Hírek

Mielőtt Németh Szilárd történetét folytatnánk, személyes közbevetésként a lapszerkesztő nyomorára irányítanám rá a figyelmet. Ez pedig az, amikor munkája során a közzé tett hírekkel a körülöttünk lévő valóságot óhajtja lefösteni a nyájas olvasóközönségnek, viszont ez MTI hírekkel nem megy. Manapság egy távirati irodai anyag maga az irónia. Ha azt az ember beleteszi a lapjába változtatás nélkül, akkor csak azt remélheti, hogy az ő nyájasa ugyanúgy érez mint ő, azaz, vigyorba rándul az ajka, miközben öklendezik. De nem kommentálhat mindent, miszerint vigyázzanak az olvasásával, mert a tartalom fogyasztása káros lehet.

Ahogyan Gulyás Gergely szavaiból kivesszük, kormányunk, pártunk, sőt maga a kedves vezető is azon buzgólkodik szuszogva minduntalan és már évtizede, hogy felemelje azt a nyüves fizetést, az ellenzék azonban ebbéli szándékában megakadályozza. Az is kiderül, hogy kormányunk mindezt a bérrendezést – amelyen nagyjaink és maga a kedves vezető is átesett -, brüsszeli pénzből szándékszik megoldani, de brüsszeli pénz momentán nem érkezik. Megakadályozza az ellenzék. Másfelől viszont azt mondják a megállított brüsszeliek, hogy küldenének ők, ha el nem lopnák, erre nézvést azonban garanciát senki nem ad.

Amikor azonban hatalomra jutott először, nekiláttak a nagy történelemírók kitépkedni az összes lapokat minden történelemkönyvből, és újakat ragasztani beléjük azzal, hogy a Nagy Erkély űzte el a muszkikat az országból, ami akkor még nem Neria volt, következésképp a történelmi fejlődés egy alacsonyabb szintjén állt, amit jó lett volna el is felejteni. De ezt nem lehetett, mert akkor nem mondhatta volna kappanhangon, nem kiálthatta volna velőig hatolóan a Nagy Erkély (akkor még a Kis Focista), hogy muszkik haza, ami ma már a történelem kezdetét jelentette, és az örökös háború kirobbanását is. A Nagy Erkély meghirdette a harcot – és hívei csatlakoztak hozzá temérdeken – Muszkóvia, a muszkik, és hazai csatlósaik ellen, akiket tűzzel-vassal irtani kell, mert a nemzetre törnek.

Ennyit az indokokról és kormányunk rablóbanda jellegéről, amely látens állapotból átfordult mainfesztbe, azaz, egészen látványosan fosztogatnak, mert mindenkit hülyének néznek maguk körül, de ez nem megy a végtelenségig, és a jelek szerint most érkeztünk el a határhoz. A Ryanair ugyanis – mint már arról is elmélkedtünk – nagy hangon kijelentette, hogy ő az utasonkénti uszkve tíz eurót tovább passzolja annak, akinek tudja, azaz reánk. Kormányunk azonban ilyen nergőzös és fostos karikás ustoros lendülettel ráküldte a fogyasztóvédelmet a röpcsisekre, illetve vizsgálják az árképzésüket is, hogy mennyire dolgozó népünk ellenségei, amit viszont végképp nem tehetnek. Mindenki olyan árat szab meg, ami neki jó.

Egy ilyen béremelésről szokásban van demagóg-népies hangon beszámolni, aminek a veleje az, hogy elmennek ezek a retkesbe és a kedves vezető is az édes anyukájába. Mi azonban igyekszünk nem ezt a könnyű utat bejárni, elmenni a könnyebb ellenállás irányába, hanem mintegy ontológiailag járjuk körbe a problémahalmazt, s ha ennek végén magunk is ugyanarra jutunk, mint a többség – retkes és anyuka -, akkor is cizelláltan adjuk elő. Mert hová vezetne az, ha mindenki csak nekilátna óbégatni meg kelteni a feszkót, még kitörne valami forradalom, azt pedig nem akarhatjuk, mert a mimagyarok nem is olyan. ’56 valami kisiklás volt, ott valahogyan megbicsaklott a néplélek, de a rend azóta teljesen helyreállott.

Közzé tehetnénk tehát a felhívást: multik, ha jót akartok, iramodjatok a magyari nemzet gázszerelőjének kebelére, ahol Andikának megpihenni oly jó, mint az ismeretes. A dolgok azonban nem ilyen meseszerűek, és jó végük sem lesz egyáltalán. Mi több, nagyon rossz végük lesz, ahogyan a Fidesz hülyéi az ügyben habzanak, mert a Rynairből, mint kitetszik, közellenség vált. Ő, úgy is mondhatjuk, az új idők prototípusa, próbapert, vagy ha úgy tetszik, esküvői próbavacsorát folytatnak rajta és vele, hogy föl tudják-e zabálni, illetve ha ez nem megy, kifosztani, vagy elüldözni az országnak még a tájékáról is. Ilyen vágyak habzanak a fideszistákban.

Arról már elmélkedtünk, hogy a rezsibiztos Csepelt a saját feudumának tartja annak ellenére, hogy azt senki nem akarja, legfőképp a helyiek nem. Németh Szilárd azonban arról nem vesz tudomást, hogy őt errefelé nagy valószínűséggel utálják, így a csepeliek nevében beszél és tutul, holott erre őt senki meg nem kérte, fölhatalmazást meg pláne nem adott neki senki. Ha úgy vesszük, Németh Szilárd a csepeli dolgokban önmagában és önmagáért óbégat, viszont ezt nagyon hangosan teszi. Most azért zajoskodik épp, mert két csepeli panelban élő panelprolik százezres fűtésszámlát kaptak valami adminisztrációs hiba folytán, és ebből jutott odáig a rezsibiztos, hogy Karácsony Gergely szabotálja a rezsicsökkentést.

Ha gyerekek voltak a kintiek, akik ordítottak az anyjuk kezét fogva, ők sem szerették őt. I. OV nagykirály és a többi azonban ezt nem tudta egyáltalán, aki válogatott példányokkal találkozott, a kezét csókolgatták vagy szelfiztek vele, mosolyogtak rá, és azt mondták neki, hogy az Isten áldja meg őt, illetve ilyenek. Tapsoltak neki, meg boldogak voltak, ha a ruhája szegélyét érinthették. Ettől valami elterült bizonyosság születetett meg benne, hogy a gyerekek is ők meg az anyukájuk is, és ahogyan nézett kifelé az álmos reggelen, rádöbbent arra, amit már régóta érzett, de nem tudott kimondani, hogy ő a magyarok. Mindahány. Hogy magyar rajta kívül nincs, mert nem is lehet. Kívülről látta önmagát.

Viszont azt elfelejtettük, hogy ezek mocskos imeprialisták, akik örüljenek, hogy nem vasvellával kaszabolja le őket pártunk és kormányunk. De még az is lehet, mert amikor kiderült, hogy ilyen fennforrgás van, percek alatt küldték rá a Rynairre a fogyasztóvédelmet, hogy vizsgálná meg a cég jegyárusítási gyakorlatát, és ezen kívül, hogy érezzék a törődést, az árképzési gyakorlatukat is, hogy mennyire mocskos imperialisták ők. Minden külön értesítés és további cécó helyett rezignáltan utalnánk a kedves vezető apukájának bányacégére, amely brutálisan magas szorzókkal dolgozik.