Orbán doktorminiszter urunk. Már látjuk a TEK-et, az elkerített, hermetikusan lezárt környéket, ahová pár tucat átvilágított, leellenőrzött és lekáderezett vendég érkezhet hallgatni az útmutatásokat, talán plusz még Nagyferó vagy Gáspárgyőzi. Nem a kajánság tételezteti velünk ezt a forgatókönyvet, hanem a lehangoló tapasztalat, hiszen október 23-án is már Zalaegerszegen adta elő az egyszemélyes pörformanszt doktorminiszter urunk, s habár a házi-köztelevíziója és sk-lapjai úgy számoltak be az akkori hőbörgésről, mint valami nagyszabású eseményről, az ott lakó egerszegiek készítettek pár kéretlen fotót.
Ezeken pedig látszott, bizony, bizony, pár tucat elvetemült organizmusnak szónokolt ott doktorminiszter urunk, amiről mondhatnánk, hogy így múlik el a világ dicsősége, de ilyen soha nem is volt. Csupán a helyükre kerülnek a dolgok. Mindemellett nem tételezzük, hogyha akarná a rezsim, egybe tudna terelni párezer birkát közönségnek – kivéve a lengyelek, akik már nem igazán jönnek -, ez az elvonulás, a szűk körben hadoválás tehát mást jelent, és megfejteni ugyan nem tudjuk, de sejtjük, hogy mit. OV soha nem volt az a merész fajta, illetve inkább mindig is beszari volt, és úgy tűnik, ez az állapot elhatalmasodik rajta. Illetve még a kor, és az ország állapota, a maffia képe.

Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2023. március 07. kedd, 09:43
-
Találatok: 1834
Mint az ismeretes, a Hende Csaba vezette Fidesz különítmény ma Helsinkibe érkezik annak ellenére, hogy a vendéglátók már jó előre kijelentették, nincsen velük tárgyalnivalójuk. Hacsak nem az időjárásról, Vejnemöjnen hárfájáról vagy a nyelvrokonság kérdéseiről akarnak diskurálni, mert a NATO csatlakozásról ők nem fognak. Mégpedig, lévén, pártküldöttségnek tekintik azt, amit a Fidesz delegál, nem a magyar parlament csapatának, amiből viszont az látszik, a finnek nincsenek tisztában a magyar parlamenti viszonyokkal, amelyben az úgynevezett ellenzéknek az ég egy világon semmilyen szava és szerepe nincs.
Nem mintha az ilyen Hende féléknek olyan sok volna, akik csettintésre működnek, ilyképp, akik ma Helsinkiben képviselik elveszett hazánkat, dróton rángatott figurák csupán. De ma ez a legkevesebb. Annak ellenére azonban, hogy ez a meghatározatlan állagú csoport ma megérkezik oda, ahol nem várják őket szívesen, mégis mennek, mert követelőzni szeretnének a finnektől azzal, ne mondjanak már annyi csúnyát a magyar fasiszta rezsimről, cserébe ők pedig megszavazzák az északiak NATO csatlakozását. Ez a metódus színtiszta zsarolás, ilyképp, ha eddig nem tudtuk volna, most már igen, hogy a Fidesz miért is indult Helsinkibe.

Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2023. március 06. hétfő, 09:57
-
Találatok: 2113
Hülyék mindenhol vannak. Nem a mi kiváltságunk OV és delikát kis csapata a genderjével és a folyamatos matatással a mimagyarok bugyogójában vagy vonalkódos boxerjében. Az élet azonban igazságos végül, ha van időnk kivárni, és bele nem döglünk vagy így vagy úgy a továbbiakban J. A. polgártárs szerint. A tiltások és óvások olykor önmaguk ellentétébe fordulnak, mint történt az a kínaiakkal, akik mindig kitalálnak valamit. Most épp azt, hogy az obszcenitást és a pornográfia-ellenességet olyan művészi színvonalra emelték, miszerint a női fehérneműket sem nő-modellek mutatják be, hanem férfiak illegnek melltartóban és csipkés bugyogóban a kifutón.
Ez egyáltalán nem nevetséges, hiszen jól mutatja, mivé fajulhatnak a dolgok, ha mindent elő akarunk írni az embereknek (zemberek) annak érdekében, hogy megvédjük őket saját maguktól, illetve, hogy úgy gondolkodjanak, mint a párt, így egyen-tábori szürke és jégszerűen sima legyen az összes agytekervényük. Elég csak utalnunk Gogolákné elvtársnőre A tanúból, akinek kurta volt a szoknyája, és a szexualitást meg kellett hagynia az imperialistáknak, mint emlékezhetünk. A karikatúrák azonban olykor életre kelnek, és kínai fiatalemberek járkálnak melltartóban, ez azonban más irányú panaszokat okozhat.

Bővebben ...
- Részletek
-
Készült: 2023. március 05. vasárnap, 09:33
-
Találatok: 2095
Mielőtt elandalodnánk itt a tavaszi fuvallatoktól és a lányok lekerülő nagykabátjától, Varga Judit nacsasszony gondoskodik arról, hogy még véletlenül se érezzük jól magunkat a bőrünkben. Illetve egészen rosszul legyünk a reánk törő hányingertől. Más részről viszont nem tagadható az sem, hogy rengeteg honfitársunk előtt nyílik meg a lehetőség arra, a benne szunnyadó ösztönöket kiélje. Feljelentgesse a szomszédját. A gyerek a szüleit, a szülő a gyereket, a férfit az utcából, illetve vég nélkül sorolhatnánk a viszonylatokat, ki kit súghat be, ahogyan az generációk óta nemzetünk ösztöneiben (génjeiben) van. Annak idején a nácik sem bírták a tempónkat, mert nem volt elég vagonjuk a szállításra.
S mielőtt az a vád érne, hogy sötéten látok, igazolásomul közlöm – ha még nem hallottak volna róla – igazságügyi miniszterünk, a jogállam lángpallosos védője legújabb törvénymódosító javaslatát, amely arra ad lehetőséget (és ezzel arra bíztat), hogy a „
magyar életmód védelme” érdekében tegyünk bejelentést arról, ha környezetünkben kilengést (elhajlást) érzékelünk-hallunk-tudomásunkra jut,
Bővebben ...