Hírek

El nem múló emlék az gyermeki öröm is, amikor az első párlat megjelent a réztől olyan élénk, foszforeszkáló kék színben pompázva, ami valami földöntúli benyomást adott az italnak, amely aztán számos finomítás és aroma hozzá adása után úgy nézett ki, mintha emberi fogyasztásra alkalmas lenne. Pedig minden bizonnyal nem volt az. Életre maradtak meg bennem azok a melegséggel teli őszi napok a konyhán, amikor az ember fiatal és tapasztalatlan lévén azt hihette, hogy az apja valami szart kotyvaszt, holott csak ellenálló volt.

Mondhatná az őt kérdésekkel zaklató újságírónak, hogy pisál aranyom vagy nem, ez a lényeg, a többi engemet már nem érdekel. Ellenben így, hogy mi tartjuk el, fölvetül az a dilemma, köteles-e elmesélni azt, hogy karrierjének ormain miért árult el bennünket, megjegyezve azt, hogy a gyakorlat szerint már akkor sem állt szóba érdemi kérdéseket firtató firkászokkal. Ezek ilyen morális dolgok, de ez a mezsgye, hiszen a bukását okozó kegyelem ügye is erkölcsi töltetű leginkább, de szembenézés ezzel azóta sem történt.

Ebbe a minősíthetetlen ideába aztán belekeverte ’56-ot, megszentségtelenítve azt, voltaképp relativizálta és helytelennek minősítette mind azokat az eseményeket, amikor a hazát fegyverrel kellett védeni, innen nézve tehát már hőseink sincsenek. A legszebb az egészben mégis az, hogy a szuverenitást óbégató, annak védelmében hivatalt is felállító kormány adandó alkalommal éppen ezt a szuverenitást lökné oda egy külső hatalomnak gondolkodás nélkül.

Már ezen a ponton megbicsaklik a józan ész és a logika, mert nem látjuk a szavak (mondatok) idézettől való olyan áttranszformálódását, ami szerint, ha Orbán mondja, akkor szép, igaz és békepárti volna a jelentés, ellenben, ha idéződik, akkor háborúpártivá válik, valamint nem is igazzá. Ez a védekezés az elhangzottak után a politikai igazgató szájából, ami egyrészt ilyen reflexszerű beidegződéseket mutat (mindenkinek az anyukája rajtuk kívül), illetve a sarokba szorított patkány működését, mert amit mondott, az menthetetlen.

Egyébiránt mindezt rég tudja mindenki, és csönd is van körülötte, de valamilyen ismeretlen okból egy újságírónak épp most jutott az eszébe. S akkor, amikor maga Orbán Viktor útban volt a Nagy Tervet előadni, ez az újságíró ezzel a kérdéssel provokálta őtet, s mivel karácsony még messze van, meg a templomból sem most jött doktorminiszter urunk, adódott a válasz a provokációra, miszerint „forduljanak a kivitelezőhöz”.

Meghasonlásunkat ez okozza, mert most pedig az hangzott el: “Nekem van egy jó tervem, ezt holnap be fogom mutatni”. A gazdaságról beszélt jó miniszterelnök urunk, hogy ez a terv, ami neki van már isten tudja mióta, és bemutatásának az volt a feltétele, hogy a víz elmenjen, szóval ez lesz bemutatva, ezért pörögnek a dobok, s mint említettük, a bohóc ezért lapátolja a ganyét. Nem tudjuk, milyen lehet ez a terv, de ezek szerint az árvíz napjai alatt készülhetett, mert, ha már előtte is megvolt, akkor rég megismerhettük volna.

Még Orbán Viktor is. Aki ugyan lassan ébredt, mert amikor a többiek már a közelítő veszedelem frontvonalából küldözgették a szívhez szóló képeket és szövegeket, kies hazánk amúgy teljhatalmú ura egy kis spétben léve a Terminátorral gyúrt valami edzőteremben, ingben. Még szerencse, hogy a zakót azért levette, mert a dagadó izmok szétfeszítették volna a szövetet. Aztán persze ráállt a stáb a dologra, lettek képek gáton szemlélődve, csónakon haladva is.

A csütörtök este megjelent, 130 pontos megszorító csomagban ugyan sok a kulturális területet érintő, illetve a presztízsberuházásokat elodázó döntés, szó sincs arról, hogy csak ilyeneket tartalmazna.

 

Statuáló jellegű kormányhatározat született, lényegében minden területet érint, sok esetben felezik, harmadolják vagy teljesen visszavonják az odaígért pénzeket – summázott Csillag István, volt gazdasági és közlekedési miniszter a Reggeli gyorsban. A közgazdász szerint a határozat üzenet az ágazati minisztereknek, a különböző igények megfogalmazóinak, azt mondja, "olyan vagyok, mint a cserkész, összehúzom a nadrágszíjat, ne próbáljátok meg kijátszani ezt a szigorúságot".

Doktorminiszter urunkat ettől elöntötte a durci, a koldusöntudat mintegy, és reagálva a bejegyzésre kijelentette a maga keresetlen módján: „Hogy aztán majd valamikor, valaki, valahonnan, egy Ursula nevű hölgy, valami Európai Unió, meg bizottság küld-e nekünk pénzt vagy segítséget, hát az olyan, mint a kutya vacsorája”. – Érezzük az Ursula nevű hölgy kitételben a falusi ivók hangulatát, ez már majdnem olyan, mint annak idején a „holland fickó”.